Egykor annyi olajat termeltünk, hogy még nyugatra is jutott – Magyar Olaj
Kevesen tudják, hogy Magyarország egykor nem volt rászorulva a külföldi olajra, sőt, még exportra is termelt.
Közzétéve:
2026. 05. 18. 18:02
Az iráni háború miatt napjainkban forró téma a kőolaj és az abból készülő olyan anyagok, mint a benzin és dízel ellátása. Milyen jó is lenne, ha nem lennénk kiszolgáltatva a világ olajtermelő nagyhatalmainak, hanem mi is elő tudnánk teremteni azt, amire a lakosságnak és az iparágnak szüksége van. Utópisztikusan hangzik, de az az igazság, hogy volt egy rövid időszak a 20. században, amikor ezt sikerült elérni.
Lassan 200 éve termelünk ki olajat
Magyarországon az olajtermelés az 1850-es évekig nyúlik vissza, azonban az első világháborút követően Trianonnal elcsatolták az összes olyan területet, ahol ez zajlott. Éppen ezért új mezőkre volt szükség, ezt azonban az akkori kormány nem tudta finanszírozni. Ezért jutottak arra, hogy koncesszióban területeket adnak ki nagy olajipari vállalatoknak azzal a céllal, hogy ott termeljenek magyar olajat.
Az első ilyen kezdeményezésre az Angol-Perzsa Olajvállalat csapott le, akik többek között Zala megyében is végeztek kísérleti fúrásokat. Érdekes módon semmit sem találtak így feladták a keresést. A következő jelölt az amerikai Standard Oil Company alá tartozó Eurogasco volt, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy a szénhidrogén bányászattal nem foglalkozó európai országban fellendítse az ipart. Miután Ausztriában, Bécs mellett jelentős felfedezéseket tettek, felkerült a térképükre Magyarország is, így elkezdtek kutatni és 1937 májusában megfúrták a B-1-es kutat Budafapuszta mellett – a B-1 jelölésben a B a település nevére utal.
A fúrásban komoly szerepe volt a világhírű magyar geológusnak, Dr. Papp Simonnak, akit nem tántorított el az, hogy a kutatás csak részben volt sikeres. Az amerikaiak már hátráltak volna, azonban a városi legenda szerint az élelmes magyar kutatók egy trükkel meggyőzték az Eurogasco vezetőségét. Egy földmintát beáztattak gépolajba, majd megtörölték azt. Amikor a vállalat képviselői megvizsgálták a mintát, úgy ítélték, hogy itt lehet olaj, ezért további pénzeket adtak a kutatásra – a valóságban valószínűleg inkább szakmai viták zajlottak. Végül elérkezett a várva várt siker, a B-2-es kúton jelentős mennyiségű olajat találtak és 1937 november 21-én megindult a termelés.
Akkoriban Magyarországon szinte senki sem érett az olajfúráshoz, éppen ezért az Egyesült Államokból küldtek ide szakembereket és elsősorban magyar kutatókat, gépészeket és technikusokat képeztek át a műfaj fortélyaira. Az olaj előtt Báza és Kerettye két település volt néhány parasztházzal, a siker után azonban egyesültek és elképesztő fejlődésnek indult a település. Az időseknek fizettek, hogy elköltözzenek és hagyjanak helyet a fiatal munkaerőnek, közben az amerikaiak elkezdtek várost építeni a saját stílusukban.
Létrejött a Camp, egy klasszikus, amerikai stílusú kertváros, amiben véletlenszerűen szórták le a házakat és egyik teleknek sem volt kerítés a határán. Elkezdtek munkásszállókat és mérnökházakat építeni, utóbbiaknál a göcsei és az amerikai stílusjegyeket vegyítették. Emellett komoly infrastruktúrát építettek, leaszfaltoztak minden utcát, élelmiszerboltokat, patikákat, vendéglátó helyeket nyitottak, illetve csináltak teniszpályát, tekét és strandot is. Bázakerettye a negyvenes évek elejére fejlettebb volt a megye bármely településénél, ezért mindenki itt akart dolgozni. Kőkemény verseny alakult ki az olajipari munkahelyekért.
Közben elindult a világháború a Németek pedig szemet vetettek a zalai olajmezőkre. Az amerikaiak és magyarok által közösen alapított MAORT (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság) külföldi vezetőit elüldözték, azonban meghagyták a termelést a vállalat irányítása alatt és továbbra is Papp Simon vezette a kutatásokat. A háború hevében Németország erőszakosan sokat termelt és hanyagolta az újabb kutatófúrásokat, így a mező elkezdett apadni. Mire ebből valós ügyet csináltak volna, addigra véget ért a II. Világháború és a Szovjetek is bejelentkeztek a magyar olajért.
A Szovjetek kegyetlensége
Mivel a MAORT egy olyan országhoz tartozott, amellyel a Szovjetek szövetségben voltak a háború során, csak úgy nem államosíthatták. Ekkor merült fel a koncepciós per ötlete, végül ez lett a hírhedt MAORT-per. Papp Simont azzal vádolták, hogy szándékosan csökkentette a termelést, így kárt okozott a magyar államnak – nyilván ez nem volt igaz. Még propagandafilmeket is forgattak a témában, illetve újságcikkekkel és karikatúrákkal torzították el a valóságot. Papp Simont halálra ítélték, ám egyfelől nemzetközi lobbi, másrészt a magyar olajipar miatt életfogytiglanra változtatták az ítéletet. Nélküle egyszerűen nem működött volna a termelés, így a börtönből is dolgznia kellet – innen fedezte fel a nagy hozamú nagylengyeli olajmezőt az ötvenes években. A dolog kegyetlenségét jól mutatja, hogy a börtönből levelezhetett feleségével, aki szabadulása előtt meghalt. A kormány nem akarta, hogy Papp ezt megtudja és megtagadja a munkát, ezért egy tiszt válaszolgatott neki a leveleivel és eljátszotta, hogy ő a felesége. Amikor Papp kijött a börtönből, akkor tudta meg, hogy mi történt, azonban a nyugdíját elvették, így ismét munkába kellett állnia.
A termelés a 70-es, 80-as évekig stabilan tartotta a szintet és elképesztően magas színvonalat biztosított Bázakerettyének és környékének. Azonban természetes folyamat, hogy ezek a mezők idővel kimerülnek, illetve az ország kőolajigénye is drasztikusan emelkedni kezdett. Ez nemcsak a gépjárműállomány robbanásszerű növekedése miatt alakult így, hanem az iparnak is megnőtt az igénye. Sokan nem tudják, hogy olajszármazékokból készülnek a műanyagok, műszálak, szépségápolási szerek, műtrágya vagy takarítószerek. Emellett az aszfaltozáshoz bitument, míg a repülőgépek üzemeltetéséhez kerozint állítanak elő kőolajból, tehát az élet számos területén találkozhatunk vele. Mindezek ellenére elképesztő teljesítmény, hogy az ország a negyvenes években több évre képes volt ellátni nemcsak saját magát, de néhány nyugati országba is jutott exportra magyar kőolaj. Ez hatalmas szó volt akkoriban és még ma is az lenne.
Páratlan hangulatú település
A 20. században a zalai mezőn túl az Alföldön is találtak egy nagyobb forrást, így sokáig ketten termelték meg az ország ellátásához szükséges mennyiséget. Ma az igény nagyjából 10 százalékát teszi ki a magyar kőolaj-kitermelés, míg a maradékot a Barátság és Adria vezetékeken szerezzük be, tehát egyértelműen kimondható, hogy Magyarország importra szorul. Érdekesség, hogy a modernkori magyar olajtermelés bölcsője, tehát a budafai mező a mai napig termel. Nyilván nincs meg mind az 500 kút, amit anno lefúrtak, azonban a B-2 éppen jövőre lesz 90 éves és a mai napig húz fel olajat a mélyből. Ez a hosszan elhúzódó stabil termelés pedig azon mérnökök és geológusok munkáját dícséri, akik akkoriban telepítették és beállították ezt a mezőt.
Nincsenek legyűrhetetlen távolságok az országban, ezért felcsaptunk egy Suzuki eVitarát és az M7-es autópályán lecsurogtunk Zala vármegyébe. A Balaton után már a pálya mellett észrevettünk két himbát, forgattam is a térképet, hogy hogy jutunk vissza hozzájuk. Akkor még nem is tudtam, hogy Budafa környéke ebből a szempontból egy paradicsom, lényegében olajkútból van a kerítés. Ebből a szempontból külön hálás voltam az eVitarának, mert a kutak egy része elhagyatva pihen az erdő mélyén és nem túracipővel készültem a projektre. A sárvédőívek húsos műanyagkereteiről kevésbé sajnáltam a sarat, az tapadásért pedig nem aggódtam – összkerekes autót kaptunk.
Különös érzés volt elektromos autóval körbejárni ezt a témát, mintha a jövő kíséretében tekintettük volna meg a múlt szobrait. Nem mintha a kőolaj-kitermelés egyik napról a másikra eltűnne, sokáig velünk marad még, azonban az elektromos autóknak egyre komolyabb a létjogosultsága a hétköznapokban. Az egész napos kavarás közben kétszer álltunk meg tölteni: odafelé egy gyors töltőre akasztottuk fel az autót egy kávé erejéig, míg visszafelé is csak egy rövid kajálást kellett beiktatni és nem kellett a hatótáv miatt stresszelni, pedig autópályán belement az eVitarába száz kilométerenként 20 kWh energia. A zalai dombságok között azonban lecsillapodott, néhol 15-16 között fogyasztott és közben nem törte meg a vidék sztoikus nyugalmát.
Bázakerettyének és környékének ma nagyon érdekes hangulata van. Egyértelműen látni az olajipar lenyomatait, ők ezt nem is akarják elfedni. A településen is van egy múzeum, aminek minimalista, de nagyon érdekes tárlata van és itt őrzik az első üveg olajmintát, amit még az Eurogasco vett a Budafa-1-es kúton 1937-ben. Rengeteg kordokumentumot, szerszámot, egyenruhát és tablót gyűjtöttek össze az elmúlt évtizedekből, emiatt nagyon látványos az egész. Ennél azonban egy sokkal komolyabb és nagyobb múzeum is van Zalaegerszegen, ahova mindenképpen érdemes ellátogatni.
Emellett a környék tele van a mai napig olajkutakkal. Ezek egy része elhagyatott, egy részük pedig néha egészen érthetetlen módon üzemel. Találtunk olyan kutat az erdő mélyén, ami látszólag már nem indult be évek óta, a repedt üveglapos műszer azonban érdemi nyomást írt, egy rosszul elzárt golyós csap miatt pedig éles sziszegés töri meg a madárcsicsergést és sztoikus nyugalmat a sűrű erdő közepén. Az egésznek horrorisztikus hangulata van, mivel az álló kutak jellemzően nagyon hasonlóan néznek ki azokhoz, amelyek a mai napig üzemelnek, így sosem tudhatod, hogy melyik éppen mikor fog beindulni.
Groteszk romantika
Váratlanul elroppan a finom rozsdaréteg, recsegő-ropogó forgópontokon testes fémek lendülnek mozgásba. Kopottas ékszíjak némi súrlódás után átadják a fáradt villanymotor nyomatékát az áttételháznak, mire egy himba 1-4 kilométeres mélységből elkezdi felhúzni a fekete aranyat. Öreg műszerek bemattult üveglapjai alatt egy rozoga mutató feltápászkodik és életjelet ad a föld alatt zajló eseményekről. Remegő csővezetékeken keresztül lassan megindul a kőolaj és még egy pillanatra tiszteletét teszi, mielőtt újra eltűnik a föld alatt, hogy némi közjáték után azzá váljon, amire az emberiségnek szüksége van.
Bázakerettye csendes községe a zalai dombságok között sajátos romantikával bír. A kellemes tavaszi napsütés, madárcsicsergés és ébredező természet illata mellett alattomos olajszag járja át a csendes települést. Néhol serényen dolgozó villanymotorok erőlködése hallatszik a távolból, van, ahol egy több évtizedes himba reccsen fel a szőlőlugasok és fóliasátrak társaságában. Ugyanabból a földből emelnek ki az emberek különböző zöldségeket és gyümölcsöket, amelyből a települést egykor gazdaggá tévő kőolajat is és arrafelé ez teljesen természetes.
Megér egy túrát
Ha valaki szeret túrázni, annak mindenképpen javaslom Zala vármegye ezen részét. Túrjon fel az interneten egy-egy olajos túrát, ami pont a múlt elhagyatott szobrait járja körben a település körül. A budafapusztai olajmező jelentős része még megvan, de nem mindenhol ugyanolyan állapotban. Lesznek a szántóföld mellett rendületlenül dolgozó himbák és találsz majd az erdő mélyén olajjal teli betonkádat is felette baljós csapokkal. Ne nyúlj hozzá, nem akarsz bajba kerülni, inkább élvezd, hogy egy erdei túrán vadászlesek, kilátók és turistaházak mellett van, ahol ilyen tereptárgyak jelenthetik a támpontot.
Közben érdemes elmerengeni azon, hogy Magyarországon mekkora és milyen érdekes múltja van az olajtermelésnek. Ha már eleged van a mindennapos problémákból, a folyamatosan kimerülő, majd újratermelődő vésztartalékokból és az óvodás gőgtől vezérelt olajnagyhatalmak cicaharcából, akkor egy kicsit dőlj hátra, csapd fel legújabb dokumentumfilmünket és ismerkedj meg a magyar olajipar múltjával. Bár a témában egy teljes egyetemi féléves tartalom is lehetne, megpróbáltuk neked összeszedni a legfontosabb dolgokat 40 percben, sőt, még egy kicsit a jelennel és a jövővel is foglalkoztunk. Fogadjátok szeretettel.
