Ebből a Saxóból lehet még büszke veterán
1998-ban a Citroën Pásztornál vásárolták, évtizedeken át óvták, majd visszavitték, és ismét új gazdát talált ez a különleges kiadású Saxo.
Közzétéve:
2026. 03. 01. 16:41
Ismered a K-Way ruhamárkát? Ne aggódj, a legtöbben így vannak vele, pedig Léon-Claude Duhamel ötlete, az 1965-től kapható, kicsire összehajtogatható, könnyű esőkabát olyan sok vevőt szerzett Franciaországban, hogy egy időben szándékosan amerikaias hangzású neve egyet jelentett ezzel a műfajjal. Bár vegyes nehézségek miatt a cég rendszeresen váltogatta a befektetőket, az 1988-as és 1990-es AX után 1998-ban egy Saxo különkiadáshoz is adták a nevüket. Mivel a márka itthon ismeretlen volt, Smile néven vezették be, így létrehozva egy még ritkább, országspecifikus változatot.
Pedig a megoldás egyszerű lett volna, csak Sophie Marceau-val kellett volna hirdetniük, aki még a Házibuliban viselt K-Way esőkabátot. Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években volt a legkeresettebb ez a praktikus divatcikk. A forgalmazó nem így döntött, ezért sajnos meg is szabadította az egyik legszellemesebb gegtől, a gumicsíkra ragasztott cipzár motívumtól, és persze a K-Way logótól. Utóbbi nem, előbbi viszont ott maradt az üléshuzaton, ami a kisautó legfeltűnőbb ismertetőjele. Nemcsak az élénk színek, hanem az ülés hátán az esőkabátokra jellemző anyag és a rugós összehúzó is különlegessé teszi.
Ezen kívül a kék, vagy a zöldes színvilágú üléshuzathoz passzoló, zöld hátterű műszerek és persze a színek is meghatározók, ezt a példányt a sportos VTS-ről is ismerős Vitis sárgában rendelte meg egy hölgy. Minden más, korabeli elvárásnak megfelelő felszereltség (például a megvilágított kesztyűtartó és csomagtartó) prózaibb volt ezeknél. A feláras extrák között már voltak izgalmasabb elemek, például a szervókormány vagy a harmonikatető, de a viszonylag nagy felár miatt csak az első elektromos ablakemelőket és a velük járó távirányítós központi zárat rendelte meg, a végösszeg így kétmillió alatt maradt.
Az egyébként elérhető nyolc közül csak háromféle motorral lehetett a K-Way, vagyis a Smile kiadást megvenni: az 1,0 literes, mégis négyhengeres, 45 lóerős alapmotorral, az 1,1 literes, már 60 lóerős benzinmotorral, illetve az 1,5-ös, 58 lóerős, előkamrás szívódízellel. Itt is egy jó kompromisszum született, a hölgy az erősebbik benzinesre szavazott, ami az egyébként csak 825 kilós autót nem 19,1, hanem a sokkal barátibb, 15,3 másodperc alatt gyorsította fel 0-ról 100 km/h-ra, hogy egy lassabb világban 7,0 liter alatti fogyasztással is eljárjon. Viccen kívül nem volt ez annyira vállalhatatlan!
Azt már nehezebb mai fejjel megérteni, hogyan lehetett 106 ezer kilométeren át rádió nélkül autózni a Saxóval, bár a mai huszonévesek közül sokan nem is kíváncsiak a rádióadásokra, és én is ismertem olyan idősebb házaspárt, akik a Sokol rádiót hallgatták a Suzukiban, mert azt biztos, ami biztos alapon magukkal tudták vinni a lakásba. Ha már a rejtélyeknél tartunk, számomra még meglepőbb, hogyan sikerült 28 éven át ennyire szép állapotban megőrizni a külsejét? A típushibának számító rozsdásodás miatt a csomagtérajtót újrafényezték, viszont minden más elemén gyári a sárga festés.
Ezek után nem csodálkozom rajta, hogy beülve a gyárival gyakorlatilag teljesen megegyező állapotúak a műanyagok és a kárpitok, hátul nagyon ritkán ülhettek benne, de elöl sem érezni fáradást az ülés tömésében. Az anyagok illata és felülete is gyárias, és ugyan nincs tucatnyi extra, ami elromolhatott volna, de minden kifogástalanul működik. Ahogy az egész autó, úgy a motortér is kapott egy kis kozmetikai kezelést, de ez minden, a karbantartás sosem maradt el, a Citroën Pásztornál szervizeltették, a tulajdonos sosem akart semmit megspórolni, és ez látszik is egykori kedvencén.
Idős kora miatt mondott le a vezetésről, és az volt számára a megnyugtató megoldás, ha a szeretett autóját az a cég vásárolja meg, ahol eredetileg aláírta a kesztyűtartóban jelenleg is megtalálható papírokat. A veteránok restaurálásában nevet szerzett Pásztor Classic átvette a kis Citroënt, de mivel a családban jelenleg is sok a szebbnél szebb francia klasszikus, úgy döntöttek, nem várják meg, amíg OT rendszámot tehetnek rá, hanem megpróbálnak gondos gazdát találni neki, ami napokon belül sikerült is. Egy autóbolond családnak megért 789 ezer forintot, ők nagy becsben tartják majd.
A kedvükért megérte elővenni a raktárból az utolsó három darab, eredeti dísztárcsát, és egy nemzetközi kereskedőtől megszerezni az egyik utolsó elérhető példányt, így azzal a néhány karccal együtt is gyári állapotában, eredeti rendszámával vihették haza a Saxót. Sajnos arról nincs pontos információ, hogy az eredeti K-Way és a magyar Smile modellből hány darabot adtak el, de az biztos, hogy ma már igazi ritkaságnak számítanak. Az 1999-es frissítés előtti példányok szinte már teljesen eltűntek az utakról, de ennek a szerencsés túlélőnek minden esélye megvan az OT rendszámra!
További cikkeink
