A
Kia Soul számára
kerestünk partnert, így került bele a szórásba. Aztán mikor kimentem
érte az
M6-hoz, világossá vált, hogy nem
lenne értelme. Egyrészt filozófiában messze áll tőle, másrészt
egymillió forinttal olcsóbb.
És annyival kisebb is. Valamint...
Emberünknek új autó kell. Unja a szívást a levedlett szarokkal,
ciki, hogy míg a szomszédok szombatonként autót mosnak, ő leköltözik a
garázsaknába, és mocsokban, szutyokban fetrengve veri el a napot
pusztán azért, hogy a rohadt szemétláda hétfőn ismét elvigye a
munkahelyére. Persze télen csonttá fagy, mivel a fűtés csak langyos
szellőt fúj, az ablak már belülről fagy le, a motor köhög, a hidrotőke
csattogása felriasztja a környéket. Utálja a világot és legfőképpen
magát, hogy kölcsönt vett fel arra az átkozott dögre.
De most, most végre van pénze új autóra, megveszi és élvezni fogja.
Élvezni fogja a csendet, a problémamentességet, a hibátlanul működő
kezelőszerveket. Persze tudja, hogy a valamivel több mint két és fél
millió forint nem lesz elég az
Aston
Martinra, de még a
320d és a csodadízel
Octavia is
elérhetetlen messzeségben sejlik csupán.
A lényegen azonban nem változtat: új legyen! A
Daciákat kihúzza
− bármennyire is kopogtat agytekervényein a racionalitás, mégsem vesz
román autót. Ekkor már sejti, illetve tudja, valójában mire van
szüksége, de még harcol magával, kelletlenül elmegy a Skoda-szalonba,
majd gyorsan ki is fordul onnan: az 1,2-es lendkerekes
Fabia Classic ára
3 millió felett van (utólag kiderült, hogy bár a Skoda weblapján nem
szerepel ugyan, de van egy Fresh nevű verzió is, 2,7 millióért).
Dogmatikus gondolkodásmódja kizár mindent, ami francia, olasz, számára
csak japán és német autó jöhet szóba: Suzuki az ő autója.
Mindenki esküszik rá, állítólag jól megy, modern és megbízható, a
környéken szinte mindenkinek van már. Persze jellemzően
Swift, klímával,
elektromos ablakkal. Neki is kell, mégsem akar beállni a sorba − ha már
úgy döntött, hogy a tömeggel úszik, legyen ő a sötétszürke folt, SX4
lesz. Persze döntését inkább saját maga megnyugtatására észérvekkel is
alátámasztja: magasabb, tágasabb, mint a Swift, hasmagassága jóval
több, nem lesz gond a széttört, gödrös vidéki utakon hazajutni, nem
szakítja le a köténylemezt a telek előtti vízátfolyás árka. Ez az, ez
kell.
Igaz ugyan, hogy pénzéből csupán az 1,5-ös fapadosra futja, így a
klímán kívül szinte semmit nem kap, de üsse kő, akkor is új, ropogós,
garanciális autója lesz. Végre valami, amit ő finghat tele először,
megveszi és boldog lesz, szereti.
Egy ideig.
Ez alatt az idő alatt emberünk jelentős változáson megy keresztül.
Addig hithű autóbuziként szinte falta az összes hírt, olvasta a
teszteket, vásárolt újságot, böngészte a netet, robbantott ábrákat és
kapcsolási rajzokat töltött le, alkatrészek után vadászott, hogy öreg
autóját életben tarthassa. Most már erre nem volt szükség, hiszen
hibátlan a jövevény.
A garázst kitakarította, végre rendet rakhatott, a polcokon katonás
rendben sorakoztak a csillagvillás kulcsok, a crovafejek nagyság
szerint a dobozukban, a sok elhasznált, felesleges régi alkatrészt
kidobta. Aztán spárgát kötött az autós magazinok köré is, amúgy is csak
porfogónak voltak jók, szemétre velük, minek itt álmodozni az
elérhetetlenről. Az SX4 lopva, a bőre alá férkőzve mérgezte-formálta
át, mint Ripley hadnagyot az Alien-genom.
Szombatonként ő is autót mosott, eleinte egy óra alatt végzett,
aztán csak céltalanul járkált a házban, ezerszer bekukkantott a
szekrény mögé, nincs-e valami takarítani való, tízszer szétszedte a
mosógépet, tán a szénkeféket kellene kicserélni. Elhatározta, hogy a
következő hétvégén alaposabban kitakarítja az autót, jól kiporszívózza
a csomagtartót is, most is csak összecsapta a munkát, nem volt
alapos.
Úgy is tett, órákig pepecselt a szélvédővel, fülpucoló pálcikával és
szilikonnal túrta végig a beltér minden zegét-zugát. Sok munkája nem
volt vele, a Swiftből átvett, némileg átalakított, áttekinthető és
egyszerű műszerfal pillanatok alatt kész volt, de nem kellett vesződnie
a maradékkal sem, mivel csak az ajtón található mikronnyi vastag
szövetbetét, minden mást csusszanó, kemény plasztik borít. Nyugtatja a
tudat, hogy van
drágább autó, amiben
még ennyi szövet sincs.
Megszokta, nem zörög, nem nyiszog, nem kell fogdosni. Ami miatt
azonban már a tizedik wunderbaumot rejti el az ülés alá, az a szag. A
szag, ami más új autónál illat, itt penetráns bűz, amit csak elnyomni
lehet, eltüntetni nem. Sebaj, a fő, hogy minden működik, az ülés
varrott hurkái jól néznek ki, a megszokottnál magasabban ül, kitűnően
kilát, és a kívülről kicsit esetlennek tűnő formának hála belátja az
autó összes sarkát, könnyedén manőverezik.
Körömkefével tisztítja meg a jól adagolható és kellően erős fékek
pedálját, keze egy pillanatra megáll a gázpedálnál, ezt kifejezetten
utálja. Eszébe jut gyermekkora, mikor a párás kiskonyhában a zománcos
tálban dagasztotta nagyi a kenyér tésztáját, jelentősen több nyomatékot
kifejtve, mint ez a motor. Pedig papíron 99 lóerős a VVT, és maga az
autó is 1130 kiló, de mintha a vörösen izzó fordulatszámmérő
szétzavarná a ménest.
Lelkesen szalad a skálán felfelé, de 4100-nál, ahol a 133 Nm előjön,
már olyan szívbemarkolóan üvölt, hogy megszánja. 5600-as fordulatszám
környékén találná meg a lovakat, ha nem ez lenne a világ egyetlen japán
motorja, amit nincs szíve pörgetni. A szomszéd szerint a Swiftben
teljesen más. Lenyeli a békát, nem akart Swiftet.
Újabb két hét telt el, mikor azon kapta magát, hogy körbe-körbe
járkál a garázsban, pucolgatja a szerszámokat, fölöslegesen megzsírozza
a krokodilemelőt, kézbe veszi a hidegvágót, és hosszú percekig rugdal
ide-oda a padlón egy szakadt porvédő gumit. Rá kellett döbbennie, hogy
rengeteg szabadideje lett, és ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen ilyen
sosem fordult még elő vele, az öreg, undorító csotrogány tett róla. Jó
ez az SX4, nincs vele gond legalább. Az este kitörölte a könyvjelzők
közül az utolsó autós honlapot is, végre lesz ideje elmenni egy sörre a
haverokkal.
Az asztal körül folyt a diskurzus, a három örök téma forgott
körbe-körbe, mígnem valaki rákérdezett, milyen autót is vett. Milyet
is? – villant át az agyán, persze, Suzuki SX4-et. Éjfél is elmúlt már,
mire gyalog hazaért. A ház előtti széttúrt kaptató mindig megizzasztja.
Le kéne állni a bagóval – fut át rajta a felismerés, míg becsukja a
kaput. Az autó dobozszerű sziluettje megbújik a sötétben. Nem szeretlek
– veti oda neki háttal állva, míg matat a zárral.
Tudja már, megölt benne valamit. Ez a másfél literes új autó a
végletekig lecsupaszította lelkében az autózás iránt érzett szeretetet,
laponként tépve szét a nagy álomkönyvet, míg csak csupasz, ragasztott
gerinc maradt, benne a helyváltoztatás definíciójával. És még csak
szemrehányást sem tehet neki, hiszen már csak az ára miatt sem
formálhat jogot a kritikára, kettő és félért ennyi jár. Pont.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak
is?
Tegye meg a cikk
blogposztján !
Használható, ámde olcsó anyagokkal vakolt beltér, 270 literes
csomagtartó, minimálmotor, 17,5 centiméteres hasmagasság. Van rádió és
klíma, két elektromos ablak és fék. Lelketlen és üzembiztos, se nem
szép, se nem csúnya sparhelt, amit használunk. Így fapadosan,
racionális döntés a jobbak közül. Henry Ford azt mondaná rá: ez egy jó
automobil.
Csak annyit tennék hozzá: ha pontosan ezt keressük.
További cikkeink
