Mikor az ember megveszi élete első autóját, elképesztően boldog. Az
elején minden csodálatos, tökéletes az idill, de nem telik el két
hónap, már kezdi is az álmodozást valami szebbről, jobbról, erősebbről.
Turbót
rakunk majd bele, meg tuning vezérműtengelyt, felhúzzuk 60-ról vagy 150
lóerősre, aztán csak néznek majd az Audik meg a BMW-k, amikor
a lámpánál állva hagyjuk őket. Persze a
Skoda Favoritok,
Lada Samarák meg
egynégyes Golfok
nagy része ilyen-olyan, legfőképp anyagi jellegű indokoknak
köszönhetően megússza a nagy átalakítást, de az álom attól még
szép és kerek: olcsó, egyszerű autóval jobbat, drágábbat alázni, az ám
az igazi öröm.
Az Ignis Sportot olyan emberek rakhatták össze, akik valaha
elmerültek valami hasonló fantáziálásban. Az Ignis minden, csak nem
vagány, annak ellenére, hogy egész jól megy, kiváló minőségű Enkei
alufelniken gurul le a futószalagról, és három ajtóval, sötétített
üveggel meg hátsó légterelővel valamivel komolyabban is néz ki, mint
mezei testvérei.
Vannak egyéb előnyei is, például hogy Japánban rakják össze, hogy
ezerötös motorja közel 110 lóerős, míg az autó mindössze 945 kilót
nyom, ennek megfelelően a gyorsulása sem rossz. Kilenc másodpercen
belül éri el a százat, amivel bizony tényleg meg tud lepni sok
nagyobb, drágább és erősebb autót; de a vagánysági mutatói akkor
is a béka feneke alatt vannak.
Az ülések Recarók, ha nem is a legdrágább fajtából, de nem
lehet rájuk panasz, elég jól tartják az ember testét a kanyarokban
és jól is néznek ki. A kormány és a váltó bőr, ez dicséretes,
a középkonzolon lévő szánalmas, szénszálas műanyagot utánzó
borítás azonban borzalmas. Mentségére szóljon, hogy sok komolyabb
sportautóban is
sütöttek el hasonlót. A kilométeróra és a fordulatszámmérő
szép fémkeretet és fehér hátlapot kapott, szóval az alupedálokat kivéve
minden megszokott kiegészítőt megtalálhatunk az Ignis Sport belsejében,
a hangulat mégis inkább suzukis, mint sportos.
A második sorban természetesen nem túl nagy a hely, de van
ennél komolyabb probléma is: hátul merevtengelyes a futómű, ezért
az Ignisben a hátsó sorban nem túl kellemes utazni, főleg, ha sok
a kátyú. Ugyanez a merev tengely tehet arról is, hogy az
Ignis Sportot nem tudom tiszta szívből ajánlani azoknak, akik kevés
pénzből szeretnének sportautót vásárolni.
Hogy egzakt méréseket tudjunk végezni és biztonságosan autózhassunk
a határon, vagy akár azon is túl, lementünk az
Euro-Ringre.
A gyári Ignis Sport mellett jött egy 150 lovas, kompresszoros
változat is, valamint egy
Swift Sport,
hogy tudjuk mihez hasonlítani a köridőket. Mindhárom autót
teljesen más érzés vezetni, mindegyik tudott valamit, amit a többi
nem, érdekes, hogy a köridőkön ez alig-alig látszott.
Suzuki Swift Sport
A Swift Sportot már többször is
próbáltuk,
versenypályán is jártunk már vele, de a köridejét eddig még sosem mértük. Az
Euro-Ring bő 2,7
kilométer hosszú aszfaltcsíkján 1:37 alatt ért körbe az autó; ezt
a köridőt bajosan nevezhetnénk sátáninak, de az autó technikai
adatainak ismeretében egyáltalán nem rossz. A Swift motorereje épp
kielégítő, a futóműve azonban nagyon rendben van, még mindig jó
vele menni, kellemes érzés, ahogy riszálja a fenekét
a kanyarokban.
Suzuki Ignis Sport
Az Ignis több mint egy mázsával könnyebb a Swiftnél, ezért
lehet, hogy a motorja erősebbnek tűnik – annak ellenére, hogy
a valóságban 17 lóerővel gyengébb. Elvileg ugyanúgy mennek,
legalábbis a gyártó 8,9-es gyorsulást ad meg mindkét modellnél, az
Ignis mégis kicsit élőbbnek, lendületesebbnek érződik az egyenesben; de
aztán jön a kanyar és hamar szertefoszlik az álom.
A két autó tengelytávja gyakorlatilag megegyezik, a Swifttel
mégis lehet szépen, pályaautós stílusban autózni, az Ignis azonban
annyira lassú a kanyarban és annyira nehezen gyorsít ki –
kigyorsítás helyett inkább az orrát akarja kitúrni minduntalan –, hogy
ezzel inkább a ralis vezetési stílus a célravezető: be kell
vágni a kanyarba, minél előbb megcélozni az egyenest aztán nyomni
a gázt tiszta erőből.
Az autók köridejét a következő oldalon tudhatják meg, de fény
derül a fogyasztásra is. LAPOZZON!
A hosszú kanyarokban azonban nem nagyon tehetünk semmit: ahol
a futóműre nagy szükség van, az Ignis Sport elvérzik. Ennek
ellenére mindössze hat tizeddel futott rosszabb kört a Swiftnél,
ami egyrészt kisebb tömegének, másrészt a kopott gumiknak
köszönhető, versenypályán ugyanis minél kopottabb a gumi, annál
jobb lesz a köridő.
Az utcai gumi és a versenypálya
szinte elnyűhetetlenek
Amíg egy gumi új, nem nagyon tapad. Nem arra a pár
kilométerre gondolok, amíg lekopik az a csúszós műanyag
izé a futófelületről, hanem ami ezután következik.
A magas profilú gumi jobbra-balra nyeklik
a kanyarokban, pedig a jó köridő elérése érdekében
pontosan arra kéne törekedni, hogy az autó egész szerkezete
minél stabilabb, minél merevebb legyen – ezért cserélik ki
a rugókat és a lengéscsillapítókat keményebbre, ezért
(is) a bukócső stb.
Egy magas profilú gumi miatt akár 2-3-4 másodpercet is
bukhatunk körönként, versenypályája és gumija válogatja. Aztán
lassan, ahogy a minta a végéhez közeledik,
a gumi hihetetlenül begyorsul. Fontos persze, hogy
maradjon rajta futófelület, hiszen ami az alatt van, nem arra
való, hogy versenypályán közlekedjünk vele, legfeljebb hogy
elcsoszogjunk a gumishoz.
Egy utcai gumi a halála előtti utolsó pár száz vagy pár
ezer kilométeren a leggyorsabb. Ez azonban kizárólag akkor
igaz, ha nincs víz a pályán, esőben ugyanis egyszerre
megint nagy szükség lesz a mintázatra, hogy a mély
rovátkákon keresztül könnyen tudjon távozni a gumik és az
aszfalt közé szorult vízmennyiség. Nedves felületen tehát pont
az ellenkezője igaz: minél újabb a gumi, annál jobb lesz
a köridő.
A nagyon kopott gumikat ezért nem érdemes utcán használni,
hiszen bármikor eshet, vagy kerülhet por, sár, avar, miegyéb
a kerekek alá, és akkor bizony nem sok esélyünk lesz
megállni vagy korrigálni. Annál jobban járunk, ha leszedjük
őket, még mielőtt kilehelik a lelküket, és egy szép,
napsütötte délutánon leradírozzuk róluk a maradék
mintázatot egy versenypályán.
Suzuki Ignis Sport kompressor
Svájcban a Suzuki kereskedésekben kínáltak az Ignis Sporthoz
fél-gyári tuningot, vagyis olyan megoldást, amit nem a Suzuki
Sport talált ki és szerel be, mégis jótáll érte a forgalmazó.
A kompresszort, melyért a tesztautó tulajdonosa úgy 18 000
kilométerrel ezelőtt kiutazott Svájcba, a svájci Ruf Kompressoren
AG gyártja – ne keverjük össze a Porschéiról híres német RUF
Automobile GMBH-val.
A kompresszor 150 lóerőt varázsol a 109-ből. Mindössze 0,4 bar
nyomáson dolgozik, ám ez is bőven elég a kis Suzukinak. Amikor
mentünk vele, folyamatosan az járt az eszemben, ez pont jó, ehhez
a konstrukcióhoz egyszerűen tökéletes ez a teljesítmény, nem
is kéne több. A tuning motorral az autó 7,6 másodperc alatt
van százon, és minden sebesség- valamint fordulatszám-tartományban
nagyon erős és élvezetes.
Sajnos azonban a merevtengellyel, meg úgy általában
a futóművel kapcsolatos problémák ennél az autónál is előjöttek,
pedig Koni gátlók és Eibach rugók kerültek a gyári alkatrészek
helyére. Ráadásul az autón vadiúj gumik voltak, nem csoda, hogy nem
sikerült megdöntenie a Swift Sport köridejét. Házi bajnokságunk
első helyén fej-fej mellett végzett a két autó, bár a Swift
talán öt századmásodperccel gyorsabb volt, de kézi mérésnél ilyen kicsi
eltérést nem vehetünk alapul, tehát a tuning Ignis körideje, akár
a Swifté, 1:37 lett.
minden valamirevaló sportautóban
Nem rossz játék az Ignis Sport – eddig nem említettem, hogy
a váltó tökéletesen pontos és a fokozatok elosztása is
sportautóhoz méltó – de annyira nem is jó, ráadásul a béna futómű
miatt nem is nagyon érdemes hozzányúlni. 1,4 és 2,2 millió közötti áron
kaphatunk egy 3-4 éves darabot, de nem tudom tiszta szívből ajánlani,
sokkal inkább egy
Saxo VTS-t; igaz,
kicsit régebbi lesz, de ugyanennyivel olcsóbb is, és sokkal
szórakoztatóbb, mókásabb kisautó, nem utolsó sorban szebb is.
Az Ignis Sport inkább azoknak való, akik szeretnek rejtőzködni, és
lesből támadni, mint a leopárd. Sima városi kisautó, elmegy kábé
hét liter benzinnel – érdekes, hogy a kompresszoros mindössze egy
literrel eszik többet a gyárinál. Nagy meglepetéseket okozhat
állórajtoknál, de a kanyarokban alulmarad.
Népítéletünkben viszonylag
sok
Ignis Sportot találtam. A tulajdonosok egytől-egyig nagyon szeretik,
egyedül a kemény rugózásra panaszkodnak sokan.
A megbízhatósága megkérdőjelezhetetlen – bár sokaknak zörög az
utasülés – viszont autópályán hangos és nagy sebességnél meglepően
sokat fogyaszt.
További cikkeink
