A múltkor 250 és 500 ezer forint körül építettünk rendszert, most duplázunk és megnézzük, mi van félmillió és egymillió között. Egyszerűen fogalmazva: egy egységnyivel jobb hang. A szobai hifi egyik alapelve ugyanis az autóban is működik: ahhoz, hogy a hang egy ugrásnyival jobb legyen, ahhoz meg kell duplázni a befektetett összeget.
Hogy mi a "jobb" definíciója, rázós ügy, mondjuk legyen az, hogy a
hang
minden egyes jellemzőjében észlelhető javulást mutat az előző
állapothoz képest. A hangszínek jobban megközelítik a természetest, a
térábrázolás precízebb, levegősebb, a hangszínpad virtuális kiterjedése
nagyobb, a dinamikai felbontás aprólékosabb.
A különbségnek nem kell ordítónak lennie, csak "észlelhetőnek."
Ehhez képest aránytalanul nagy befektetésnek szamíthat újabb
negyed/félmillió forint, és a valóság is azt mutatja,
kevesen szánnak ennyit autóhifire, ők is főleg csak a versenyek,
bemutatók kedvéért. Érdekes, hogy az ilyen milliós demóautók között
főleg nem luxuskocsikat találunk: öt éves VW Polo, Renault Twingo, régi
3-as BMW kombi, Ford Sierra és hasonlóak láthatók-hallhatók a
hangminőségversenyek döntősei között.
Az upgrade egyik lehetséges módja a drága, audiofil készülékek
használata. Az autó high-end diktátorai gyakran rukkolnak elő
méregdrága, de kompromisszummentes termékkel: a konstruktőrök
megmutathatják, mit tudnak, ha a felhasználható anyagok, alkatrészek,
kapcsolások terén nincsenek korlátok közé szorítva. Az eredmenyül
kapott kifinomult hang jó reklám a gyártó megfizethetőbb termékeinek
is, az aranyárban mért referenciakészülékre pedig mindig akad egy-két
(ha nem is több) megalkuvást nem tűrő vevő.
Ha eltekintünk a mobiltelefonnal, LCD-képcsővel épített kistévével
vagy komplett navigációs rendszerrel felszerelt készülékektől, a
fejegységek között nem nagyon akadnak sokszámjegyű árért kínált
high-end darabok, annál inkább az
erősítők és a hangszórók között. Aki a kiegészítőkre is hajlandó
sok-sok dellát áldozni, remek ezüstkábeleket építhet be, métere 60 ezer
forint.
További járható út a drága rendszerhez az alkalmazott
rendszerfelépítés finomítása. Míg az előző árkategóriában a
négycsatornás erősítők domináltak, ennyi pénzért már két erősítőt is
csatasorba lehet állítani. A mélyládát hajthatja egy dögös kétcsatornás
(hídba kötve) vagy egy brutális egycsatornás, amit kifejezetten
subwooferekhez találtak ki, míg a frontsugárzókat egy kifinomult
kétcsatornás szólaltathatja meg, esetleg, ha az erősítő beépített aktív
hangváltója lehetővé teszi, egy négycsatornás - ilyenkor a
komponens-rendszer középmélyeihez illetve magassugárzóihoz egy-egy
erősítőcsatorna tartozik, és a hangszórók gyári passzív váltóját az
erősítő aktív váltója helyettesíti. Így elméletileg jobb hangminőséget
lehet elérni, hiszen a két hangszóró szintje, a keresztezési frekvencia
és esetleg a vágás meredeksége az adott beépítéshez
optimalizálható.
Ugyancsak szokás a mélynyomók variálása is. A mélyenergiák leginkább
nagyobb membránfelülettel növelhetőek, de a mélysugárzó átmérőjének
növelése nem az egyetlen járható út. Ugyan születtek gigantikus, 70-80
centi átmérőjű mélysugárzók is, de a gyártók ezekkel inkább csak
kiállításokon ijesztgetik a köréjük csődült jónépet:
normális személyautóban nem férnek el, de ha el is férnénék, a
hatalmas membránfelület csak a mélyhangok mennyiségére, de nem a
minőségére lenne garancia, sőt. Sokkal racionálisabbak azok a
rendszerek, ahol kettő vagy több normális méretű (25 vagy 30 centis)
mélysugárzót használnak valamilyen rafinált kombinációban. A több
mélysugárzó persze még több wattot és erősítőcsatornát követel,
lehetővé téve újabb párszázezer forint elköltését.
A végső lépés a milliós rendszerhez, ha valaki nemcsak drága
high-end komponenseket használ bonyolult, sok-készülékes
konfigurációban, de még úgynevezett
"látványbeépítésre" is költ. Ilyenkor a csomagtartónak gyakran
megszűnik eredeti funkciója, és mindenféle hifi-cuccokkal zsúfolják
tele. Alapesetben a padlóra kerülnek az erősítők, természetesen ízléses
plexiüveg alá, a mélysugárzókat pedig egyénre szabott, a karosszéria
zugait is kihasználó, de legalábbis követő dobozokba szerelik. Itt ott
gyönyörű, krómozott-aranyozott biztosítékházak, színes ledeket
villogtató kondenzátor-elektronikák figyelnek. Egy kis neoncső,
ködfejlesztő, stroboszkóp is kell ide, hiszen ez a hülyeség az
autóhifi-versenyekre készül: az ötletes és főleg minőségi beépítésekért
pluszpontokat lehet kapni.
Az extremitás diadala az egyik magyar versenyző autója, amelynek
csomagterében egy Ford T-modell makettja készült el: hűtőrácsa és
motorházfedele erősítő, a szélvédő mögül két mélynyomó néz ki, a két
krómozott lámpa pedig stroboszkópot rejt.
Itt a pózna vége, továbbmászni veszélyes.
További cikkeink








