Szeretem a magas építésű autókat. Megnyugtató érzés onnan fentről átlátni a forgalmat, előre kiszúrni az akadályokat. Az ember csak trónol ott fenn, és nem kell attól tartania, hogy egy alamuszi gödör áthatol a nagyon peres gumi védelmén, és már megint mehet a felni a javítóba.

hirdetés

Persze mindent túlzásba lehet vinni. Most éppen egy ilyen
túlzásban ülök. Kinézek az ablakon, és az útszéli fák
lombkoronájával egy szintben találom magam. Innen gond nélkül
átléphetnék a saját kocsim tetejére, bár alaposabban megnézve
inkább ugrás lenne belőle, lefelé. A kilátás igazán pompás. Nyomban
ilyet kívánok magamnak is a mindennapi forgalomba.

- Azért van ám ott holt tér is - józanít ki a
tulaj. A múltkor is a Suzukim hátsó ajtaja bánta, hogy egy kicsit
lekoccoltam. Repült az üveg, meg a kárpit. Ezen meg -bök az autó
elejére- még a helyét sem tudnám megmutatni a koccanásnak.

Na igen, egy bigfootban más világba csöppen az ember. Mert
hát erről van itt szó. Bigfoot, vagyis gigászi méretű kerekekre
állított, amúgy normális autó. Amivel gond nélkül át lehet gázolni
a hagyományos méretű rokonokon. Az ötlet hamisítatlan amerikai
agymenés, ott sportszerű foglalatosság keretében végzik az
előlapítást a fémújrahasznosító üzemek részére.

Ezt a gépezetet is a sóbiznisz hívta életre. Az ötlet egy
autós-motoros kaszkadőr-bemutatóról származik, ahol egy
testvérmodellel szórakoztatták a nagyérdeműt. Kell egy ilyen
otthonra is, született meg gyorsan az elhatározás, és ennek
eredményeképp rövidesen egy leselejtezett GAZ 66 ácsorgott
szerényen az udvar sarkában.

- Ez volt az alap. Igazi szovjet technika, bírja a strapát.
Bár amikor az alvázon még csak rozsdátlanítottunk, nem voltunk túl
lelkesek. Aztán megjött az IFA daru, ráemelte a Chevrolet kasznit,
felpörögtünk. Akkor már lett formája a dolognak.

A felépítmény '74-ből származik, és a korának megfelelő volt
az állaga. A gyárban alvázas autónak épült, de szép lassan megette
az idő vasfoga. - Az alját inkább kiöntöttem betonnal. -
nyilatkozik a megoldásról a tulaj. Persze passzítani kellett a GAZ
66 -ot és a Chevyt egymáshoz, mit azt a jobb úri szabászatokban is
szokás.

- A GAZ hátsó tengelye a Chevy kerékkivágásához képest
nagyon hátul volt. Egyszerűen szerettük volna előrébb hozni, de ez
volt a legnehezebb az egész átalakításban. A rugóköteget egy
szegecs tartja, eleinte azt akartuk lefúrni, hogy odébb tehessük. A
nyolcadik kicsorbult, eltört fúrófejnél feladtuk. Megpróbáltuk
kiütni. Érdekes volt. Néhányszor földkörüli pályára rúgta vissza a
szegecs a kiütőszerszámot. De azért sikerült.

A kocsi elejénél beszélgetünk. Én szent révülettel figyelem
a kormányzáshoz szükséges fémkompozíciót.

- Eleinte minden vasdarabot, amit találtunk, odacipeltünk a
kocsihoz, hátha jó lesz valaminek a meghosszabbításához. Alapvetően
maradtak a GAZ kezelőszervei, csak valahogy be kellett vinni a
sokkal magasabban, és hátrébb elhelyezkedő kasztniba. Egy csomó
fordító, meg toldó van mindenfelé. A terepváltó is pont
ellentétesen kapcsolható, mint eredetileg. Így jött ki a hossza
miatt.

Ismét felkapaszkodok a vezetőülésbe. Majdnem a padlón ülök,
mint egy CRX- ben, de itt oldalra kinézve nem egy busz kereke
magasodik felém, hanem pöttöm autók parkolnak szerényen odalent, az
utca túloldalán.
Óvatosan megpróbálom kinyomni a
kuplungot. Aztán kevésbé óvatosan. Aztán páros lábbal. Na így
sikerül. A padlón fekvő sebességváltóhoz már hozzá sem merek
nyúlni.

- Na igen, erő az kell hozzá. Rásegítés van, amennyi az
eredeti GAZ-ban is volt. Persze itt a kormány feleakkora lett, és a
majdnem függőleges helyzete miatt nehezebb is
belekapaszkodni.

A műszerfal maga az eklektika. Középen a polgárian elegáns
szürkés-kékes-krómos Chevy kormány, kétoldalt mellette a GAZ
műszerei, amin például a
maszlo hőmérséklete olvasható le. Középen a kapcsolótábla a
rengeteg lámpához kell.

- Simán nappali világosságot lehet vele csinálni. Vagy 10
000 wattnyi lámpa került rá. Kell a sóhoz. A műszerfal jobb szélén
a GAZ ékes cirill betűs használati segédlete leledzik 4 szegecs
által felerősítve. A mesebeli hangulatot talán csak az eltört
szélvédő rontja.

- Eredeti ablak nem volt, egy ilyet találtunk hozzá. Méretre
szabtuk flex-szel, aztán betettük a helyére. Sajna kicsit heves
volt a mozdulat, de az ekkor keletkezett töréseket jól tartja a
ragasztó. Azért rövidesen szerzünk hozzá egy rendeset. A Bigfoot az
első időkben GAZ sokkal kisebb kerekein gördült. Az még egész
emberközeli magasságban való utazást tett lehetővé. A most látható
szinthez a szintén szovjet T-150-es traktor kerekei segítik.

- Alig van bennük levegő. Az autót a kerék szerkezete
önmagában is megtartja. A bal első profilból flex-szel még ki is
kellett vágni, mert beért a fékcsövekhez. Egyszer el is törte őket,
pont amikor mutatvány volt, és valami japán autón taposott a
Bigfoot.

No igen, az üzembiztonság. Ifjúkorom emléke, mikor zöld
egyenruhában, mint híradós katona egy hasonlóan GAZ 66-ra épülő
rádiós autóval kellett a megbízható kommunikációs láncot tartani a
törzsfőnök és a dandárparancsnok között, a járművünk mindig kitett
magáért. Jól érezhetően komoly háborús tartalékokat terveztek bele.
A mi gépezetünk hosszabb ideig hat hengerrel működött a beépített
nyolc helyett, de így is a terepek ördöge tudott lenni.

-Igen, ilyen nekünk is volt - erősít meg az
élményemben a tulaj.
Ha megy mind a nyolc henger, egészen megtáltosodik. Igazi
gond nem volt vele. Nagyon masszív szerkezet. Itt van például a
hátsó kardán. Ez kap rendesen, amikor lapítunk. Ezt éri el a még
épen maradt fémszerkezet az autókból. Meg lehet nézni, csak néhány
felületi karcolás van rajta.

Az egész autó szürreális képződmény, pláne itt Kőbányán,
lazán leparkolva a járda szélére. Ezt csak fokozza a szemmel
láthatóan érvénytelen kanadai rendszám. Van rá esély, hogy egy
ilyen csodával a forgalomban is találkozzak?

- Közlekedni próbarendszámmal szoktunk. Rendőr állított már
meg, de semmi gond nem volt. Megvan a forgalmi is, külön az
aljához, meg a tetejéhez. Itt a városban mindenhová a saját lábán
megy. Ha vidékre hívnak, tréleren utazik a bigfoot.

Gyors kört teszünk a sarok körül. Ez a nyerteseknek való
autó. Mit nekem egy hosszított limó, vagy egy másként vállalkozók
által különösen preferált német prezstízsjárgány! Az embert a
tökéletes sérthetetlenség érzése fogja el. Mennyei, pont mit az
Olümposzon, csak persze hangosabb, jobban ráz, és villámok helyett
csak keresőlámpák fényével lehet terrorizálni az ala(n)ttvalókat.
Megfizethetetlen érzés.

- Pár százezerért bárkinek összerakunk egy ilyet - szállít
le gyorsan a földre a tulaj. Persze neki kell hoznia az alvázat, és
rá a karosszériát. Na meg minden alkatrészt, amit csak mondunk.
Azon felül jön az összeg. Akkor akár egy hónap alatt is meglehet
egy ilyen bigfoot. Nem vészes, nem igaz?