Kalandra fel! | Totalcar

Autóhifisek körében elterjedt nézet, hogy hangszórót nem érdemes nagy cégtől venni, mert a kis specialisták jobbat gyártanak. A Pioneer az egyik legnagyobb cég, tehát hangszórói különösen kerülendőek lennének a fenti bölcsesség szerint - ám egy másik bölcsesség szerint mindig akadnak kivételek.

Fogalmam sincs, hogy születhetett meg ez a hangszórókészlet, mert
nagy piaci sikert nem remélhetett tőle a Pioneer. A levegőben
lehet valami, vagy a sok rizs az oka, de a nagy japán elektronikai
gyártók időnként úgy érzik, ki kell törni a középkategóriából, és
valami nagyonnagyont kell alkotniuk. Valami hatalmasat, nehezet,
drágát, kuriózumot, jól szólót. És ez a termék időnként autóba
való.

Az árlistát nézegetve nem is egy hangszórókészletről van szó, hanem
külön-külön megvásárolható darabokról. Ami nagyon meglepő, hogy
az összeállítás legdrágább darabja a magassugárzó. Ám a magas
áron csak addig csodálkozunk, míg ki nem szedjük a dobozából. Hatalmas.
Az ember inkább gondolná középsugárzónak, mint a magas hangok
megszólaltatására alkalmas valaminek. Ahhoz valahogy túl drabális. És
gyönyörű. Elég kézbe venni a tisztes TS-T3PRS-re keresztelt jószágot,
hogy megértsük, egy nagy cég mennyivel szabadabban variálhat
színekkel-formákkal-anyagokkal, ha akar, mint egy kisebb manufaktúra,
ami csak apró módosításokat írhat elő a nála sokkalta nagyobb
hangszórót valóban gyártó beszállítóinak. A Pioneer csipogó például egy
metallurguiai gyöngyszem, mindenhol fém.

Még a hátoldala is, ami pedig - a csillámló mélyszürke festése miatt -
inkább műanyagnak látszik. Bizony, a hátsó rész is fémöntvény, szilárd,
mint egy légópince, és
azért csillag formájú, hogy ezzel is segítse a hangszóró
hűtését.
Kétoldalt kapott helyet a két, sarus hangszóró-csatlakozó.
A hangszóró beszerelésére szolgáló első gyűrű is fém. Ez is selymesen
fénylik, de sokkal vidámabb színe van, mit a hátsó résznek: halvány
arany. Ilyen szín talán nincs is, de a Pioneer mégis pont ilyen. És
szép. Nagyon is. A fém rács alatt pedig ebben a műfajban hatalmasnak
számító 30 milliméteres selyem dóm lapul. Ami viszont nem látszik: a
mágnes nagy erejű neodímium, a hangszórót imbusz csavarokkal kell
felszerelni, amit mellékelnek is a készlethez -csavarkulccsal
egyetemben persze.

A mélyközép hangszóró látványvilágban cseppet sem marad el a
csipogótól. Az öntvény hangszórókosár itt halványarany, amit élénksárga
membrán egészít ki. Utóbbi jól láthatóan szövött anyagból készült. A
Pioneer erről annyit árul el, hogy
kevlár-celluloid kombináció, ami azért jó, mert könnyű, ugyanakkor
merev.
A porvédő kicsit becsapós: színe alapján alumíniumnak
gondolná az ember, de csak egy aprócska műanyag idom. Ami egészen
különlegessé teszi a hangszórót, a membránszél. Egyik fele domború, a
másik homorú. Persze nem egyszerre ugyanazon a helyen, hanem egy kis
szakaszon ilyen, majd hirtelen átfordul amolyanba. Ennek a megoldásnak
az a fő előnye, hogy mindenkinek rajta marad a szeme, hosszasan
gusztálja, és a végén jól megjegyzi, hogy ezek a Pioneerosok miket ki
nem találnak...

Na jó, ezen kívül
állítólag egyenletesebb lesz tőle a membrán mozgása. Hogy ez a
kihajlítom-behajlítom membránszél a Pioneer kitalálmánya lenne, nem
tudom, mert a szintén japán és igen neves Fostex már évek óta ehhez
igencsak hasonló megoldással készít hangszórókat - ám az biztos, hogy
kifejezetten autóba szánt produktumnál ilyennel nem találkoztam. A
hangszóró hátulról nézve is impozáns. A szellőztetés fontos folyamatát
például nagyon szépen megmunkált, tölcsérre emlékeztető, lekerekített
furat végzi, az alján finom hálóval - a cél az, hogy ne kerülhessen
szennyeződés a tekercshez. A pille meglepően nagy, majdnem akkora, mint
a hangszóró membránja. Ennyi dicséret után már itt az ideje némi
kritikának.

A hangszóró-csatlakozóktól a mozgó részhez futó drótok meglehetősen
merevnek tűnnek, mintha rövidre szabták volna őket. Tulajdonképpen
nincs velük semmi baj, nem érnek semmihez, nem akadályozzák a membrán
és a pille mozgását, de valahogy furcsán kurták. A két igen méretes,
otthoni erősítőkről elszármazott kábelcsatlakozó pedig egyszerűen
felesleges.
Szerintem autóban sokkal jobb forrasztani, mint banándugóval
vagy csak simán, odacsavarintással hangszórókábelt rögzíteni - s ez a
két böszme nagy rézdarab csak a két utóbbira ad lehetőséget. Szépnek
szép, de nagyon nem praktikus és szörnyen útban van a beszerelésnél a
Pioneer TS-T7PRS-en.

A keresztváltó igazi műremek. Kívülről. A szín a jól bevált
halványarany. A feliratok és a szellőzőrács dinamikus szimmetriával
foglalja keretbe a gyártó nevét és annak közlését, hogy ez a fém ház
azért is nagyon jó, mert elektromágnesesen árnyékol. A kivezetések
hagyományosak, csavaros szorítósak, de több van belőlük, mint az ember
várná, mert a magassugárzót nem egy jumperrel lehet halkabbá tenni,
hanem azzal, hogy külön kivezetésre kötjük. Odabenn, a szép fém ház
alatt nincs már semmi izgalmas. Tulajdonképpen snassz, hétköznapi
alkatrészek vágják 12 dB/oktáv meredekséggel a hangot. Egy
túlterheléstől védő elem is bekerült a keresztváltóba, ami jó, mert
védi a magassugárzót - bár ennyire robusztus csipogót talán túlzás így
is óvni, viszont rossz, mert ez a védelem elrontja a hangot.

A szett a beszerelése nem könnyű feladat.
A gyári helyeket érdemes elfelejteni, mert a hangszórók elég
nehezek.
Mindent jó alaposan meg kell erősíteni, hogy elbírják a
súlyúkat. Másodszor jó nagy lukakat kell vágni-fúrni. A csipogó a nagy
membránnak köszönhetően széles, és az öntvényház miatt még mély is. A
mélyközép hangszóró pedig éppen nem fér be a legtöbb, 16,5 centisnek
mondott hangszóróhelyre. No, nem azért, mert tizenhét centisnek
mondják, hanem a csodás hangszóró-csatlakozók hajlamosak elakadni
mindenben. Az ajtópanel-építés és az igen alapos zaj- és
rezgéscsillapítás nemcsak kijár ezeknek a hangszóróknak, de
elengedhetetlen követelmény.

Hallottam én már szólni ezeket a hangszórókat
Lars Karlsson mindig minden hangminőség versenyt megnyerő
Mercedesében. Jó tudni, hogy ő az egyetlen profi versenyző ebben a
világban; abból él, hogy minden győzelemért jutalompénzt kap a
Pioneer-tól. Lars nem is veszített soha az elmúlt pár évben. Nos, volt
szerencsém megfülelni az ő autóját. Ott persze minden
csúcspioneer volt, néhány száz munkaóra beépítéssel és
finombeállítással spékelve.
A hang végtelenül precíz, vonalzóval, körzővel mérhető volt, de ha
azzal a rendszerrel kellene élnem, biztosan változtatnék rajta.

Eljátszanék a DSP-vel, vagy átkábelezném, esetleg valamit kicserélnék
benne, de legvalószínűbb, hogy kikapcsolnám, vagy eladnám az egészet jó
pénzen, és vennék belőle valami barátságosabbat, szívhez szólóbbat.

Így gondoltam, legalábbis a teszthangszórók megérkeztéig. Merthogy
azokat megtartanám. Miután nagy nehezen sikerült beügyeskednem őket a
próbaládámba, gyorsan a meghallgató székbe huppantam, hogy gyorsan
valamiféle első impressziót szerezzek, mielőtt majd jó két hét múlva
esedékes szeánszot megtartanám, a bejáratás végén. Aztán a rövidnek
tervezett belehallgatás jó órányira nyúlt. Nem azért, mert elsőre
annyira jól szólt, hogy fel sem tudtam állni a fotelomból, de valami
olyasmire döbbentett rá, amit alaposan végig kellett gondolnom.
Ez pedig a japános hangzás és a csúcshifi kapcsolata.

 
 

Japán hangzás
 
 
 

A felkelő nap országából
származó hifi termékek tömeges
beáramlásának idején kialakult
egy kifejezés:
japános hangzás. Ez a
csinnbummcirkusz politikailag
korrekt definíciója. A mélyek
csattognak, a magas csörömpöl
és még visít is. Ez a hangzás
igen sok japán hifitermékre
jellemző volt, ezért egy idő
után másképpen hangolt modellek
jelentek meg az európai és
amerikai piacokon. Sőt: itt, az
öreg kontinensen külön német és
angol nyelvterületre
specializált hangú erősítők-CD
játszók-hangszórók érkeznek a
gyárakból.


Ez a
japán hangzás kifejezés így
egy kicsit túlhaladottá,
divatjamúlttá vált, de ami mögötte
van - amiért kialakult -, az nem
változott. A felkelő nap országának
zenei tradíciói felelősek ezért.
A Japánban kedvelt zenék jó
része ütőhangszerre épül
, és
nagyon sok közülük a magas hangú.
Az ezt a hangképet visszaadni
szándékozó, de olcsó, gyengébb
hangú masinák bizony igen-igen
fárasztóak az európai fül számára.
Ellenben ezt a hangzást jól
reprodukálni, az eredeti
dinamikájában, sávszéleivel, valódi
jelenlétérzettel - ez igazi
reveláció lehet mindenki számára,
bárhol is született. Nem véletlen,
hogy a japán csúcshifik jórészt
borzalmas hangnyomásra, de egyben
hatalmas dinamikai szélsőségek
megmutatásra is képes tölcséres
hangszórókban végződnek, és előttük
végletekig kifinomult, elképesztően
virtuóz módon felhasznált
anyagokból álló, de nagyon szimpla,
jórészt elektroncsöves erősítők,
CD-játszók állnak.

Nem állítom, hogy a Pioneer szett könnyedén beilleszthető lenne egy
ízigvérig japán csúcshifi láncba. Nem. Alaposan kilógna onnan. Viszont
mégiscsak megvan a képesség benne, hogy megmutasson valamit ezek
elképesztő jelenlétérzetet keltő hangjából, abból az érzésből, hogy ez
nem egy kellemesen szóló lánc, hanem a valóság kiragadott
darabja.
Ilyenkor az ember elfelejti a megszólalás bajait, és csak
rácsodálkozik a tiszta zenére.

A Pioneernél ez a rácsodálkozás első lépésben olyan jó öt percig
tartott.
Aztán zavarni kezdett sok minden. Elsőnek az, hogy a magas és
mélyközép hangszóró mintha nem pont ugyan azt a lemezt játszotta volna
le. Hol elcsúsztak egymáshoz képest, hol váratlanul elhalkultak,
felerősödtek a másik rovására. A dinamika is csak kis
hangerőtartományban volt igazán jó, és egy pár függönyt is el lehetett
volna húzni a képzeletbeli színpad elől. Miután kikötöttem a
keresztváltót, és aktív elektronikával pótoltam, az egész rendszer
megtáltosodott. Ennél már csak akkor szólt jobban, amikor egy másik,
jobb alkatrészekből készült, más meredekségű és persze máshonnan induló
keresztváltó került be a jel útjába, némi DSP korrekció kíséretében.
Tényleg igaz lehet, hogy a drága autóhifi szettekhez adott keresztváltó
csak inspirációnak jó. El lehet vele kezdeni hangszórók meghallgatását,
de hogy a teljes potenciált kihozzuk belőlük, másikat kell
építenünk.

Most már igazán élvezetesen szóltak a Pioneer csúcshangszórói. És
hangosan. Kérkedik azzal, mekkora hangerőre is képes.
Nemcsak egy autót, de még egy kisebb parkolót is be tudna
szólni.
Ha megszoktuk, hogy ne bánjunk visszafogottan a hangerő
gombbal, meglepő dinamikai kontrasztokat is megmutat nekünk. Mindenféle
zenén. Széll György, amikor Wagner operarészleteket vezényel, jól
hallhatóan ki is használja mindazt a lehetőséget, amit egy jó karban
lévő nagyzenekarral el lehet követni a dinamika területén. Ahogy Roger
Waters is mindent megtesz az
Amused to Death lemezén, hogy legyenek nagyon halk, és nagyon
hangos részletek - a Pioneer partner mindebben.

A térleképezés egyszerűen hibátlan. Tulajdonképpen. A teszthez
használt remek
Eichmann kábelek
igen pontos háromdimenziós színpadot rajzolnak, és ennek nem állt
útjában a Pioneer szett sem. Vagy legalábbis nem mindig. Amikor
sikerült belőnöm a színpadot rezzenéstelenül stabilra, akkor a hang egy
kicsit fakóvá, tompává, kevésbé élettelivé vált. Amikor visszajött az
életkedv, megkezdődött a zenészek mászkálása, a kórusban a lökdösődés,
a mikrofonok imbolygása. Teljes biztonsággal nem mondhatom, hogy erről
a Pioneer tehet, és nem az én ügyetlenségem, de hogy ilyen téren nem
könnyen kezelhető hangszóró, az biztos.

<section class="votemachine">
</section>

Pioneer PRS hangszórók

A megszólalás tónusa alapján azért kitalálható, hogy ez japán
hangszóró. Szó se róla: vannak mélyek, bőven és telten, de a magas
tartomány részletesebb, jobban megformált, gazdagabb. Hogy tüntetne a
jelenlétével, nem lehet ráfogni, de mindig figyelni kell rá -
és ebben egy idő után el lehet fáradni. Rövid pihenő kell, hogy
ismét a zenére tudjunk koncentrálni. Én ezt nem nevezném hibának, ez
csak valami más a megszokott hangokhoz képest.

Ez a Pioneer szett - hasonlóan jó pár felső kategóriába tartozó
hangszórókészlethez -egyéniség. Nem adja meg magát könnyen.
Fontos az atombiztos beépítés, a kellően jó minőségű
kábelezés-készülékválasztás
- és ha mindez megvan, egy aprólékos
finombeállítás után juthatunk el egy olyan hangképhez, ami más, mint a
megszokott: izgalmas, inspiráló, néha túl izgága és emiatt fárasztó, de
jó pillanataiban egészen elbűvölő és hihetetlenül valósághű. Aki a
biztosat és a jól bevált nyugalmat keresi, az ne ezt a szettet
válassza, de aki nyitott az újra, az izgalomra, a másságra zenei téren,
az igen jól járhat a 69 990 forintos TS-T3PRS csipogóval, az 55 990
forintos Ts-T7PRS mélyközép hangszóróval, és kezdetnek megteszi a 24
990 forintos UD-N2PRS keresztváltó. Tehát: kalandra fel!