2001 novemberében teszteltem életemben először Subaru Forestert, a szerelem azonnal fellángolt, egyszer ilyenem lesz. Évről évre nézegettem a német használtautó-hirdetéseket, magyarok még nem is nagyon árultak ilyet.
Hát, nem egy eget verő numera,
sóhajtott magában Petrarca, majd lekászálódott a megviselt
Lauráról. Ennyi lett volna, ha a reneszánsz költő kicsit
gyakorlatiasabb, az irodalomtörténet viszont megannyi ihletett
szerelmes verssel lesz szegényebb. Aki viszont nem költő, mint
például én, jobban teszi, ha mihamarább megnézi közelről, amire
vágyik.
Nagyjából kisakkoztam, mikor lesz olyan olcsó, hogy meg tudom majd
venni.
Közben kitaláltam a győztes kombinációt: S Turbo kell, mert egy
Subaru legyen turbó, automata váltóval, mert egy kényelmes kombiban
én csak tehénkedni akarok, kapcsolgatni nem, és az S Turbo alapban
hatalmas napfénytetővel jön. Egyszerűen
tudtam, hogy a Subaru Forester S Turbo automata a válasz a végső
kérdésre, annyira jó volt az első, meg a
második is. Aztán
azt is kitaláltam, hogyan kerülöm meg a regadót és száguldozok német
rendszámmal, de
olyan sokáig hamleteztem a témán, hogy közben a regadó is lejjebb
ment, és egyszerre csak ott volt A Hirdetés. 2,9 millió, ami
ellentétben áll Autót Kétmilliónál Drágábban Nem Veszünk
aranyszabályommal, de ha végre itt van az, és pont az, nem lehetek
dogmatikus. Úgyhogy rövid telefonos puhatolózás után elindultunk
Debrecenbe.
Izgalmas autó-pszichodrámát is lehetne forgatni a történetről.
Kicsit statikus lesz, de elég félelmetes.
Ott illegeti magát a debreceni Forester, várja a kérőit,
történetesen mindhárom jelentkező egy autóban tart Debrecen felé. Az
egyik, aki először érdeklődött telefonon (én). A második Kari, aki
kifigyelte a fotókon, hogy a hátsó ajtóról hiányzik a matrica, és
kialkudott egy 2,7-es vételárat.
Harmadikként Szözsi, aki ugyancsak érdeklődőnek álcázta magát, és
bepróbálkozott a 2,5-tel, sikertelenül, de az eladó számára nyilván
pszichésen igen megterhelően. Egyébként
sejtettük, hogy Debrecenben nincs nagy tolongás egy Subaru Forester
S Turbóra. A domborzati viszonyok például a legkevésbé sem
indokolják a létét. Néhány éve polgári összefogással épült a
gyerekeknek egy szánkózódomb, a kifinomult, viszkós összkerékhajtás
felesleges, még egykerékhajtással is el lehet jutni bárhová. Ugyanakkor
a polgárság tán épp a tenger sík miatt vágyódik a hegyekbe. Hogy mást
ne mondjak, a Tankcsapda két tagjának is Forestere van (állítólag
Cseresznye a BMW X5-renegát), tehát mégse lebecsülendő a
Forester-penetráció.
A pszichodráma úgy pulzál, hogy az eladó Forester időnként
belegondol, ki jöhet érte, mennyi az esélye az elkelésre. Jobb és
rosszabb kombinációk követik egymást, lökhárítója néha mosolyra
húzódik, máskor a boxermotor alig észrevehetően megrázkódik. Az igazi
feszültséget az adja, hogy a néző közben lát minket, amint egy régi,
illetve hát Bangle előtti utolsó facelift előtti
7-es BMW-vel
közeledünk.
A világ legkevésbé szerencsés konstellációja vagyunk, a Forester
úgy kíván minket, mint Damaszkusz lakossága
Timur Lenk hordáinak
felbukkanását. A 750-es, V12-es BMW-ről sok rosszat el lehet mondani,
sokat fogyaszt, drága fenntartani, és szinte lehetetlen eladni.
Ugyanakkor eladó Forester-szemszögből maga a végzet: egy 750-esből
átülve nagyon kevés autó képes akár gyors, akár kényelmes benyomást
kelteni.
Szözsi csak afféle pótcselekvésként sétálja körbe a
rétegvastagság-mérővel, aztán Kari még egyszer elsüti, hogy ugye a két
hátsó elem javítva volt, mert ott nem megy végig a díszcsík, tehát nem
csak az első sárvédő.
Hát igen, a csaj, akié volt, összekarcolta.
- Milyen csaj? És milyen viszonyban van az idős úrral, aki a
tulajdonos volt, mikor még én kérdeztem - érdeklődök gonoszul.
- A nővérem, a tulajdonos felesége.
Oké, kicsit eltúlozták, nem olyan drámai a korkülönbség, csak az
idős vidéki állatorvos eladó toposza kívánta így. Utólag azt is
megállapítjuk, ez az igazi helyzetkomikum, hogy az eladó valószínűleg
most egy rakáson láthatja az
összes érdeklődőt.
ültem
És beültem. Öt év alatt először, abba az autóba, amire kis
megszakításokkal a nyálam csorgattam. Sok vicces német összetett szót
tanultam. Egy dolog tudni, hogy a németek nem bajlódnak egybe- és
különírással, hanem szépen egybevakolják az elő- és utótagokat a sok
középtaggal:
Zentralverriegelung mit Fernbedienung vagy
Scheinwerferreinigungsanlage. Soha egy árva Foresterbe be nem
ültem, teszteltem én már épp elég Forestert. Ami bajom volt velük, azt
fejben kijavítottam: nem kell a kézi váltó, ellenben automata legyen,
és az S Turbo egyébként is fullos, azzal a hatalmas üvegtetővel.
Nem nagy autó, hanem a pont jó kategória, mondogattam évekig, hiszen
eddig mindig jó volt. Tehát beülök. Kicsi. Nem értem, miért,
utólag direkt megnéztem a 2001-es képeket, akkor is hideg volt már,
ugyanilyen cuccban ültem be, mackófölső, pufimellény. A kormány nagyon
lent van, az ülés meg nagyon fent, szerencsére mindkettő állítható.
Csakhogy az ülésmagasság állítása inkább kicsi billegetés, amit meg a
kormány legalsó pontjának gondolok, az a legfelső. A Forester nem is
olyan magas, hogy elkaphasson benne a magassági SUV-mámor, viszont
magasan ülök, amit utálok.
A másik törpeautó
Az öncélú maszturbáció veszélye
valószínűleg drága autóknál áll fenn. Egyszer például kitaláltam,
milyen zseniális vétel egy Mazda Xedos 6. Néhány hétig nézegettem a
hirdetéseket, és mivel tényleg hihetetlenül olcsón adják őket,
egyet meg is néztem. Régóta állt a kereskedésben, gumik leeresztve,
akksi lemerülve, egyébként szép bőrök, jó fényezés. Beindítsuk?
Hogyne. A bikázás után másfél perccel olyan finoman járt a V6-os,
hogy hallani se lehetett. Aztán beültem, és kicsi volt. Ráadásul
Mazda Mester később megmondta, hogy Xedos6-ost nem szabad automatával
venni, mert az a váltó külső beszállítól (Nissan) van, és
megbízhatatlan.
után...
A városban automata létére szépen ugrik, a szűkölködést leszámítva
jól érzem magam. Aztán eszembe jut
régi balsejtelmem: a turbó és az automata váltó nem illik össze,
képtelenség, hogy egy automata S Turbo szépen váltson. De ötévnyi
szisztematikus recskázással eljutottam odáig, hogy épp az ilyen
reménytelen helyzetek megoldására találták ki a japán mérnököket. És
most érzem, hogy csodák vannak, de ez nem tartozik közéjük. A Forester
álló helyből szépen ugrik, de ha nyomjuk a gázt, a váltás mindenképpen
olyan szakaszra esik, ahol amúgy is csúcsra jár a turbó, a váltás tehát
minden lesz, csak szép nem.
Kimegyünk egy Debrecen környéki elkerülőútra, ahol megnézem, mit tud
80 fölött. Egyszer 160-ig elég szépen felgyorsul,
aztán elkezdem tanulmányozni azt a furcsa rángatást 3100-as fordulat
körül. Az eladó azt mondja, itt rossz az út, én meg mutatom a
fordulatszámmérőt: 3000-en tükörsima. Hát ez pech.
kicsi."
Hiába padlózom, csak nem vált fel 100-nál. Kézzel áthúzom 3-asba,
akkor igen, visszatolom D-be, megint nem. Visszakanyarodunk a
parkolóba, mondom avatott szakértőimnek, hogy van ez a rángatás, meg az
automata is beteg, de amikor az eladó felhív egy autószerelőt, mi lehet
a baj, odasúgom Karinak: igazából az a baj, hogy kurva kicsi. De azt
mégse mondhatom, hogy bocs, ez kicsi, még megnézek párat, hátha
találok egy nagyobb 99-es S Turbót.
Attól kezdve az ügylet leszálló ágba kerül, pedig én eddig életemben
három autót és egy motort vettem, mind legalább tízéves, és egyikből se
néztem meg többet. Egy használt autónak úgyis van valami hibája, tehát
ha jól megy és jól néz ki, úgyis költeni kell rá, nincs apelláta. Most
megtöröm a hagyományt, pedig Debrecenig meg vissza nem fogyaszt keveset
a 750-es, meg ugye autópályamatricát is vettünk, de jó autóval,
szórakoztató társaságban egyáltalán nem kellemetlen időtöltés.
Csak hát a kiábrándulás, itt állni szemtől szemben egy csapágyas
Laurával, az nem jó érzés. Azóta se tudom, bánjam-e a
Forester-kereséssel töltött órákat, időtöltésnek, boldog ábrándozásnak
nem volt rossz.
Egy héttel a debreceni kaland után minden különösebb netes
hirdetéses buzulás nélkül,
kétnapi hatékony katalógus- és Népítélet-búvárkodás után vettem egy
Toyota 4Runnert. Boldog vagyok. Már csak ezért sem érdemes
öngyilkosnak lenni: sose tudhatjuk, milyen érdekes fordulatokat
tartogat még az élet.
További cikkeink
