Szüksége volt a show-ra, visszanyúlt hát a legjobb hagyományához a NASCAR, és 1970 óta először elhagyta a tükörsima aszfaltot. Illetve aszfalt nyomokban volt az amerikai autósport legnagyobb múltú szériájának hétfői versenyén, mélyen a több ezer köbméter salak alatt, amivel beterítették a bristoli ovált. Az eredmény:
Az amerikai autósportban óriási hagyománya van az úgynevezett dirt track versenyzésnek. Ez tükörforításban piszkos pályát jelent, ami leginkább száraz murvás versenyeket takar ovál pályákon, mindenféle géposztályban. Tele az USA kisebb-nagyobb állami és országos bajnokságokkal, amikben amatőrök, félprofik és profik versenyeznek őrült tempóban a porban, néha még a sárban is – imádják is a nézők, de a nagy gyártókat és nagy pénzeket bevonzó csúcsszériák, mint az IndyCar vagy a NASCAR ennél messze sterilebbek, sosem hagyják el az aszfaltot. Pedig utóbbitól történelmileg nem áll távol a dolog.
Utoljára 1970-ben fordult elő, hogy murvás verseny szerepelt a NASCAR naptárában, és bár rendre felmerült az egy évben akár 36(!) futamot is teljesítő széria körül, hogy jó lenne legalább egy-két versenyt újra murván tartani, jó ideje nem hittek már benne a rajongók, hogy ez ebben a csúcsra professzionalizálódott sorozatban még előfordulhat. Hogy most mégis megtörtént, ahhoz kellett az is, hogy az elmúlt években egyre népszerűtlenebb bristoli versenynek valami nézőcsábítóra legyen szüksége. Megtalálták a módját, és a tennessee-i pálya nagyjából 200 kilométeres körzetén belülről 17,5 ezer köbméter első osztályú salakot szedtek össze, majd szórták be vele a 850 méteres ovált. Hogy ez mennyire új volt mindenkinek, arról beszédes jelenet a hétvége egyik betétfutamáról, ahogy az egyik beavatkozó autót is megtréfálta a csúszós pálya.
DAY IS DONE. 😱@JHNemechek | #ItsBristolBaby pic.twitter.com/IA3poSSDPi — BristolMotorSpeedway (@BMSupdates) March 29, 2021
Az eredetileg vasárnapra tervezett futamot aztán a döntött kanyarokban lefolyó salakkal együtt elmosta az eső. A hétfőre halasztott versenyt 2018 bajnoka, Joey Logano nyerte. A győztes átlagsebessége 74 km/h volt, ami nagyjából a fele annak, amit ezen a pályán hozni szokott a NASCAR, és nagyjából a harmada/negyede annak, amit a Daytona 500-on szokott mutatni a mezőny. Gyors tehát nem volt a verseny, érdekes viszont annál inkább, ahogy az a fenti összefoglalóban látható.
