A Cross Bones új tényező a Harleynál. 2008 januárjában mutatták be
Amerikában, a szaksajtó, amennyire hozzám eljutott, egyöntetű
lelkesedéssel fogadta. Az ünneplés pedig annak szólt, hogy a cég szép
retrómotort rakott össze, klasszikus vonalak, hagyományos alkatrészek,
a háború utáni bobber-korszak szellemében. A bobber kifejezést ma
azokra a motorokra használjuk, amiket eredetileg a choppernek hívtak,
mert lechoppoltak róluk minden sallangot. Csak aztán a chopperségből
valahogy kifelé döntött első villa, meg vékonyabb első kerék lett,
magas kormánnyal.
A Cross Bones persze inkább zseniális marketing, mint önálló motor,
hiszen nagyjából ugyanez a Harley Softtail Springere is. Csak erre a
viszonylag egyenes kormány helyett ráraktak egy mini-majomringatót, a
rendes nyereg helyett egy oldschool rugósat, meg egy jelzésértékű első
sárhányót. És ezek már a komolyabb változások voltak. A lényegtelenebb
különbségek: a tükrök és a lámpa nem krómozottak, meg természetesen
mások a színek. Pár dolog, ami a Softtail Springeren krómozott, a Cross
Boneson nem, továbbá utóbbin van a tankon egy kézzel varrt bőrtanga.
Messziről oké a stílus, a sajtófotókon gyönyörű, főleg nagytotálban. A
bajok a közelképekkel kezdődnek.
Retró a félkör alakú lábtartó, de valahogy béna helyen van, különös
tekintettel az oldaltámasz elhelyezésére. Egy Harleynál, illetve minden
choppernél-cruisernél fontos a stílus. Egy sportmotorra mindenki úgy
hajtogatja rá magát, ahogy akarja, egy Harleyra viszont nem szabadna
bénán felülni. Ezt pedig ez az összeállítás nem biztosítja. Kellemetlen
ergonómiai hiba, hogy a letámasztó is pont olyan helyen van, ahonnan se
lerakni, se felhúzni nem tudjuk rendesen, hülyén nyújtózkodva kell
kapirgálnunk, amitől megint oda lesz a stílus. Eleve bobberre nem illik
egy ilyen jetitalp, bőven megtenné egy egyszerű lábtartó.
Elvégre a bobber minimal art. És nehéz is rá hányaveti eleganciával
felpattanni, mert ezt a nyerget eleve nem olyan egyszerű eltalálni, és
a kétágú váltókar is megszokást igényel. Az első harmincnyolc
alkalommal például oda kellett néznem, hogy amikor felrakom a lában,
véletlenül ne tapossak rögtön egy kettes fokozatot, de a későbbiekben
is oda kellett rá figyelni.
Láttam én már ilyet más Harleyn és más cruiseren, volt, ahol
élveztem is, hogy csizmasarokkal rugdosva kapcsolgatunk feljebb, de itt
valahogy rosszul áll az egész kramanc. Vagy a lábtartó van túlságosan
hátul, vagy ez a félhordó trepni zavar be a képbe, és emiatt kerül a
sarkunk rossz helyre, de a kényelmi extra egyértelmű kényelmetlenséggé
változik. Nem beszélve arról, hogy a bobber arról szól, nemcsak a
felesleges, de a nélkülözhető dolgokat is lefosztjuk a motorról.
Erre meg még bukócsövet is raktak, ami látszólag jelentéktelen
apróság, de szerintem épp a jó apróságokból, meg a rossz apróságok
hiányából állna össze egy szép motor. Tehát hiába csak egy fekete
vascső, nehéz miatta megítélni a formát. És persze a könnyen
lepattintható háttámla (nekem nem jött össze a lepattintás), meg a
sissy bar, a háttámla is feleslegesen zagyvál az összképen.
És hogy hogyan megy? Lapozzon, kiderül!
A Twin Cam 96B pedig úgy megy, mint egy modern turbódízel. Van egy
2-3 ezer fordulatnyi használható tartománya, ahol olyan, mintha jól
menne, aztán gyorsan váltani kell, és bár a kuplung a Harley újkori,
könnyen behúzható konstrukciója, a váltót a csattogás, meg a súlyosság
kedvéért annyit nehezítették, hogy tényleg érdemes (volna) sarokkal
kapcsolgatni. A váltó minden eddiginél nagyobbakat csattan, és nem csak
egyesben-kettesben. Ha történetesen épp mi váltottunk, nemcsak a
csattanást halljuk, hanem érezzük is, ahogy nem egyszerűen beveszi a
fokozatot, hanem valósággal belezuhan, de úgy, mint amikor a kofa
elmélázik, és mérés közben a lábára ejt egy ötkilós mérlegsúlyt.
Egyesből üresbe valósággal pajszerrel kell kicsattintani. A kiosztása
városban elég szivatós, hiszen fordulatszámmérő nincs, az egyes nagyon
hamar elfogy, a kettes viszont, ahová jó hamar felkapcsolni, mert ez
nem olyan Harley, amit pörgetne az ember, lépésben gurulásnál nem bírja
elindítani a Cross Bonest. Nehéz hát elegánsan jönni-menni a
városban.
Márpedig a Cross Bones biztos, hogy maximum városba való, erre a fék
a garancia. Egytárcsás? Hát, hát, ja, végülis Harley, stílus, érted. Na
de hogy egydugattyús?! Erre szeretik azt mondani a harleysok, hogy ez
nem sportmotor, nem kell akkorákat fékezni, de a 80-as tempót egy Cross
Bones is képes elérni. És akkor rengeteg olyan dolog történhet, amiért
érdemes volna hamar megállni, amire a Cross Bones alkalmatlan.
A futómű nagyon jó, egyből olyanokat döntünk vele, hogy úgy érezzük
magunkat, mint Valentino Rossi - nyolcvanhat éves korában. A springer
villa, hát az olyan, amilyen, jellegzetes stílusban vágnak alkaron az
úthibák, egyébként én valami egyszerűbb springer-konstrukciót
támogatnék. Ez így, a krómozott lengéscsillapítóval bobberhez
méltatlanul kacatos, olyan, mint ha valami las vegasi köztéri szobor
esett volna a motor elejére. Oké, 2008-ban már kell a gátló egy
springer villára, de én inkább vagy eldugtam volna, vagy
le-mattfeketítem.
Ötmillió-hatszázezer. Ennyi egy gyári hotrod, egy konfekció-épített
motor, egy oximoron, mint amikor Paris Hilton felvesz egy szakadt
pólót, amin Swarowsky kristályokból kirakott Sid Vicious portré van,
ezért Steven Spielberg kerti partiján mindenki tudja, hogy Paris máma
punk. Ugye, hülyeség? És attól még Versace eladja ezeket az álpunk
pólókat aranyáron, lehet is, hogy épp az aranyár a lényeg.
Ötmillió-hatszázezer pedig aranyár. Ennyiből két jó Harley bobbert
is építtethetünk magunknak. Egy ilyen 1,5-ös Harley blokk kijön 4000
dollárból, ez olyan 600 ezer forint. Akkor már persze érdemesebb egy
kétliteres, 120 lovast venni, nyitott primer hajtással, hatfokozatú
váltóval, aztán magunk köré építtetni egy jó rühes patkánybobbert.
3-3,5 millió, és azon fék is van.
Kutya legyek, ha értem a Cross Bonest. Motorozni nem lehet vele,
műalkotásnak vékony, egyedinek konfekció. Valami azt súgja, hogy szép
mennyiséget adnak el belőle.
További cikkeink
