Egy-két-háromszáz motoros, a fene se tudja, hova tartanak, de aki autós közéjük keveredik, kiirtják. Záróvonal-átlépés, leszorítás, rendőri forgalomfenntartás rendőrök nélkül, totyorgás a 21-es úton, düh, frusztráció, önbíráskodás, magyar öl magyart, és egy céges Ford Galaxy is felbukkan a történetben.
A mercis elindul Bokorba, mert a gyerekeinek egy éve megígérte
a traktormajálist. Menne ő inkább a tullni börzére faros
Ikarusszal, mert a barátai mind oda tartanak, de ígéret szép szó.
Mostanában ildomos kicsit spórolni is, ezért nem a tízet kajáló
kombival nyomul, amit mindenki imád, hanem az asszonyka szűkös 190D
Mercedesével, mert az csak hatfelet eszik. Francba
a régiautó-hangulattal, ott lesznek hangulatnak Bokorban az ősi
traktorok.
Nagyobbik gyerek lázas, de a halálos ágyáról is arra szavazna,
hogy legyenek traktorok, kicsi csak szunyókál, fogynak
a kilométerek az M3-ason. Forróság van, mindenki megy valamerre,
tömött a sztráda. Néhol feltorlódik a sor, baromállat vectrás
jobbról előz, utána a hozzá hasonló többi baromállat. Ők beugranak
a nem létező lukakba, valahol elöl, mögöttük tucatnyi autó orra
áll a vészfékezéstől, szerencsére mindenki éber, nincs csattanás,
csak az idegek szakadnak lassan széjjel. Megszoktuk, Magyarország,
Bunkia, a kultúra úgy hull le rólam, mind ruha másról
a boldog szerelemben, ez van, sose leszünk kultúrnép, mert
valakinek mindig fontos lesz mások élete árán is egy milliméternyi
előny.
Ettől még alakulhatna jól a nap, csak át kellene vészelni
valahogy ezt a szemét emhármat, nemsokára le kell térni Pásztó
felé, onnan nyugis, kétszámjegyű út, aztán arról is Hollókő felé már
csak a kanyargós ökörcsapás, és megérkezik. A gyermekek
kókadtak, ezért a baromállatság és az előre megfontolt szándékú
emberölés megnyilvánulásait az első ülésekről szemlélő szülők csak
befelé ordítják a kurvaanyádokat. Nicht vor dem Kind,
a gyerekek még nem a Balkánon élnek, hátha nem is fognak,
adjuk meg nekik egy szebb jövő lehetőségét, ahol autós autósnak, ember
embernek, magyar magyarnak barátja.
"Nézd csak, anyus, mennyi motor! De jó nekik…" – villan be
a három héttel korábbi motoros túra, amikor maguk is tizenhárom
gépből álló konvojjal indultak neki a kremsi távnak. Konvojban
motorozni jó, erősíti az összetartozást, felfrissülés az
idegrendszernek, lélekemelő élmény, irigykednek is a Merci
műanyagszagú belsejéből. Micsoda élmény volt, erre most, ebben…
Szóval mercisünk előzi a tizen-, nem, huszon-, őőőőő, harminc-,
szóval végeláthatatlan hosszúságú motorossort, vigyorog, mint
a tejbetök, még mindig de jó nekik. Egyszer csak feltűnik
a tábla, salgótarjáni letérő egy kilométer múlva. Előtte megy
valami izé, százhuszonöttel, jobbra a motorosokból álló sor csak
nem akar véget érni. Aki mögötte jön, menne gyorsabban, talán egyike
a potenciális, jobbról előző baromállatoknak, jó lesz vele
vigyázni. A gyerekek mindketten félkómában, hangjukat nem hallani,
így a legjobb, tomboljanak csak majd Bokorban.
Ajjaj, a letérő 500 méter múlva, már csak 300, mit tegyen
ilyenkor a sort már lassan két perce előző autós? Álljon meg
vészvillogóval a pályán, amíg elvonul a konvoj? Azt nem
lehet, abból tömegszerencsétlenség lesz. Lassítson le harmincra, és
kockáztassa, hogy a baromállat mögötte a motorosokon
keresztül előzze meg? Azt nem lehet. A sor mindkét vége végtelen
távolságban, nincs mit tenni, közéjük kell szivárogni.
Index ki, az addig szellősen haladó motorosok erre kicsit összébb.
Sehol egy luk. Szerencsére az autós sor még mindig gyorsabb
a cammogó motorosokénál, egyszer csak óvatlan cruiseresek között
akad másfél féktávnyi hely, oda mercisünk becsusszan.
rendszerbe
"Kösz, fiúk, bocs, nem tudtam máshogy megoldani" – köszöni meg
kézfeltevéssel és villogóval a gesztust, hiszen ő is motoros,
amikor odaát ül, utálja, ha autók próbálják letolni. Itt ilyenről szó
sem volt, a tempó lassú volt, a féktáv hosszú, de akkor is,
idegen sejt került be a homogén rendszerbe. Egy kívülálló
szemét.
Azt, hogy egy 190D Mercedes nem való motoros konvojba, hamarost
a tudomására adják. Megjelenik a semmiből két endurós,
jobbról és balról, olyan közel mennek el, hogy a Mad Maxben sem
csinálták jobban. Dudálnak. Nem igazán dühösen, nem is mutogatnak, de
azért a mercis kurva anyját, ezt érezheti. Majd még endurósok, még
cruiseresek, mind centikre, mind az autó elé féktávon belül, mind egyre
lassabban. Ebből verekedés lesz. Nem, verés.
Be az autópálya-lehajtóba, a Mercedes már csigatempóban
vánszorog, körbeözönlik a motorosok, a távok milliméteresek,
némelyik elég dühös, nem érti a helyzetet, dudál, már mutogat is.
Mercis izzad kicsit, hiszen az ő fajtája, motoros mind, nem tehet róla,
hogy most dobozban ül, majd talán jövő héten integetünk egymásnak, Joe.
De ez itt, most közelharc.
Végül felbukkan a vérszállítós, sort záró motor, meg
a tetrapakos Ford Galaxy is. Egyik balról, másik jobbról,
mindkettő a záróvonalon túlról. Vérszállítós egyértelmű
kézmozdulattal megköszöni a türelmet, tetrás autó inkább nettó
lenyom, sarkos, milliméterre kiszámított leszorítással jelzi: az
aszfalt az övé, mert ő is most kicsit motoros, védenie kell
a kiszolgáltatott kétkerekűsöket.
Hosszas várakozás a 21-es útra ráhajtásnál. Civil motorosok
állják el keresztben az utat, sor jobbra, sor balra, sok-sok ideges
autós, köztük nyilván baromállatok is. Csak zárójelben – ezt
hivatalosan a rendőrség se vállalja be felkérésre, más kérdés,
hogy amikor kíséretet adnak ilyen társaságok mellé, a végén mindig
muszáj kereszteződéseket blokkolniuk. Motoros konvoj ráömlik
a 21-esre, nem mindenki tud elstartolni, mások viszont csavarnák
a gép szarvát, enyhe káosz, kétszáz-háromszáz motorosnál nagy
a szórás tudásban, vérmérsékletben, gépjóságban.
Mercis szinte örül, hiszen lemarad a bandától, már kezdte
szarul érezni magát, kicsit elege van ebből a pimf hetven
kilométeres útból, először a jobbról előző baromállatok, utána
a ragasztóba mártott kétszáz motor, meg
a dögöljmegteszemétgeciminekjösszideközénk keserű íze
a végén. Pedig sehogy nem tudta volna máshogy megoldani
a helyzetet, próbált a lehető legkulturáltabb lenni. De ott
volt a kitérő, a Galaxy hátuljára meg senki sem írta rá,
amikor elkezdte az előzést, hogy másfél kilométernyi, áthatolhatatlan
biker galeri van előtte… Pocsék a helyzet.
Tizenkét dühös autós el jobbról, tizenkettő el balról, be lehet
sorolni. A Salgótarján irányában feltartott autósok közül harminc
méterrel odébb mind rákanyarodik az M3-Budapest irányra, csak egy
vánszorgó Honda Civic és előtte egy VW Polo marad, előbbi volánja
mögött bácsi óvja hevesen dobogó szívvel a
dukkót.
Hopp, megint megállás. B+, megint a motoros banda. Újra munkába
lendülnek a civil motoros fiúk, nagyon szorgalmasak, szervezettek,
és legalább sárga mellény van rajtuk. Szabályosak, más kérdés, hogy
rendőrön kívül nem valószínű, hogy bárki leállíthatja egy országos főút
forgalmát. Az egész 21-es út özönét másodszor stoppolják 200 méteren,
ezúttal csak öt-hat haver csatlakozik az út bal padkájáról. Tisztára,
mint a sorompók Rákosrendezőn, reggel nyolc tájban. Mercis pumpája
lassan kúszik felfele, áll a sok autós, fő megfele, menne
a távoli cél felé, de az ezüstszínű BMW-t rövidesen megnyergelő
fiú még komótosan veszi a kesztyűjét, elegáns lendülettel lábat
emelint ülés felett, megfontoltan indít, kicsit hagyja felkúszni az
olajat, túráztat, műszert figyel – a drága Rotax-technikát nem
szabad hebehurgya módon meggyilkolni. Bár minden motortulajdonos ilyen
kulturált lenne, nem lenne ennyi ótvar gép Magyarországon. Mercis
gondolatban beír egy ajándék olajcserét a BMW-snek
a szervizkönyvbe.
Az autósok ezt közben végignézik, közülük a nem motorozókat
lassan szétveti a gyűlölet. Ami szimpátiát néhány megköszönős,
autósokkal jól együtt élni tudó motoros tíz év alatt kiépített bennük,
azt ez az egy komótos barom nagyjából le is rombolja fél perc alatt.
Honnan is tudhatná az a néhány astrás tulok, hogy egy finoman
illesztett motorral tilos elindulni a beindítást követő
másodpercekben? Ezek az autósok, ezek az autósok…
Megindul végre a sor. A bácsis Honda Civic lemarad tőlük,
ötvennel tart az ifjúság forrása felé – ha így megy, talán kiapad, mire
odaér. Ám a mercis rájön, hogy ebben a tempóban csak egyre
távolodik Bokor, fél tizenegy van, a traktormajális már rég
zakatol, a gyerekek egyetemre mennek majd, mire eljön
a hollókői lehajtó, legalább a megengedett kilencvenest
kellene tolnia. Hondát előz, erre VW Polo, előtte megint ott
a tetrapakos Galaxy-far. Még jó, hogy csak a mercis tudja,
milyen céghez tartozik az autó, máskülönben elég sok ember meggyűlölné
a kiváló csomagolóóriást emiatt az átlagban 72-vel sorfeltartó
Ford busz miatt.
Tehát 60 és 85 között vonul a végtelenített motorsor Nógrád
megyében. A táj festői, két keréken élvezet. Mercis szinte érzi az
illatokat, amiket csak motoron, hetvenes tempó környékén lehet,
beletörődik a helyzetébe. Nagy galeri, örömködnek, még jó, hogy
nem történt baj.
beelőzés, kipufogóröffentés oktatásiból
De akár történhetne is. Például a piros Swift miatt, amely
valamilyen csoda folytán (vagy egyszerűen csak türelmetlenségből) egy
mellékútról beáll a konvojba. Ajjaj, ezt mindjárt megölik –
gondolja mercis. De nem, kulturált csapat, semmi vész nem történik,
csak néhány, kissé madmaxesre vett beelőzés, kipufogóröffentés
oktatásiból (miafasztakartálbuzi?), majd TetraGalaxy utánuk veti magát,
jól jön a kipasszírozáshoz a záróvonal után következő,
forgalomtól elzárt terület. Meg persze a TDCi ereje is besegít,
köszönjük neked, drága Ford.
Swift tehát hátraszorul, úgyis buzis volt a színe, nem
szerettyük. Sofőr kicsit rángatja még a kormányt, látszik, hogy
dolgozik benne a kisemberes frusztráció, de a tömeg erejével
szemben nincs ellenszere. Lenyomtak, hülye, fogd má' föl.
A megalázott kisember konokságával nem adja fel. Ő ül a masszív
acélbódéban, mi baja lehet, csak azért is visszaelőz mingyá'.
Próbálkozik. Ezt észreveszi a vérellátós motoros, és minden adandó
alkalommal, amikor kicsit üres a szembejövő sáv, kimegy, és csak
akkor jön vissza, amikor szemből méterekre van a jövő autós. Ebből
a suzukis tisztán láthatja, hogy nem érdemes erőlködnie. Ezeknek
a swifteseknek néha nehéz a felfogásuk – gondolja mercis, és
közben örül, hogy az alvó gyerekek meg a lóerőhiány miatt gondolni
sem mer előzésre. A béna technika olykor kultúrembert farag abból
is, aki épp nem lenne az.
Aztán megint lassul a tempó. Ötven, harminc, húsz, tíz – aztán
megáll mindenki. A 21-es út közepén. Szerv csatlakozik jobbról,
két keréken, naná, kék villogóval. Innentől fogva szájbaverten
hivatalossá válik a formáció, láthassa mindenki, hogy ez itten
szervezett, hivatalos konvojban ragasztózás.
minden
Immár villogóval fűszerezve csordogál a banda, a tempó
több mint szabályos, valójában olyan hetven lehet, óra szerint megvan
hetvenhét is. A traktormajális lassan lezajlik, a többi
autóban szülnek a várandós kismamák, Athénból hetven órája
Poprádra tartó autósok alszanak el, mennek fának és robbannak fel,
mások csak az eljegyzésüket késik le életük szerelmével, kicsivel
később kirúgódnak, és töltik emiatt skizoid hajléktalanként hátralevő
két évüket a Lágymányosi híd alatt. Az élet vidáman zajlik,
a motorosok is jól érzik magukat, kicsit szinte a rendőr is
közéjük tartozónak érzi magát, bár övé a hatalom, a tudás,
meg minden, annyira azért mégse alacsonyodik le, csak majdnem.
Végre kétsávossá válik az út. Pest megyétől kábé Szlovákiáig 73-mal
megy ekkor éppen mindenki a környéken, motoros a felvonulás,
nem is lehetne máshogy. De a két sáv új dimenziókat nyit. Először
a polós kezd előzni, nem is hisz a szerencséjének. Persze ott
a rendőr a konvoj végén, azt le kell lépnie, az viszont
látja, mennyivel megy, és ki tudja, ezeknek a fiatal zsaruknak
talán a szemében is benne a radar. Tolja tehát legális
tempóban, mögötte mercisünk, a lassan egyetemistává érő, már
pelyhedző állú kölkeivel. Nincs retorzió, kulturált a motoros
csapat, senki nem szivárog át, hadd előzzön a sok türelmetlen
autós.
Igen ám, de alig egy kilométer a kétsávos rész, ezt senki se
tudhatta előre. A motorosok között sehol egy fél féktávnyi hely,
indexkitételre pedig nemhogy tágulnának, hanem egyenesen szűkülnek
a helyek. Ide nem fér be autó, hát még kettő, pláne nem három.
Igazából egy légy se. Ismét előáll az M3-lehajtós helyzet, mit lehet
ilyenkor tenni? Polós halálos gázt tapos, elfedi a szemét,
kormányt ránt, beveti magát a motorosok közé. Mercis egyszer már
pórul járt ugyanezzel korábban, nem próbálkozik, de a sáv fogy,
egyszerűen nem tudja megoldani a szitut. Mögötte a mondeós is
összezavarodik.
Még jó, hogy van rendőr, ehhez az ő esze kell, a többiek mind
képtelenek feldolgozni a rettenetes káoszt – autósok-motorosok
egyaránt.
Rendőr átlépi a záróvonalat, villog, vijjú-vijjú szól
a sziréna, jelez – kövesse a mercis, meg az utána jövő
mondeós. Elöl a motoros zsaru, utána a két autó, Mercedes és
a Mondeo immár a szembesávban robog nem kis sebességgel. Igen
ám, de felbukkan szemből egy másik autós. Egy fabiás. Ő a soha nem
látott hosszúságú motoros konvojt bámulta addig, de most, itt hirtelen
egy fehér motorral találja magát szemben, még valami fura hangja is van
– tán csak nem a Gázművek?, fut át az agyán – de nincs hova
mennie.
a gyerekei neveltetését
Ekkor mindenki improvizál, mint Ella Fitzgerald az 1963-as
montreux-i fesztiválon. Rendőrmotoros az övéi közé szivárog, elfér.
Mondeós leszarja, hány motorost öl meg, de jobbra rántja
a kormányt – a konvoj tagjai látják, hogy kivételesen éles
a helyzet, valahogy szétrebbennek, csodával határosan senki se hal
meg. Mercis balra húzza a kormányt, megáll a szemközti
útpadkán, fájna neki a motoroshalál, tudja, milyen nehéz
kétkerekűn hirtelen elkapni a kormányt. Üvöltve káromkodik, már
leszarja a gyerekei neveltetését. Hirtelen nagyon is autóssá
válik, pedig úgy gondolta, sose lesz már ilyen. Szembejövő autós sokkos
állapotban továbbveret, a gödöllői klinikán élesztik újra repülősó
igénybevételével.
Szóvalhogyhát. Az a konvojba befurakodó mercis én voltam. Nem
keveset motorozok, mi több, nap mint nap a Yamaha XJ900-asommal
járok. Imádok motorozni mellesleg, és tényleg tizenhárom motorral
voltunk nemrégiben Ausztriában. Azt sem merném garantálni, hogy soha,
egyetlenegy szabályt sem szegtünk meg. De alapvetően nem,
a legrosszabb, ami történhetett, hogy hetvennel estünk be az
ötvenes faluba, de a helységnévjelző tábla után pár tíz méterrel
már előírt tempón voltunk – lehet akár gyávaságnak is nevezni. Ja, és
Sipos Zolinak elment a lámpája valahol a hegyekben, nem
tudtuk megcsinálni, ezért masszív szendvicsben kísértük be Kremsbe
éjjel. És utána az étteremnél 11-kor szétparkoltuk a járdát,
nagyon éhesek voltunk, de tényleg, nem kellett volna, bocsánat.
játszani
De tizenhárom motorral sem jutott eszünkbe ilyen összeragadósat
művelni, nemhogy tíz-hússzor annyival. Tizenhárom motornál már alaposan
működik a csordaszellem, ráadásul ekkora társaságból mindenki
ismer mindenkit, meg messze is mentünk, ismeretlen tájakon, ésszerű
lett volna összetömörülnünk, nehogy elvesszünk. Nem tettük, mert úgy
gondoltuk, hogy néhány általunk feltartott autós (mi se mentünk
gyorsan, konvojban nehéz) esetleg más tempóban menne, lekanyarodna,
jobban ismeri az utat, haldoklik a nagynénje, szül
a tengerimalaca, rosseb tudja, de hagytuk őket beszivárogni, ha
kellett, lekanyarodni. Nem árkot ásni mentünk, kirekesztősdit játszani,
hanem vendégnek egy másik országba, magyar rendszámmal, gondolva arra,
hogy mi, magukat kulturáltnak tartó, mégis motorozó magyarok talán most
nem mélyítjük tovább az osztrákokkal azt a jogosan képződött
szakadékot, amit az áruházból fizetés nélkül távozó honfitársaink
kezdtek el ásni éppen húsz évvel ezelőtt.
Élni és élni hagyni, live and let live, leben und leben lassen, ez
még angolul és németül is szépen hangzik. Nehéz felülkerekedni
a "mi kutyánk kölyke"-effektuson, pláne ekkora tömeggel, pláne egy
autós-motoros felszíni súrlódáson.
De.
1) Ekkora galerit összelapátolni eleve baromság, senki se tud jót
motorozni így.
2) Ekkora galeri megkerülhetetlen örvényeket vet
a forgalomban, ilyenre sem a KRESZ, sem az autósok nincsenek
felkészülve, csoda, ha nem történik súlyos baleset. Ami egyébként
szokott.
3) Lehet panaszkodni motorosként arra, hogy milyen köcsögök az
autósok, de kilométerek százain át lábbal tiporni a közlekedési
szabályokat, főutak forgalmát feltartani – csak mert bulizunk, és sokan
vagyunk – nos, ez nem módi. Ezek után mi, motorosok ne csodáljuk, ha az
autósok hörögve gyűlölnek bennünket, és leszorítanak, ha meglátnak
a tükörben. Ahhoz, hogy működjenek a dolgok
a civilizációban, mindenkinek hozzá kellene tennie a maga kis
részét a kultúrából. Máshogy marad belőlünk az életképtelen állat.
4) Civil autókkal, motorokkal, privát, sárga mellényes
önjelöltekkel forgalmat terelni, irányítani nem szabad, már csak azért
sem, mert nem veszik komolyan az embert, és elütik, ordibálnak vele,
viszont-leszorítják, egyáltalán, a világ kellemetlenné válik ilyen
szituációkban. Felismerhető céges autóval pedig még ciki is, másrészt
butaság, mert esetleg megjelenik az ember autója a sajtóban, és
a főnökénél a szőnyeg szélére kell állnia a hétfői
tetemre híváson. Ha már, akkor inkább ne spóroljon az ebadta
a saját benzinjével, és vegye elő a metálszürke Astrát,
legalább egy méregfogat ki tud húzni ezzel. Ha pedig tényleg
a TetraPak Hungary adta a nevét, kollégáit, autóját ehhez
a kiváló madmaxes sztorihoz, ahhoz csak gratulálni tudok. Inkább
maradjanak a siós baracklénél.
5) Alulméretezett rendőri apparátusra bízni egy ekkora tömeg
változó forgalmi körülmények közötti dirigálását nagyjából egyenlő
a sárga cédulára jogosító, súlyosan veszélyes elmebetegséggel. Két
rendőr nem tud megoldani ilyen helyzeteket, de négy sem.
6) Ha már valamilyen idióta, lelkes, megalomán, avagy
a rendezésből súlyosat szakító szervező mégis össze akar
trombitálni ennyi motorost, akkor ne egy tömbben vigye őket Záhonytól
Hegyeshalomig. Szedje őket göbökre. Egy ekkora, a tömeghatástól
súlyosan bebutuló és empátiát vesztő, bulizó massza megoldhatatlan
helyzeteket teremt a forgalomban. Tudom, ez ismétlés volt,
bocs.
– Ne legyünk buták.
– Ne keressünk felesleges feszültségeket, van belőlük elég hét
közben, hétvégén pihenjünk inkább.
– Viszont keressünk egy minimum nyolcvanas IQ-jú embert, aki
legalább három-négy megközelítésben felfog egy olyan feladatot, mint
sok száz motoros mozgatása.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak
is?
Tegye meg a publikáció
blogposztján !
És köszönöm annak a sok motorosnak a jóindulatát
a csapatból, akik ebben az eszement konvojban hajlandóak voltak
vészhelyzetben mégis széthúzódni, és láthatóan a problémák
megoldására törekedtek. Miattuk nem lett baleset, jó, hogy mindig van
értelmes góc is ennyi ember között. Egyébként mi odaértünk Bokorba,
a traktormajális kiváló volt, mint mindig, és remélem, ők,
a motorosok is hasonlóan jól érezték magukat. Písz, kultúra, szebb
jövő, éljenek a motorosok! Még ezek után is. Csakazértis.
További cikkeink
