Lassan kavargó forró bűz, telített sávok. Talán ha minden negyedik-ötödik autóban ül egynél több ember. Aki megteheti, kabinhűtésre pocsékolja a benzint-gázolajat, tapintható az ingerültség. Mosolytalan arcok izzadnak a kormányok mögött, idegesen keresnek valami újat a rádión. Átlagos munkanap, nyár, Budapest.

hirdetés

Néha feltűnik egy robogó, esetleg nagymotor, elevickél a sorok
között, alkalmanként a járdán tesz meg pár tíz métert, rövidít a
biciklisávon, buszsávon, leállósávon, zöldnél elsőként indulhat,
törvényen és dugón kívül közlekedik. Ha ügyes, senkit sem zavar, csak
azt a pár idióta irigy autóst, aki talán még rá is húzza a kormányt,
nehogymá' valakinek jobb legyen. (Szerencsére ilyenből kevés van,
sokkal többen húzódnak arrébb, hajtják be a tükröt, köszönet
nekik!)

Miért a néha? Miért nincs sokkal-sokkal több kétkerekű? Én tavaly
májusban határoztam úgy, hogy ha csak tehetem, nem viszek reggelente
magammal egy-másfél tonna vasat. Az A-s jogsim régről megvolt,
vettem egy használt 400-as nagyrobogót hitelre, azzal járkálok be
ötven kilométerről a szerkesztőségbe, meg onnan szerteszét a
városba. Azóta ráncaim kisimultak, fogam fehéren ragyog, tekintetem
fénylő, szőröm puha és selymes.

Tervezni tudom a programjaimat,
nem kell telefonálgatni, hogy "kések, mert megint beállt a
Hungária", mindenhova odaérek. Kocsival egy jó kis hétfő reggelen
szűk negyven perc az út a városhatárig, onnan meg legalább még annyi,
de van, hogy még egy vagy akár másfél óra a szerkig. Motorral nincs
ötven perc az egész, és tökmindegy, mekkora a dugó.

A fuvarozókat megértem. Aki reggelente a családját teríti szét
iskolába, óvodákba, munkahelyekre, este meg betakarítja őket, azt is.
Aki nagybevásárlásra indul a Teszkó–Osan–Kora szentháromságba, még azt
is.
De aki egymagában unatkozik a kocsiban az ácsorgó sorban, útban
munkahelyre, tárgyalásra, fitneszklubba, ebédelni, azt nem.

Kényelem? Öt-tíz perc araszolás után
már a fenékmasszírozós, felfújható Merci-fotelből is vágyakozva
nézem a vidáman cikázó motorosokat. Biztonság? Vánszorgó kocsisor
mellett én még nem láttam motorosbalesetet. Hát akkor? Alighanem hiába
várjuk, hogy az állam vagy a főváros majd jól megoldja a közlekedést,
és mindenki mindenhova mindig eljut könnyen-gyorsan autóval.

Az olaszoknál, franciáknál, spanyoloknál, aki siet a nagyvárosban,
két kerékre ül.
Öltönyös yuppie-k, ősz nagyanyók, iskolás gyerekek, bomba csajok
brummognak az utcákon a legnagyobb természetességgel. Nálunk a
hétköznapi motorosok négyötöde futárokból és postásokból áll, a többi
pedig a megszállott motoros, akinek az egy nyomon haladás életforma.
Pedig a motor, a robogó nem csak munkagép, és nem csak szerelem tárgya
lehet; városban ez a legracionálisabb közlekedési eszköz.

Jó, a klímánk nem mediterrán, de ha hideg van, fel lehet öltözni, ha
esik az eső, fel lehet venni az esőruhát. Ha fél, tapasztalatlan a
motoros, lehet lassan menni, óvatosan kerülgetni, nagy
oldaltávolságokat tartani, aztán idővel majd megjön a rutin. Dugóban
autózók:
tessenek kölcsönkérni valakitől egy robogót, ahhoz még külön
jogsi se kell. Próbálják ki, mennyi idő alatt jutnak el péntek délután
néhai Steinmetz kapitánytól néhai Osztyapenkóig motorral, mennyi idő
alatt kocsival. Aztán lehet mérlegelni.

Negyedmillió körül már kapni jó kis ötvenes robogót, ami
két-három liter benzint fogyaszt száz kilométerre, városban a
teljesítménye 60-70 km/h végsebessége is elegendő, hogy ne tartsa fel a
forgalmat. A garázsban, lépcsőházban nem sok helyet foglal, és lopásnak
sincs jobban kitéve, mint a személyautók. Hát akkor?