Az élménynap programjának olvasásakor elbizonytalanodtam: nem lesz ez egy kicsit sok egyszerre? A Porsche Hungária ugyanis igyekezett a lehető legtöbbet adni vendégeinek, ezért négy programpontban, négy óra alatt vagy tizenöt féle autót lehetett kipróbálni. Mint ha egy étterem teljes étlapját kellene végigenni a lehető legrövidebb idő alatt. Bableves kovászosuborkával, velőspacal kaviáros lencsével, desszertnek mákos tészta pörkölttel és rántott hús csokoládészósszal? Kulináris élmény, vagy bődületes gyomorrontás lesz belőle? Egyáltalán, emlékszünk a végén az egyes fogások ízeire?
Gyors eligazításon megtudtuk, kint többek közt Audi S8, RS4, Skoda Citigo, Fabia RS, Seat Ibiza és Leon Cupra R, VW Beetle vár ránk. Lehetetlen, hogy mindenki mindent vezethessen, görcsölni nem érdemes, megyek, amivel csak tudok. Erősítésnek egy kávé és irány a szlalom-pálya.
Azt hiszem, vonzom a bójákat, pedig igyekszem kerülni őket. Legtöbbször nem borítom fel, épp csak megbillegtetem, de az pont ugyanannyi hibapontot ér, mint ha halálra tapostam volna, oda az egész vállalható teljesítmény. Egyesben, szinte végig tiltás közelben forgatva az 1,4-es TSI Leon motorját, egész jó időt lehet menni a kanyargós terepen. De felesleges aggódni, hogy esetleg másodikba felváltva elfogy az erő, és lefullad a kocsi minden kanyarban. Alacsony fordulaton, 1500-tól már 200 Nm nyomaték segít a kigyorsításban, a turbó a hónunk alá nyúl. Gyorsabban értem egy-egy kanyarhoz így, pedig az egyesben ordító motor miatt lényegesen nagyobbnak tűnt a tempó.
A következő programpontban, aki kapja, marja alapon (pontosabban, aki előbb iratkozik fel rá, viheti) több tesztautót lehetett kivinni a közúti forgalomba. Én egy A7-tel kezdtem, és szerencsére a Porsche Hungáriás Kovács Andi szólt, hogy az RS4-re időben iratkozzak fel, mert nagyon kapós. Legközelebb majd' egy óra múlva volt szabad az autó, de tudtam, addig sem fogok ölbe tett kézzel várakozni.
A hófehér A7-be villámgyorsan behuppanva csak azt vettem észre, hogy ez egy tank. Belül minden kárpit fekete, az ablakokon tényleg csak annyit látni, mint egy PSZH lőrésein. De nézelődjön a fene, van max. 20 percem, hogy kipróbáljam a kocsit, gyí.
Ez egy hidegvérű, sima arcú, szigorú tekintetű sorozatgyilkos, aki a makulátlan fehér öltönyével és a kifinomult modorával mindenkit megtéveszt. Ez akkor keveri a mérget a poharadba, amikor egy könnyű koktéllal lazítasz a tengerparton. És nem csak a tiédbe, de a körülötted levőkébe is belelöttyint, ha nem figyelsz. Úgy kezdesz el vele mindenféle józan határokon túl autózni, hogy mosolyogsz, arcizmod sem rezdül. Ülsz a lounge kényelmes foteljében, halk jazz szól. Ötig számolsz és már százzal tépsz, a kanyarokról csak azért veszel tudomást, mert látod őket és tekergeted a kormányt. Az összkerék hajtás miatt sem a gyorsítás, sem az íven maradás nem okoz gondot. Kereszteződéshez érve mindenkit előzékenyen elengedsz, finoman leheled a gázpedált, de már megint majdnem százzal mész, pedig itt a fele a megengedett.
És te még gyorsítanál. Mert az egészből semmit nem érezni, a motor finoman jár, gyönyörű a hangja (ha a matricákon nincs rajta, hogy dízel, sosem tudom meg), az utastérben tökéletesen temperált klíma, a külvilág zajaiból szinte semmi nem szűrődik be. Úgy teszi az embert ön- és közveszélyes gyorshajtóvá, hogy közben a sofőr a legkulturáltabb autósnak gondolja magát, széles e vidéken. Aztán egyszer csak kikanyarodik eléd egy melósokkal tömött Transporter, és mindenkit megölsz, a többiek megsebesülnek. Ha nincs szerencséd, az egyik csákány az építőmunkások rozsdamarta, kehes kisbuszának csomagtartójából kirepülve átszakítja a szélvédőt és veled is végez. És az egészről ez a snájdig gyilkos tehet: 313 lóerővel és 650 Nm nyomatékkal tesz téged kedélyes ámokfutóvá.
Visszaérve egy újabb Leon várt rám, de most egy Cupra R akarta, hogy kivigyem a Hungaroringet és az M3-at összekötő Bernie Avenue-nak is becézett szakaszra. És én meghajoltam az akarata előtt. Hogy egy ilyen átkozott hothatch, az autóipar túlmozgásos hülyegyereke mennyivel civilizáltabb autóst csinál az emberből, mint egy nagymotoros luxuslimuzin-kupé, hihetetlen. A motorját folyamatosan érzem, bizsergetően pörög, az egész autó pezseg, miközben kanyarból kanyarba kényszeríted, éppen ezért végig képben vagy, mennyivel is mész, mit is csinálsz éppen az úton.. Nincs benne kifinomult tiptronic váltó, meg quattro hajtás: kézzel váltogatsz, és bár az elektronika figyeli a heveskedéseidet, érzed, csak az első kerekek hajtanak. A 265 lóerő 6,2-es gyorsulásra jó, ami közel egy másodperccel rosszabb sprint, mint az A7 biturbóé. De itt dolgozol közben, ezért intenzívebb az élmény, az A7-nél csak nyomod a pedált, a többi történik magától. Ha normális, emberi együttélésre alkalmas polgárként szeretnél közlekedni a Cupra R-rel, azt is lehet, bár nem könnyű megállni a csibészkedést. Csak itt legalább észreveszed, hogy rossz vagy.
Mivel volt egy kis időm, a magányosan szomorkodó Skoda Citigo fenekébe csíptem és elvittem táncolni. Az Audinál kimért mosoly, a Seatnál vicsorgó vigyor ült az arcomon, ez a kis piros bevásárlókocsi szélesre húzta a számat. Az előző autókhoz képest egy szánalmasan gyenge lélekvesztő, virsli gumikon guruló pléhdoboz. De milyen pléhdoboz! A beltérben fényezett lemez felületek mindenfelé, a műanyagok kellemes bézs árnyalatúak, méretes üveg tolótető engedi be a szikrázó napot az utastérbe, a hifi egész szépen szól. Ott, ahol a többi autóban vánszorgásnak tűnt a megengedett sebesség, ebben a kis dögben pont jó volt a tempó. Nem akar vele az ember óriásiakat fartatni a kanyarban, csak szépen gurulni, élvezni az utazást. Annyira vidám szerzet, hogy még a motor felől, nagyobb fordulatoknál hallható fergeteges Wartburg/Barkas hang is csak megvigyorogtatja a bennülőt. De elég is a bohóckodásból, az RS4 rám vár.
A fehér Avanthoz felügyelő is járt, nem mindegy, hogy 450 lóerőt ésszel, vagy ész nélkül kezd el valaki piszkálni. Sok újat nem tudnék elmondani, amit lehetett, Vályi Pista már leírt. De az biztos, hogy nem hétköznapi élmény egy utcai autóban ülve először hallani, ahogy a motort felpörgetve és a gázt elengedve visszaröfög a V8. Mivel a hang tónusa, a karosszéria rezgései tudtodra adják mi is zajlik a gépházban, nem fog meglepni, ami következik. Legalábbis nem nagyon. Illetve készülsz rá.
Ebbe az RS4-be a kagylósított bőrüléseket szerelték, amiknek köszönhetően először nehéz beszállni, aztán nem is igen szeretnél kiszállni, mert ha csak úgy kikászálódsz, mint szoktál, szabályosan fáj ahogy az ülés peremén átcsúszol. Nem csak azért, mert nyom, hanem mert közben tudod, minden egyes ki-beszállással durván koptatod a méregdrága bőrkárpitot. Ha már benne ülsz a székben, muszáj nekiállni a gombokkal magadra szabni, mert ha az előző sofőr lényegesen kisebb volt nálad, úgy nyom az egész miskulancia, hogy szinte összetör. A beállításkor ráadásul érdemes vigyázni, ha túl szorosra állítja az ember a derék-, oldal, vagy combtámaszt, pillanatok alatt kipréseli a vért a kérdéses testrészből. De ez nem öncélú dolog, a jó oldaltartás bizonyos helyzetekben fontosabb, mint a komfort.
A futóműre is igaz, hogy a keménység sokszor létfontosságú, de ebben a kocsiban a keményre állított futómű a Mogyoród környéki utakon egyenértékű volt egy inkvizíciós vallatással. Szerencsére két pöccintéssel komfort fokozatba lehetett állítani az autót, így nem roppantak össze a csigolyáim. A Bernie Avenue-nál azért visszaállítottam ekhós szekér módba, lássuk, mit tud a kicsike. De sosem tudom meg. Közúton a határait feszegetni egy ilyen autónak olyasmi, amire a felelőtlenség nem megfelelő szó. Amit ez az autó tud, annak a közelében sem vagyok. Egy-egy kigyorsítás után attól féltem, hogy ha a tükörbe nézek, nem fogok aszfaltot látni, csak valami feltépett-felszántott sötétszürke csíkot. A következő kanyarhoz közelítve elkezdtem nyomni a féket, de azt hittem beesünk az árokba. A karbon-kerámia fékek hidegen elég nagy pedálerőt kívánnak, megtaposva viszont olyat harapnak, hogy hallottam, ahogy a szemgolyóim cuppantak a szemüvegem belső felén. És ahogy melegszenek a tárcsák, ez csak durvább lesz.
Mikor már kezdtem volna a kanyarral is foglalkozni, valaki hátulról rám üvöltött, majd' összecsináltam magam. Nincs baj, mindent jól csináltam, ez csak a visszaváltás miatti gázfröccs miatt volt, a motor röfögött rám. Innentől csak azért fékeztem a kanyarok előtt, hogy a tarkómra ordítsa: VREMMM-hömm, VREMMM-hömm! Egyébként valószínűleg szükségtelen lett volna lassítani, úgy fordult ez a bestia, mint ha a kanyar középpontjához drótkötéllel lenne rögzítve.
Rövid menet volt (de legalábbis hamarabb véget ért, mint szerettem volna), ennyiből nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de abban nagyjából biztos vagyok, teljesen értelmetlen dolog utcára ilyen autót venni. A kresz szabályainak betartása mellett egy ilyen szörnyeteggel közlekedni a mindennapokban olyan szintű pazarlás, mint ha Einsteint csak azért taníttatták volna, hogy miután minden világrengető tételét kidolgozta, életének hátralévő részében egy sarki ábécében fejben adja össze a kilókenyér-litertej-negyvendekakolbászt. Ráadásul tényleg ijesztő szembesülni vele, hogy mennyire irtózatosan sokkal, de sokkal többet tud a technika, mint az ember, aki vezeti.
Visszaérve a ringre ráeszméltem, hogy lemaradtam a pályán megrendezett átlagtartó versenyről, és éppen a részeg vezetésen kellene részt vennem. Na, most ha az ember Mogyoródon van, és lehetősége lenne a Hungaroringen körözni, de ehelyett inkább a parkolóban szlalomozna, sürgősen keressen egy jó orvost. Felkönyörögtem hát magamat a pályára, mert mások is elkeveredtek az eredeti csoportjuktól. Két három körös etapra volt időnk, ezekből az első körön kellett az etalon időt futni, a másik kettőn megpróbálni ehhez legközelebbi köridőt autózni. Nem tudom, volt-e bárki is, aki erre törekedett, mikor a pályán szabad volt a vásár, mindenki úgy mehetett, ahogy akart. Az elkent szélű gumiabroncsokat elnézve csak nagyon kevesen lehettek, akik nem élményautóztak a pályán.
Egy röpke pillanatra felmerült bennem, hogy ötvenre beállított tempomattal körözgessek, de aztán hangosan lehülyéztem magamat, és egy Superbnek illetve később egy Passat CC-nek igyekeztem a határait megtapasztalni. Jelentem, mindkét autó meglepően jól viselkedett, a CC összkerékhajtása jó volt, de a DSG nem annyira tetszett ilyen körülmények között. A nagy fekete kombival is egész ízeset lehetett fordulni. A pálya három pontjára telepített ideiglenes lassítók természetesen megtörték a lendületet, de ez mit sem számított. Az időimre véletlenül sem figyeltem –talán ezért lehet, hogy második lettem a versenyben, amire csak papíron neveztem.
A részegen vezetésről nem tudtam meg semmit, amit alapvetően nem bánok, mert, ahogy eddig, ezután sem tervezek hasonlót művelni. Igaz, itt alkohol helyett speciális szemüvegekkel zavarták össze az embert, így egy mozdulattal ki lehetett józanodni.
A pályát mostanra teljesen elbontották, de egy piros új Beetle még a boxok előtti placcon árválkodott. Sokakkal ellentétben, nekem ez a forma sokkal kevésbé jön be az előd furcsa arányú játékautó sziluettjéhez képest. Na de egy kétszázlovas, lakkpiros füles ridikült nem kipróbálni, vétek lett volna. Bernie Avenue, jövök!
A vicc az egészben az, hogy talán ezt élveztem a legjobban. Nem ez volt a legerősebb autó, de életteli, játékos kocsi, de elég erős, hogy jó legyen. Messze volt minden katalógusadatában a többi, korábban próbált géptől (a Citigot nem számolva): gyorsulás százra 7,5 mp, teljesítmény 200 lóerő, nyomaték 280 Nm. De ezek az értékek a durván 1400 kilós tömeggel együtt már kiadnak egy kis mókát. Mondjuk, lehet, hogy igazából nem is a menetteljesítmények tették ennyire szórakoztatóvá a kocsizást, hanem az, hogy közben folyton lebegett előttem a Beetle képe. Az, hogy ez a kerekekre szerelt divat-kiegészítő ilyet lép, összezavarja az embert.
Elgondolkodtam, ezek után mit válaszolnék a kérdésre, melyik kellene? A fene tudja. Ha hétköznap is használnom kellene, az RS4 sajnos kiesik, ez az én szememben, legalábbis Magyarországon egy drága hobbiautó, de annak meg túlságosan kombi. Százezer kilométereket beletekerni egy ilyen kocsiba, a magyar viszonyok közt teljesen indokolatlan pazarlás. A Beetle jópofa, értékelem a retrós stílusát, de nem az én világom. A Passat CC, a Superb, a Citigo, a Leonok érzelmekkel és racionális indokokkal is megmagyarázható autók, de nekem a piszkos gyilkos kellene, a simulékony mészáros. Még akkor is, ha a CC formája jobban tetszik, mint az A7-é. Megtanulnék lassan menni vele, suhannék az utcákon, majd pszichopata üzemmódba kapcsolva csak finoman megtaposnám a gázpedált, és az aszfaltot, mint valami futószőnyeget, magam mögé gyűrném. Az RS 4 röfögését azért néha meghallgatnám felvételről, tömeggyilkossághoz jó lenne hangulatcsinálónak.
