hirdetés

Gulácsi Bence - Gyárlátogatás a Red Bull F1-es központjába

Az autós újságíró sokat utazik, és ahogy mindenkinek, neki is vannak bakancslistás úti céljai. Ennek ellenére nagyon ritkán esik meg, hogy egy sajtó út pont az egyik álomhelyszínre viszi. Nekem idén februárban mégis összeálltak a csillagok.

A Red Bull Racing Milton Keynes-i központjába tett út egészen fantasztikus élmény volt, amire valószínűleg örökké emlékezni fogok. Már attól hevesebben vert a szívem, hogy egy hatalmas teremben körbejárhattam az összes eddigi F1-es Red Bull versenyautót. Az abszolút tetőpont azonban a gyárlátogatás volt. Azt hittem, kiszúrják a szemünket néhány folyosóval és üres tárgyalóval, de nem! Bevittek a dolgok sűrűjébe: olyan dolgokat láttunk, amit csak nagyon kevesen.

Hamvas Tamás

Több mint húsz sajtóúton vettem részt 2025-ben, plusz a privát utak. Ha ezek közül kellene választanom egyértelműen a kéthetes Japán utamról fogok most megemlékezni. Nem nehéz, a mai napig élesen él minden emlék a fejemben róla, pedig azóta is többfelé jártam a világban, de Japán, az mindennek a teteje. Privát útba kevertem némi üzletit is, hiszen az autós kultúra központja, és én rajongok a Silviákért, Skyline-okért, RX-7-ekért és az összes kei carért is egyesével. Csodálatos hely a Shinkansentől kezdve az utolsó metróvonalon át a közlekedésen keresztül a kedvenc álló sushizós helyemig.

A galériáért katt a képre

5

Autózásból persze ez a csúcs, belevittem, ami belefért a túrába A-PIT autósbolttól Daikoku találkozóig mindent. A Nissan hozzájárulásával még a Heritage Collectionbe is sikerült bejutnom, itt őrzik a márka saját múzeumi autóit, egyszerre 400 autó fér el a csarnokban, a maradékot pedig szerte a világban állítják ki és folyamatosan mozgatják őket. Úszni a Sunnyk, Silviák és Skyline-ok között, látni az eredeti 12-es rajtszámú, Calsonic festésű R32 GT-R versenyautót, amiről kapta a Godzilla becenevet a modell egyszerűen felejthetetlen. R30 Supershilouette versenyautó, az egyetlen létező R390 homologizációs utcai változat, R34 és R35 GT-R versenyautók, mindegyikből az eredeti áll itt, felfoghatatlan hely.

Sturcz Bertalan

Bajban vagyok. Az év legszórakoztatóbb utazása egyértelműen az volt, amikor elmehettem a barátaimmal Barcelonába, ami egy csodálatos város - a társaság pedig páratlan, imádok velük utazni. Éppen ezért maradandó Bosznia is, ahova szintén velük ugrottunk ki egy Peugeot Travellerrel. De nagyon erős nevező az a kör, amikor párommal kettesben elindultunk az 51 éves Volkswagen Bogarammal, hogy megmásszuk Ausztria legmagasabb útját, a Hochalpenstrassét, majd Németországban és Csehországban is eltöltsünk pár napot. Oké, utóbbinál elfogyott a lendület, a Bogár Prága előtt lehasalt egy gyártáshibás főtengelyszimering miatt, de így is csodálatos út volt és minden pillanatát élveztem.

A csúcs viszont valószínűleg Kína marad, ahova idén a Morbidellivel jutottam el néhány napra. Amíg a fentiek engedték, sokat utaztam az idén, Európa sok részét és kultúráját láthattam relatíve rövid időn belül, viszont Kína semmihez sem fogható. Sem az emberek, sem a kultúra, sem az ottani lépték. Csengtuba, egy 21 millió lakosú kisvárosba vittek minket, ahol a lakóépületek a MOL tornyot megalázó magassággal tornyosultak nyolc-tízfős csoportokban, a belváros üvegfalú óriásihoz hasonlót pedig eddig sehol sem láttam. Az utcákon csend van, lassan minden autó elektromos, a robogók sem böfögnek elégetlen kétütemű olajat, egy kétszer négysávos út mellett még simán lehet emberi hangerővel beszélgetni. A helyi idegenvezetőink mindent megtettek, hogy tényleg megismerjük Kína érdekes oldalát, mutattak nekünk pandákat, érdekes óvárosi részeket, semmihez sem fogható élményeket és megkóstolhattuk az igazi kínai ételeket - nem, nem azt amit itthon fillérekért veszel minden sarkon. Kaptam egy szeletet a kínai kultúrából és megfertőzött. Így vagy úgy, de még egyszer az életben vissza kell oda jutnom, akár hosszabb időre is.

A galériáért katt a képre Fotó: Sturcz Bertalan/ Totalcar

20

Szentkuti Ákos - Két faros közül egyértelmű, melyiket választom

Sokan mondták már, hogy rosszul vagyok bekötve, de most magamon is érzem, hogy bár rengeteg sajtóút közül említhetném azt, amikor Kréta csodálatos útjain vezethettem a Porsche 911 legfrissebb, 992.2 generációját kézi váltós Carrera T-től GTS Cabrióig, ha választanom kell, ismét a vasorrú Skoda 120 GLS alapjáratát pátyolgatnám a nyomorult Jikov karburátor miatt a borongós cseh tájban. A Skoda sokáig nem alkalmazta kommunikáiós eszközként a régmúltat, pedig van mire büszkének lenniük az elmúlt 130 évből, Mlada Boleslav környékén pedig több generációs családi tradíciók és szép emlékek épülnek a Skoda gyárra.

A gyári múzeumban olyan, néhány példányban létező ritkaságokat mutatnak meg testközelből, amit a legtöbb gyártó maximum plexifal mögött merne mutogatni a nagyközönségnek, a tárlatvezetés pedig pont annyit merít az eredettörténetből, a különleges példányokból, a felújítóműhelyből, illetve a versenyautókból, ami még az autózás és a márka iránt csak közvetetetten érintett embereknek sem fullad unalomba. Szívvel-lélekkel csinálják a múzeumot, és ez látszik a minőségén, mindenkinek ajánlom! Nem utolsó szempontként pedig kiváló az éttermük is, tehát akár helyben is össze lehet kötni egy jó ebéddel a programot.

Perlaki Péter

Mit nekem Málaga, a szomszédig nem fáj senki valaga! Valószínűleg csak a szerencsés genetikai együttállásnak köszönhetem, hogy bár imádok utazni, a repülést minden lehetséges alkalommal próbálom kimozogni, mint Neo abban a nevezetes jelenetben, tudniillik a fülem tartós magasságváltozás hatására kurvára fáj. Nem nagyon, nem durván, hanem kurvára; mintha egy öles balta tompa felével vernének. Szóval inkább a lábkilométereket részesítem előnyben, és a láb motoroséknál = motor, tehát mint kedvencem, természeténél fogva csakis motoros túra lehet, amiből egy egészen elérhetőt raknék idén az örök emlékek polcára.

Ausztria hallatán kevesekben mozdul ki a lelkesedési iránytű, pedig marha szerencsések vagyunk ám, hogy itt van mellettünk ez az ország tele hegyekkel, az azokon átívelő utakat pedig történetesen még karban is tartják. Én is ódzkodtam tőle sokáig, mert ki tudja mivel fog csesztetni a rendőr, az euró meg félelmetes acélpénz amiből látványosan nem tudunk olyan kötegeket lóbálni, mint a deáknyomatos zsírpapírunkból. Ennek ellenére szállást élhető pénzért találtunk Mariazelltől alig 60 kilométerre, ami tudvalevőleges, hogy motoros paradicsom. A rendőr meg képzeld, nem csesztetett! A módszer nem volt ördöngős. Leutánoztuk az osztrák rendszámos motorosokat, akik láthatóan egy bevált recepthez tartották magukat: lakott területen tűpontos szigor, azon kívül meg megeresztődik a haj. Így tartottunk élhető tempót a Nockalmstrasséig. Azt hittük ott majd kikanyarogjuk magunkat. Arra nem számoltunk, hogy addigra már középerős kanyarmérgezésünk lesz mertminemautópályáznijöttünk. Magyar szemmel durva élmény ez: mire visszaértünk a szállásra már azt kívántam, hogy jöhetne már egy kis egyenes szakasz. Így hát két felismerésre jutottam: az egyik, hogy talán motorozásnak sem volna szabad neveznünk, amit mi itthon művelünk fel-alá a Mátrában. A másik, hogy igazából ez mindegy is. A hovánál végtére is fontosabb az elindulás, annál meg, hogy kivel. Én a tesómmal. És ez a legjobb dolog, ami történhetett. Egy igazságos világban meg minden motorost most azonnal beneveznék egy Mariazell - Nockalmstrasse oda-visszára.

Jakusovszky Kristóf

Bár 2025-ben is sok eseményen jártam, az idei év nem a legizgalmasabb sajtóutakról szólt nálam. Éppen ezért ezúttal nem egy külföldi út lett nálam a befutó, hanem egy magyarországi, cserébe az elég kacifántos. Össze kellett hoznom, hogy eljussak egy barátom esküvőjére, miközben akkor már tudtam, hogy a MotoGP-re mennem kell a Balaton Park Circuitre. A dologban az volt a csavar, hogy az esküvő augusztus 22-én volt Balatonfüreden, a MotoGP időmérője pedig ugyanazon a napon kezdődött Balatonfőkajáron.

Csücskös volt, de kimozogtam: 22-én, pénteken lenyomtam az esküvőt Füreden, éjjel átautóztam Veszprémbe a szállásra, majd 23-án, szombat reggel zúztam tovább a Balaton Park Circuitre, hogy időben elcsípjem a sprintfutamot. Megérte az egésznapos fotózás, arcon pörgés és cikkírás, hiszen egyrészt fantasztikus volt (a MotoGP mindig az mondjuk), másrészt végre összefutottam Pecco Bagnaiával és Marc Márquezzel, akiktől egy-egy aláírással távoztam. Peccóé azért igazán különleges, mert édesanyám abszolút kedvenc pilótája, és már régóta szerettem volna szerezni neki egy szignót az olasz világbajnoktól.

Eközben több barátom épp a balatonfüredi nagy kempingben szállt meg, ezért úgy döntöttem, hogy szombat este csatlakozom hozzájuk egy bográcsos pörköltre és egy sátrazásra. 24-én, vagyis vasárnap egy kávé után már zúztam is vissza Balatonfőkajárra, a főfutamra. Itt újra összeértek a szálak: a friss házasok hozzám hasonlóan imádják a MotoGP-t, így adta magát, hogy két jegy legyen a nászajándékuk. Így hát a pénteki esküvős társaság egy részével közösen néztük a MotoGP-t. Nem tudom, hogy fért bele ez az egész szűk három napba, azt viszont tudom, hogy minden perc elképesztően király volt. Egyértelműen ez a túra volt az év legjobb utazása.

(Azt már csak a rend kedvéért említem, hogy az egésztől függetlenül augusztus 21-én, azaz csütörtökön is beugrottam a Balaton Park Ciruitre. Akkor a HJC jótékonysági árveréséhez dedikáltattunk egy bukósisakot Fabio Quartararóval és Brad Binderrel.)

Pásztor Csaba

Idén három sajtóúton voltam, amiből egy a Balaton környékén, egy Mechelen, Belgiumban, egy pedig Berlin, Németországban volt. Őszintén egyik város sem tetszett annyira, hogy külön kiemeljem őket, a Balaton pedig már snassz, ezért saját utaim közül kell választanom. Márciusban Firenzében turistáskodtam több napot, ami autók szempontjából nem éppen érdekfeszítő, két tagmondatban össze tudom foglalni: Flixbuszon aludni szörnyű, a Fiat Topolino pedig hihetetlen cuki.

Ezért marad a Művészetek Völgye, mint legjobb utam, ahol évente megfeledkezhetek minden kötelességről, és csak azzal kell foglalkoznom, hogy milyen koncertek lesznek, legyen hideg fröccsöm és jókat egyek. Idén viszont ezt kiegészítettem önkéntes csigabuszoztatással, méghozzá az idei évem kedvenc tesztautójával, az Volkswagen ID.Buzz-zal. Erről egyébként külön írtam már, de röviden összefoglalva nagyon jó érzés volt, hogy szabad óráimban fesztiválozóknak segíthettem eljutni A-ból B-be, miközben jó barátokat is szereztem és rengeteg embernek ismertem meg rövidített sztorijukat. Közben a Transporter szülinapi buliján is részt vettem, ahol a Buzz miatt több Transporter tulajdonossal is jókat beszéltem. A fesztiválról hazatérve napokra volt szükségem, hogy visszaálljak a szürke hétköznapi teendőkbe, de már újra várom, hogy hátra hagyhassak mindent és öt napig csak a koncertekre való eljutás és a Momentán Társulat Éjjel-Nappal Momentán részein aggódjak.

Balogh Bence

Kisgyerek mellett még akkor sem szívesen maradok távol a családomtól, ha a szállodában, egyedül valószínűleg zavartalanabbul alhatok, mint otthon, ezért idén nem vállaltam semmi rendkívüli utazást. Ez nem jelenti azt, hogy nem csaptam le néhány izgalmas lehetőségre, nem jutottam el számomra jelentős helyekre, és nem vezettem olyan autókat, amiket talán most utoljára volt lehetőségem. Februárban ott lehettem a párizsi Rétromobile kiállításon, a veteránosok körében nagyra értékelt eseményen, ahol annyi csemegét láttam, amiket akkor és ott egyszerűen képtelenség volt felfogni.

Az már csak hab a tortán, hogy idén az egyik abszolút kedvencemet, a 70 éves Citroen DS-t ünnepelte a rendezvény tucatnyi különleges példánnyal, ott is hosszabb időre elvesztem. Ha már történelem, szintén februárban jártam a Stellantis egyik legjobb autója, a Grande Panda torinói nemzetközi bemutatóján az egykori Lingotto gyárban. Még a kiállított kocka Pandánál sem ragadtam le olyan sokáig, mint a tetőre épített tesztpályán vagy a varázslatos hangulatú rámpán, ami lépcsőházként funkcionál az autók számára. A Toyota is nagy erőkkel készült a Supra hattyúdalának számító tesztvezetésre.

A barcelonai Parcmotor Castellolí pályán olyan istenigazából meghajthattuk a GR Supra A90 Final Editiont és a Lightweight Evót is. Már a fejlesztésbe is sok pénzt és energiát öltek, de a rendezvényen sem spóroltak a gumikkal és a fékekkel, hogy lehetőleg mindenki alatt jól bírja a köröket a két utolsó kiadás. Mivel minimális darabszámban készülnek, és itthon egyik sem volt rendelhető, mindkettő ritka látvány lesz az utakon. Nem úgy, mint az új Ford Mustang. A Transalpinára nem is a ritkasága, hanem az ereje és a komfortja miatt tűnt alkalmasnak, és még jobban is teljesített, mint gondolnád!