Itt a vadiúj, 1170 lóerős, elektromos Mercedes-AMG GT 4 Door
Az új Mercedes közel 700 kilométeres hatótávot, 600 kilowattos töltést és 6,4 másodperces 0-200-as gyorsulást tud.
Közzétéve:
2026. 05. 20. 08:20
A Mercedes egy korábbi, látványos koncepcióautójával már utalt rá, hogy hamarosan bemutathatnak egy nyúlánk és lapos, elektromos szedánt – vagy divatosan fogalmazva négyajtós kupét. Ha eddig tűkön ülve várakoztál az újdonságra, akkor jó hírünk van: megérkezett a teljesen új, tisztán elektromos Mercedes-AMG 4 Door Coupé, köszöntsük hát kitörő lelkesedéssel!
Az GT 4 Door dizájnja sokat változott az elődéhez képest. Az új modell leglátványosabb eleme az elődénél is nagyobb díszrács, illetve a márka imidzséhez passzoló, csillagokat formázó fényszórók, amiket a jelenlegi iránynak megfelelően a rács fölött összekötöttek, így egy egységnek látszanak.
Az arányok is nagyot változtak: a tetővonal továbbra is kupés, a GT 4 Door orra azonban rövidebbnek tűnik, mint az elődé, miközben a tengelytáv jóval hosszabbnak látszik. Az autó hátulja szinte függőlegesen ér véget, a hat hátsó lámpát íves, fekete keret veszi körül. A friss modell külseje elsőre még szokatlan, az azonban biztos, hogy remekül illik a Mercedes jelenlegi modellpalettájára.
Belül nincsenek nagy horderejű meglepetések: a függőleges műszerfalat szinte teljes egészében óriási kijelzők borítják (összesen három), a középkonzolon lévőkön kívül gombokkal csak elvétve találkozhatunk. Még a kormányra is jutott két apró kijelző, illetve ahogy egy ilyen modellnél szokás, mindent bőrbe húztak. A GT 4 Door belseje minden kivitelben elképesztően harsánynak és dúsnak érződik.
Az újdonság kizárólag tisztán elektromos hajtással lesz elérhető, kezdetben két modellváltozat lesz. Már a visszafogottabb kivitel is brutális: a három elektromotorral hajtott GT 55 4Matic+ 816 lóerőt tud, és 8,7 másodperc alatt gyorsul nulláról kétszázra. Az akkumulátor kapacitását nem árulták el, azt viszont igen, hogy az alapmodell WLTP szerint vegyes használat mellett maximum 700 kilométert tehet meg egy töltéssel.
Az igazi nagyágyú a GT 63 4Matic+: a csúcsmodell 1170 lóerőt tud, a nulla-kétszázhoz pedig elég neki 6,4 másodperc – érdekes módon nem adtak meg nulla-százas gyorsulást. A durvább változat végsebessége 300 km/h, és gondoltak azokra a vevőkre is, akiknek hiányzik majd a V8-as benzines hangja, amit speciális hanghatásokkal igyekeznek pótolni. A hatótáv WLTP szerint hasonló: a szintén három elektromotoros GT 63 a gyáriak szerint 696 kilométeres hatótávot tud.
Mindkét modellnél rendkívül gyors a töltés: a GT 55 és a GT 63 is maximum 600 kilowattal tölthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindössze 10 perc alatt 460-462 kilométerre elég delejt képesek magukba szívni. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mennyit kérnek majd az új GT 4 Doorokért, ahogy az se derült ki, hogy a forgalmazás pontosan mikor indul.
Forrás: Mercedes-Benz / Mercedes-AMG
További cikkeink



















