Tóth Imre, mint a Team TOTH Hungary pilótája szintén versenyez a
barcelonai GP futamon ezen a hétvégén. A reggeli edzésen elszúrták a
gumiválasztást és a motor is gyengélkedett. Ennek ellenére a főszerelő
és Imi véleménye az volt, hogy ilyen feltételek mellett is előrébb
kellett volna végezni. A kvalifikációra minden megváltozott: erősebb
lett a motor és természetesen a gumiválasztás sem okozott problémát.
Remek motorozással Imi egyre javított, ám a 2. és 4. pályaszakasz nem
ment olyan jól neki. 5 perccel a leintés előtt az első pályaszakaszon,
idei legjobbját motorozta, és 0.019 mp-re volt az élen állótól.
Ám hiába várta a csapat a folytatást, sajnos a boxban kötött ki,
ugyanis eltört a kipufogója. Mire a tűzforró kipufogót kicserélték már
csak 40mp maradt az edzésből, így nem volt értelme visszamenni.
Lecsúszott a 36.helyre. Úgy tűnik az APRILIA-nak túl rázós ez a pálya,
mert pár perccel Imi esete előtt egy másik APRILIA-s versenyző kipufogó
nélkül hajtott ki a box utcába, az övé ugyanis teljesen letört és
leesett. A technikusok most törik a fejüket valami áthidaló megoldáson,
hogy a versenyen ez ne fordulhasson elő.










