DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/500mini/.gdata/cikk/500mini_056.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 330px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 220px;
margin-left: 10px;
width: 490px;
}
A
nemzetközi bemutatón már vezettük a kis olaszt, de hivatalos tesztautót talán
januárban kapunk a Fiattól.
Hogy is bírnánk olyan sokáig várni, évek óta nem volt ilyen markáns
megnyilvánulása Európa autóiparának, mint ez az 500-as. Folyton
csak hitegettek a
Trepiuno tanulmánnyal, a reklámkampányt már hónapokkal a gyártás
megindulása előtt elkezdték, annyit sulykolták, hogy lesz, hogy már el
sem hittük, hogy tényleg. És most tessék, itt van, az olaszok
feltámasztották az egyik valaha volt leg
kisebbnagyobb legendát, a csinkvecsentót, és pár napja
szépen el is nyerték vele a
2008-as Év Autója címet.
A
hasznaltauto.hu adatbázisában már most ott figyel pár 500-as. Van
pár kamu hirdetés, melyekben csak rendelhetőként szerepel az autó, de
találtunk két vérkomolyat, igazi kocsikkal. Feldobtunk egy
ötszázast, és a fehéret választottuk. Felhívtuk a kereskedést, mondták,
hogy menjünk nyugodtan, próbáljuk ki bátran. (Köszönjük a lehetőséget a
SolCar-nak! )
Miután megvolt, ott várt ránk az 500-as, vad vita vette kezdetét a
szerkesztőségben:
mit vigyünk mellé mércének? Jómagam a racionalitás jegyében
valódi városi kisautóra gondoltam, mondjuk egy
C1-re,
107-re,
Aygóra, uram bocsá’
Sparkra. A múltba
szívesen révedő kollégák inkább egy
eredeti 500-ast, vagy
legalábbis egy
Kispolszkit küldtek
volna az újdonság mellé, hadd lássuk, mennyivel van kevesebb vas, több
plasztik egy új kis Fityóban. Végül a legtriviálisabb megoldás győzött:
uszítsunk rá egy Minit. Drágább, magasabbra pozicionált, de
tagadhatatlanul ugyanaz az alapkoncepció ihlette.
A BMW Magyarország épp
tudott is szolgálni egy új Minivel, egy dízel Cooperrel.
Vajsárga test, fekete tető, fekete küszöb, fekete sárvédőívek, fekete
tükrök: nem a legattraktívabb színkombináció, de visszafogottságában is
mutatós, elegáns ékszer. És milyen jó autó!
A BMW a Mini feltámasztásával nem
egyszerűen csak csinált egy retroautót, de mindjárt példátlan piaci
sikersztorit írt. Ki hallott még olyat, hogy egy
nosztalgiaszörfölés ennyire bejöjjön: az újkori Mini megért egy
komplett generációváltást. Az első szériát 2001-től 2006-ig
gyártották (illetve a kabriót még most is), az újnak állítólag
minden porcikája más.
A BMW Vecsésen székel, az 500-ast a Budaörsi úton kellett
felvennünk.
Élmény volt átminizni kelet-Pestről nyugat-Budára. Kényelmes
ülések, sportosan feszes futómű, direkt kormányzás, elegendő nyomaték
és teljesítmény a Cooper jelzéstől elvárt fürgeséghez. (Az elődmodell
kompresszoros csúcsváltozata és a mostani legerősebb, az
1,6-os turbómotor
persze sokkal jobban tol, de sokkal többet is eszik velük a Mini.)
Mindössze egy zavaró jelenséget lehet felróni az autónak: a dízelmotor
csúf kerregését. A dízel BMW-k valahogy szebben, fojtottabban
szólnak.
A remek műszaki alapok élvezete mellett leginkább csak a piros
lámpánál jut idő egy Miniben a belsőt csodálni.
Ilyen nem volt, és nem is igen lesz, hogy szépség, stílus és
funkcionalitás ilyen zseniálisan találkozzon. Kezdjük mindjárt ott,
hogy a szép és kicsi autóban kényelmesen el lehet férni elöl-hátul (181
centi és 98 kiló nem panaszkodik maga mögött).
kandallópárkányán is jól mutatna
A lapostányér méretű sebességmérőt
legszívesebben kiakasztanám dísznek a konyhában, de nem csak
szép, leolvasni is folyamatosan le lehet a szemünk sarkából. A
Mini-embléma formájába rendezett klíma- és rádiókonzol hamar átlátható,
megszokható. Nagyon elegáns a gombbal nyitható kesztyűtartó. Az
egyetlen buta hiba, hogy a kézifékkar belever a lehajtott
könyöklőbe.
A legjobbak pedig a gombok. Amik nem gombok, hanem kis pöckök, egy
sor a tetőn, egy lent középen, a raliautók utólag bekendácsolt
kapcsolótábláit idézve.
De gombok, nem kapcsolók, hiszen nem áramot adnak fogyasztóknak,
hanem jelet az elektronikának. Például a beltérvilágítás pöckét le is,
fel is billegtethetjük: egy pöccintés egy impulzus. És ha már
beltérvilágítás. A tükör alatti és a B-oszlop tetején lévő kis lámpák
színe az egyik kis pöcökkel változtatható, nagyjából rózsaszíntől
ibolyáig. Hangulatfüggő háttérvilágítás éjjeli krúzinghoz,
fantasztikus.
És akkor egyszer csak megérkeztünk az 500-ashoz. Ami külsejében
ugyanaz, csak más. Tessenek megnézni: világos test, sötét tető,
tökegyforma tükrök, még a lámpák formája, a világítótestek elhelyezése
is hasonló.
A Mini kicsit szélesebben terpeszt, az 500-as kicsit magasabbra
nyúlik, előbbi inkább sportos, utóbbi inkább konzervatív öltönyhöz
vagy estélyihez tervezett kiegészítő.
A Fiat nem teljesen önálló, eleve retrócuccnak fejlesztett modell,
hiszen
a Panda alapjaira épül, mégis, még hitelesebben idézi ősét, mint
a Mini a sajátját. Külsejével azonnal levett a lábamról, ez a kisautó
talán abszolúte is csinosabb a német-angolnál. Tökéletesen hozza az
ötven éve bemutatott ősatya formáját, de a mai divatnak megfelelően
semmi kiálló, lelógó dolog (lökhárító például) nem bontja meg az egy
tömbből faragottságot.
Na de végül is most akkor hát melyik a jobb?
Rögtön megmondjuk.
Mennyi egy 500?
Úgy három körül indul majd – egyelőre ennyi az összes
hivatalos információ, amit a Fiat Magyarországtól ki tudtunk
csikarni a Fiat 500 árlistájára vonatkozóan. Januárban lesz majd a
hazai bemutató, akkor lesznek fix árak, addig csak találgatni
tudunk. Hát találgassunk!
A német
Fiat-honlap szerint 10 500 eurótól van 500-as. Ennyibe kerül az
1,2 literes alapmodell. Nézzük csak, a szürkeimportos tesztautót –
stílusosan 500 futott kilométerrel -
4,9 milláért rakták ki a kereskedésbe. Öszekonfiguráltam a
kocsit a német oldalon (az automata klíma, a pendrive-evő hifi
feláras), és 16400 euró jött ki. Ész nélküli, durva számolással
tehát egy euró 500-as Fiatra, majd magyar forintra konvertálva 300
forintot ér (az MNB-nél középárfolyamon különben 257-et), azaz a
tíz és félezres alapmodell úgy 3,15 millióra jönne ki. No de majd
meglátjuk.
Odabent is csudaszép. A kekeckedő
letűntkor-siratók, rozsdarágók, mániákus veteráncsókolók
beleköthetnek abba, hogy az eredetihez képest milyen művi a kocsi
színére lakkozott, de műanyagból készült, csak dekorációs célokat
szolgáló ál-lemez keresztben a műszerfalon, meg hogy szöges ellentétben
az ősmodell egyszerű bakelitvolánjával ebből a bőrrel burkolt,
légzsákos, vaskos kormánykerékből süt a drágaság.
Igen, így van, viszont míg a régi modellben például meghaltunk
volna, ha nekünk jön egy másik 500-as, ebben alighanem megmaradnánk,
legalábbis az
ötcsillagos NCAP-teszt erre enged következtetni. És ez a
két új 500-as sokkal gyorsabban is egymásnak mehet, mint a
régiek, hiszen a 479 köbcentis, 13 lóerős, talán ha 100 km/h
csúcssebességre képes előddel szemben a 69 lóerős 1,2-es 160, a 101
lovas 1,4-es akár 182 km/h-ra is jó. Az 1,3-as, 75 lovas dízel meg tán
még az ősnél is kevesebbet eszik.
Ez fájni fog!
Az új 500-as ugye úgy köszönt be a
világnak, hogy 500 wants you! A német Fiat oldalon találtunk egy új
szlogent is. Miszerint: Fiat 500. You are, we car.
játékasztalon. És nagyon jó vele
kapcsolgatni, pontos, könnyed
Jópofa a műszeregység is, egy nagy, régiesen tipografált gyűrű a
sebességmérőnek, benne egy kisebb, régiesen tipografált gyűrű a
fordulatszámnak, legbelül egy cseppet sem régies folyadékkristályos
kijelző minden egyébnek. Ennek az egésznek
mégsem olyan zavaros az értelmezése, mint gondolnánk. A
narancsszín háttérvilágítás itt is, a középkonzolon is jól harmonizál a
csontszínű környezettel. Kontrasztosan jópofa mindezek alatt a
váltógomb, ami egy fekete biliárdgolyó.
Az új 500-as egy gyönyörű, kívánatos kisautó, igazi ékszer. És
aki szerelmes belé, vágyik rá, és nem kíváncsi a hibáira, most
hagyja abba az olvasást. Az idill ugyanis addig tart, amíg nem
próbálunk vele közlekedni.
Alighanem nagy baj, hogy az 5,7 milliós Minivel érkeztünk 500-ast
nézni.
Ha mondjuk a negyvenes busszal jövünk, valószínűleg nem kezd
azonnal zavarni, hogy az 1,4-es benzinmotor hangos, ugyanakkor az alsó
párezres fordulatszám-tartományban milyen erőtlen. Hogy a futómű nem
sportosan, hanem csupán kellemetlenül kemény.
Tán észre sem veszem, milyen sok hely kell a csepp autónak a
megforduláshoz (a Mini röhögve körözött két buszöbölben és két sávban,
a Fiattal egyfolytában féltem, hogy megérintem a padkát). És alighanem
abba is szó nélkül beletörődöm, hogy a hátsó sorban magam mögött csak
ferdén tartott nyakkal ülhetek, különben a fejem csúnyán beleér a
tetőbe.
És nem tűnik fel, hogy nincs fedele a kesztyűtartónak. Meg hogy
hatalmas illesztési hézag tátong az A-oszlop tövében. És hogy a többi
gombhoz képest milyen gagyi az ablakemelő és a tükörállító.
Összegezve tehát:
én inkább Minire vágyom. Sokkal drágább, az igaz, a 95 lovas
1,4-es belépőmodell 4,54 millió forint, az 1,4-es alap-500-as
nemigen lesz több négy millánál, de összerakottságban, minőségben,
ötletességben, hangulatban, vezetési élményben a Mini utazás közben
sokkal többet is nyújt.
Viszont teljesen megértem, ha valaki belezúg az 500-asba, és
vesz egyet magának városi rohangászásra. Mert annyira szép, hogy még
sokkal többet is meg lehetne neki bocsátani, mint amit meg kell.
Remélem, sokan vesznek belőle, remélem, sokat látok majd, mert szeretek
el-elmosolyodni autózás közben.
További cikkeink
