Van tehát egy barátja, aki ment biciklivel a Bajcsyn…
Ajjaj, Zolikám, nem biztos, hogy jó helyen jársz. Hisztis bringások
jobb, ha nem nálunk keresik az igazukat, arra a Totalcarnál sokkal
jobb médiumok léteznek. Nem mintha bármi bajom lenne
a kerékpárosokkal, elméletileg én is támogatom a városi
biciklizést, csak túl sok autóm és motorom van ahhoz, hogy ezt az
elvemet a gyakorlatba ültessem át. A militáns biciglisták
nagy részénél meg amúgy is azt gyanítom, hogy ők afféle kétkerekű
Pol-Potok: se autójuk, se jogsijuk, viszont akkor másnak se legyen már.
Akinek meg van, az húzza meg magát, a rohadt környezetszennyező
állatja. A Critical Mass felvonulása is mennyivel hitelesebb lenne
már, ha bicikliemelgetés helyett (mellett) minden résztvevő rituálisan
elhajítaná a BMW-je kulcsát és elégetné még a forgalmit
is.
Szóval, Zolikám, mondom, ez volna az én idevágó előéletem, biztos,
hogy el akarod még mondani? Akarja. Van tehát a barátja, aki egy
tök értelmes srác (persze, látott már valaki buta bringást?), és
rendesen, szabályosan kanyarodott a belvárosban.
Na, ez a másik. A biciklisek termonukleáris hisztigörcsöt
bírnak kapni, ha bárki megszegi a Szent KRESZ-t − gyalogosok
a bicikliúton andalognak, autósok összevissza parkolnak −, és
maximálisan igazuk is van, hiszen a biciklis sérülékeny, de
vigyázni kellene rá, hiszen csökkenti a dugót és a szmogot.
Meg korszerű.
Mikor ellenben a biciklis útra kél, fülében üvölt az iPod, hogy
ha már autóra nem telt, legalább a hifi meglegyen,
a kereszteződés előtt felhajt a járdára, hogy aztán
a zebrán tekerjen át, mert így pont egy zöldhullám az egész város,
aztán fordítva be az egyirányú utcába, mert azt szabad, egyébként
pirosakon át lehet neki csorogni, ha nem jön senki, mert… mert igazából
fogalmam sincs, tán bicikliből jobban kilátni. És persze telefonál is,
mert biznisz az biznisz, Steve Jobsot mégse nyomhatja ki, csak mert
kicsit sűrű a forgalom. Zúz a zebrán, két centivel húz el
gyanútlanul szaglászó kutyák és totyogó kisgyerekek mellett, mert ő
környezetbarát, neki szabad, különben is,
érzi a távolságot.
Egyszóval az intelligens barát szabályosan, zöld jelzésen hajt át
a kerékpárúton, mely közvetlenül a zebra (kijelölt
gyalogátkelőhely) mellett húzódik. Mire jön a bunkó mercis, és kis
híján elüti. Igen, a bunkó mercis valóban létezik, van jó sok
bunkó mercis, meg más autóval közlekedő bunkó. A múltkor például
egy jobbkezes kereszteződésben az tette nehezen kezelhetővé
a szituációt, hogy a három járműből kettőben telefonáltak.
Nem bunkó mercisek, hanem kedves hölgyek, akik biztosan fontos hívást
intéztek, elvégre tudják, hogy vezetés közben telefonálni veszélyes,
még akkor is, ha ők nagyon jól tudnak egyszerre többfelé figyelni.
Hiszen a hölgyek, ha vezetés közbeni telefonálásról van szó,
esküsznek rá, hogy a nők megosztott figyelme valami szenzációs, de
nem tudom, ismerős-e férfitársaim előtt a 69-es pozitúra
elhárítása azon az alapon, hogy a nők nem tudnak egyszerre kétfelé
figyelni?
röhögni
Na de visszatérve Zoli barátjára, akit majdnem elütött a
bunkó mercis, rácsapott egyet a motorházára, aztán bár az
autós továbbment, nyilván az esemény elért az ingerküszöbéig, mert
hátramenetbe kapcsolt, megpróbálta elütni a bringást. Viszont − és
ezen a ponton dicsértem meg aztán Zolit, hogy mégis jó
a történet, mert lehet rajta röhögni −, nem ütötte el, de
rükvercben összeütközött az utána jövő autóval. Szóval ez így szép
történet, de ebben most így mit írjak meg? Egész jó kocsmai sztori, de
hol itt a cikk? Hát ott, hogy aztán a mercis kiszállt,
megpofozta a cimbit, kijött a rendőr, és most
mindkettejük ellen eljárás indult garázdaságért.
Hát persze, Zolikám, érthető, de mi ebben a felháborító?
A bringás garázda módon csapkodta a motorháztetőt: nem
csapkodjuk más autóját.
De hát csak egyszer rácsapott, hogy felhívja magára
a figyelmet, mert az autós nem látta. Különben elütötte
volna.
Na jó, nézzünk egy rekonstruálást. Ez a Ducati a bicikli,
Mercedes mecsbokszom itt a szerkesztőségben sajnos nincs, de ez
a Hummer talán elég bunkó lesz. Tehát megy át a bringa, jön
az autó és majdnem elüti. Mennyivel megy egy autó gázoláskor? Egy
tempós kanyar olyan 30-40 km/h, 20-szal is el lehet ütni valakit, de
tudod, mennyi 20 km/h? Egy tempós biciklizés. Próbálj már meg egy
számodra váratlan pillanatban ráütni egy közeledő biciklire.
A rendőr meg nem hülye, helyszínelt már elég gázolást, tudja, mi
mennyi, meg talán valamennyi emberismeretre is szert tett az évek
során, szóval ez egy nagyon egyszerű helyzet, feltéve, hogy nem erős
csúsztatásokkal meséljük el egy túlzottan is empatikus barátunknak.
mennyi
Tehát egy közeledő motorháztetőre csapni úgy, hogy mindkét kezedben
biciklikormány van, és nem te vagy a Jackie Chan, még egy lassan
guruló autónál is elég körülményes. Egy lassan guruló autó meg nem
hangzik valami gázolósan. Tehát, Zolikám, elmondom, mi lehetett itt.
A mercis, akit nevezhetünk bunkónak, de lehet, hogy csak
figyelmetlen volt, nem kalkulált azzal, hogy a járdán bicikliút is
van. Gyalogost nem látott, hát kanyarodott. Ekkor váratlanul előtte
termett a bringás, de szerencsére a mercis nem ment gyorsan,
így kicsit félelmetes szituációban ugyan, de meg tudott állni.
Na látod, és ez nem bunkóság?
autóit?
Nevezhetjük annak, de ez egy kétmilliós város, sok
a figyelmetlen közlekedő, észnél kell lenni, és megpróbálni mások
hibáival is kalkulálni, mert képtelenség órákig úgy vezetni
a forgalomban, hogy a teljes mátrix ott fut a fejünkben.
Rádiót hallgatunk, vakarózunk, bambulunk − mindenki. Nálam
a bunkóság az az előre megfontolt, szándékos bunkóság, ami
a telefonálással kezdődik. A mercis az elmondottak alapján
kicsit figyelmetlen volt, de még bőven a tűréshatáron belül,
hiszen meg tudott állni. Vannak veszélyes, öncélú hülyeségek, tolni
a másik autót 70-nel, gyorsulgatni agyatlanul, nem lassítani
a zebránál, végtelen a sor, de ezt nem venném bele. Hanem azt
áruld már el, a haverod mi a bánatnak ütögeti mások autóit?
Gondolta, most ő, a bringás jól megbünteti az autóst? Esetleg
nevelő hatást is kalkulált a csapkodásába?
És mégis mit gondolt, a mercis megijed, elszégyelli magát és
hazáig hüppög? Hát nem. Az van, hogy egy ilyen szituáció általában egy
irányba megy, és ezt hívja a híres palo altói pszichoterapeuta
csoport az
ugyanabból még többet-csapdának. Agresszió, plusz agresszió, még
egy kis agresszió, és a végén tényleg ott pofozkodunk az utcán,
annál cikibb dolog meg kevés lehet. Oké, úgy érezzük, meg akart ölni,
esetleg tényleg meg is akart, de hiába, nem sok mindent tehetünk,
gyakorlatilag eszköztelenek vagyunk az ügyben. Lenyeljük, hazavisszük,
alszunk rá egyet és elmúlik. Az okos haverod meg most járhat
a bíróságra a sok eszével.
De miért, mi van abban, hogy rácsap egyet? Nem horpadt be, meg
ilyesmi.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak
is?
Tegye meg a publikáció
blogposztján !
Semmi nincs benne, csak ez már tényleg bunkóság. És fogalmam sincs
a szolgálati szabályzatról, meg a
garázdaság tényállásáról , de valami ilyesmi lehet. Ne csapkodjuk már mások
autóit, ne büntessük a többi közlekedőt és ne akarjunk nevelni,
legfeljebb személyes példamutatással. Utóbbi a feszültség
levezetésére nem alkalmas, de hosszú távon sokkal jobban működik.
Kérdezz meg egy közlekedéspszichológust, ha nekem nem hiszel, majd ő
elmondja, mennyire rossz, ha bebeszéljük magunknak, hogy mindenki
idiótán vezet és az életünkre tör, esetleg elkezdjük számolni mások
hibáit. Mert ilyenkor nem a saját vezetésünkre figyelünk, és az
biztonsági szempontból veszélyes luxus.
Winkler, te mekkora egy csúsztató köcsög vagy, mondta végül
a kultúrrovat szerzője, amiről gyorsan közölnöm kell, hogy ez
köztünk teljesen normális kommunikáció, és a helyzet
a látszat ellenére semmilyen hozzáadott feszültséget nem
tartalmazott.
További cikkeink
