Hosszú évek munkája zárul le azzal, hogy holnap nyilvánosságra hozzák az új KRESZ teljes szövegét. Az Építési és Közlekedési Minisztérium mintegy száz szakmai szervezet és hetven szakértő bevonásával dolgozta ki az új szabályozást, amely a tervek szerint jobban igazodik a modern közlekedési környezet kihívásaihoz, leváltva az 1975 óta hatályos, mára elavult normaszöveget. A közérthetőség érdekében a tervezetet az ELTE szakemberei is lektorálták.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a szabályozást alapjaiban új megközelítés jellemzi majd. Bár gyakorlatilag nincs olyan járműkategória, amelyet ne érintene a módosítás, az e-rollerrel közlekedők különösen sok új és szigorú szabályra számíthatnak.

A szabályozás kiterjeszti a gyalogos fogalmát: ide sorolják majd a görkorcsolyával, gördeszkával és mechanikus – azaz lábbal hajtott – rollerrel közlekedőket, valamint a 10 km/óránál lassabb elektromos kerekesszéket használókat is. Új, hangsúlyos biztonsági elemként jelenik meg a gyalogosokra vonatkozó figyelemelvonási tilalom: például gyalogátkelőhelyen vagy vasúti átjárón történő áthaladás közben tilos lesz mobileszközök használata. A jogszabály emellett pontosítja a kanyarodó járművek elsőbbségadási kötelezettségét azokon a helyeken is, ahol nincs kijelölt gyalogátkelőhely.
A holnapi nap folyamán, a normaszöveg közzétételét követően részletesen is beszámolunk az új KRESZ minden lényeges változásáról.










