Volt nekem ez a jó kis 124-es kombi Mercim, háromszáz tádé (nem azért, mert turbó, hanem mert Touring Diesel) alig másfél éve vettem nyolcszázötvenezer kiváló magyar forintért. Logikus lépés volt, nem szívből jött. A hathengeres szívódé 124-es Merga tágas, híresen keveset eszik, szépen zúz a pályán, belefér gyerekülésestől a család, közel sem rohad annyira, mint a 123-as, vagy a 115-ös (ezek az elődök), Mercihez meg egyébként is van jó szerelőm, több is. Azért is vettem, mert épp most, így húszéves kora táján már olcsó hozzá az alkatrész, mert még sok fut a típusból az utakon. Utángyártott és bontott cuccok vonalán tehát kánaánisztikus a helyzet. Érzelem semmi, a 124-es túl új, túl sok benne a műanyag, a visszajelző, a szilentblokk.
Hiszen alig néhány évvel ezelőtt, egy 1972-es W115-ös Mercedes birtokában még a második szériás állólámpástól is irtóztam (1974-től volt), mert annak gumikormánya, lapos maszkja és hegyvonulat-mentesített motorházfedele van, no meg a kedvenc elefántfüleim is hiányoznak róla. Mondom, a 124-es komoly, férfias, száraz racionalitástól nyikorgó újítási szándék által vezérelve került a Csikós-autóflottába. De nem jött be. Pedig megtettem minden óvintézkedést. Kábé húsz autót néztem meg szerte az országban, végül egy kis hibás (nagy sebességnél vibrált a kardán, ült az orra, nem ment a klímája, és ferdén állt a kormánya), de töretlen, guszta bordó belsős (mások szerint ocsmány, ízlésen kár vitázni), jó erős, közel makulátlan belsejű, rozsdamentes, kézi váltós példányt vettem meg Jászberényben. Nem mondtam még? Az automatát is rühellem.
Aztán kényszerből költöznünk kellett, jött egy építkezés, Hans ára pedig - mert rendszáma, terjengős méretei és németsége miatt így hívtuk a kombit - észrevétlenül beleszivárgott a födémbe, áthidalókba, 1,4-es "k"-jú hőszigetelt ablakokba. Meg, legyünk őszinték, javarészt önmagába is. Vásárlás után ugyanis rendbetetettem a kardánt (hardy, kiegyensúlyozó-tömeg), az első futóművet (gömbcsuklók, szilentek, rugók, segédkarpersely), a hátsót is (szintszabályzós hidrogömbök, egy segédkar, bölcsőgumik), meg a zörgések miatt kicseréltem a hidraulikus motortartó bakokat, a nemműködés miatt az ABS túlfeszrelét, az áteresztés miatt a főfékhengert, és jött még hozzá ezernyi apróság, van egy hosszú Excel-táblázatom, átküldöm, ha valakit érdekel.
Jó dolog a mazochizmus, aki nem írja, nem is tudja, mennyit bukik autón. Én mindig tudom. 2005 nyarának végén alig egymillió-kettő volt az invesztíció, valahogy így is képzeltem a dolgot vételkor, nem hittem volna, hogy egy guriga alatt megáll. Használtuk boldogan egy évet, aztán következett egy zöldkártya, ahol annyi kilences jelent meg a budakalászi Bosch-szerviz gépén, amennyit arrafelé még nemigen láttak. Pironkodtam rendesen.
A bal oldali, roggyant tetejű részről van szó
Nyilván mehettem volna máshova is e szigorú vizsgahelyről, de két gyermekem van, szeretném, ha egy használható Földet hagynék nekik örökül. Mondtam, állítsák be korrektül, már amennyire lehet. Három nap múlva, tizenhétezer forinttal könnyebben visszakaptam egy 110 helyett kábé 50 lóerős, százhúszas végsebességű, csörömpölő szörnyet, legális zöldkártyával, füstmentesen. Áteresztenek a szelepek, kopott az adagoló, rosszak a porlasztócsúcsok, szólt a profi diagnózis, aminek pedig hinni kellett, mert a mester közel húsz éve viszi a szervizét, és messze földön ismerik.
2006 nyarán, Balatonon emiatt felújítottuk a hengerfejet, adagolót, persze új tömítések kellettek, no, meg egy folt a doblemezre (megjelent az első rohadás), új porlasztócsúcsok, satöbbi. Visszajött a 110 ló, viszont onnantól fix öthengeres indítással számolhattam, fullos ködösítési akció kíséretében. Mindez már 1,45 millió forintért volt az enyém. Sebaj, az autó alig fogyasztott, működött, vitte a biciklit, babakocsit, gokartot Balatonra és vissza, csendben, 7,3-as fogyasztással. De augusztus végére kiderült, minden gondoskodásom termését más fogja learatni, mert piacra kell dobni Hansit. Ugye, a pénz, amivel tartozunk.
Megnéztem a hasznaltauto.hu-t, 1,25 milkóval az enyém lett rajta a második legolcsóbb dízeles kombi, ráadásul az az egyetlen, amelyik kevesebbe került, német taxiszínű (homok) volt. Tuti a siker, 1,1-ért talán el is megy Hans, na bumm, 350 ezerért autóztam bő egy évet, valaki meg jól jár egy 95 százalékban rendbetett autóval. Aztán jött a hír a regisztrációs adó változásáról, a hasznaltauto.hu árai erre megszorzódtak 0,9-cel. Majd még 0,9-cel. Majd megint. Hirtelen megszaporodtak a 124-es kombik a neten, lett négy olcsóbb is. Aztán hat. Hopp, erre az ár nálam is lecsusszant 1,1-re, vártam. Vártam még egy kicsit.
kis fehér, nikotinos rudacskák ádáz pusztítója,
mellesleg meg csodaember
Jött egy meredek, 800 ezres ajánlat, kinevettem a szerencsétlent, ennyiért az anyámnak sem, hörögtem. Egy másik vevőtől - aki mellesleg megriadt az olajfolyástól és a 124-tipikus rángatástól - megtudtam, hogy fenti, nekem az imént nyolcszázazó nepper őneki alku nélkül 1,2 millióért ajánlott egy sötétkék 124-es limuzint. Ismertem az autót, azzal érkezett hozzám a nyolcszázazós, dicsekedett, hogy alig 650 ezerért vette egy idős bácsitól, aki könnyeket hullatott, amikor átadta.
Nepperem ezután minden héten felhívott a 800 ezres ajánlattal, már szinte megszoktam a telefonjait. Azért kaptam még egy látatlanbani ajánlatot Nyíregyházáról is, 600 ezer, plusz egy kiváló állapotú, 1991-es Citroen BX dízel, csodásan működő klímával, akár üzembentartóival is. Ér vagy 350-et az eladó szerint. Vonjuk le a túlzásokat: ha szívok, 850-em marad, ha ügyes vagyok, akár 900-at is kitermelek a csomagból. Kicsit rágódtam a dolgon, a 900-950-be végül is már beletörődtem. De túl komplikáltnak tűnt az ügy. Ejtettem. Hiba No. 2.
Ekkor már novembert írtunk, két hónapja kínálgattam Hanst. Néha lemostam, beindítottam, állt szomorúan a ház előtt, extra sebességgel porosodott. Használni nem mertem, nehogy valami hétvégi, karácsonyista-bevásárlós még összetörje, netán kijöjjön megint valami hibája, aminek javítására időt, pénzt kellene szánni - mindkettő kifogyott év végére. Aztán már le sem mostam. A nagyobbik fiam mindig szomorúan kérdezte, amikor meglátta: "Apa, mikor megyünk a Hansszal? Annyira szeretem!"
Tényleg imádta. Emlékszem, amikor megvettem, hónapokig eufóriában úszott minden utazásnál, annyira tetszett neki a bordó belső, meg az óriási tér, meg a távoli csillag, meg a hathengeres dunainaszád-moraj. Bár kötve hiszem, hogy tudta volna, mi az a naszád, hiszen még négyéves sem volt. Nem utazunk mi már sehová Hansszal, válaszoltam keserűen, az már a másé. Mi csak őrizgetjük.
Elmorzsoltam egy könnycseppet. Elvégre Hansszal távlati terveim voltak, hat, talán nyolc évre is számoltam vele, úgy is rakosgattam rajta rendbe mindent. Korábban egy állólámpás pont nyolc évig húzta, azt húszévesen vettem, huszonnyolcnál bontottam szét, évi száz-százötvenezer forint között volt a fenntartása, és nyolcvanezret futott alattam. Emez meg mindössze tizennyolc évesen kezdte nálam, és sokkal jobb állapotúnak tűnt, mint az öreg állólányka, anno 1994. Azt hittem, jó lesz.
Persze, a realitások másként alakultak. A hó végén bedöglött az izzítódoboz, a gázrudazat lengéscsillapítója elment vadászni, újabb tízezrek vándoroltak a lyukas vödörbe, amit egykoron pompás Mercedesnek láttam. Esküszöm, esténként kajánul vigyorgott rám a sötétben, amikor hazazörögtem munkából újdonsült, kilencvenezer forintos autópótlómmal, a nyomor-Mazdával. Vertem a fejemet otthon a falba, már nem is olvastam a gyerekeimnek esti mesét, helyette csak a távoli üvöltésemet hallották a garázs mélyéről. Szörnyűeket álmodhattak, akkoriban folyvást felsírtak éjszakánként, én meg csak forgolódtam az ágyban, és pszichiáter után kérdezősködtem az ismerőseimnél. Egyre határozottabban előderengett a realitás, a borzasztó, 750-es alku utáni ár. Nem! Nem! Nem lehet igaz!
És persze lenézett
Eljött december eleje, 849 ezren álltunk a hasznaltauto.hu-n. Két hete a nepperem se hívott. Már nem is sirattam a pénzt, az álmaimat, a gyerekeim örömét, csak ültem a kopott sámlin, alsógatyában és hónaljszagú neccatlétában, megtörten, üveges szemekkel bámultam a földet a konyhában, morzsoltam az utolsó száraz kenyérvéget. Hozzám se lehetett szólni, a nejem került, mint a tüzet, a gyerekek is csak csendben gyepálták egymást valamelyik távoli szoba még távolibb szegletében. A milliós adósság egyre hangosabban huhogott a kamrában.
Legyőztek. Szinte láttam a sok ezer, fogatlan, kihízott, féllegális, orrpírszinges autóimportőrt, amint mind visítva röhög otthon a monitor előtt. Nézd a lúzert (he!), mit akar egy ilyen sz@rral már fél éve, mikor különbet hozok holnap öccáé' németből? Menjünk, alázzuk bele a töketlen baromját a vezetőülés epedarugóiba! Szerencsére nem történt meg. Legalábbis nem pontosan így.
Akkor azt hittem, hogy "disz iz dö biginning of bjútiful frendsip" lesz
Viszont jött egy miskolci hívás. "Most autózok fel Pestre, megnézek pár autót, látatlanban 600-ért viszem, ha nem adja ennyiért, el se jövök" - hangzott a négy biten továbbított, lesújtó ajánlat. Hisztérikus kacajt fojtottam el, lelki szemeim előtt Uzival halomra lőtt vevők véres torzói úsztak tova a Duna pirosan habzó hullámain. Az én pénzügyi holttestemen nem élősködik senki! Minden erőmet összeszedve, egy igazi angol gentleman udvariasságával elküldtem melegebb éghajlatra.
Aztán egy lelkes srác izgult rá, Ford Sierrákat nézett, de a Hans olyan jó árban volt, hogy eljött. Értik? Hans meg a Ford Sierra. Egy lapon! Muhaha! Brühühü... Végül ő is megijedt az olajfolyástól, meg a vízömléstől, ami akkor, nála, újfent előjött. Ma már biztosan boldog egy Neolux-fehér, 1,3-as, beszilózott Finlandia tetős kombi Sierrával. Aznap este meghúztam 1, azaz egy darab csavart a szintszabályzó egyik olajcsövén, és 1, azaz egy darab bilincset az egyik hűtőcsövön. Köztes egyenleg: olaj- és vízfolyás megszűnt, két vevő elillant.
Végül 2007. január első napján eltávozott családunkból Hans. Egy szimpatikus fiatalember jött érte. Azt mondta, hatszáz. A fekete lovag utolsó leheletével megpróbáltam egy vérszegény döntetlenre kihozni a meccset: hatötven, és a tied, sziszegtem mosolyogva. "Akkor szia, megyek is tovább" - hangzott a búcsú. Egy bontási sittel megtömött Kamaz kerekei által péppé taposott giliszta utolsó halálhörgésével bugyborékoltam, miközben a szám sarkában megjelent egy vércsepp, legyen akkor hathúsz. "Még szétnézek" - hangzott ismét. Kérdik? Kezet ráztunk: így mosolyog a bámészkodókra, akit kettévág a hatos villamos a Moszkva téren.
Amikor a vevő elvitte, Hans hat hengerrel indult, fenséges testét királyi méltósággal gördítette ki az esőáztatta, január esti Czobor utcából. Nekem nem maradt belőle más, mint a 2007-es gépjárműadó befizetése. Végül is a hatszáz is pénz. Ha úgy vesszük, nem is buktam egymilliót, és nem is egy év alatt. Csak kilencszázat másfél alatt. És küzdöttem az utolsó csepp lúzer véremig.
Nem szabad eladni
Karotta szerint az efféle orbitális szopást úgy lehet elkerülni, ha az ember sohasem adja el egyetlen autóját sem. Ha nincs eladási ár, nincs mivel összevetni a kocsira költött forintokat, nincs értelme számolgatni a kilométerenkénti költségeket. Különösen igaz ez, ha valaki olyan értéktelen, ám végül rettenetes pénzeket felemésztő autókat birtokol, mint ő, közöttük a vagyonokért restaurált Elnöki Limuzin (Nissan 280C, leánykori nevén Gloria), a felújításra váró Datsun 260Z, a kétajtós, benzines Nissan Terrano, a driftautóvá átépített Toyota Corolla Hacsiroku, illetve a szénné turbósított és interkúlerezett Nissan 200 SX. Egyik sem igazán az a gép, amit a Nagykőrősi úti piac bejáratánál hajnalban lerohannak a vérnepperek. Alapvetően még egész jól jártam.
További cikkeink
