Tanulságos balesetről osztott meg felvételeket az autópályák és gyorsforgalmi utak fenntartásáért felelős MKIF Zrt. Az eset az M86-os autóúton történt Beled térségében a reggeli órákban. Ez utóbbi azért fontos, mert a látási viszonyok a sötét miatt némileg korlátozottak voltak, részben emiatt történhetett meg a baleset.

A felvételen egy autós érkezik szabályosan a külső sávban, a bal hátsó lámpája azonban nem világít. Ilyen látási viszonyok mellett ez nem egészen biztonságos, ráadásul a KRESZ kimondja, hogy kötelesek vagyunk ellenőrizni a napi első indulás előtt a világító- és fényjelző berendezéseket – többek között.

Nem sokkal mögötte érkezik egy másik autós, nála jóval nagyobb sebességgel és lassan, de biztosan közelíti. A felvételen jól látszik, hogy amikor már nagyon közel ér, akkor felismeri a helyzetet és megpróbál kormánymozdulatokkal korrigálni, aminek az az eredménye, hogy szalagkorlátnak ütközik. Ezt követően az autó ide-oda vágódik, így a vétlen felet is eltalálja egyszer.

Kissé homályos, de a felvétel alapján egyikük sem esett le az útról. Az MKIF közleményében arról ír, hogy személyi sérülés nem történt, azonban jelentős anyagi kár keletkezett a két járműben. Hozzátették, hogy a balesetet puszta figyelmetlenség okozta, miközben az elöl haladó autó műszaki állapota sem volt megfelelő. Kiemelik, hogy mindig ellenőrizzük autónkat a napi indulás előtt, illetve ha álmosnak és fáradtnak érezzük magunkat, akkor álljunk félre pihenni. Emellett vezetés közben mindig az útra figyeljünk, mivel a szükséges információk 90 százalékát a szemünkkel érzékeljük.

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.