Az emberi fül irányhalló képessége azon alapszik, hogy a tér egy bizonyos pontjából érkező hang nem egyszerre érkezik a két fülünkbe, és a beépített bio mikroprocesszor ebből számítja ki a hangforrás helyét. A mélyhangoknál viszont több méteres a hangok hullámhossza, így a füleink közötti 15-20 centiméter távolság nem oszt, nem szoroz.
 |
|
| |
 |
Hát igen, a kétcsatornás erősítő félmegoldás az alap autóhifiben,
méghozzá szó szerint. Léteznek ugyanis négycsatornás erősítők, amelyek
drágábbak ugyan kétcsatornás testvéreiknél, viszont
önmagukban is képesek a komplett rendszert vezérelni. Két
csatornájuk a frontsugárzókat hajtja meg (bal-jobb), kettő pedig
összekapcsolva ("hídba kötve") a mélyládát.
Meg tudom érteni a hümmögő és felhúzott szemöldökű Nyájas Olvasót,
van itt egy-két furcsaság. Először is, megfeledkeztünk a hátsó
hangszórókról. Valóban, amikor a legolcsóbb rendszert ajánlottuk,
említettük a kalaptartóra szerelhető hangszórókat. Azok szerepe azonban
már akkor is
csak a mélyhangok visszaadásának segítése volt; amióta
mélyládában gondolkozunk, erre nincs szükség. Ráadásul ha realisztikus
hangteret akarunk teremteni - és miért ne akarnánk? -, akkor alapvető,
hogy a hangnak elölről kell érkeznie. (Kivétel a Mátyás-templom, ahol
orgonakoncerten a székek és padok az oltár felé néznek, az orgona meg
az ember háta mögött van.)
| |
|
 |
|
Ja, ja, de akkor miért van a csomagtartóban a mélyláda? És
egyáltalán, egy darab mélyláda hogyan lehet elég?
A sztereó hatás smafu? A két kérdés összefügg, a mélyhangoknak
ugyanis nincs irányhatásuk, sem jobb-bal, sem előre-hátra. A
magyarázatot a Teremtő logikájában kell keresni: a fülünk úgy lett
méretezve, hogy a természetben leggyakrabban előforduló hangok irányát
tudjuk meghatározni.
Az emberi fül irányhalló képessége ugyanis azon alapszik, hogy a tér
egy bizonyos pontjából érkező hang nem egyszerre érkezik a két
fülünkbe, és a beépített bio mikroprocesszor ebből számítja ki a
hangforrás helyét. A mélyhangoknál viszont több méteres a hangok
hullámhossza, így
a füleink közötti 15-20 centiméter távolság nem oszt, nem
szoroz. A mikroproci ilyenkor inkább azt hiszi a mélyhangokról,
hogy onnan jönnek, ahonnan a már jól behatárolható magasabb
frekvenciák, és hopp, már be is van csapva.
| |
|
| |
 |
Mindez persze csak az igazán mély, 80-90 Hz alatti hangokra
vonatkozik, de hát a mélyládák ennél magasabb hangokat (elvileg) nem is
sugároznak. Így egy okosan összeválogatott, precízen beállított
rendszer képes
egységes hangszínpadot kreálni a vezető előtt még akkor is, ha a
mélyláda a számára ideális helyen, valahol a csomagtartóban trónol.
Egy ilyen rendszer fejlesztése kétféleképpen lehetséges. Először is,
lehet minden készülékből jobbat, ergo drágábbat használni. Ha csak egy
komponensre jut több pénz, akkor az feltétlenül a frontsugárzó legyen
és ne a fejegység, amire a legtöbben tippelnének. Érdemes lehet a
kábelezéssel is kísérletezni: aki jártas a szobai hifiben, az tudhatja,
a kábeleknek is van egyéni hangjuk, és így a kábelek is
felelősek a szép hangzásért.
A speciális autóhifis cégek is ajánlanak kábeleket, de
gyakran túlárazva. Ugyanazt, vagy még jobb minőséget meg lehet
kapni a szobai hifiben elismert gyártóktól is, és természetesen a
legtöbb szobai hifire készült összekötő- vagy hangfalkábel az autóban
is használható. Kivételt csak a karnyi vastagságú kábel-anakondák
jelentenek, minthogy azokat kissé nehéz befűzni a meglevő kábel
alagutakba.
| |
|
 |
|
Egy másik, talán még jobb eredményekkel kecsegtető módszer az autó
hifire való optimalizálása. Két olyan terület van, ahol relatíve
visszafogott anyagi befektetésért cserébe számottevően javul a
hangminőség. Az egyik az autó aksija. Léteznek olyan speciális
("spirálcellás" vagy "gáz-rekombinációs") aksik, amelyek azonos
névleges áramerősség mellett nagyobb indítóáramot tudnak kiadni
magukból. Ez azért jó, mert az ilyen battériáknak kisebb a belső
ellenállásuk,
a zenei csúcsoknál megnövekedett teljesítményigényt késlekedés
nélkül tudják teljesíteni. Ez nemcsak álló motorú autónál fontos,
de akkor is, amikor a fő áramszolgáltató a generátor. Ezek az
akkumulátorok ugyan nem olcsók (25-45e körüli az áruk), de egyrészt
általában tartós, megbízható darabok, másrészt természetesen
gondozásmentesek.
A hangminőség szempontjából kritikus, hogy
lehetőleg csak a hangszórók zenéljenek, az ajtókárpitok, a
karosszéria lemezei ne tegyék hozzá a maguk muzsikáját, ami rezonanciák
formájában jelentkezik. A rögzítőcsavarok feszesre húzása, a hiányzó
kárpitrögzítők pótlása üdvös és költségkímélő megoldás. Aki ennél is
tovább kíván lépni, az szakboltokban talál speciális rezgésmentesítő
festékeket, amiket a csillapítani kívánt felületre kell felvinni,
természetesen belülről, hogy az általában takony-állagú, plusz ronda
színű kulimász ne legyen szem előtt.
Az ajtók és az ajtókárpit belső felülete, a csomagtér padlója, a
torpedólemez kezelése ajánlott a leginkább. Szintén az
autóhifi-kereskedők
árulnak öntapadós csillapító lapokat, amiket formára vágva lehet
felragasztani a csillapítani kívánt helyekre. Egyik megoldás sem olcsó,
egy autó komplett kezelése belekerülhet 20-40 ezer forintba is, de a
hatás simán felér egy erősítő-cserével, sőt. A dolog hátránya, hogy az
autó eladásakor a befektetés elúszik.
| |
|
| |
 |
Egy négycsatornás erősítőre épülő, minőségi komponensekből álló,
igényesen beépített autós hifiberendezés ára valahol 250 és 500 ezer
forint között van. Nem kicsi ez az összeg, még egy új autó vételárához
viszonyítva sem, de
ha életünk felét a volán mögött töltjük, és a lemezgyűjteményünk
mérete is indokolttá teszi, jobb befektetés az autóhifi, mintha az
autónk eggyel erősebb motorral szerelt változatát vennénk meg. Legalább
nem büntetnek meg gyorshajtásért_
A következő részben olyan csúcsrendszerekről lesz szó, amilyeneket
gyakran hétszámjegyű összegek kifizetése ellenében lehet csak
birtokolni, de van, akinek így is megéri. Kondenzátorok, DSP-k,
parametrikus ekvalizátorok és hasonló nyalánkságok szerepelnek majd a
menün.
