Mélyről jövő, őszinte, de alig hallható sóhajtás hallatszott. Az
uraságot szoros érzelmi szálak fűzték a Bentleyhez. Úgy szerette,
mint valami élőlényt, ahogy egy kutyát vagy egy lovat szokás. Mindig
elmélázott néhány kósza pillanatra, mielőtt autóba ült – sosem előre,
vezessen csak a sofőr, mégiscsak ez a dolga. Jean régóta
szolgált már a családnál, jól tudta, mi a feladata; először
a motort indította el. Ha a kellemes, halkan duruzsoló zenére
szolgálta fel az uraságnak a reggeli emésztését elősegítő napi
első whiskyjét, jó esélye volt rá, hogy az irodáig vezető utat megússza
epés megjegyzések nélkül.
Igazi brit délelőtt volt igazi brit időjárással. Jean képtelen volt
hozzászokni, pedig több mint tíz éve dolgozott már
a szigetországban. Úgy tűnt, az uraságot egyáltalán nem töri le
a ködös, esős idő, csak olvasgatta az újságot egykedvűen,
a várost és a járókelőket egyetlen pillantásra sem méltatta.
Jean azon gondolkozott, ha nem látná a kocsikat és az embereket
maga körül, biztos lehetne benne, hogy visszautazott az időben. Ez az
autó már akkor öregnek tűnt, amikor kigurult a szalonból, mintha
minden elemét húsz-harminc évvel korábban gyártották volna. De az
uraság szereti, esze ágában sincs megválni tőle, és Jean, bár ízlése
merőben eltért munkaadójáétól, tulajdonképpen egyetértett vele.
A fiatal sofőr valami sportosra, valami hivalkodóra vágyott volna,
mégis tökéletesen át tudta érezni: ennek az autónak pont az adja
a vonzerejét, hogy ennyire szolid. Nézték már Volvónak, BMW-nek
a tudatlan szemek, de az uraságot ez egyáltalán nem zavarta, sőt,
érzelmektől mentes arca mögött valójában pontosan olyan jól mulatott
ilyenkor, mint hétágra vigyorgó sofőrje.
Ha úgy vesszük, a Turbo R a maga módján sportos autó –
gondolkozott Jean magában, miközben a londoni dugóban várakoztak.
A múltkor, mikor a reptérre mentünk, és az uraság késésben
volt… – de nem fejezhette be az eszmefuttatást, ahogy munkaadója is
felhagyott a Daily Telegraph vezércikkének elmélyült
tanulmányozásával, mikor az autó üvegein át bezúduló géppisztolygolyók
közül hat a mellkasába fúródott, három pedig áthatolt
a koponyáján.
Nem feltétlenül ilyenek egy Bentley tulajdonos hétköznapjai, de
lehetnek ilyenek is. Mikor beültem az autóba a tököli reptéren, képek,
történetfoszlányok árasztották el az agyamat, mintha valami ódon
kastélyban volnék, ahol a trónörököst megfojtották,
a királynőt megmérgezték, a cselédlányokat pedig megejtették
az uraságok, és mindez láthatatlanul ott van a falakban,
a bútorokban és a szőnyegekben.
Pedig ennek az autónak egyáltalán nem volt ilyen kalandos élete,
mikor jelenlegi tulajdonosához került, alig több mint háromezer
kilométer volt benne, azóta kábé ugyanennyit tett meg, már csak ezért
is kuriózumnak számít – nem sok autó van a földön, ami 1991 óta
ilyen keveset futott.
A Turbo R-ből kevesebb mint 5000 darab készült. Kasztnija megegyezik
a Mulsanne kasztnijával, motorja is a Mulsanne Turbóból
származik, a Bosch befecskendező azonban új volt, állítólag
valamit hangoltak is a V8-ason. A futóművét is átalakították
valamelyest, hogy ügyesebb legyen a kanyarokban. Hivatalos adatok
sosem láttak napvilágot, a motor teljesítményét 290 és 330 lóerő
közé, maximális nyomatékát 620 és 750 Nm közé, a kocsi gyorsulását
pedig valahová 6 és 7,2 másodperc közé lövik be a szaklapok. (Az
1991-es Automobil Revue 320 lóerőt ír – katalizátor nélkül 335-öt –,
658 Nm a nyomaték 2250-nél, fogyasztás 13,5-től 24 literig,
végsebesség 217 km/h.)
Bármi is a valóság, a Turbo R motorja különleges darab,
ahogy a gyorsulás élménye sem sok mindenhez hasonlítható. Ez az
autó 30 százalékban teherautó, 50 százalékban nappali, és csak
a fennmaradó 20 százalék emlékeztet azokra a tárgyakra,
amiket általában autónak nevezünk. Amikor nyitjuk-zárjuk az ajtókat,
pontosan érezzük a felhasznált anyagok súlyát, a tény, hogy
a kocsi tömege 2,5 tonna, senkit sem döbbent meg, miután
megragadta valamelyik kilincset. A motor, annak ellenére, hogy
nagyon kulturáltan jár, és a hangja is gyönyörű, óriási
lökettérfogata miatt szintén a teherautók világát idézi.
Pörögni sem nagyon szeret, az alapjárat 500-as fordulatszám
környékén van, a fordulatszámmérő piros mezője pedig 4500-nál
kezdődik, mintha dízel volna. A nyomaték is bődületes, egyedül
a hangja árulja el a motorról, hogy nem dízel, hanem igazi,
benzinfaló V8-as. Nagyjából 2500-as fordulattól éreztem az elementáris
erőt, aminek az autó a 7 másodperc körüli gyorsulását köszönheti.
Soha nem tapasztaltam még hasonlót, pedig volt már a talpam alatt
hétliteres V8-as,
ráadásul erősebb is, mint ez, de a két és féltonnás tömeggel
együtt suhanva, más szóval egy elegáns nappaliban megélni mindezt
fenomenális élmény.
Gyors gázreakciót ne várjunk, bődületes kanyarsebességet még
kevésbé, az egy másik világ. A Bentley udvariasan, kellemesen
száguld. A háromsebességes automata észrevétlenül jár, mindegy,
gyors vagy lassú, a lényeg, hogy ne szakítsa meg
a tökéletesen kényelmes, gondoktól mentes utazás élményét, melyet
nem a sofőr, hanem utasai élveznek leginkább.
A Turbo R ízig-vérig sofőrös autó. Nem mondanám, hogy nem vállalnék
egy sofőri állást, ha egy Bentleyt kéne vezetnem, de még inkább
élvezkednék hátul. Hatalmas lábtér, széltében is kedvünkre
terpeszkedhetünk az első osztályú bőrkanapén. Az első ülés hátán
lehajtható, furnérozott asztalka… Jean, a whiskymet, legyen
szíves! – mondanám, miközben végigfuttatnám a szemem ezen
a faberakásokkal díszített, mégsem gusztustalan, sőt nagyon is
szemrevaló, elegáns belső téren, ezen a szalonon, mely már
a megjelenése pillanatában is ódonnak tűnt, mégsem avult el
a mai napig.
De a legszebb az egészben, hogy a Turbo R nem elérhetetlen
álom. 10 és 60 ezer euró közötti áron hirdetik őket, már 20 ezerért
hozzá lehet jutni egészen normális, nagyjából 100 000 kilométert
futott, tizenéves darabokhoz, ami mégiscsak jutányos ár ahhoz képest,
hogy a páréves Bentley-modellek hirdetései mellett csak úgy
röpködnek a súlyos többszázezer eurók. Csak az a fránya
regadó, az ne volna. De van, sőt
egyelőre marad is, és nagyon megdobja a költségeket. Ez az
oka, hogy a tesztelt példány sok-sok más autóval egyetemben még
egy jó ideig nem kap forgalmit. Türelmesen vár, amíg eltörlik végre ezt
az agyrémet.
Legyen ön az első aki a
Bently Turbóról
ír!
A másik bibi a fenntartási költséggel lehet. Ezekben az
autókban sok olyan speciális alkatrész van, amit lehetetlen
utángyártott vackokkal pótolni, s ez sokba kerülhet, főleg az autó
vételárához viszonyítva. Nekem sosem volt hasonló kocsim, de akikkel
beszéltem azt mondták, volt, hogy a szerelésbe beletörött
a bicskájuk, ugyanis sok olyan technikai megoldást alkalmaztak
a Bentleykben, Rolls-Royce-okban, amiket a tömeggyártásból
ismert autókban sosem: hallottam olyan esetet, hogy egy Silver Shadow
autószerelő tulajdonosa Angliából hívott gyári szakembert, mert egyedül
egyszerűen nem boldogult a kocsi meghibásodott fékrendszerével, az
itthoni specialista pedig 1,2 milliót kért volna a munkáért.
Ezek az autók azonban nem arról híresek, hogy lépten-nyomon
szétesnek. Simán el kéne menniük 2-300 ezer kilométert nagyobb gond
nélkül, ennyi pénzért elvárható, hogy bírják a strapát. Sajnos
a tizenéves, vagy annál is öregebb modellekkel sok minden
történhetett, így némi szerencsére is szükség van, hogy kifogjunk egy
jól működő darabot, de az biztos, amíg megy a Bentley, különleges
pillanatokat szerez sofőrnek, utasnak egyaránt.
További cikkeink
