Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

A Ninebot-Segway gyártója döntött úgy, hogy nem maradhatnak motorhang nélkül a rolleresek, és elindítják új, Ninebot Engine Speaker nevű terméküket, ami nem csak Bluetooth-zenehallgatásra teszi alkalmassá a kétkerekűeket, hanem motorhangot is tud nekik adni.

Választhatunk egyhengeres, kéthengeres, V8-as, sőt, akár V12-es imitációt is, a rögzítővel pedig nem csak elektromos rollerre, hanem bringára, robogóra vagy akár gokartra is felszerelhető. A 2200 mAh kapacitású akkumulátorral 23 óráig brümmöghetünk, utána USB-C csatlakozón keresztül tölthetjük fel. Az IP55-ös védelemnek köszönhetően nem kell aggódni, ha átgázolunk a rollerrel egy pocsolyán, és az elvárható porállóság is megvan.

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.