A megengedett sebességet súlyosan túllépve okozott két balesetet egy fiatal, aki mindössze egy hónappal a történtek előtt szerezte meg a vezetői engedélyét. Az eset 2024-ben történt, de az ügyészség még csak most jutott a végére, és maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják a fiatal férfit.

Az eset Tura belterületén történt fényes nappal. A település egy kisebb utcájában közlekedett a fiatal az autójával és a vádirat szerint a megengedett sebesség háromszorosát is elérte egyes szakaszokon. Közben megelőzött egy autóst, ám valószínűleg rutintalansága nyomán közben hozzáért, és olyan erővel lökte meg, hogy a vétlen fél az árokban landolt.

Ez nem tartotta vissza a fiatalt a további száguldozástól, és végül egy második autóst is sikerült leszorítania. Abban ketten utaztak, egyikük maradandó fogyatékosságot szenvedett, míg az anyósülésen utazó ismerőse csak könnyebben sérült meg. A fiatal itt is túl közel ment, meglökte az autót, és egy ház kerítésének lökte, az felborult, majd a tetején állt meg.

A fiatal ügyét a hatósági intézkedések után a Budakörnyéki Járási Ügyészség vizsgálta, és most jutottak el a vádemelésig. Közleményükben egy, az esetről készült felvételt is megmutattak, amit egy ház térfigyelő kamerája vett fel – ezen a linken tudod te is megtekinteni. A fiatal ügyében a továbbiakban a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.