Harmincon túl még ciki lenne nosztalgiázni, de akkor is! Volt idő, amikor a hús zsíros volt, viszkivel a kézben dohányoztak a repülőn, a tej a tehénből jött, nem szójából, a kávé pedig cukortól lett édes. A váltó reccsent, a kézifék kar volt, nem gomb, a kipufogó üvöltése bármikor verte a Londoni Filharmonikusokat, a motor benzintől, olajtól bűzlő V8 volt. Mára mindez nem is nosztalgia, hanem eretnek gondolatok tömege.
Én meg itt állok, mint Hobart Floyt, a Harmadosztályú Funkcionárius, rettegve a Földszolgálat Alfa Hivatalnokainak ítéltétől. Elvégre a Szeretett Terra már nem bírja el az önző bohémkodást, az élvezetes és veszélyes autózást. Pláne nem a becsületes polgártársak kárára. Ezért hát ülhetek itt, aggódva, míg Hamu polgártárs, a Földszolgálat mindenható ítéletvégrehajtója el nem végzi rajtam végső feladatát. De nem, kaptam még egy esélyt: agresszív viselkedésprogramozás.
Erre a feladatra épp a minap került piacra három hatékony eszköz. Én rögtön a legnagyobbat kaptam, a Toyota Prius+-t. „Ismerd meg az ellenséged” felkiáltással ültem be, és igyekeztem belekötni mindendbe, elvégre hitem erős, engem egy háztartási gép nem fog letéríteni az autózás élvezetesen kanyargó útjáról. Megszoktam, hogy az átlag Prius úgy néz ki, mint egy élre vasalt, USB-s egér. Erre tessék, a Prius+ azzal, hogy kapott egy könnyed puttonyt, jól néz ki. Úgy lett a Priusból egyterű, hogy nem úgy néz ki, mint egy félig elszopogatott, furgon alakú nyalóka.
A Toyota nem tartja a szó klasszikus értelmében egyterűnek, se kombinak. Valahol a kettő között van, sokkal könnyedebb vonalvezetéssel. Erre azért volt szükség, mert felmérések szerint se a japán, se az amerikai piac nem rajong különösebben a két kategóriáért. Ezért is lehet kapni a Prius+-t a tengerentúlon öt üléssel, hagyományos, nehéz NiMH-akkumlátorcsomaggal. Ezzel gyakorlatilag a lényege vész el, a hét ülés, ellenben mindig van legalább 784 liter szabad hely pakolni. Hogy a harmadik üléssor elférjen, és az akkucsomag ne úgy terpeszkedjen a csomagtartóban, mint egyszeri gáztartály az M-zárolt UAZ-ban, a Prius+-ban könnyebb, Li-Ion akkucsomag rejlik az első könyöklő alatt. Így maradthatott a leghátra beszuszakolt, népszerűtlen rokonok mögött 232 liternyi csomagtér.
Vissza a kötekedéshez: a sebességváltó...khm...előválasztó...uhmm...menetirány-meghatározó-kar minőségben, kivitelezésben a megboldogult Tomy Turbót idézi. Érdekes módon ez nem azért zavart, mert haragudni akartam az új világ hírnökére. Magamnak is kénytelen voltam bevallani, hogy annyira kellemes és igényes a Prius+ belseje, hogy üvöltve lóg ki a csöppet bazári előválasztó. A legszebb a műszerfal burkolata, ami mintázatra mint egy hetvenes évekbeli tapéta, ellenben a színe nagyon sötét szürke, nem a barna négy árnyalata.
A kormánykerék, vagyis kormánytojás formáján kicsit csodálkoztam. Az oka, azon kívül, hogy így könnyebb beszállni, hogy három és kilenc óránál fogja a sofőr, mert így érezni leginkább, ha bármiféle tapadásvesztés okán a Prius+ nem az előre meghatározott irányba próbálná folytatni útját. Ez legalábbis a hivatalos magyarázat a kormány formájára. Ide persze elég nehéz eljutni.
Egyrészt a toyotológiában VSC+-ra keresztelt menetstabilizáló rendszer beleszól a teljesítmény leadásába, belefékezget a csúszkáló kerekekbe, kibickedik a kormányzásban is, gyakorlatilag kijelölve a túléléshez leginkább ideális kormányszög-tartományt. Ezen a tartományon túl csökkenti a rásegítést, nehogy túltekerje a pánikoló sofőr. Létezik ilyen máshol is, de azért jó hogy van.
A másik ok, amiért kicsi a keresztbeállás esélye, hogy ahhoz alapvetően sebesség kell. Persze, a 99 lóerős, 1,8-as, Atkinson-ciklusú benzinmotor és a 82 lóerős villanymotor egy elektronikusan vezérelt bolygóműn keresztül összesen 136 lóerős összteljesítménynek köszönhetően 11,3 másodperc alatt gyorsul százra. Elméletileg. Gyakorlatilag az ideális Prius+ tulajdonos, nem is tudom, mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy Power Mode-ba kapcsolva lefruttizza a családi autót, annyira erős a tudatmódosító hatás.
Egyszerre nyomaszt és jutalmaz. A legelvetemültebb benzinagyú is az első, kötelező padlógáz után elkezdi nézni a fogyasztásmérőt. Meg az akkumlátor töltöttségét. Egy idő után kaméleonszemei lesznek: egyikkel az utat nézi, másikkal a központi, hétcolos kijelzőn az animációt, hogy éppen a benzinmotor hajt, vagy a villanymotor, esetleg éppen visszatölt. A zöld nyíl jó, a narancs rossz! Előbbi pandát szül, utóbbi esőerdőt pusztít.
Ráadásul a szigetelés is ravasz. Ma már a legtöbb autóban normál használatnál a motor csendes, alig hallani, közepes terhelésnél be-be szűrődik valami, palógáznál meg patikamérlegen kigrammozott hanghullámok tesznek hozzá a vezetési élményhez. A Prius+-nál nem így van. Az egyik legrosszabb motorhang, amit el lehet képzelni, ráadásul igen hangos. Így ha a sofőr élvezni akaja az utat, igyekezzen minimalizálni a használatát. Akkor kevesebbet fog a Prius+ fogyasztani, és ez volna a lényeg. Ezért fogja meg gyöngéden a Mont Blanc Classic töltőtollat egyszeri apuka, és ír alá a Toyota kereskedésben egy adásvételi szerződést, majd utal át minimum 8 990 000 forintot, miközben szolidan meg-megcsörren a mandzsettagombja a sales manager üvegasztalán. Persze ha nagyobb kijelzőt akar a középkonzolra, LED fényszórókat, panoráma napfénytetőt, adaptív sebességtartó automatikát, akkor az összeg 11 190 000 forintra ugrik.
A szigetelésre vissza: a Prius+ alja valahogy egyáltalán nem szigetel, minden zaj, nesz, haldokló pitypang utolsó sóhaja behallatszik. A fék „brake-by-wire”, a pedál hidrós hatása teljes mértékben szintetikus. A nyomás mértékétől, erősségétől, hirtelenségétől függ, hogy mekkora fékhatást kombinál ki a vezérlés. Hogy a fékbetétek fékezzenek, vagy a generátor. Ennek akad sok előnye, jótékony hatással van a fogyasztásra, mert töltődik az akkumlátor, nem kopik a tárcsa és a betét, de akad azért hátránya is. Annyi mindent figyel és számol a rendszer egyszerre, hogy ember legyen a talpán aki a képes kétszer ugyanúgy fékezni.
A másik érthetetlen dolog, amit igazából értek, de mégsem, hogy miért csipog a Prius+ tolatásnál. Tudom, hogy tolat az autó, elvégre én húztam R-be, ráadásul felvillant a képernyőn a mögöttem elterülő táj, egyébként sem előre megy az autó. Lehet, hogy vannak piacok, ahol erre folyamatosan emlékeztetni kell a sofőrt, de igazán megengedhető lenne, hogy az amúgy abszolút logikus menürendszerben legyen egy ON/OFF.
De mindez csak kötözködés, mert öszességében kiváló eszköz a Prius+. Még a legelvetemültebb autós nörd is ráébred benne, hogy néha csak oda akar érni úgy, hogy közben gondolatban máshol jár. Hogy nincs kedve vezetni, csak haladni. Hogy közben az utasával beszélgetne, vagy könnyed dzsesszt hallgatna a JBL-hifin. Magával viheti négy jóbarátját és két ismerősét, fillérekből. Ha mégis, egy pillantra elgyengül, és kigyorsít, úgyis rögtön lelkiismeretfurdalása lesz. Megijed a felüvöltő motortól, leveszi a szemét az útról, a HUD-ról, és rémülten pillant a fogyasztásmérőre.
Gyorsan lenyúl a könyöklőhöz, rányom az ECO MODE-gombra, és üdvözli, hogy onnantól kezdve a gyorsulás, a haladás annyira lesz eseménydús és lendületes, mint a Gyűrűk Ura első kétszáz oldala. Majd megfogadja, hogy öt alá viszi a fogyasztást, és örömmel sikkant fel, ha 5,9-ről 5,8-ra ugrik az átlag. A szügyig szervózott kormány semmit nem kommunikál, ellenben nem is fáraszt, pláne parkolásnál nem, mert felárért betekeri a helyére az autót. Ennél kevesebb energiabefektetéssel egyszerűen nem lehet autózni... kivéve ha van külön sofőr.
És itt a lényeg. A Prius+ közel tökéletes választás egy olyan családos embernek, akinek a vezetés csak szükséges rossz. A Toyota hibrid hajtáslánca bizonyított az elmúlt tizenöt évben, a Prius ugyanazt a megbízhatóságot hozta, mint átlag márkatársai. Tényleg apró lépések választják el, hogy ne lehessen belekötni. Kategóriáján belül árban még vastagon fog a toll a konkurencia dízel egyterűihez képes, hisz egy Renault Grand Scénic több mint kétmillióval olcsóbb, de egy dízel Volkswagen Touran is megvan már hétmillió körül. A felemás szigetelés, az idegesítő pittyegések, a némi finomhagolásért kiáltó fék mind-mind olyan apróságok, amivel a negyedik generáció már ténylegesen tarolhatna. Pláne ha még az ára is emberibb lesz. De már rég nem a jómódú faölelgetők hóbortját jelenti. Ideális választás, feltéve ha akad mellé egy GT86 a garázsban...de csakis akkor!
Modellünknek, Endrődy Juditnak nagyon köszönjük a közreműködést!
További cikkeink
