hirdetés

Menõ autót, nem sokér’ − ráadásul csajnak…

Alexandra okos, tanult lány, mellesleg nem csak a pasija és az
anyukája szerint van meg mindene ahhoz, hogy kétfokonként vegye
a ranglétrát a General Marketing Consultants Co. Inc.
nemzetközi konszernnél. Ugye látják?

De Alex beleütközött egy átszakíthatatlan hártyába, amin egyszerűen
képtelen áttörni. Komoly tárgyalásokra jár, vidéki golfklubokban
tartott konferenciákon tölti hétvégéi javarészét, magánélet nuku, mégis
mindig csak az asztal végén jut neki hely. Onnan meg esélye sincs
beleszólni a dolgok menetébe. Magyarán: észre sem veszik.

Az elszántságával nincs gond, az iskoláival sem, megvan a három
nyelvvizsga és a két diploma. A ruhatárát sem érheti panasz,
vacsorameghívásból pedig annyit kap, hogy úgy tűnik: az egyebekkel sem
lehet baj. Egyvalami maradt, ami gyanús: az autó.

Menõ autót, nem sokér’ − ráadásul csajnak…

Na ja, az ötéves, egynégyes, ötajtós
VW Polo. Fehér,
fekete szövetbelsővel. A legjobb pontja a légkondi, meg talán
a beépített Nokia autósszett. Alex unja is, a barátnői
mindenféle
Minikkel meg
Beetle-ekkel
járkálnak. Neki is kéne valami más. Valami látványos. Valami olyan
járgány, amivel ha leparkol a Spoon mellett, mindenki tudja, hogy
ő ott van. Valami olyan kocsi, ami jól mutat a főnöke Merci CLS-e
mellett a Highland Golf Club parkolójában.

Sajnos ahhoz, hogy megvegyen egy Minit, még kettőt kellene lépnie
azon a létrán fölfelé, amelyiknek az egyik fokán épp elakadt.
A probléma itt és most orvosolásra szorul. Kétmillió, ennyi van
a számláján, ebből az összegből kell megoldania az autókérdést.
Van ezért a pénzért bármi érdekes? Persze, hogy van. Hat autót
összeszedtünk, bármelyik jó lesz.

Alfa Romeo 147 1.6 TS (2001)

Az autóvásárlás alaptétele, hogy tilos olyat megvenni, ami nem
tetszik. Mert nem mehetsz oda minden reggel hányingerrel
a kocsidhoz, akármilyen megbízhatónak tartják mások. A 147-es
viszont még többet kínál: már nézegetni is kellemes. Mire odáig jutsz,
hogy beindítod, már jó a kedved.

Amit tudunk erről a típusról: a tulajdonosok egy részének
megmaradt a jó kedve. Persze néha előjöttek elektronikai hibák. Ég
egy-két visszajelző, de kit érdekel, ha a futómű szenzációs,
a vaskos kormányt már megfogni is élmény, ha pedig tekered,
iszonyatosan jól kanyarodik a gép. Nemhiába, gyakorlatilag
a 156-os futóművét és zseniális kormányzását örökölte. Igaz, ennek
is van hátránya: a fordulókör 11,5 méteres, tehát az Alfával
utálhatók a mélygarázsok.

A 147-es bele még alapkivitelben is vonzó. Kellemes tapintásúak
a kárpitok, és öregen (igaz, alapos tisztítás után) is újnak
néznek ki. A kormány alfás szokás szerint kicsit balra esik az
ülés közepétől, de így kényelmesebb kikönyökölni az ablakon. Bár az
Alfákról azt tartják, hogy sportosak, a 147-esben egészen normális
testhelyzetben lehet ülni, az ülések nincsenek a padlón.

Az alapmotorban, a 105 lóerősre butított 1.6 Twin Sparkban
semmi különös sincs. Sem alul, sem felül nem nyújt kimagasló erőt,
menetteljesítményei átlagosak, a hangja meg nem különösebben szép.
Sajnos a vezérműszíj hajlamos idő előtt elszakadni, a
Népítélet értékelései szerint ez hozta a típusnak a legtöbb
gyűlölködő extulajt. A többiek, akiknél kisebb hibák (ABS,
ablakemelők, légzsák-elektronika, hetente kiégő izzók, ilyesmi)
jelentkeztek, alapvetően elnézőek.

Még hogy a szépség nem minden! Dehogynem. A 147-es is egy
olyan Alfa, amit lehet szeretni. Kellőképpen elegáns ahhoz, hogy egy
nőt ne nézzenek benne csitrinek, mégsem túl nőies ahhoz, hogy ne nézzék
férfinak a barátját, ha véletlenül ő vezeti. Egyszóval, uniszex,
de ez egyben azt is jelenti, hogy érdemes hozzáértővel megnézetni,
hiszen a srácok szeretnek vele gyorsan menni, összetörni,
széthajtani kicsit. És persze az alkatrészek nem olcsók.

BMW 316ti Compact (2001)

Csálén illeszkedő lemezek alól leső disznószemek, aránytalan, hájas
far, stílustalan hátsó lámpák. A második generációs Compact BMW
áldás a Bangle-fanatikusoknak, hiszen van hova mutogatniuk:
látjátok, épp ideje volt, hogy eljöjjön végre a Mester. De ezt az
autót nem is a külsejéért kell szeretni.

Ha magunkra csapjuk az ajtót, és nem a legfapadosabb
változatban ülünk, hanem egy ilyen jócskán feldíszített, bőrös,
digitklímás kocsiban, mint tesztautónk, másik világban találjuk
magunkat. Állítható combtámaszos, kényelmes, ugyanakkor remekül tartó
sportülés, hagyományosan a vezetőre fókuszáló műszerfal, finomság,
elegancia és érzéki tűz. Ez sem rossz, de még mindig nem vagyunk
a célnál: a Compactot még csak nem is a belsejéért kell
a legjobban szeretni.

Hanem azért, ahogy megy. Ilyet rendes utcai személyautóban nagyjából
csak a BMW tud: 115 lóerővel, 1375 kilós saját tömeggel igenis
lehet kimondottan élvezeteseket autózni! Ami ehhez kell:
hátsókerék-hajtás, rövid, lapos kasztni, alacsony súlypont, alacsony
üléspozíció és egy motor, amely nem lehetne jó, de mégis az. Hondások
csak röhögnének a BMW literteljesítményén. A 115 ló ugyanis
a típusjelzés dacára nem 1,6, hanem 1,8 literből érkezik;
a Compact gyártása idején a BMW már javában űzte
a számmágiát. Viszont ez a motor már pillangószelep nélküli,
folyamatosan változó szelepvezérléses szerkezet. (Az előbbi béemvéül
VALVETRONIC, utóbbi a kettős VANOS – tanuljuk meg, alapfogalmak
BMW-s körökben.) Harap, szívesen és szép hang kíséretében pörög fel,
mindig nyomatékos, mindig azonnal reagál a gázra. És közvetlen
a kormányzás, sportosan kemény a futómű, jók a fékek
(hacsak nem a legolcsóbb betéteket vette meg bele az előző
tulaj.

Apró-cseprő elektronikai nyavalyái vannak, komoly típushibája nincs.
Jól megtervezett, odafigyeléssel gyártott modell. De ha akad is egy nem
szétütött, tisztázott előéletű darab a pénzünkért, arra mindenképp
számítani kell, hogy a BMW nem csak a szomszéd meg
a haverok szerint presztízsautó. A szervizek, az
alkatrészgyártók, kereskedők szerint is az.

Citroën C3 Pluriel 1.6 Sensodrive (2003)

„Ti biztos utálni fogjátok, de én imádom – mondta Viki, mikor
ideadta az autót – igaz, évente egyszer nyitjuk ki teljesen, de
a ponyvát hátra szoktuk tolni, nekem ez is elég. A gyerekek
is nagyon élvezik.” Mint kiderült, átélték már a kabriócsodát az
M7-esen, felhőszakadással és jégesővel: nem tudtak megállni
a tetőt becsukni, mentek tovább, és semmi sem esett be, se jég, se
víz.

Persze a mosó, az más. Viki meg is kért minket, hogy
a hosszanti tetőoszlopokat ne vegyük ki, mert utána mindig be
szokott ázni a Citroën. A Pluriel Murphy-törvénykönyve
tartalmazza azt a paragrafust, hogy „amikor az oszlopokat otthon
hagyod, biztos jön egy felhőszakadás.” A négyüléses utastér minden
anyaga vízálló ugyan, de azért nem lehet jó érzés. Hát igen,
a Pluriel koncepciójának ez a gyenge pontja, hiszen
elefántagyar-szerű képződményeknek nincs tárolóhely a kicsi
autóban.

Amúgy rengeteg a variáció. Az ember simán hátrahúzhatja
a ponyvát, de a vászontető a hátsó üveggel együtt be is
hajtható a csomagtartóba, úgy még nagyobb lesz a nyitott
felület. Ha a hátsó üléseket előrehajtjuk, olyan lesz
a kocsi, mint egy pickup. Azért disznótrágya szállítására kevésbé
alkalmas, de nagyobb holmiknak jó.

Nyitáskor kiderül, hogy mi is a gond a Pluriellel.
Biztonsági okokból rengeteg érzékelő van: a kétfelé nyíló hátsó
üvegnél, a csomagtérfedélnél, a tetőoszlopoknál, satöbbi, és
ha nincs meg mindenhonnan az OK jelzés, akkor nem nyílik a tető.
Ilyenkor aztán az ember újra kinyit-becsap mindent, és reménykedik. Ez
többnyire működik is, persze a vászontető ettől még szorul
a sínben.

A másik gyengeség az 1,6-os benzinmotorhoz adott automatizált váltó.
Alapvetően jó lenne városban, ha érzékelné az emelkedőket és nem
kapcsolna fel – ugyanez igaz a kanyarokra is. Mivel kickdown nem
nagyon van, ilyenkor át kell venni az irányítást, s a kormány
fölötti fülekkel váltani. Ha már elfogytak a hegyek és
a kanyarok, vissza kell kapcsolni automatába. Hát ilyen az élet
a Pluriellel: aki a sebességért rajong, gyűlöli, aki
a nyitottságért, imádja.

Annyit elárulhatok előre, hogy végül német autót javasoltunk.
Lapozzanak.

GMC Yukon 6.5 Diesel (1994)

Tulajdonképpen kiváló női autó. Remekül kilátni belőle, fordulékony,
könnyű kezelni. Kifejezetten jól áll neki pár apró horzsolás, tisztelik
a közlekedők, nagyon megbízható. Ami pedig a legfontosabb:
rövid szoknyában is elegáns a ki-be szállás.

Ezzel a kocsival mindig biztosított a hatásos belépő.
V8-as bugyborékolás, tiszteletet parancsoló méretek, vagány, már-már
sportos arányok: nincs az a kis Alfa, Merci, BMW, ami ne férne be
az árnyékába. Hiába tömegmodell, a maga generációjában, Amerikában
az egyik legnagyobb példányszámban eladott SUV volt, de itt, nálunk
igazi egzotikum.

Ezt a ’94-es, kicsit kopott, de elfogadható állagú példányt 1,9
millióra tarják. A Yukon első szériáját 1992 és 2000 között
gyártották. A General Motors a Silverado kisteherautó masszív
szerkezetét vette alapul az új SUV-családhoz, amelynek legrövidebb
tagja a Yukon/Tahoe páros, leghosszabbik verziója pedig
a Suburban aktuális kiadása volt. (Tudják, az a bazi nagy
terepjárószerű izé, amely törvényszerűen feltűnik szinte minden
amerikai filmben, mint a CIA szolgálati kocsija.)

Amerikában a GMC Yukon és testvérmodellje, a Chevrolet
Tahoe nemcsak tulajdonképpen, hanem hagyományosan is női autó – csak
ott hiába ajánlgatnánk menő szingli üzletasszonyoknak, mivel többnyire
főállású családanyák járnak vele. A tágas kasztniban jól elférnek
a gyerekek, a háziállatok, a csupa üveg kocsiból minden
irányban kiváló a kilátás, a motor – akár benzines, akár
a valamivel takarékosabb dízel van benne – finoman jár, hatalmas
erejével és a négyfokozatú automatával bármilyen helyzetet könnyen
meg lehet oldani vele.

Megkérdeztünk egy mestert, mi rosszat tud mondani a kocsiról.
Azt mondta, az a baj, hogy sose romlik el benne semmi, ebből
a típusból nem tudna megélni. Az erőátvitel, a váz,
a felépítmény annyira jóindulatúan túlméretezett, hogy szinte
megölhetetlen, legfeljebb az intenzív terepes használat tehet kárt
a futóműben, esetleg a váltóban. A tartósság ára
a nagy fogyasztás: városban 20 liter alatt nemigen fut el egy
benzines, 17 liter alatt egy dízel Yukon.

Ja, és még valami, mint végső érv egy izgalmas autót kereső nőnek.
A hölgyek nagy része valamiért vonzódik az egyenruhához. Hát akkor
most elárulom: máig a Yukon nagy dízelmotorját szerelik
a katonai Humvee-be Amerikában. Csak azok gyengébbek, mert nincs
rajtuk turbó.

Mercedes-Benz A170 CDI (2002)

Bájos, kedvesen esetlen, nincs benne semmi agresszió: az A-osztályos
Merci első szériája a legnőiesebb karakterű autó, ami
a Mercedestől kitelik. És biztonságos is, hiszen bizonyos
Sajnálatos Események (Múúú!) miatt minden példányban ott az ESP.

A dízel A-Merciről írt
Népítélet
szerzői a kényelmes, tágas beltér, a nyomatékos, erőteljes,
takarékos kis motor mellett a legváltozatosabb dolgok miatt
képesek szeretni autójukat. Van, aki annak örült, hogy amikor összetört
a kocsija, a logikus, átgondolt tervezésnek hála
elemcserékkel minden nyom nélkül újjávarázsolták. Akad, aki
a pontos váltó, nehéz kormány, széles nyomtáv miatt imád kanyargós
utakon élményautózni a pöttöm Mercivel. Van, aki mosógépet
szállított vele, teljes megelégedésére. Sokan félnek a szoros
parkolásoktól (igaz, ami igaz: elöl a vastag A-, hátul a még
vastagabb C-oszlop kontinensnyi területeket takar ki
a látómezőből), de a kocsi külméreteinek ismeretében
meghökkentő, milyen lelkesen mesélnek a felhasználók kényelemben
töltött hosszú-hosszú sztrádamenetekről.

De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már
a gonoszról? A csúf, kopasz tulajokról? Bizony, mint minden
autónak, az A-Mercinek is a tulajdonos lehet a legnagyobb
ellensége. A Mercedes márkát övező megbízhatósági legendák miatt
sokan hajlamosak nem törődni a karbantartással. Tesztautónk
motorja hidegen keservesen indult (pedig a teszt még a jó,
meleg szeptemberben készült!), gázadásra pedig olyan koromfelhőket
eregetett, hogy láttukra görcsbe rándult a tüdőm.

A két hiba alighanem orvosolható egyszerű izzítógyertya- és
porlasztócsúcssor-cserével, de azért érdemes tartani egy olyan
kocsitól, amelytől még ezeket az alapvető, két-három egyenlítőnyi táv
megtétele után esedékes karbantartási tételeket is sajnálta előző
gazdája.

Ha viszont nem spórolják el a szervizköltségeket, megbízható,
tartós autócska a dízel A. Vásárlásnál arra kell figyelni, hogy
lehetőleg NE legyen rajta tetőablak (a használatban idővel
javíthatatlanul tönkremegy, több százezres tétel a csere), ne
visítson az ékszíj (a drágán cserélhető feszítőgörgő hajlamos kidőlni,
ne higgyük el, hogy csak a szíj csúszik), és rendben legyen
a futómű (ezt szinte minden tőlünk nyugatra gyártott kocsiról
elmondhatjuk: a szilentek, gömbfejek nem bírják a magyar
utakat).

Smart ForTwo Passion 0.7 Turbo (2005)

Környezettudatos üzletasszony nem mutatkozhat hatalmas, benzinzabáló
borzalomban. Egy minivel viszont nem lehet megjelenni forintszázmilliók
sorsát eldöntő tárgyalásokon. Vagy mégis létezik kivétel?

Pontosítsunk, egyetlenegy mini létezik, amellyel illik mutatkozni
fontos helyeken is. Az igazi Minivel, tudják, amit a BMW gyárt. De
ha üzletasszonyunk nem tapossa elég régen a pénzcsinálás göröngyös
ösvényét, azt az eredetit egyelőre még használtan sem engedheti meg
magának. Marad hát számára az egy mérettel nagyobb femme fatale-autó,
olyan, mint a BMW Compact vagy az A-osztályos Mercedes. Ma kicsi
autónak tartjuk azokat, valójában elég testes batárok. De nini, van még
egy lehetőség!

A Smart. Bár aluszínű Tridion-cellával (az autót körbeölelő
biztonsági keret), világoskék színben, narancssárga belsővel közel sem
elég szigorú a szürke kiskosztümhöz, de nézzék csak meg
a képeken szereplő fekete fényezésű, fekete bőrbelsős, dupla
Brabus kipufogós, alufelnis, üvegtetős autót. Ez azért nem mutat
rosszul
7-es BMW-k és
Volvo S80-asok
között, ugye?

Autónk már a modellfrissített szériából való, amelynél az
eredeti verzió legtöbb gyerekbetegségét orvosolták. Más az első
futóműve, emiatt jobb a kormány, kevésbé üt az eleje, jobban megy
kanyarban. Komolyabbak benne a belső anyagok, a technikája
pedig annyira kiforrott, hogy a
Népítéleten
kizárólag nyálasan ömlengő véleményeket lehet olvasni róla.
A 2004-től gyártott Smart ForTwo a lehetőségeihez képest
tökéletes autó: ülései tágasak, van némi csomagtartója is,
a hétdecis turbómotor lelkesen mozgatja. Persze a kaszni
bólogat rendesen, a váltó pedig tényleg pocsék. Ez egy félautomata
szerkezet, tehát nincs kuplung, gép pakolja a fokozatokat, kicsit
olyan, mintha valaki a jobb egyről váltogatna és kuplungolna
helyettünk.

Csak falábbal teszi mindezt – felfelé kapcsolásoknál örökkévalóság,
mire megtalálja a következő fokozatot. És rövid a kocsika,
ezért a gödrökön hánykolódunk az üléseken. Ilyen autó, talán
valamivel butább kivitelben, van már másfél millióért, szerencsével egy
szép és extrás autót is meg lehet csípni kétmillióból. De keresztben
azért senki se próbáljon vele parkolni, mindegy, mit mondtak
a hirdetések. Mert úgy nem fér el.

Döntsünk is? Hát nem elég, hogy hat autóra szűkítettük
a választékot?

A lényeg az egyéniség. Persze mi, férfiak nem tudjuk egy nő helyébe
képzelni magunkat, pedig ehhez egyetlen dologra van szükség:
kikapcsolni az agyunkat és rábökni arra, ami a legjobban
tetszik.

Menõ autót, nem sokér’ − ráadásul csajnak…

Hát én bökök: Merci. Bár agyam férfi féltekéje inkább a BMW-t
bökné, de szerintem nem sok nő van, aki ezt a gülüszemű
szörnyeteget szépnek találná, olyan hátsó lámpákkal, mint egy
Tupperware edény. Pedig a Bömös jó gép, de azt is nehéz
elképzelni, hogy account manager csajunk vidáman driftel telente
a hátsókerekes Compacttal.

Az Alfát nehéz kizárni, mert szép, ha nem veszünk el
a részletekben. De ebben az autóban van valami gyanús, amit nem
lehet nem észrevenni váltás közben, vagy épp a nyöszörgéseket,
kattogásokat hallva. A Yukon ugye eredeti, de hadd legyek
kispolgár: megnézik benne az ember lányát, de kérdés, hogy azzal
a lendülettel nem nézik-e hülyének is. A Pluriel bájos,
feltűnősködéshez tökéletes, de szerintem már kiment a divatból.
A Smart jó városban, de nagy merészség vele vidékre vagy külföldre
elindulni, ha már Merci, akkor legyen rajta csillag is.

Magyarán: éljen az A-osztály, ami jópofa, kicsi, tágas és mozgékony,
mégis minőséginek tűnik.

Persze ezzel nem merítettük ki az összes lehetőséget, mert
a használtpiac kellő mennyiségű bájos, különleges és egyedi
járművet tartogat a csajoknak. Ott van rögtön a VW Beetle,
retrós formákkal, nem túl használható belsővel – ám tény, hogy meg
lehet jelenni vele. Már tíz éve gyártják, ezért a legolcsóbb
benzineseket már 1,6 milliótól kínálják.

Az ideális esztétikum−poén arányt az új Mini nyújthatná, de az nincs
2,5 millió alatt. Ellenben ott a klasszikus Mini, ami minden
további nélkül vállalható, sőt! Csak legyen egy ismerős autószerelő is,
elvégre klasszikus brit járműről van szó.

Alternatív megoldásként találhatunk unalmas németet, de az
A3 előző generációja
kissé sótlan, az inkább az idősebb account manager nénik kedvence
lehetne. A Honda HR-V viszont több szempontból is telitalálat: nem
túl nagy, de terepjárós jellegű, ráadásul megbízható is. Az olaszoknak
az Alfán kívül van még egy stílusos csöppségük, a
Lancia Ypsilon,
ami tulajdonképpen egy visszametszett Punto, jól bevált technikával. Ez
nem is rossz választék ennyiért – még mi is meglepődtünk.