Itt az új Sportage, hazudhatnám, és az átlagolvasó, akinek az
ingerküszöbén sosem lépett át ez a Kia, ezért nem is tudja pontosan,
hogyan nézett ki az
előző modell,
gondolkodás nélkül hinne nekem. De az is benyalná, aki csak lusta, és
nem veszi a fáradságot, hogy tüzetesen összehasonlítsa a 2005-ben
megjelent modellt az aktuálissal, a két autó közötti különbségeket
ugyanis nagyítóval kell keresni.
Már kissé homályos, de annál boldogabb emlékkép sejlett fel a
gondolataimban: fekszünk a Balaton-parton édesanyámmal a kellemes, késő
délutáni nyári napsütésben. Ő egy gép alaposságával és gyorsaságával
fejti meg egyik keresztrejtvényt a másik után a Fülesben, én lassan
eszegetem a pálcikás Leót és várok. Várok, hogy, mikor kész lesz,
odaadja nekem a füzetecskét, és én nekiláthassak végre a
gyerekoldalnak. A két kép között összesen tíz különbség van, vajon
megtalálom-e mindet?
A legkönnyebb a bozótrács, az rögtön szemet szúrt. Az első
fényszórók alakja is más. Új ködlámpák és első lökhárító, négyet máris
megtaláltam. Nini, a két hűtőmaszk sem pont ugyanolyan. Ha a Füles
gyermekrejtvényéről beszélünk, azt mondom, ez aztán tényleg disznóság
volt, miért kell így megszívatni a kisgyerekeket, alig lehet
észrevenni. A Kia természetesen nem akart kibabrálni senkivel, ennek
ellenére érthetetlen, miért gyártanak valamiből újat, ha a
megszólalásig hasonlít a régihez. Mindegy, nem a Kia az egyetlen, aki
így varrja fel a ráncait, kismillió hasonló megoldást láttunk már az
évek során, ugorjunk inkább. Hátul is kell még lennie valaminek.
A 4WD felirat könnyű, és az új hátsó lámpákat is hamar észreveszi
egy eltökélt hatéves szakavatott szeme – itt jegyezném meg, hogy a
hűtőmaszkkal ellentétben ennek tényleg volt értelme, a Sportage
jellegtelen farán sokat dob egy ilyen játékos megoldás, ha mégoly apró
is. A nyolcadik a kulcslyuk, a kilencedik az alatta, vagyis a hátsó
ajtó közepén található krómozott díszcsík, de bizony a tizediket csak
nem találom.
Aztán, mintha villám hasított volna belém, egyszerre ráleltem a
megoldásra. Csak azért nem vettem észre eddig, mert minden olyan sötét,
de most már tisztán látom: a hátsó lökhárítóban a kipufogók felett
húzódó műanyag betét alakja más. Elégedetten hátradőlök, mégiscsak szép
munka ez egy óvodástól, de nem állok meg félúton. Jöhet a labirintusos,
a számösszekötős, aztán a többi is szépen egymás után.
Lassan 34 éves leszek. Ha ma ránéznék egy ilyen képrejtvényre, nem
sok energiát mozgósítanék, hogy megfejtsem. Csak megvonnám a vállam, és
azt mondanám, nem tudom. Nem tudom, mi a különbség. A két
Sportage-dzsel is így vagyok. Számomra pontosan ugyanolyan a
régi, mint az új,
egy igazi jellegtelen, koreai bakancsautó. Ha alaposan megvizsgáljuk,
látjuk, hogy megpróbáltak némi színt és játékot csempészni az új
modellbe, de ettől még a Sportage maradt, ami volt: személyiség
nélküli, viszont annál praktikusabb használati tárgy.
Az utastérben pontosan ugyanez a helyzet. Az
előző tesztautóban világos volt, bézsszínű kárpit virított az üléseken,
és a műszerfal is bézs volt. Ebben minden fekete. Nehéz pontosan
megtalálni a határvonalat az ingerszegény és a depresszív között, de
hajlok rá, hogy az általam próbált Sportage utastere inkább ez utóbbi
tartományba csúszik át.
Van azonban sok tárolórekesz, kétzónás klíma, ülésfűtés, bőrkárpit
és egy csomó hely. Mindkét sorban példás a helykínálat, a csomagtartó a
gyári adatok szerint 332/1411 literes, de szemre sokkal nagyobbnak
tűnik, ha pedig a rolót elhúzzuk felőle, és úgy pakolunk, természetesen
jóval több csomag fér bele, mint egy hasonló méretű négyajtós limuzin
rakterébe.
Van azonban még egy baj. Szubjektív, tudom, de Svékus kolléga is
így gondolta, és
én sem tudok elmenni mellette szó nélkül: az ülések kényelmetlenek. Nem
fapad vagy szőrős deszka, de nem az igazi; ha valaki Sportage-ot
szeretne vásárolni, először mindenképpen üldögéljen legalább fél órát a
vezetőülésben, hogy biztos lehessen benne, neki megfelel.
Elérkeztünk a cikk leglényegesebb momentumához, az igazi
különbséghez, ami alapján azt a tesztautót, amit én próbáltam ki,
ténylegesen meg lehet különböztetni attól, ami 2006-ban járt nálunk. Ez
a dízelmotor már 150 lóerős, csúcsnyomatéka 305 Nm, a hozzá kapcsolódó
váltó pedig hatfokozatú. Előbb a váltóról, az egyszerűbb téma.
Hibátlan. Azt nem mondom, hogy tökéletes, de a célnak tökéletesen
megfelel.
Most nézzük a motort. Én benzinsoviniszta vagyok, vállalom, de
belátom, hogy ezekben a nagy tömegű 4x4-es autókban, vagyis SUV-kban,
terepjárókban valóban nagyon hasznos a nagy nyomatékú, de relatíve
kevés üzemanyagot fölemésztő dízel. El kell azonban fogadnunk, hogy
feelinget dízelmotor három liter alatt nagyon ritkán ad. A Kia
dízelmotorja alapjáraton elég hangos, egyébként olyan átlagos, vagyis −
mint hasonszőrű barátai − a vezetés élményének még a legapróbb
szikráját sem nyújtja. Igavonónak jó, de sok örömünk nem lesz
benne.
A dízel Sportage használati tárgy, a szó legszorosabb értelmében.
Sem a karosszériája, sem az utastere, sem a technikája nem kínál
olyasmit, amiért őszintén megszerethetjük. Ez persze nem tökéletesen
igaz, szerethetünk egy jó kis seprűt, egy öreg, de jól működő rádiót
vagy akár egy törlőrongyot is, mert hasznos számunkra, de ez nem
ugyanaz a szeretet, amit egy igazi, szívvel-lélekkel tervezett autó
iránt érezhetünk.
A Sportage-dzsel a hosszú távon kényelmetlen üléseket leszámítva az
ég adta világon semmi baj nincs. Praktikus használati tárgy, kényelmes
a futóműve – bár cserébe eléggé dülöngél a kasztni −, bőven elfér benne
egy egész család csomagostul, a váltója pontos, a motorja pedig bőven
elég erős ahhoz, hogy akár városban, akár autópályán magabiztosan
manőverezzünk. De a személyiség, az nagyon hiányzik belőle.
További cikkeink
