műhelyprn Audi

Túl feltűnő, ezért adnám el

Az 1978 és 1986 között gyártott Audi 80 B2 generáció egy időben keresett nyugati autó volt a magyaroknak, később azonban teljesen eltűntek: utódjaik korszerűbbek, mégis hasonlóan tartósak voltak. Ez az autó egy teljesen másik korszellemet képvisel: amikor tönkrement benne a gyári szívódízel, valószínűleg spórolási okokból beletettek egy kisebb, típusidegent, és valószínűleg csak arra költöttek, amire nagyon muszáj volt.

Szentkuti Ákos

Közzétéve: 2025. 12. 27. 06:47

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Totalcar!

Az utóbbi időben már egészen rossz sorsa volt, Barnabás mégis látott benne lehetőséget, megvette, és megpróbálja alapszinten rendbe rakni, mi pedig eddig segítünk. Figyelj, lehet, hogy meglepődsz az árajánlaton!

Ha használt autó vásárlása előtt állsz, semmiképp ne hagyj ki egy alapos Totalcheck átvizsgáltatást.

Ha a korábbi 337 MűhelyPRN epizódot is megnéznéd, itt találod a lejátszási listát.

Szentkuti Ákos
Szentkuti Ákos
Vezető szerkesztő
Még egyetemi tanulmányaim mellett kezdtem újságíróként 2014-ben, azóta folyamatosan publikálok. A Totalcarhoz 2021 végén érkeztem, 2023 óta vezető szerkesztője vagyok a lapnak. Szakmai vezetőként vagyok jelen a MűhelyPRN videósorozatban, műsorvezetőként a Murvaélet használt autós műsorban és az Égéstér podcastben. Gépjármű mechatronikai technikusként különösen érdekel a technika és a furcsa hibajelenségek világa, időnként szakmai konferenciákon is felbukkanok moderátorkent autóipari témákban.