Ó, ha Lenin élne, most boldogságtól remegő ujjakkal turkálná hegyes kis szakállát. Megvalósult végre az álma, a világ eljutott oda, amiről mindig is álmodott. Ingyen osztogatják az autót a népnek – megmondta ő, megmondta előre, hogy így lesz. Csakhogy ez az ingyen nem egészen az az ingyen, amire Vlagyimir Iljics gondolt. Ez a válság ingyene.

hirdetés

#arak {
font-size: 11px;
text-align: right;
}
#arak tr th {
text-align: center;
}

Egy régi totalcaros szerző, vomit küldött a múltkor levelet,
láttuk-e a miriádnyi nulla forintért elvihető autót a neten,
annyi van belőlük, hogy lassan már nem is látszik az a néhány,
megmaradt, valódi árral szereplő gép. Persze van itt némi túlzás, és az
én kezem is benne van, de tény, hogy baromi sokat találni ilyen
hirdetésből, elég beütni a Google keresőjébe
a „hitelátvállalás”, a „0 Ft”, és mondjuk a „Suzuki”,
a „Chevrolet”, vagy a „Skoda” szavakat, máris dől kifele
a sok találat.

Nem mintha nem lett volna már régebben is ilyen a neten, de
minimum egy nagyságrenddel kevesebb. Inkább kettővel. Egy évvel ezelőtt
a hasonló hirdetések mögött privát tragédiák álltak – betegség,
haláleset, vagy ellenkezőleg, lottóötös, külföldi munkavállalás. Egy
évvel ezelőtt az emberek még – úgy vélték – tudnak tervezni.
A többség kinézte magának az autót, kipipálta a reális
opciókat, megtervezte azt a fényezés-kárpit kombinációt, amivel
évekig együtt tud majd élni, felvette a hitelt, és hátradőlt
a hosszú távra biztosnak tudott, új verdában.

Aztán jöttek a már ismert események. Megrepedt
a pénzintézetek fala, a svájci frank megtanult röpülni, majd
sugárhajtóművet és utánégetőt is kötöttek a szárnyai alá, és hóna
alá kapta az eurót is, e két pénznemet, amiben a magyar
autóhitel-állomány java része leledzik. És egyszer csak sokan abban
a helyzetben találták magukat, hogy már nem egy
Dacia Logant, hanem egy
Audi A3-ast
finanszíroznak a kétszobás negyedik emeleti összkomfortból.
Legalábbis a számok alapján, mert az a fránya autó még mindig
csak Daciának nézett ki, csak nem akart megjelenni az orrán a négy
karika.

E jóhiszemű, de azóta nemhogy többet, inkább kevesebbet és
bizonytalanabbul kereső sokaság anyagi lehetőségei már tavaly sem
tették volna lehetővé egy újszerű Audi finanszírozását. Ezért most
szabadulni kell a Daciának tűnő A3-astól. És nemcsak egy emberről
van itt szó, hanem hirtelen nagyon sokan akarnak megválni a 2009
januárja óta mind inkább BMW-nek, sőt, a 310-es euró és az
ezerforintos OTP-részvényárfolyam óta már-már
bentley-i szintet súroló Suzukiiktól, Chevrolet-jeiktől,
Fiatjaiktól és Citroenjeiktől. Mert elég sokan kerültek mostanában ebbe
a csapdába.

Egy röpke kétórás bogarászással tucatnyi autót és néhány motort
találtam az interneten, pedig közben Excel-táblázatot gyártottam,
szűrtem a nem megfelelő (tehát információhiányos, gyanúsan
fogalmazott, nem reálisnak tűnő) találatokat, hitelszakértővel
beszéltem, és még az autók pillanatnyi piaci értékét is kinyomoztam.
Meg kávéztam egyet Vályi kollégával, de ez nem tartozik ide.

Főként egytől ötévesig terjedő autókat akarnak hozzánk vágni
a lesben álló ajándékozók, mai értékük jellegzetesen két és
hárommillió forint között mozgott. Elsősorban kicsi és
alsó-középkategóriás típusokat láttam – lám, megint csak
a tisztességes, szerény, ám alulinformált kisember járt rosszul.
De azért akadt tizenkét éves
Fiat Bravo, szinte
szűzúj, hétszemélyes, űrdízeles
Mazda 5-busz,
vagesz
Seat Altea, és
testes
Kia terepjáró is
fenn a rostán. Meg motorok – de még mennyi…

Autó ingyé’. Kell?

Az elején ezekkel nem is foglalkoztam, aztán amikor már
a sokadik találat is valami Honda, Aprilia, illetve ezekhez
hasonló kétkerekű volt, azért csak beírtam hármat a táblázatomba.
Na ja, a derékszíj megszorítására a luxuscikkek préselődnek
ki elsőnek a képzeletbeli nadrág derekán. Bejáratós Suzuki GSR
600-ast, Yamaha FZ 6N-t lehet kapni egyetlen, hanyag Pevdi-golyóstollal
odakanyarított aláírásra, de robogót, konkrétan egy Piaggio Carnaby-t
is találtam tavalyról az ajándéklehetőségek között. És vagy tízet
figyelembe se vettem.

Autó ingyé’. Kell?

Persze kérdés, hogy ilyenkor ki jótékonykodik kivel. Volt autó,
amelynél a tulaj kiírta, hogy ő eddig 300 ezer forintot fizetett
ki az árából, de a nulla forintosnak hirdetett beugró azért
egészen pontosan úgy szólt, hogy „ingyen elvihető hitelátvállalással,
csak 200 ezer forint készpénzt kérek érte”. Van, akinek még
a pokolból is ingyennek tűnik egy marék húszezres.

Egy-két évvel ezelőtt még reális eséllyel lehetett ilyen autót
eladni. Kinek? Valaki például hirtelen olyan munkát kapott, amihez
sürgősen szüksége lett autóra. Készpénze nem lévén, de az alkalmazotti
lét vörösen kigördülő szőnyegének első métereit tapodva teljesen józan
döntésnek tűnt beugrani valami nullára elvihető autóba. Most viszont
jóval kevesebben vannak olyanok, akiknek ma még nincs pénze, viszont
óriási optimizmussal, biztos munkahellyel indulnak neki
a 2009-2014-es időszaknak.

Ezek a nulláért hirdető tulajdonosok azok, akikre azt
mondanánk, centikre vannak a bedőléstől. Autójuk értéke már ma sem
fedezi a hitelből hátralevő összeget, holnap még kevésbé fogja.
45-től 113 hónapos futamidőkről van szó, a szóban forgó kocsik egy
részén integrált casco van, ami csak a banknak ad védelmet.

És közel sem lehet minden intézetnél egyszerűen átruházni
a hitelt. A legtöbb esetben az új tulaj nevére másik
szerződést kell kötni, ám ma már ilyet csak minimum húsz százalékos
befizetésre lehet, és jó esetben a részletek is helyből
magasabbak. De ha simán átruházható az egész córesz, és nem kell
újrakötni semmit, az intézet akkor is elkér néhány tízezer forintnyi
szerződésmódosítási díjat. Ingyenautó ma sincs, legfeljebb széthullott,
felújítandó, értéktelen, negyedszázados rom.

A realitás szomorú. Egyik verzió: ezeknek a ma ingyen
meghirdetett használtautóknak a java részét visszaveszi majd
a bank, de mivel a használtpiac telítődött, ezért ő sem tudja
majd továbbértékesíteni azokat, legfeljebb iszonyúan nyomott áron.
Rosszul jár a tulajdonos, rosszul jár a bank, rosszul jár az
egész piac, tovább mélyül a válság. Nem jó megoldás, mindkét
szerződő fél kerülni próbálja ezt az opciót.

Másik, közel sem kizárt lehetőség: lesznek tulajok, akik rövidesen
fizetni fognak azért, hogy levegyük a vállukról
a hitelterhet, magyarul pénz üti a markunkat azért, hogy
kapjunk egy közel új autót. Ennek a csíráit már most felfedeztem
egy hirdetésben: 75 hónapos futamidejű kocsit hirdetett az illető –
természetesen ingyen –, de az első három hónap részletét eleve
átvállalta. Fordítsuk le: egy százast már ő adna, hogy elvigyük.

És hányan mondják, hogy évek óta tudták, látták, hogy ebből baj
lesz… Valahogy képtelenek vagyunk képtelen megtanulni azt az egyszerű
szabályt, hogy nincs semmiért valami, a lottóötösön és
a milliárdosan meghaló amerikai nagybácsi nemlétező opcióján kívül
nincs gyors meggazdagodás, legfeljebb bűnözéssel lehet extra
sebességgel feljebb jutni a szamárlétrán. Most jól megkaptuk,
mindannyian. Akik nem hittük el, és akik elhittük, hitelfelvevők és
hitelnemfelvevők egyformán. Ezután már nagyon észnél kell lenni, nehogy
még jobban megszívjuk.

Nota bene: ingyenautó lett, eresztékeiben recseg- ropog
a kapitalizmus – akkor most örülsz, Iljics?