Nem az az érdekes, hogy 2009-ben Budapestről indul-e a Dakar, vagy sem. Sokkal izgalmasabb, hogy ha igen, vajon újra csak az adófizetők szívnak egy államilag megtámogatott autósport-ügyön, avagy Baumgartner Zsolti után most végre valami jövedelmező bizniszbe tenyerelünk-e?

hirdetés

Mit hallok az ébresztőóra sercegő rádiójából? Azt a badarságot, hogy
a Párizs-Dakar indulópontját kicsiny szülővárosomba, Budapestre akarja
telepíteni Szalay Balázs. A jeges kéz akkor markolt végképp a szívembe,
amikor megtudtam, hogy
a hóbortos terv nem csak messze földön híres dakaros versenyzőnk
fejében derengett fel, hanem együtt tervezget vele dr. Újhelyi
István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
államtitkára, valamint Demszky Gábor, betonalapokba ágyazott
főpolgármesterünk is.

Említett dr. Újhelyi mellesleg együtt volt Szalayval azon a január
5-iki lisszaboni tárgyaláson, ahol Étienne Lavigne, a
Párizs-Dakar
versenyigazgatója, valamint Gilles Jourdan, a verseny központjáért
felelős vezető is részt vett.
Ők, ott, együtt, mindenféle szándéknyilatkozatokat aláírtak.
Kisember vagyok én kérem, nem értek a magasságos ügyekhez, csak annyit
tudok, hogy amikor ekkora fejesek egy asztalnál feszengenek drága
zakókban, hörpölik a feketét, és sokat bólogatnak, akkor előbb-utóbb
sok közpénz elfolyik. Ami aztán mindenféle ellenőrizhetetlen helyeken
landol.

A Párizs-Dakar, ugyebár, tősgyökeres francia sportág. Franciák
találták ki, útvonala alapvetően régi francia gyarmatokon át vezet,
leghíresebb résztvevőinek nagy része is francia volt. Rendben van, most
épp Lisszabon-Dakar, nemrég meg Barcelona-Dakar között kanyargott a
verseny. Azonban és deviszont.
Egyrészt a gyarmatosítók hajlamosak az összekacsintásra.
Másrészt ezek itt mind latinok. Harmadrészt meg Spanyolországból, meg
pláne Portugáliából Afrika csak egy ugrás. Inkább, mint Franciaország
belsejéből.

Annyira azért még jó vagyok földrajzból, hogy tudjam: Dakar viszont
olyan messze esik Magyarországtól, hogy attól akár a Marson is lehetne.
Nekünk egy ugrásnyira a
Sugár van, meg Albertirsa. És az is
biztos, hogy latinok mi nem vagyunk, sőt, egyes apróbb kihágásoktól
eltekintve gyarmatosító nemzetnek sem tart minket a történelem.
Mi a jó fityfenét keresünk mi a dakaros radarernyőn?

A hír hallatán több, különféle jó magyar adóforintokkal
megtámogatott, majd csendben elszenderült, illetve csúfosan megbukott
projekt úszott el a szemem előtt. Világkiállítás -
ajjaj, micsoda pénzek csobogtak ott előkészítésre! Aztán lett
belőle nekünk egy sokára elkészült egyetemi-irodai városrészünk, nem
okvetlenül hipergazdaságosan. Meg a 2012-es Olimpiai Játékok
Magyarországon - komolyan gondolta vajon azt bárki? De azért ott is
kidobódott néhány milliárd. Autós vonalra áttérve kell-e bemutatnunk
Baumgartner Zsoltit,
(szponzorai: Turizmus Rt., meg az egyetlen, 2003-as hungaroringi
versenyén a MOL is), illetve felidéznünk egyszezonnyi Formula-1-es
futtatását? Istenem, micsoda vastag betűvel szedett, orbitális lebőgés.
Pedig még a gázóra-leolvasó is tudta, hogy nagy bukta lesz nekünk a
Zsoltira költött 845 millió forint, csak elfelejtett levelet írni az
illetékeseknek.

Persze csak zárójelben: megható, hogy egy haldokló, reménytelen
F1-csapatot, a Minardit, a magyar adófizetők pénzéből sikerült
megmenteni rövid időre. Ehhez persze magas érdekekre,
maffiagyanús üzedelmekre is szükség volt a háttérben.

Korábban felbukkant az autós színen Forró Tamás lánya,
Judit,
aki ilyen mindenféle Formula-Opel, meg hasonló nóném versenyszámokban
indult (és olykor egyébként egész szép eredményekkel célba is ért). Őt
Horn Gyulának még úgy vezették elő, hogy az első magyar Formula-1-es
pilóta lesz. Aztán a férje balesete után csendben eltűnt. Végül is nem
került semmibe.

A valóban ígéretes és tehetséges
Kesjár Csabát is megérte volna nyomni, hiszen ő a német
Formula-3-ban szép sikereket ért el, sőt, magyarként először F1-es
autót is vezethetett (1987, Hungaroring, a nagydíj előtt), de hiába
lettek volna benne a szponzorok (az akkori Pepsi és Lehel, tehát
nagyrészt állami támogatásról volt szó), Csabánk szegény, nem érte meg
első szerződésének aláírását.

De akad, amikor ott az aranyrög a földön, csak le kéne hajolni érte,
és felvenni. Ilyenkor a döntéshozókról kiderül, hogy egyszerre
szenvednek isiászban és vesztették el húszdioptriás szemüvegüket.
Ferjáncz Attilát (most tegyük félre a korábbi pályafutását beárnyékoló mai
ténykedéseit) például egész Európában kivételes tehetségű versenyzőnek
tartották a hetvenes-nyolcvanas években. Ennek pontos ismeretében,
illetve ennek ellenére
a magyar állam csak vonakodva tette lehetővé, hogy a Rothmans
megtámogassa. Pedig akkoriban is épp kiemelt helyen szerepelt a
turizmus. Ó, a sötét komcsi idők.

Ne busongjunk feleslegesen, mert van azért jó példa is.
Talmácsi Gábort például most
briliáns ötlet támogatni, hiszen jókat megy, sokfelé ismerik, nála
biztos helyen van minden elköltött szponzori euró. Igaz, őt meg nem az
állam segíti, hanem szemfüles cégek (MOL, Seat, Brokernet, Alerant).
Pedig bezzeg vele nem menne veszendőbe a sok adóforint. De
Talmával az a baj, hogy motoros, márpedig a tömegeket igazán a
négy keréken való száguldás érdekli. Fogni ugyan lehet rajta némi zsét,
de nem sokat.

A Hungaroring Formula-1-esítése is rettentő sokba kerül ugyan
(évi hárommilliárd forintot bukunk az üzleten a mai napig), de az
ország, mint egész, valószínűleg pozitív mérleggel jön ki ebből az
üzletből. Kár, hogy rövidesen lejár a szerződésünk, és - ismerve Bernie
Ecclestone határtalan mohóságát - nem valószínű, hogy meg tudjuk majd
újítani. Úgy néz ki, az állam amúgy is rövidesen
megvonja a támogatást a Hungaroring Rt-től , az ezt megneszelő állatkák pedig már
rohangálnak a fedélzeten

Erre most jön ez a Budapest-Dakar ötlet.
Elsőre nagyon is világkiállítás-szagúnak tűnt. Felderengett a
lehetséges, borzalmas licencdíj, az ilyen rendezvényekkel
kötelességszerűen vele járó, ungarische - elnézést, hongroise -
szervezetlenség, az ordító reklám- és marketinglehetőségek
elszalasztása, a felsorakozott raliautókról az éjszaka alatt eltűnő
kerekek, keresőlámpák - ahogy az már csak megesik mifelénk.

Pedig a Budapest-Dakar egyik fő célja az lenne, hogy népszerűséget
biztosítson az országnak.
Azaz: hozzon ide jó sok turistát, lehetőleg újakat, akik azt se
tudják, hogy itt vajon oroszul, avagy németül beszélnek ezek a
busmanok. Meg az is kívánatos lenne, hogy a versenyzők szájából minél
többször hangozzék el - élvezték az ittlétet, milyen jók a kaják, a
csajok, minden. De ennek eléréséhez profizmus kell, eltökéltség,
összhang. Addigra majd beletanulunk?

Első dühömben felhívtam Simon Pisti barátomat, aki Magyarország két
legnagyobb Formula-1-tudora közül az egyik. És mellesleg az
autósporthoz is ért, nem úgy, mint én, aki hébe-hóba elolvas valamit.
Kultúrember, ezért nem küldött el a véres, lábszagú pokolba a
felháborodásommal együtt, de
határozottan a tudtomra adta, hogy véleményeink ütköznek. És be
kell látnom, van igazság abban is, amit ő mond.

Mert egy: a Hungaroring Rt. Formula-1-es szerződése már 2011-ben
lejár,
a Dakar rajtlicencét viszont mostanában három évre kötik, ezért
a lehetséges legkorábbi, 2009-es Budapest-Dakar után három évvel, azaz
2012-ben még rajta szerepelhetnénk a világ autóverseny-térképén. Egy
kis haladék, az is pénz.

Mert kettő:
Barcelonában és Lisszabonban 250-300 ezres tömeg tolongott a
gépátadásnál és a rajtnál, ami duplája a magyar F1-nagydíj teljes,
háromnapi nézőszámának. Ez sok ember. Még véreinket leszámítva is
nagyon sok. És mind vesz valamit, lakik valahol, betol az arcába
minimum egy paprikás csirkét valamelyik kifőzdében. Amit akár finomnak
is találhat. És akkor visszajön jövőre is.

Mert három: januárban semmilyen, televízió számára érdekes,
világszerte sugározható autóverseny nem szerepel a programokban. A
Dakar mindig az év első versenye. Nyizsnyij-Novgorodtól Acapulcóig
ünnepnek számít, amikor eldördül a startpisztoly. Akit tehát
marginálisan érdekel az autóversenyzés, a rajtot okvetlenül megnézi.
Ön, a kedves olvasó, a kisfia és az anyósa
ott vigyoroghat egy midway-i Sony tévé széles plazmaképernyőjén,
családjuk mögött pedig az óceánlakó akár megláthatja a gyönyörű
Parlamentünket, és amiatt kedvet kap idejönni. Vagy mondjuk a
Békásmegyeri lakótelepet, lehet, hogy az is tetszene neki.

És utánaolvastam - az A.S.O., a Dakart szervező cég
nem is kér olyan sok pénzt, hogy itt legyen a rajt. Kétmillió
euróról, azaz nagyjából ötszázmillió forintról van szó, no meg
kormánygaranciák kellenek arra nézvést, hogy a parc fermé, a határig
vezető útvonal, a versenyzők épsége garantált legyen. Nem egy nagy
vaszisztdasz.

Jönne mondjuk kétszázötvenezer fő - személyenként kétezer forintot
kellene fogni rajtuk, hogy bejöjjön a licencdíj, mondjuk kétszer
ennyit, hogy a rendőröket, az útrongálást, a takarítást, tehát a
járulékos költségeket is kifizessük. Az négyezer per kopf. Húsz
százalékos áfával számolva ez azt jelenti, hogy
elég fejenként húszezer forintot itthagynia a vendégségbe érkező
Dakar-rajongónak, és az állam máris vissza tudja tenni az összes
adóforintot abba a bugyellárisba, ahonnan elvette. És egy ilyen
versenynél, mint a Dakar, az indulást akár egy hétre is el lehet
nyújtani. Addig meg az a sok nép csak kitolja magából azt a nyolcvan
eurót.

És így a járulékos hírnév már ingyé' volt. Nem is olyan rossz.

Most már inkább azon aggódom,
nehogy az indítás jogáért szintén versenyben lévő Róma, Madrid,
avagy Barcelona elvigye előlünk a Dakart. Mert azért akármelyik
helyszínről messze könnyebb eljutni Afrikába. Még akkor is, ha 2009-re
talán már végig le lehet jutni autópályán Triesztbe.