Legutóbb az új Renault Kangoo kapta meg a lehetőséget, hogy élesben bizonyítson családom alatt. A kocsi csúnyán leszerepelt egy erdélyi hosszú hétvégén. Kiderült, hogy teljesen leengedhető hátsó oldalablakain és jókora puttonyán kívül semmi érdemleges pozitívumot nem tud kínálni sem a kategórián belül, sem a kompakt kombikhoz képest.
Sokszor leírtam, mennyire személyautós az új francia páros, hadd
fejtsem ki ezt kicsit bővebben. A személyautósságot úgy értem,
hogy a Berlingo van olyan csendes, menetkomfortja van olyan jó,
hogy érdemes komolyan számításba venni a kompakt kombik, ötüléses
kompakt egyterűek alternatívájaként. Nem pont úgy személyautó, ahogy
azt megszoktuk: máshogy ülünk benne, otrombább is, de a lényeg,
hogy a személyszállító változatban nyoma sincs annak, hogy inkább
öt mázsa krumpli, mint öt ember számára készült volna. Sőt.
Gyakorlatiasabban megfogalmazva: ebből a Berlingóból egy
pillanatig se vágytam át egy
Astra kombiba (de
még egy
Zafirába se),
a régiből meg mindig – kivéve, ha épp kellett a sok hely.
Ebben akkor is jól elvoltam, ha csak egyedül utaztam benne.
Az első percektől otthon éreztem magam benne, és a családom is.
Nem a látvány miatt. Az üléskárpit elég sprőd. Kedves
a szándék, hogy kis színes műanyagfoltokkal próbálták feldobni
a hangulatot, de szó ami szó, a
Grande Punto vidám
narancsszín pöttyeihez képest (ebben láttam először ezt a trükköt)
elég szánalmasak a kis kockák. Inkább hagyták volna
a divatolást, és varrták volna a székeket valami jó kis
francia plüssbe.
A PSA azt állítja, a terepjárókról, SUV-okról vették
a meredek szerelvényfal ötletét. Nem szép, akad nálunk, akit
kifejezetten taszít, én elvagyok vele. Fantáziátlan és szürke, de
praktikus. Ha kiismeri az ember, és rájön, mit mire lehet
használni.
Rendes pohártartó például gyakorlatilag nincs a kocsiban.
A 0,33-as dobozok beférnek az ajtózsebekbe, vagy – borulásra
hajlamosan bár – a váltó alá, az alig tartó kis karikákba.
Hülyeség, de a műszerfal csőszerű üregei a légbeömlők alatt
kábé egy milliméterrel szűkebbek, mint a félliteres
PET-palack.
A kesztyűtartó mély és tagolt, a vezető előtt, a szélvédő
tövében egy nagy fedeles rekesz várja a cuccokat. Van még pár apró
rekeszke szerteszét, meg egy szatyorakasztó fül az utas lábánál.
A két első ülés alatt pedig egy-egy fiók, remekül el lehet
rekkenteni bennük a navigációt városnézés előtt. Nem
a megszokott személyautós rendszer szerint, de lakályosan be lehet
rendezkedni a Berlingóban.
Az ülésmagasság-állító kart egész a teszt végéig nem találtam,
a visszavitel napján fedeztem fel a markolatát a jobb
térdem alatt. Hiába, a rossz reflexek: elsőre nem találtam,
tudomásul vettem, hogy haszonjármű-alapú autóban ülök. Viszont
a kormány fel-le, ki-be állítható, és, bár a pedálok,
a kormány állásszöge kicsit teherautós, nem fárasztó sok száz
kilométert ügyködni bal elöl.
Apropó: a 12 voltos aljzat, amiből a Citroën nem spórolja
ki a szivargyújtót sem, jó magasan van, közel a szélvédőhöz;
kényelmesen eléri a zsinór az ablakra cuppantott navigációt. És
még egy kis okosság: az automata ablakemelők a motor leállítása,
a kulcs kihúzása után fél percig aktívak.
A Berlingo akusztikailag sem teherautós. Egy ilyen családiasított
furgonka hajlamos a kongás-bongásra, de a kasztni nagyon
csendes, felhúzott ablakokkal jól elbeszélgethet az első és hátsó sor.
A rádió is egész kellemesen szól, semmi pléhdobozos
kongás-torzítás nem csorbítja a zenét.
Az igazi előnyök persze hátul jönnek ki. A hátsó üléseken három
felnőtt, három gyerekülés jól elfér, a lábtér elképesztő,
beszállni a széles nyílásokat feltáró tolóajtókon át még
a már bekötött gyereken keresztül sem lehetetlen.
A tesztautóban a hátsó ülések 1/3-2/3 arányban dönthetők
(felárért három különálló szék is rendelhető), csomagtérbővítéshez
a fejtámlákat nem kell kivenni, és egy reteszelő mechanika arról
is gondoskodik, hogy elinduláskor ne zuhanjanak vissza a helyükre
a kétrét hajlított ülések. Nem karakuri, de ügyes.
A hátsó tolóajtók becsukásához nem kell meghúzni a kilincset.
Ez veszélyes lehet ugyan, kezek, lábak, félig kiszállt gyerekek könnyen
becsíphetők egy lendületes ajtóbecsapással, viszont nagyon kényelmes.
Megállunk, kiszállunk, kiszedem a gyerekkocsit, gyerektáskát,
gyerekesernyőt a csomiból, látom, hogy a többiek is kint
vannak mind – és két finom lökéssel már helyükre is küldtem az ajtókat
a kocsi mögül. Veszélyes, de jó.
Sokat úton lévő családok megerősíthetik: kevés praktikusabb
dolog van, mintha menet közben bármikor hátra lehet lépni
a gyerekekhez, akár egy kis vigasztalásra, akár egy kis
rendcsinálásra. Eddig csak jóval nagyobb kocsikon nyílt erre
lehetőség (az én
Voyagerem
vásárlásakor nem utolsó szempont volt ez az opció), de
mostantól nem kell buszt venni a szabad mozgáshoz.
A Berlingo, a Partner kis méretben is tudja, amit
eddig csak nagyok tudtak.
A hátsó ajtó hatalmas, de zárásnál valahogy mégsem szorul alá
a levegő, mindig sikerült elsőre lecsukni. Plafonig pakolva
elképesztően sok cuccot nyel, természetszerűleg ilyenkor jön ki
legjobban a méretelőny a kompakt kombikhoz képest. Esőben jó
pakolni, egyébként nem kényelmes, de felárért külön nyílik a hátsó
szélvédő. A kalaptartót nem emeli zsinór, viszont kettéhajtható,
ha pedig nem kell, lecsúsztatható a hátsó ülések mögötti kis
sínbe. A nyaralásos pakoláskor nem vettem ki, mondván: jó erős
ahhoz, hogy elbírjon pár tömött táskát, és legalább osztja
a teret. Elbírta, osztotta.
A csomagtérpadló sík, de két kis üregen kívül nem alakítottak ki
benne tárolóhelyeket a KRESZ-cuccoknak, apró mifenéknek.
A pótkerék nem szűkíti a puttonyt, a kocsi alá kötötték,
kipakolás nélkül is leengedhető az okosan elhelyezett csavarral.
Kevés idegtépőbb dolgot tudok elképzelni, mint egy kamion mögött
nyolcvanazni tízpercekig egy zsúfolt főúton – mondjuk egy Focusban.
A Berlingóval nem gond lassan menni, nincs benne az
a kényszeres rohanás a lelkében, mint sok mai
személyautóéban. És ez jó.
A kilencven lovas dízel 130-140-ig egykedvűen húzza kasztnit, utána
kicsit elerőtlenedik, ahogy egyre erősebben száll szembe
a légellenállás a nagy homlokfelülettel. A fogyasztás
erősen függ a sebességtől; óvatos országúti tempó mellett öt liter
alatti megvalósult álom is elérhető, 130 felett viszont a hét
literbe is belenyalogat. Kútnál ellenőrizve, nagy átlagot számolva
összességében a két és félezer kilométeres kirándulás 6,4 literes
átlagra jött ki.
A motor mellett a futómű is teljesít olyan jól, mint egy
kompakt személyautóé. Nem csoda, hiszen az egész a
C4 Picasso alól
jön. Kényelmes, pontos, kicsit keményebb, mint a francia autóknál
megszokhattuk, de legalább stabil a húzós kanyarokban. Bosszantott
viszont, hogy a kormányvisszatérítő erő túl nagy. Lehet, hogy
sportosnak szánták a beállítást, de inkább idegesen kapkodós lett
tőle az autó, ami nem illik a tágas családiassághoz.
Egy-két apró baromság persze kibukott a hosszú együttlét alatt.
A térdem például folyton belevert a középkonzolba is, meg az
ajtókárpitba is. Mosásnál szívás, hogy a hosszú, merev, nem
mosóálló antenna elérhetetlen helyen van. (A mostani személyautókon
megszokott rövid kis antennákat nem kell levenni a gépi mosóban.
Ugye, hogy van fejlődés az autóiparban!) Ismerek embert, aki inkább
háromfokú háztartási létrát hordana a csomagtartóban, semhogy
a küszöböt tapossa, ha mosatni akar – én biz' megtapostam
a küszöböt ilyenkor.
A manuális klíma nagyon melegben kicsit nehezen talál magára,
egyszerűen nem akart hideget fújni, de tíz perc türelmi idő után már
megérkezett az enyhet adó hűs fuvallat. Furcsán ellentmondásos, de
érthető: mintha az elektronika nem engedné hideget csinálni (tehát
terhelni) a motort, amíg nem melegszik be.
A hamutartó pohárkát kollégámhoz hasonlóan (a Partner tesztje során
hírszerkesztőnk járt így) én is belöktem véletlenül a pedálok alá.
Ez kiküszöbölhető azzal, hogy az ember megveszi a két első ülés
közé a kis szekretert. ami a hátul ülőknek is jelentősen
megdobja a komfortérzetet; ebben a nem különösebben
felextrázott példányban nekik csak pár üreg jutott az ajtóban, egy-egy
csempészrekesz a padlóban, a szőnyeg alatt, meg két zseb az
első ülések támláján. Számomra a teszt egyik legfőbb tanulsága:
Berlingóból drágát kell venni.
A 90 lovas Multispace listaáron 4,54 millió forint, de
a Citroën hagyományosan abszurd árpolitikája szerint ez valójában
csupán 4,04 milla. (Az olcsóbb Citroënek listaárából fél,
a drágábbakéból egymillió forint kedvezmény automatikusan jár már
évek óta.) Aki megelégszik egy tolóajtóval, nem automata
ablakemelőkkel, nem tart igényt ködlámpára és klímára, és 75 lóerő is
elég neki 90 helyett, három és félmillióért kaphat dízel Berlingót.
A 90 lovas, 1,6 literes benzines még olcsóbb, 3,14 millióba kerül.
És lesz egy autója, amit nem fog szeretni.
Csak a perspektíva végett: kézi klímás
Focus kombi (Trend felszereltség) ugyanezzel a motorral
4,868 millió.
Focus C-Max
egyterű, szintén a legolcsóbb klímás, tehát Trend: 5,084
milla.
Ellenben némi többletteher vállalásával igazán jól felszerelt
családi utazóautó kreálható a Berlingóból. Inkább ennék kevesebbet
egy évig, de kifizetném a 70 ezret a klíma automata
vezérlőjéért, a 210 ezret a modul csomag nevű dologért, ami
egy praktikus, kivehető dobozzal új értelmet ad a két első ülés
közti térnek, és egy polcrendszerrel kihasználhatóvá teszi az utasok
feje feletti arasznyi, addig haszontalan teret, lehajtható
asztalkákkal.
További cikkeink
