Díjnyertes autó! Nekem volt már, méghozzá egy igazi Évautójám. Tegyük hozzá, a zsűri ezennel nem tévedett, a gömbölyű Micra tényleg egy nagyon jó kocsi. Aki alól rohadt már ki Renault 9-es, vagy költött már jelentősebb összeget az Alfa 156-osára, valószínűleg más véleményen van az egészről, de hát a zsűri nem tudhatja előre, mennyire lesz megbízható egy Alfa...

hirdetés

Mostanában viszont kezdünk egy kicsit túltengeni díjakból,
a cégek ontják az olyan híreket, mint: "A Toyota Supra HV-R hibrid
versenyautó júliusban történelmet írt azzal, hogy megnyerte
a Tokachi 24 órás versenyt. Néhány nappal ezelőtt pedig megítélték
neki az Év Versenymotorja 2007 díjat. A Supra HV-R versenyautó
benzinmotorja 4,5 literes és 480 lóerős, munkáját azonban két 10 kW-os
első kerékbe épített elektromotor és egy hátsó tengelyre szerelt 150
kW-os elektromotor segíti."

Hát szóval ez mindenképpen jó hír. Irány Priust venni!
A legendás Tokachi 24 órás - bárcsak ott lehettem volna! Ezzel
többen is így vannak, akik sajnos nem tudtak elmenni. Legalábbis azon
a fotókon, ahol véletlenül látszik a közönség (ejnye
píárosok!) nagyjából a versenyzők barátnői ülnek azon
a helyen, amit a Hungaroringen extra gold tribünnek hívnánk.
De ami abszolút lenyomja a biztosítékot, az az "Év Versenymotorja"
díj.

Már alapjaiban véve is vicces, hogy az a motor kap egy díjat,
amihez még három pótmotor szükséges. Tudom, rendkívüli műszaki
teljesítmény egy hibrid versenyautó, de önmagát a benzinmotort
kitüntetni igazi baromság. (A konkrét esetben ráadásul egy olyan
motorról van szó, amely korábban is létezett, még sem jutott eszébe
senkinek, hogy jól megdíjazza.)

A baj csupán az, hogy vannak időszakok, amikor nincs hír, nincs
újdonság, viszont szükség van a publicitásra. Szerencsétlen
hírszerkesztők bemennek a melóhelyükre, megnézik, mi jött, és
beszerkesztik. Na ilyenkor kell kiküldeni egy jólirányzott kommünikét
valamilyen díjról. Mindegy milyenről. Ez nem csak azoknak jó reklám,
akik kapták, hanem sokszor azoknak is, akik adják.

Igaz, vagy egy kis csapda. Ha például egy sajtóbirodalom osztogatja
a címet, az semelyik konkurens lapban nem fog megjelenni – így
a Goldenes Lenkradról még soha sem számoltak be az ellenséges Auto
Motor und Sportnál, ahogy a Best Cars szavazás eredményei sem
jelennek meg az Auto Bildben. Legfeljebb fizetett hirdetésben, de az
igazi pofátlanság a díj nyertesétől.

A netes portálokon dilettáns külsősökkel íratott autós
mellékletekben persze megjelenik a hír, senki sem fog utánanézni,
hogy ki és miért adta, milyen szabályok szerint és kik voltak az
ellenfelek. És ez remek lehetőség egy zsűrinek, hogy zsűrizhessen. És
az ausztrál családanyáktól az iparművészeti tanárokon át
a kelet-európai szakújságírókig mindenki osztogatja
a címeket.

Mire jó egy díj? Porosodhat a cégközpont előcsarnokában
a vitrinben, felhasználható a hirdetésekben és külön
menüpontot lehet neki szentelni a cég weblapján. Talán bizalmat
ébreszt a típus vagy a márka iránt, ha már annyi olvasó,
háziasszony vagy zsűritag is megbízott benne.

Azonban – szavazzon bárki is – zsűritagok általában kétfélék: vagy
egyszerű PR-marketingbüdzsével jól befolyásolhatók, vagy öntudatosak.
Azonban arra egyik esetben sincs garancia, hogy nem kerülnek közéjük
hülyék. Kedvenc zsűritagom például az a szlovén Év Autója
zsűritag, aki csak annyit mondott, amikor az első generációs Audi TT-k
elkezdtek 200-nál megpördülni, mert túl nagy volt a felhajtóerő
a kupé hátsó tengelyén: "Az Audi TT jó. Csak túl gyorsan mennek
vele." És nem viccelt.

Az Év Autójáról ettől függetlenül nem olyan rossz a véleményem,
mint a nagy átlagnak, mindenképp a skála öntudatos végére
helyezném a zsűrit, az előbbi fenntartásokkal. Többségük idős –
hiába "nyugdíjazzák" a 65 év felettieket, gyakorlatilag csak az új
EU-tagállamokból felvett tagok a fiatalok, az öregek arra is
vigyáznak, hogy a régi országok szavazatai nagyobb súllyal essenek
latba, még akkor is, ha a piac nagysága nem indokolja azt. Így
lehet ugyanannyi delegált zsűritagja (kettő), a portugáloknak,
nekünk, magyaroknak és Oroszországnak. Azoknak az oroszoknak, akik több
autót vesznek, mint bármelyik európai országban, leszámítva
Németországot. De ha figyelembe vesszük az évi 35 százalékos
növekedést, ez nem sokáig lesz így.

Az európai Év Autójának (mert földrészenként és országonként is akad
külön is ilyen cím bőven) ezen túl van még egy pár hibája:
a pontozási rendszer a középszernek kedvez és nincs
bátorságuk azt mondani: az idén rossz termés volt, nincs díjkiosztó!
Akkor ugyanis nem láthatnák a zsűritagok a gyárak
fejlesztéseit évekre előre, veszítenének a súlyukból és ez
a díj lassú visszaszorulásához vezetne.

Feltörekvők pedig vannak bőven. Néhány közép-és kelet-európai
szakíró például Autobest néven olcsó, KK-európai típusokra szavaz,
amiben lenne ráció, csupán egy baj van: ki jön tűzbe egy Logantól vagy
egy Skoda Fabia Sedantól? Egy másik érdekes újítás az Év Motorja,
természetesen több kategóriában. Itt minden évben meg lehet választani
valamelyik hibrid Toyota, de az M3-as motorját is. A különbségek
keresése igazán élvezetes elfoglaltság lehet a "Best Performance
Engine" kategóriában, ahol a Porsche 911 Turbo motorja mindössze
a negyedik.

Ezt a díjat egyébként nemrég egy Peugeot 207 hirdetésben láttam
feltűnni – miszerint a típust az Év Motorja hajtja. Csakhogy azt
elfelejtették odaírni, hogy nem ez a 150 lóerős, turbós
benzinmotor, hanem egy pár évtizedes, nyolcszelepes, 75 lovas gép
tartozik ahhoz az árhoz, amit méteres számokkal írtak
a plakátokra.

A legvidámabbak mégis a "korrupciós" címek, ahol egy-egy lap
munkatársai könnyedén szavaznak olyan típusok mellett, ahonnan
a legtöbb hirdetés érkezik. Néha pedig pár újságíró alapít
valamilyen díjat, kicsit píárolnak maguknak, aztán nagy csinnadrattával
kiosztanak egy sereg serleget. Néhány autós cég ráharap a dologra,
a zsurnaliszta pedig elnyúlik, és élvezi az öblös nyelvcsapásokat.
És a kis nóném titulusok osztogatóinak nem kell annyira
vigyázniuk, hogy ne vetüljön rájuk a megvesztegethetőség árnya –
nem hosszú távra terveznek, szemben a már rangot kivívott
címekkel. Egy Év Autója zsűrinek ma már vigyáznia kell, hogy
a látványosan az autós cégek pénzén nyaraló tagokat kizárják
a testületből. A kicsikről viszont senki sem tud semmit.

Az elmúlt tizenöt év legügyesebb ilyen húzása mégsem közvetlenül
a szaksajtóból származik, hanem félig-meddig kívülről.
A Világ Legszebb Autója" – vagy ahogy eredetileg hívják,
"L'automobile piu Bella del Mondo" egy olasz cég, a Museum Design
ötlete. Összetrombitálnak művészeket, formatervezőket, autótörténeti
tudorokat, újságírókat, de még a milánói városházáról is akad
néhány zsűritag, majd vagy egy tucatnyi kategóriában eldöntik (a
kiskocsitól a terepjáróig), melyik a világ legszebb autója.
Ettől aztán minden évben sajtóközlemények hada érkezik egy tucatnyi
helyről, hogy X gyár Y modellje a legszebb a világon. Az
újságok, szájtok pedig már hozzák is le a hírt, és senkinek sem
tűnik fel, hogy már a tizedik autóról írják meg ugyanazt.

És itt van az a pont, ahol hazánk, Magyarország végre
eredményeket tud felmutatni az optikai környezetszennyezés elleni
harcban. Igen, a magyar vevők ízlése is igazolta a "Világ
Legszebb Autója"-zsűri 2003-as döntését, miszerint a Suzuki Ignis
Esztergomban gyártott kiadása földekerekségünk legszebb gyártmánya
(legalábbis a kiskocsik között). Hát nem csodálatos? Egy ország,
ahol az eladási toplistákat a világ egyik, ha nem a legszebb
járgánya vezeti!

Azért ismerjük el, a magyar Ignisről, amely a japán
változat átlámpázott és arasznyival megtoldott változata, ilyet
állítani...hát, több, mint gyanús. Még akkor is, ha egy meglévő
típusból faragni valamit sokkal nehezebb, mint a semmiből
rittyenteni valami szépet. A másik kedvenc Piubella-győztesem
2007-ből a Lexus LS 600h. Eláruljam, hogy mely típust szorította
le dobogó másik fokára? Az LS 460-at! Mert ugye mennyivel szebben
kanyarognak a hibrid verzión a típusjelzés karakterei! Ez
kábé olyan, mintha az egyötös Ignis legyőzte volna az egyhármast.
Istenem, ha bejuthatnék egy ilyen zsűribe – vajon hány MP3-lejátszóm
lenne?