Tavria: neandervölgyi minőség | Totalcar

Tavria: neandervölgyi minőség

A ZAZ 1102, közkedveltebb nevén a Tavria nem sorolható a szokványos autópiaci bukások közé. Már-már félelmet keltő minőségének köszönhetően a köztudottan árcímke-centrikus magyar piacon sem sikerült eladni.

szerelem
Közantal Ákos

Közzétéve: 2000. 06. 19. 20:59

Közzétéve: 2000. 06. 19. 20:59

 
 
 

1995-ben még 450.000 forintért kaptuk a négykerekű csodát. Csak
egy alternatívája volt a Tavriának, a román Oltcit 11R, mely igen
kedvező, 320.000 Ft-os árával csalogatta az autóra vágyókat. Ne
felejtsük el, hogy ekkor 820.000-ért Suzuki Swiftet, 903.000-ért Skoda
Favoritot, és 615.000-ért Lada Samarát kaphatott a vásárló.

A Tavria még Szovjetunióban mutatkozott be 1987-ben, mint a szovjet
ipar válasza a nyugaton ekkoriban már elterjedt kis kompakt
kategóriára. Az ötlet jó volt, kár, hogy nem 5 vagy 10 évvel előbb
jutott eszükbe. Így az autót igénylő szocialista tömegek megmentője
helyett sokkal inkább a nép sanyargatója vált az ígéretes, ám a
kiforrottság látszatát is nélkülöző tervből.

Mire a gyártási kapacitást sikerült annyira felfutatni, hogy
exportra is jusson, származási országként már Ukrajna szerepelt a
típuslapon. Elsősorban az összeszerelés minősége tette legendássá a
kisautót. A szériafelszerelés részei voltak a
gyárilag lógó ajtók, az egyszer zárható hátsó zár, az ajtó
becsukásakor leeső visszapillantó tűkör, a rögzítetlen oldalkárpitok, a
vízáteresztő gumitömítések, a kaotikus elvek szerint működő elektromos
rendszer
, és még sorolhatnánk.

 
 
 

A motor a nagy elődtől, a Zaporozsec 968 M-től eltérően (az egészen
1995-ig gyártott harckocsi indítómotort elhagyva) közelebb áll a Lada
1100 cm3-s motorjához, de ettől még a környezetvédők rémálma. A
katalizátor sem segített sokat, csak arra volt jó, hogy beengedjék az
exportpéldányokat néhány országba, többek között kicsiny hazánkba. Ahol
nem ették meg a katalizátoros bűvészkedést (Németországban és
Svájcban), ott elektromos meghajtással próbálkoztak. Ebben eleinte
magyarok is segédkeztek, a Pulikat is előállító Hódgép műveknél készült
mindaddig, míg át nem került a gyártás Németországba.

 
 
 

Az
elektromos Tavria sem vált be igazán. Hiába volt nagyon olcsó az
alap, az elektromos egységek igencsak megdrágították az autót. Mire a
nyugat-európai szalonba került, az ára meghaladta a 26.000 márkát,
ezért a pénzért még az elektromos autók között is válogatni
lehetett.

A Tavria műszaki tartalomban is hatalmas előrelépést jelentett a
klasszikus "Záporjóskához" képest. Az elöl keresztirányban beépített
motor 4 vagy 5 sebességes váltón keresztül hajtotta a független
felfüggesztésű első kerekeket. A
modern építési elvek, és a külön-külön talán megfelelő építőelemek
így egyben mégis gyatra összképet mutattak,
az alkatrészek
képtelenek voltak tisztességesen együtt működni. Az igazi problémát
mégsem ez jelentette, hanem az összeszerelés neandervölgyi színvonalú
minősége.

 
 
 

Ezek után nem csoda, ha az új típus megbízhatóságát a farmotoros
öregtől örökölte. Talán csak a szakszervizek és a szerelők jártak jól
ezzel a típussal, a boldogtalan tulaj állandó stresszben élt, hogy
milyen probléma jutatja kedvencét a parkolósávba, a szerelőhöz, a
bontóba, vagy őt magát idegszanatóriumba. A menetteljesítményekkel
egyébiránt nem volt baj, hiszen a 42-52 LE-s motor 135-145 km/órás
végsebességre, és 17-18 s-os gyorsulásra tette képessé a rövid autót.
És ezért mindössze 6-7 liter benzint követelt, ami nem is rossz. Az
igazi gond akkor jött elő, amikor a jobb sorsra érdemes sofőr sportosra
vette a figurát, és egy hirtelen sávváltáskor részeg kerékpárosokat
megszégyenítő módon vált instabillá az autó.

 
 
 

Az ukránok legnagyobb sajnálatára piacaikat, melyeket
KGST-kapcsolataikon keresztül szerveztek, elhódították a tizenegynéhány
évesen is megbízható nyugati márkák. Pedig
sorra jöttek az új modellek: először az ötajtós Tavria 1105 Dana
született meg (talán az X akták Sculli ügynöke ihlette meg a
névadókat). Később a lépcsős hátú 1103 Slawuta jött, majd a kombi, és
pick-up következett.
Még kabrió kivitel is készült a zártan sem túl merev Tavriából -
elképzelni is szörnyű.
1998-ban minden típus átesett egy roppant
spórolós ráncfelvarráson. A motorokon is próbáltak változtatni,
fejleszteni - nem sok sikerrel. Mindent kipróbáltak: Lada és Fiat
motorokat, még a befecskendezőt is.

Az alapkonstrukció a mai napig nem változott, de akármilyen
hihetetlen, az Auto ZAZ-t is utolérte a 2000-es év szele, így az autó
idén már két új motorral is rendelhető: egy 1,2 l-es, 57 LE-s,
karburátoros kivitellel, és ugyanennek a motornak a befecskendezős 70
LE-s változatával.

 
 
 

Az Auto ZAZ sanyarú sorsa úgy tűnik, lassan véget ér, a Daewoo
ugyanis lát némi fantáziát a Dnyeper melletti Zaporozsje város
büszkeségében, és jelentős anyagi vérátömlesztéssel próbálja talpra
állítani a céget.
A Tavria gyártása még úgy 5 évig megkérdőjelezhetetlen, sokak
örömére, attól függetlenül, hogy a későbbiekben Daewoo Leganzát vagy
Opel Astrát készítenek-e az üzemben.