hirdetés

Ha nem történik valami égbekiáltó, ez az utolsó cikkem a
Mazdámról, azaz az
Ezeréves Sólyomról, amit alig három hete eladtam. Nem akarnám
sajnáltatni magam azzal, hogy olcsó kocsival kell járnom, hiszen nem
igaz.
Megengedhetnék jobb autót, de nem teszem. Részben mert a
közelmúltban mély barázdákat vájt a családi kasszába egy építkezés,
annak meg csak örülni lehet, hiszen elkészült (felújult) a ház. Ha
szembeállítjuk a jó autó/szűk lakás kombinációt a szép ház/ótvar autó
felállással, ki ne választaná inkább az utóbbit? Bár tény, hogy a ház
nem az autó árából készült el.

Ne higgyék, hogy jobb kocsim lenne, ha a beton, a tégla és a Velux
nem nyelte volna a pénzünket. Imádom a régi autókat és motorokat, ezért
régóta tartok többfajta, leginkább hétvégi használatra való, kicsit
férges, kicsit viharvert, vén, de szórakoztató vasat. Mellettük
egyetlen, olcsó, hétköznapi igásló nyeli a sós latyakot, fő szénné a
nyári dugókban. Ahelyett, hogy egy társadalmilag megbecsült,
halálunalmas új autóban csücsülnék, aminek
csak a havi értékvesztése annyi lenne, mint most a járós autóm éves
fenntartási költsége. Próbálják ki Önök is, ha toleráns a feleség,
és kicsik a gyerekek, mindig van kéznél egy jó szerszámosláda, sok öröm
az ilyen autópark!

Az átmeneti elszegényedés idejére vett autóm, a Mazda tehát
eladósorba került, mert kezdünk magunkhoz térni. Én kilencvenezerért
vettem, szinte rögön rá kellett borítani másik hetvenet, hogy
vizsgaképes legyen, 135-ért árultam most, közel másfél év vizsgával.
Nem hinném, hogy rossz ajánlat volt, pláne, hogy minden apró hibáját
nyomon lehetett követni a Belsőségben .
Gondoltam, szegényebb ember veszi meg, kisebb-nagyobb cuccokat
hurcolászni (volt a 626-oson vonóhorog, öt ajtó), esetleg aki olyan
cipőben jár, mint én tavaly, és kell neki átmenetileg egy járós autó.
Vagy valami fiatal, akit vonz a sok lóerő, a sportos belső tér, az
RX-7-esből származó négyküllős kormány. Végül a legutolsó kombináció
lett, de ne menjük a dolgok elébe.

Reményeim magasba szárnyaltak, mert az első héten felhívtak vagy
húszan. Igen, nagyon érdekli őket, hű, tényleg működik mindene? Hát,
látatlanban is megvennék, és tényleg ilyen sok vizsga van rajta? Ne is
áruljam tovább, jönnek érte másnap, holnapután, a hétvégén, stb. Aztán
a telefonálás azzal zárult, hogy
odaadom-e üzembentartói engedéllyel. Sőt, volt, aki mintegy
tényként tette hozzá: természetesen üzembentartóival gondolja a
vételt.

De nem, nem, nem, és nem!
Az isten szerelmére, volt egy bónusz tízes (B10) kötelező
biztosításom az autón, amit tizenöt év alatt, két koccanással
hátráltatva, kínkeservesen kapartam össze. Ha nem adom el a Mazdát, a
következő kocsimat, az
Alfa 75-öt (ami
akkor már a ház előtt parkolt) annyiért kell biztosíttatnom, ami a
teljes téli fűtés árát elviszi. És mire újra összejön a B10, vénember
leszek. Meg mocsárszegény.

Voltak, akik erősködtek, hogy át tudom tenni a biztosítást úgy is,
hogy bennmaradok a forgalmiban tulajdonosként.
Felhívtam az ügyvéd barátomat, mondta, ne tegyek ilyet, még
barátok között is súrlódáshoz vezet az ilyesmi. Kifizetetlen parkolási
bírságok, gyorshajtás, gázolásos ügyek, mind az én nyakamba szakad, és
egy vadidegent kell majd halálba zsarolnom, ha véletlenül nem fordítva
történik.

Elborult az agyam, beleírtam a hirdetésbe, hogy
kifizetem az eredetiségvizsga díját, de az autót át KELL íratni.
Tizennyolcezer-ötszáz, azaz jóindulattal húszezer forintot tehát
helyből elbuktam az árból. A jog szerint persze az eladó fizeti az
eredetiségvizsga díját, de erről Magyarországon leszokott az autós
társadalom; száz esetből kilencvenkilencben a vevő perkálja a lóvét a
bevizsgálásért. Logikus: a vevő tiszta autót szeretne, ezért nem bízik
az eladó által felhajtott, himi-humi eredetiségvizsgálóban.

Mit gondolnak,
hány vevő jelentkezett a következő héten? Egy. Miután eladtam a
kocsit, még kettő. Azóta levettem Sólymot a netről, már csak a vevő
srác telefonált a múlt héten, hogy megadta magát a benzinszivattyú. Én
is féltem tőle egy kicsit, zajos volt, de aki adta, állította, hogy
előtte tökéletesen működött egy Mercedesben. De ez mellékszál.

Mi is ez a hisztéria a névre vétel körül? Hiszen úgy jó, ha az
autó a forgalmijában a saját nevünk szerepel, az egyszerűség, a jog, de
nem kicsit az érzelmi szempontok miatt is. Csakhogy a névre kerülés
útjába akadályt gördít az átírási illeték, meg a többi járulékos
költség.

Menjenek csak a
hasznaltauto.hu-ra,
nézzék meg,
hány műszaki vizsgás, használhatónak mondott gépet árulnak, mondjuk
120 ezer forint alatt! Ugye sokat? És nem kevés közöttük a nagy
motoros, hiszen azok voltak elég tartósak, hogy sokáig egyben
maradjanak, megérjék az olcsólétet. Aki ilyen autót vesz, az - mint már
említettem - nagyon fiatal, eléggé szegény, esetleg szorult helyzetben
van. Tehát nem valószínű, hogy képes lesz egy lepukkant autót úgy
pénzelni, hogy a következő vizsgán is átmenjen, a motorja másfél-két év
múlva is működőképes maradjon. Aki ilyen autót használ, az
évente-kétévente vált, nem tehet mást, mert addigra kidől alóla a
paripa.

Mivel az átírás annyira jön ki, amennyiért az egész autót venné,
természetesen nem köt adásvételit a tulajjal. Ismerek olyan autót,
amelyik már a nyolcadik üzembentartóijával közlekedik, de
még gyakoribb a kölcsönadási szerződés. Vagy barátok, ismerősök
közt, barter-kereskedelemben az óriási semmi - miután kész a fürdőszoba
csempézése, a tulaj egyszerűen odaadja a kulcsokat, papírokat a
havernek. Aztán, ha baj van, azt elintézik egymás közt.

Valamennyit azért biztosan kifizetnének átírásra a nem túl tehetősek
is, hiszen senki sem szereti a jogilag tisztázatlan ügyeket. Az állam a
bliccelés miatt komoly bevételtől esik el, az autós pedig a sok egyéb
mellé újabb stresszforrással lesz gazdagabb, gyomorrákot kap, fiatalon
meghal, de még előtte jó sokba kerül a kórházi ápolása. Meg persze egy
újabb családból dől ki a kereső, újabb família él majd mindenféle
szociális segélymorzsákból. Jó ez? Ha már etikailag senkit nem zavar
odafent a szívatás, akkor legalább nagyjából utánaszámoltak-e, hogy
a gazdaságra milyen áttételes terheket ró, hogy még egy bőrt
lehúznak az amúgy is megkopasztott csórókról?

Egy államtitkár barátom azt mondta erre, hogy a magas átírási
illeték csak félmegoldás, amit
annak orvoslására vezettek be, hogy az EU támad bennünket a
regisztrációs adó miatt. Amivel, ugye, az a baj, hogy az EU-n belül nem
szabad nagyobb sarcokat kivetni tagállamok közötti áruforgalomban, mint
belföldön. A regisztrációs adó rossz, mert kifejezetten a behozatalnak
állít akadályt.

Értem én: ha a belföldi autócsere költségeit megdrágítják, árban
közelebb kerül egymáshoz a kintről és a bentről származó autók névre
kerülése, máris nincs miért ugrálnia az uniónak. Közben meg a lehúzásba
belerokkan ötvenezer létminimum környékén élő autós. Hozzátenném, hogy
Németországban is közel van egymáshoz a kintről behozott és az odabent
gazdát cserélő járművek illetéke.
És mindkettő a töredéke a magyarnak.

Az állam valószínűleg úgy gondolja, a szegények ne álmodozzanak
állandóan, hanem járjanak gyalog. Mennyivel egészségesebb, mint
autózni, talicskával meg egész nagy terheket elbír egy magányos ember
is. Nekünk itt a TC-nél nincs jobb ötletünk - az autó árából vegyenek
néhány rossz mountain bike-ot. A visszajáróból még majomkocsira és
hátizsákra is marad majd, ne hiányozzon már annyira az utánfutó, a
csomagtartó.