Autóhifisek körében elterjedt nézet, hogy hangszórót nem érdemes nagy cégtől venni, mert a kis specialisták jobbat gyártanak. A Pioneer az egyik legnagyobb cég, tehát hangszórói különösen kerülendőek lennének a fenti bölcsesség szerint - ám egy másik bölcsesség szerint mindig akadnak kivételek.
Fogalmam sincs, hogy születhetett meg ez a hangszórókészlet, mert
nagy piaci sikert nem remélhetett tőle a Pioneer. A levegőben
lehet valami, vagy a sok rizs az oka, de a nagy japán elektronikai
gyártók időnként úgy érzik, ki kell törni a középkategóriából, és
valami nagyonnagyont kell alkotniuk. Valami hatalmasat, nehezet,
drágát, kuriózumot, jól szólót. És ez a termék időnként autóba
való.
Az árlistát nézegetve nem is egy hangszórókészletről van szó, hanem
külön-külön megvásárolható darabokról. Ami nagyon meglepő, hogy
az összeállítás legdrágább darabja a magassugárzó. Ám a magas
áron csak addig csodálkozunk, míg ki nem szedjük a dobozából. Hatalmas.
Az ember inkább gondolná középsugárzónak, mint a magas hangok
megszólaltatására alkalmas valaminek. Ahhoz valahogy túl drabális. És
gyönyörű. Elég kézbe venni a tisztes TS-T3PRS-re keresztelt jószágot,
hogy megértsük, egy nagy cég mennyivel szabadabban variálhat
színekkel-formákkal-anyagokkal, ha akar, mint egy kisebb manufaktúra,
ami csak apró módosításokat írhat elő a nála sokkalta nagyobb
hangszórót valóban gyártó beszállítóinak. A Pioneer csipogó például egy
metallurguiai gyöngyszem, mindenhol fém.
Még a hátoldala is, ami pedig - a csillámló mélyszürke festése miatt -
inkább műanyagnak látszik. Bizony, a hátsó rész is fémöntvény, szilárd,
mint egy légópince, és
azért csillag formájú, hogy ezzel is segítse a hangszóró
hűtését. Kétoldalt kapott helyet a két, sarus hangszóró-csatlakozó.
A hangszóró beszerelésére szolgáló első gyűrű is fém. Ez is selymesen
fénylik, de sokkal vidámabb színe van, mit a hátsó résznek: halvány
arany. Ilyen szín talán nincs is, de a Pioneer mégis pont ilyen. És
szép. Nagyon is. A fém rács alatt pedig ebben a műfajban hatalmasnak
számító 30 milliméteres selyem dóm lapul. Ami viszont nem látszik: a
mágnes nagy erejű neodímium, a hangszórót imbusz csavarokkal kell
felszerelni, amit mellékelnek is a készlethez -csavarkulccsal
egyetemben persze.
A mélyközép hangszóró látványvilágban cseppet sem marad el a
csipogótól. Az öntvény hangszórókosár itt halványarany, amit élénksárga
membrán egészít ki. Utóbbi jól láthatóan szövött anyagból készült. A
Pioneer erről annyit árul el, hogy
kevlár-celluloid kombináció, ami azért jó, mert könnyű, ugyanakkor
merev. A porvédő kicsit becsapós: színe alapján alumíniumnak
gondolná az ember, de csak egy aprócska műanyag idom. Ami egészen
különlegessé teszi a hangszórót, a membránszél. Egyik fele domború, a
másik homorú. Persze nem egyszerre ugyanazon a helyen, hanem egy kis
szakaszon ilyen, majd hirtelen átfordul amolyanba. Ennek a megoldásnak
az a fő előnye, hogy mindenkinek rajta marad a szeme, hosszasan
gusztálja, és a végén jól megjegyzi, hogy ezek a Pioneerosok miket ki
nem találnak...
Na jó, ezen kívül
állítólag egyenletesebb lesz tőle a membrán mozgása. Hogy ez a
kihajlítom-behajlítom membránszél a Pioneer kitalálmánya lenne, nem
tudom, mert a szintén japán és igen neves Fostex már évek óta ehhez
igencsak hasonló megoldással készít hangszórókat - ám az biztos, hogy
kifejezetten autóba szánt produktumnál ilyennel nem találkoztam. A
hangszóró hátulról nézve is impozáns. A szellőztetés fontos folyamatát
például nagyon szépen megmunkált, tölcsérre emlékeztető, lekerekített
furat végzi, az alján finom hálóval - a cél az, hogy ne kerülhessen
szennyeződés a tekercshez. A pille meglepően nagy, majdnem akkora, mint
a hangszóró membránja. Ennyi dicséret után már itt az ideje némi
kritikának.
A hangszóró-csatlakozóktól a mozgó részhez futó drótok meglehetősen
merevnek tűnnek, mintha rövidre szabták volna őket. Tulajdonképpen
nincs velük semmi baj, nem érnek semmihez, nem akadályozzák a membrán
és a pille mozgását, de valahogy furcsán kurták. A két igen méretes,
otthoni erősítőkről elszármazott kábelcsatlakozó pedig egyszerűen
felesleges.
Szerintem autóban sokkal jobb forrasztani, mint banándugóval
vagy csak simán, odacsavarintással hangszórókábelt rögzíteni - s ez a
két böszme nagy rézdarab csak a két utóbbira ad lehetőséget. Szépnek
szép, de nagyon nem praktikus és szörnyen útban van a beszerelésnél a
Pioneer TS-T7PRS-en.
A keresztváltó igazi műremek. Kívülről. A szín a jól bevált
halványarany. A feliratok és a szellőzőrács dinamikus szimmetriával
foglalja keretbe a gyártó nevét és annak közlését, hogy ez a fém ház
azért is nagyon jó, mert elektromágnesesen árnyékol. A kivezetések
hagyományosak, csavaros szorítósak, de több van belőlük, mint az ember
várná, mert a magassugárzót nem egy jumperrel lehet halkabbá tenni,
hanem azzal, hogy külön kivezetésre kötjük. Odabenn, a szép fém ház
alatt nincs már semmi izgalmas. Tulajdonképpen snassz, hétköznapi
alkatrészek vágják 12 dB/oktáv meredekséggel a hangot. Egy
túlterheléstől védő elem is bekerült a keresztváltóba, ami jó, mert
védi a magassugárzót - bár ennyire robusztus csipogót talán túlzás így
is óvni, viszont rossz, mert ez a védelem elrontja a hangot.
A szett a beszerelése nem könnyű feladat.
A gyári helyeket érdemes elfelejteni, mert a hangszórók elég
nehezek. Mindent jó alaposan meg kell erősíteni, hogy elbírják a
súlyúkat. Másodszor jó nagy lukakat kell vágni-fúrni. A csipogó a nagy
membránnak köszönhetően széles, és az öntvényház miatt még mély is. A
mélyközép hangszóró pedig éppen nem fér be a legtöbb, 16,5 centisnek
mondott hangszóróhelyre. No, nem azért, mert tizenhét centisnek
mondják, hanem a csodás hangszóró-csatlakozók hajlamosak elakadni
mindenben. Az ajtópanel-építés és az igen alapos zaj- és
rezgéscsillapítás nemcsak kijár ezeknek a hangszóróknak, de
elengedhetetlen követelmény.
Hallottam én már szólni ezeket a hangszórókat
Lars Karlsson mindig minden hangminőség versenyt megnyerő
Mercedesében. Jó tudni, hogy ő az egyetlen profi versenyző ebben a
világban; abból él, hogy minden győzelemért jutalompénzt kap a
Pioneer-tól. Lars nem is veszített soha az elmúlt pár évben. Nos, volt
szerencsém megfülelni az ő autóját. Ott persze minden
csúcspioneer volt, néhány száz munkaóra beépítéssel és
finombeállítással spékelve.
A hang végtelenül precíz, vonalzóval, körzővel mérhető volt, de ha
azzal a rendszerrel kellene élnem, biztosan változtatnék rajta.
Eljátszanék a DSP-vel, vagy átkábelezném, esetleg valamit kicserélnék
benne, de legvalószínűbb, hogy kikapcsolnám, vagy eladnám az egészet jó
pénzen, és vennék belőle valami barátságosabbat, szívhez szólóbbat.
Így gondoltam, legalábbis a teszthangszórók megérkeztéig. Merthogy
azokat megtartanám. Miután nagy nehezen sikerült beügyeskednem őket a
próbaládámba, gyorsan a meghallgató székbe huppantam, hogy gyorsan
valamiféle első impressziót szerezzek, mielőtt majd jó két hét múlva
esedékes szeánszot megtartanám, a bejáratás végén. Aztán a rövidnek
tervezett belehallgatás jó órányira nyúlt. Nem azért, mert elsőre
annyira jól szólt, hogy fel sem tudtam állni a fotelomból, de valami
olyasmire döbbentett rá, amit alaposan végig kellett gondolnom.
Ez pedig a japános hangzás és a csúcshifi kapcsolata.
|
Nem állítom, hogy a Pioneer szett könnyedén beilleszthető lenne egy
ízigvérig japán csúcshifi láncba. Nem. Alaposan kilógna onnan. Viszont
mégiscsak megvan a képesség benne, hogy megmutasson valamit ezek
elképesztő jelenlétérzetet keltő hangjából, abból az érzésből, hogy ez
nem egy kellemesen szóló lánc, hanem a valóság kiragadott
darabja. Ilyenkor az ember elfelejti a megszólalás bajait, és csak
rácsodálkozik a tiszta zenére.
A Pioneernél ez a rácsodálkozás első lépésben olyan jó öt percig
tartott.
Aztán zavarni kezdett sok minden. Elsőnek az, hogy a magas és
mélyközép hangszóró mintha nem pont ugyan azt a lemezt játszotta volna
le. Hol elcsúsztak egymáshoz képest, hol váratlanul elhalkultak,
felerősödtek a másik rovására. A dinamika is csak kis
hangerőtartományban volt igazán jó, és egy pár függönyt is el lehetett
volna húzni a képzeletbeli színpad elől. Miután kikötöttem a
keresztváltót, és aktív elektronikával pótoltam, az egész rendszer
megtáltosodott. Ennél már csak akkor szólt jobban, amikor egy másik,
jobb alkatrészekből készült, más meredekségű és persze máshonnan induló
keresztváltó került be a jel útjába, némi DSP korrekció kíséretében.
Tényleg igaz lehet, hogy a drága autóhifi szettekhez adott keresztváltó
csak inspirációnak jó. El lehet vele kezdeni hangszórók meghallgatását,
de hogy a teljes potenciált kihozzuk belőlük, másikat kell
építenünk.
Most már igazán élvezetesen szóltak a Pioneer csúcshangszórói. És
hangosan. Kérkedik azzal, mekkora hangerőre is képes.
Nemcsak egy autót, de még egy kisebb parkolót is be tudna
szólni. Ha megszoktuk, hogy ne bánjunk visszafogottan a hangerő
gombbal, meglepő dinamikai kontrasztokat is megmutat nekünk. Mindenféle
zenén. Széll György, amikor Wagner operarészleteket vezényel, jól
hallhatóan ki is használja mindazt a lehetőséget, amit egy jó karban
lévő nagyzenekarral el lehet követni a dinamika területén. Ahogy Roger
Waters is mindent megtesz az
Amused to Death lemezén, hogy legyenek nagyon halk, és nagyon
hangos részletek - a Pioneer partner mindebben.
A térleképezés egyszerűen hibátlan. Tulajdonképpen. A teszthez
használt remek
Eichmann kábelek
igen pontos háromdimenziós színpadot rajzolnak, és ennek nem állt
útjában a Pioneer szett sem. Vagy legalábbis nem mindig. Amikor
sikerült belőnöm a színpadot rezzenéstelenül stabilra, akkor a hang egy
kicsit fakóvá, tompává, kevésbé élettelivé vált. Amikor visszajött az
életkedv, megkezdődött a zenészek mászkálása, a kórusban a lökdösődés,
a mikrofonok imbolygása. Teljes biztonsággal nem mondhatom, hogy erről
a Pioneer tehet, és nem az én ügyetlenségem, de hogy ilyen téren nem
könnyen kezelhető hangszóró, az biztos.
A megszólalás tónusa alapján azért kitalálható, hogy ez japán
hangszóró. Szó se róla: vannak mélyek, bőven és telten, de a magas
tartomány részletesebb, jobban megformált, gazdagabb. Hogy tüntetne a
jelenlétével, nem lehet ráfogni, de mindig figyelni kell rá -
és ebben egy idő után el lehet fáradni. Rövid pihenő kell, hogy
ismét a zenére tudjunk koncentrálni. Én ezt nem nevezném hibának, ez
csak valami más a megszokott hangokhoz képest.
Ez a Pioneer szett - hasonlóan jó pár felső kategóriába tartozó
hangszórókészlethez -egyéniség. Nem adja meg magát könnyen.
Fontos az atombiztos beépítés, a kellően jó minőségű
kábelezés-készülékválasztás - és ha mindez megvan, egy aprólékos
finombeállítás után juthatunk el egy olyan hangképhez, ami más, mint a
megszokott: izgalmas, inspiráló, néha túl izgága és emiatt fárasztó, de
jó pillanataiban egészen elbűvölő és hihetetlenül valósághű. Aki a
biztosat és a jól bevált nyugalmat keresi, az ne ezt a szettet
válassza, de aki nyitott az újra, az izgalomra, a másságra zenei téren,
az igen jól járhat a 69 990 forintos TS-T3PRS csipogóval, az 55 990
forintos Ts-T7PRS mélyközép hangszóróval, és kezdetnek megteszi a 24
990 forintos UD-N2PRS keresztváltó. Tehát: kalandra fel!
