41 éves korában elhunyt Kyle Busch, a NASCAR Cup Series 2015-ös és 2019-es bajnoka.
A Las Vegas-i versenyző haláláról magyar idő szerint a csütörtök esti órákban számoltak be a NASCAR közösségi felületein.
A NASCAR egész családja összetört Kyle Busch elvesztésének hallatán. Jövőbeli Hírességek csarnoka-tagként Kyle ritka tehetség volt, olyan, akiből nemzedékenként csak egy születik. Harcos és szenvedélyes volt, rendkívüli képességekkel rendelkezett, imádta a sportot és a rajongókat. (...) A NASCAR ma a sport egyik óriását veszítette el, és túl korán
– olvasható a bajnokság közösségi felületein közzétett bejegyzésében.
Kyle Busch az előző hétvégén még rajthoz állt a doveri NASCAR All-Star Race-en – melyet nyolcadikként fejezett be –, azonban a halálának oka egyelőre ismeretlen. A halálhíre órákkal azután azután érkezett, hogy megerősítették, hogy kihagyja a hétvégi Coca-Cola 600-at, miután súlyos betegség miatt kórházba került.

Csapata, a Richard Childress Racing már korábban közölte, hogy Busch 8-as számú Chevrolet-jét erre a hétvégére Austin Hill veszi át, míg a Truck Series-ben a Spire Motorsports 7-es rajtszámú gépébe Corey Day ül be.
Busch több mint két évtizeden át versenyzett a NASCAR királykategóriájában, ahol a két bajnoki címén kívül 762 futamot, 63 futamgyőzelmet, 395 top 10-es eredményt és 35 pole-pozíciót jegyezhetett. 2009-ben felért a csúcsra a széria jelenleg O’Reilly Auto Parts Series néven futó másodsorozatában, ahol 367-ből 102 futamot nyert meg, 267-et zárt a legjobb tíz között és 70-et kezdhetett az élről.
Borítókép: Sean Gardner/Getty Images









