Egyre jobbak az önvezető rendszerek, azonban még mindig vannak olyan forgalmi szituációk, amiket a komplex gondolkodás hiányában nem látnak át és nem tudnak megoldani. Főleg akkor, ha a központi rendszerük is megkergül és egyszerre minden autót beterel egy zsákutcába. Pedig nemrég éppen ez történt Atalnta egy külvárosi részén.
A helyiek beszámolója szerint egyszerre nagyjából 40-50 Waymo robotaxi szorult be egy kisebb zsákutcába és egyáltalán nem értik, hogy miért. Eleinte csak egy-egy autó jelent meg a környéken, aztán idővel egyre többen lettek, az egyik nap pedig egy helyi lakos beszámolója szerint 6-7 óra között rengetegen érkeztek és össze is akadtak.
Mivel nem örültek a taxik randalírozásának, kihelyeztek egy gyermekekre figyelmeztető táblát, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy összezavarodjanak az autók. A legvalószínűbb forgatókönyv egyelőre az, hogy az autók azért gyűltek a külvárosi kis utcába, mert a központi számítógépük valamiért azt találta a legideálisabb várakozó és újratervezési zónának. Hogy mi alapján jutott erre a következtetésre, egyelőre nem derült ki, azonban a helyiek felvették a kapcsolatot a Waymóval, ami nem sokkal később megkezdte a tömegoszlatást.
Ez az eset is jól mutatja, hogy egyelőre ennek a technológiának is vannak korlátai és még nem ér fel azzal a szinttel, amit sokan gondolnak róla. A Waymo robotaxik hiába futnak heti félmillió fuvart és működnek tíz amerikai nagyvárosban, még mindig képesek furcsa dolgokra. Azonban jól látszik a technika fejlődése és összességében elmondható, hogy rendkívül ritkán okoznak balesetet, legfeljebb inkább csak egy kis bosszúságot.
Forrás: CBS News









