A négynapos május eleji hétvégén át kellett szelnem Budapestet és a környező agglomerációt északnyugatról délkeletre. Az utam Budakeszi felől vezetett át a hegyen a Pasaréti tér felé, onnan le a túloldalon a hegyről, ki a Szentendrei úton, végig az új M0-n Pécelig, onnan pedig a Dány nevű faluba igyekeztem, összeszedendő a családomat.

hirdetés

Az egész út mindössze hatvanvalahány kilométer, nem a világ. Csak
történetesen vasárnap volt. Az összes ismert és nem ismert tipikus
csoportot be tudtam azonosítani. Rettegő arcokat láttam, akik félnek
legalább 40-nel leereszkedni a csomolungmai magasságokból ereszkedő
Budakeszi úton, és a kanyarban 20-ra lassítanak. Az út persze teljesen
üres, száraz, a fények jók, az autók újak.

Rettegett a néni, aki jobbra indexelés közben balra kanyarodott, de
ő csak akkor, amikor az autóm épségét veszélyben érezve rádudáltam. A
BMW-s, aki a Pasaréti téren a körforgalomban elmulasztotta megadni az
elsőbbséget, szintén eléggé rettegett, amikor felfogta, hogy innentől
csak és kizárólag az én reflexeim menthetik meg tizenötmilliós kocsija
komplett hátsó futóművét.

Egy újabb néni, aki a Kolosi téren mintegy 10 másodpercig kereste az
egyest, majd a sávtartás teljes mellőzésével rám húzta a kocsiját. A
dudaszótól ő is megdermedt, de fogalma sem volt, miért kapta. Biztosan
egy állat vagyok, azért.

Azok a vezetők, akik ilyenkor is képesek dugót okozni azzal, hogy
egy lámpánál, ahol normális esetben sávonként tíz autó átmegy, belőlük
maximum négy. Messze van az egyes, na. És a fiatal házaspár, ahol anyu
vezet, apu meg magyaráz, még a kormányba is belenyúl neki. Nyúlkálhatna
inkább máshová, de ne a közúton tanítgassa.

Aki nincs tisztában saját és autója képességével, és a zöldnél a
féket nyomja, ezzel autósok tucatjainak életéből rabol el perceket.

Az M0-n valóban nincs kiírva, honnan nem 80 km/h a korlát.
Egyszerűen csak bejön egy sáv, és nincs több korlátozás. Az egyszerűség
kedvéért, ahonnan nem aszfalt van, hanem beton. Onnantól tessenek
nyomni a gázt, mert 110-zel lehet menni. És nem akkor kell gyorsítani
mobilozás közben 80-ról, amikor a sor elkezdi előzni a hölgyet, aki
biztosan recepteket cserélt, de lehet, hogy emelt díjas szextelefont
üzemeltet, azért volt olyan fontos a hívás.

Most már mindenki látja, mely csoportot kívántam azonosítani márka
és típus nélkül, csak mint embert. Tessenek inkább otthon maradni.
Azzal nincs baj. Nincs törlesztő, nincs műszaki vizsga és olajcsere,
nincs félelem a parkolásnál. Kevesebb autókereskedő kell, kevesebb
szerviz, mindenkinek jobb lenne az utakon, ha eltűnne onnan kétmillió
vezetésre alkalmatlan.

Én például nem tudok steaket csinálni, mert nincs hozzá megfelelő
eszközparkom, szaktudásom és gyakorlatom. Éppen ezért nem erőltetem rá
napi tízezer emberre: ha elrontom, magamnak rontom el, vagy még inkább
egy szolgáltatást veszek igénybe − legyen mondjuk egy étterem.

Tessenek inkább bérkocsival (taxi) menni, vagy ha messzire esik a
végcél, a MÁV és a Volán romjain még biztosan vannak járatok, amivel el
lehet jutni a nagymamához anyád napjára. Nem kell autózni. Nem
kötelesség. Nem kell rettegni, a buszból nyugodtan lehet bámészkodni. A
vonaton néha még büfékocsi is van.

Szóval a javaslatom az, hogy akire havonta egynél többször dudálnak
rá, vagy önmaga érzi rettegésnek a saját autóval való közlekedést, az
inkább vegyen egy kétágú vibrátort, és helyezze bele szerelme,
élettársa vagy férje tetszőlegesen kiválasztott testnyílásába. Új
dimenziók fognak kinyílni, higgyék el. Mindjárt a G-pontnál vagy a
prosztatánál.