Még az elején szögezzük le: a
Tatra nevet a-val (és nem á-val) tessék ejteni. Itt
nem a hazai turisták sítúráiról van szó, ez egy márkanév, és nem
a földrajzi név magyarítása. Forgassuk meg nyelvünk alatt
a szót, mint egy jó korty cseh sört:
T-A-T-R-A. Menni fog? Akkor kezdjük.
Ami a szomszédé, az a miénk is, mondhatnánk magyar
élelmességgel – miért ne szeretnénk a gépet, amit a csehek
gyártottak? Ritka is, elegáns is, és benne van az ismeretlenség
izgalma. A köztudat perifériáján tespedő
603 és
613
személygépkocsikon és a 148 és
815 modellkódú teherkocsikon túl még rengeteg más
is készült: ezek egyike a 805-ös kompakt teherautó.
A
koprivnicei
gyár a harmadik legöregebb autógyártó, az
Ignác Sustala alapította műhely 1897 óta alkalmaz belső égésű
motorokat; az 1953-ban megjelent T805 egyáltalán nem tekinthető tehát
korai modellnek. Csehszlovák
katonai igények alapján indult meg
a fejlesztése: kellett egy robusztus, strapabíró, a terepet
kuncogva legyőző teherautócska.
Július Meckerle mérnökről kering egy legenda, miszerint
a gyerekek rajzkrétájával skiccelte betonra az első vázlatot.
A kabinra nézve akár hihető is, de a valóság az, hogy
a műszaki alapok a
T803 és
804 prototípusban már benne voltak, csupán annak
személyautós formáit kellett buldogfülkésre átrajzolni. A gép
alatt gerincként futó központi csőváz megmaradt, a független
kerékfelfüggesztést és a portálhidat sem kellett kidobni.
A fülke nem szebb vagy csúnyább a korszak bármilyen
teherautójáénál – az eltelt évtizedek viszont egyértelműen széppé
tették, akármilyen is volt a megítélése az ötvenes években.
Ábrándos tekintetű lámpái között nyílik az apró hűtőmaszk, mögötte
hortyog az, ami igazán szerelmet ébreszt a gépbuziban:
a léghűtéses V8.
Ne gondoljunk azonnal a megalomániás tengerentúli blokkokra:
2545 köbcenti csak, kompakt, emberi és mindezek felett szép is:
a külön szelepfedelekkel szerelt hengerek nem csak működésükben
képviselnek értéket. Az orrára szerelt ventilátorok turbinaszerűen
trónolnak, ezek fújják a kényszerhűtés köpenye alá
a levegőt.
A Tatra 805 azon kevés katonai jármű egyike, amelyek mellett állva
nincs kényszerem a világuralomra. Nincs benne agresszió, helyette
egy vidám hadgyakorlat délutánjára emlékeztet valahol a
Sumava-hegységben: házikolbász, házi szesz. Ez nem
gerillaharcra való, ez cseh Guevara. Háborús helyzetben tudtommal nem
is vettek részt, pedig a technika ezt megengedte volna.
A teherautót egy bányából mentették ki, majd néhány éves
raktározás után indult meg a felújítása. Tekintse meg
galériánkban a munkafázisok képeit!
Ez a példány rádióskocsi volt. Hátulról nyíló dobozában
kényelmesen elfértek a morzésok, sajnos mára csak sejteni lehet,
hogyan álltak benne a műszerek, a haditechnikát nem adták ki
a leselejtezéssel sem. Sajnos, sajnos – érzem, hogy némi
buherálással pompás kalózrádiót lehetne kihozni belőle – nincs az
a frekvenciatanács, ami ennek utána küld bármit is.
Blokkja nem egy erőgép, hetvenöt lóerőt tud négyezres fordulaton.
A csodálatos svábbogárként elhíresült 603-as Tatra majdnem
ugyanezt kapta: a nyolchengeres polgári változata húsz lóval volt
erősebb. A „
oszumszetpjetka”, ahogy a csehek nevezik, kisebb
kompresszióval és egy központi karburátorral készült.
Közúton érezhető az erőhiány, az is nagy öröm, ha a nyolcvanat
eléri a gép. Terepen minden átértékelődik, mint egy vidám
kiránduláson, úgy fogynak lassan a méterek. A központi csőváz
végein független felfüggesztések vannak. Meglepően kényelmes,
a csehszlovák vonatokból ismert műbőr üléseken jól elvan az ember.
A szabadon rugózó kerekek és a központi gerinc jó kombináció:
a terepet pontosan követik, nincs jelen a terepjárókból
ismert dobálás. Az elakadástól sem kell félni: ha a portálhíddal
elemelt kocsi szabad hasmagassága nem elég, még imádkozhatunk
a felezőhöz és az összezárható differenciálműhöz.
kényelmi extrákat
Kiváló terepes szlalompályát adott a természet az érdi réten.
Hatalmas szalmabálák, bokros-susnyás földutak. Nem kell aggódni, amerre
nézek, nincs olyan akadály, ami potenciális ellenfél lehetne. Bátran
ülök a volánhoz, csak a kuplungolással kell vigyázni – erre
hívja fel figyelmemet Laci, a Tatra ifjú felújítója. Barátjával
építették újra, de tudják, messze nincs még kész.
Fék nincs, ezt nem lehet letagadni. Üresen még csak-csak megáll
valahogy, de megrakva komoly gond lehet a lassítás. Nemcsak mai
szemmel elszomorító a fékhatás, már megjelenésekor bírálták
a gyengécske dobfékeket. Legalább nem megy gyorsan, az áttételezés
köszönő viszonyban sincs az aszfalttal.
Az egyes elöl, jó alaposan rá kell csúsztatni a kuplungot.
A comb mellett pörögni kezd a nyolchengeres, az aránylag kis
köbcentis blokk hangja gyönyörű. A kormányhoz erő kell, de ebben
férfi a férfi: 1960-ban, a gyártás évében még nem volt divat
a látszatautók építése.
Bála jobbról, bála balról – röhögve kerülgetem őket. Szinte hallom,
ahogy benn káromkodva dörömböl a rádiós. Mint egy cseh filmben,
gurulnak a padlón a
pilseni sörök, hörög a motor,
a felnyitott ablakon friss levegő csap az arcomba. A tetőn
ott a kerek nyílás, az ablaktáblák vízszintesen rögzíthetők. Az
ajtó suicide, vagyis
samovrazda, visszafelé nyílik.
Bájos ósdiság mindenhol. A fülke sarkában ott a szent
csehszlovák ruhaakasztó, ilyen volt a kórházban, ott a város
szélén, de ugyanezt csavarják máig a kocsmák falára. A hátsó
tolóablak becsületes vitrinüveg, a belemart mélyedés megegyezik
a bútorgyárak által használttal – természetesen most szó sem lehet
biztonsági üvegről.
Gyönyörű a négyágú kormány Tatra-emblémája. Nincsenek alatta
bajuszkapcsolók, a lámpát és az irányjelzőt is a műszerfalról
kapcsoljuk. A vezető mindkét combja mellett karok vannak: váltó,
felező, diffizár és kézifék, van miben fennakadni ki- és
beszálláskor.
A rádiós doboz csak az egyik változat, volt platós és néhány
speciális verzió is. Használták tűzoltók, katonák és hegyi mentők
egyaránt. Ebben erősítők búgtak és katonai adások hangja sercegett. Ha
az elektroncsövek nem fűtöttek eléggé, a tetőre kivezetett kályhát
is meg lehetett tömni. Az ablakok alá kívülről felaggatott lemezeket
bármikor az üveg elé lehet akasztani, így még a fény sem szűrődhet
ki: a nyugati felderítők szeme elől könnyen elrejtőzik
a Tatra.
Nem ártott résen lenni, erre a falra stencilezett
figyelmeztetés is utal:
Nepriatel pocúva, vagyis az ellenség hallgat téged. Te őt, ők
téged, mindenki mindenkit. Nem voltak könnyű évek –
Klement Gottwald elnökségének utolsó évében jelent
meg, túlélte
Antonín Zápotockýt, majd
Antonín Novotný pártvezér alatt kopott ki. 1953-tól
1960-ig gyártották a T805-öst, ez Koprivnicében nem számított
hosszú modellciklusnak; ez a zöld leveles bokrok alatt mozgó
kompakt teherautó az utolsó darabok egyike.
Ha harci sikereket nem is mutatott fel a hadi célra tervezett
kocsi, a világot meghódította: Hanzelka és Zikmund, a két
cseh világutazó 1959 és 1964 között módosított 805-ösökkel járta be
Ázsiát és Óceániát. Aki ma szeretne egy jó állapotú példányt, annak nem
kell bejárnia a fél világot, elég Csehországot vagy Szlovákiát. Az
ottani katonai zárolt példányok közül sok került magánkézbe, ezek ára
aránylag barátságos, meg sem közelíti a divatcikké vált
603-asokét.
Aki belevágna egy T805 felújításába, most fogjon neki.
A technikai csemegékre fogékony emberek az egész világon
felfigyeltek a márkára, mióta Jay Leno is hazagurult egy Tatrával,
még a kevésbé tájékozottak is felkapták a fejüket. Mire jó?
Semmire. Célszerűsége manapság pont olyan, mint a közlekedés és
a gyereknemzés viszonya. A franciázásból sem lesz gyerek,
aztán van, hogy mégis jobban esik.
További cikkeink
