DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/spiderjts/.gdata/cikk/spiderjts_015.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 420px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 280px;
margin-left: 10px;
width: 490px;
}
Carola hogy mondja?
Barátnőm és
állandó olasz segítségem, Carola így: szpider.
A Pininfarina, a kabriófelelős álomcsapat óriási, felszteroidolt
Brera-feneket
rajzolt a Spider Alfa
159-ről és a
Breráról is ismert orra mögé. A Spiderre
írhatták volna azt is; Brera Cabriolet, de így mennyivel
stílusosabb, és a Spidernek sokkal több köze van a stílushoz, mint
bármi máshoz.
A hűtőmaszk vízszintes krómszilái és a lámpabura nélküli
gonosz pókszemek a rájuk boruló motorháztetővel minden
formatervezési trenddel szembemennek, fütyülnek a légellenállás
rabságában szenvedő irányelvekre. A Spider plasztikus
részletmegoldásai, bogártemető fényszórói
hiába nem újdonságok, még mindig hatásos izgatószerek, és a
kabrió nem túl félénk arányain még hangsúlyosabbak.
Az első kerekeken durván túlnyúló orr és a karosszéria legvégébe
kitolt hátsó kerekek becsapják a szemet, a Spider mintha előrecsúszott
volna a tengelyeken, a pók előrenyúlt szegény verdeső lepkéért. Szinte
álltában is orra bukik. A túlméretezett, vastag izomkötegekkel
összefogott magas far erős, hátsókerekes sprintert sejtet a dizájn mögé
bújtatva, mintha elemelkedett farral füstölné a hátsó kerekeit. Pedig
erről szó sincs.
A fenekén a Spider felirat és az oldalán a Pininfarina-logó
retróhangulata jól elfér az
1966 óta gyártott modellen . A krómkilincs szokatlanul visszafogott, pedig az
Alfákon gyakran ez a főfogás.
A lyukmintázatú alufelni nélkül odalenne az egész
dizájnprodukció, de szerencsére a tesztautó a hagyományos lyukas
Alfa-felnik harapós újraértelmezett változatát kapta. Ez az egyik
legjobb részlet az autón, és ez a legjobb felni a választékban, a
küllős Audi-sztájl borzasztóan kínos, nem is értem hogy ajánlhatják
egyáltalán fel. A sok ökör majd azt választja, mert ilyent még nem
látott, nem érti.
A műszerfal is ismerős. A sofőr felé fordított középkonzol és a
kerek műszerekből felépített rendszer pont ilyen az előbb említett
modelleken is. A durvára szálcsiszolt alumíniumpanelek
gyönyörűek, de betesznek a felkelő napnak hátat fordító
kabriózásnak, a visszatükröződés egyszerűen elviselhetetlen,
viszont kiválóan derítene fotózáshoz. Háttal a napnak nincs nyitott
tetővel spiderezés, de ez a kellemetlenség a nappali városi használatot
sem könnyíti meg.
Az ülések magassága tág tartományokon belül állítható, de magas
sofőröknek még így is gond lehet a túl alacsonyan beívelő szélvédő, 188
centivel már pont homlok felett ér véget, bezártság érzését keltve.
Pont egy kabrióban. Az ülések mögött kialakított kis pad nagyon
hasznos, van hely a kézitáskáknak, bár az
olasz autókra nyitott Natival megállapítottuk, ismerünk olyan szánalmas
nőszemélyeket, akik oda is bekucorodnának. Ezzel
a hátsó pakolási lehetőséggel ki is váltották a
tárolórekeszeket, nincs pohártartó, és a kesztyűtartó is kicsi, a
térkép se oda, se az ajtózsebbe nem fér be.
A vászontető előnye - a valódi kabrióságon kívül, mert egy CC csak
kényszermegoldás, hamis praktikum -, hogy
a 253 literes csomagtartóban minden tetőpozícióban elfér két
kézipoggyász, ami elég is ide, ez nem dinnyés-Merci. A vászontető
másik előnye a gyors átalakulás lenne, de ez nem jött össze az olasz
mérnököknek: a Spider 30 másodperc alatt hajtogatja magát ki-be.
Pedig sokat kell mozgatni a tetőt, mert felhúzva egyáltalán nem
lehet hátra kilátni. A kéttükrös módszer a túlnyúló far miatt csak
nagyon lassan megy, ösztönből kell manőverezni. Ezért is
kellene bele egy használható tolatóradar, de ebbe is a szokásos,
rosszul beállított típus jutott. A szerkesztőségi mélygarázsból negyedóra alatt
szabadítottam ki. Teherautóval gyorsabban ment volna, azon nem félteném
úgy a Rosso Rubino fényezést sem.
A tökéletes piros
A piros a hagyományos értelmezés
szerint a kék és a sárga melletti alapszín (a nyomdaipar a
CMYK-ra esküszik).
Tömény és sok, főleg egy egész autó felületén, ezért a piros
fényezéshez nem könnyű a megfelelő színt kiválasztani, ez az
Alfa Romeón és a Ferrarin kívül másoknak ritkán szokott sikerülni.
A tökéletes piros fényezés árnyalata megegyezik az egyetlen
használható piros színű rúzséval. A piros rúzs veszélyes, mert a
piros kétségtelenül meleg szín, a meleg színű rúzsok viszont
sárgítják a fogakat, az meg a legritkábban cél. Tehát kell keresni
egy hideg pirosat, de az könnyen lilás lesz, ami egyrészt ronda,
másrészt szederjessé teszi a szájat. Az a piros kell, ami csak
annyira hideg, hogy fehérítse a fogakat, de legyen nagyon telített,
mélyvörösbe hajló, és egy kis narancsos felhang sem árt. Nekem
van ilyen , mert szőke hajhoz nincs jobb. Pont olyan színű, mint a
Spider Rosso Rubinója.
Gombbal indul, amit indítózni azért kell, erre tapasztalati úton
jöttem rá, először csak benyomtam mint a mosógépen (a BMW-nél, és
általában a német autóknál elég az érintés). Így azt hihetem, mégsem
egy robot, hanem még mindig igazi autó, de ha ez az érzés ennyire
fontos az Alfának, meghagyhatták volna a kulccsal reszelés primitív
örömét is. A gombnyomást leszámítva mindenben tökéletesen eltalálták a
súlyos érzetre kényes ízlésemet. A váltóba, kormányba, kapcsolókba,
az összes stratégiai fontosságú helyre a megfelelő méretű
ellensúlyokat akasztották. A kormány nincs megfertőzve a Fiatok
gyűlöletes, de legalább opcionális city funkciójával, belefájdult a
karom, mire a parkolóházban felcsavartam a hatodikra.
A hatsebességes váltó pontos és nagyon röviden kapcsolható, azt is
erőből kell mozgatni. A motor meglepett. Arra számítottam, hogy letépi
a fejem, vagy a szalagkorlátra csavarodva pusztulunk el. Nem így
történt. A 185 lóerő elég lenne másfél tonnára, de
a Spidertől senki sem azt várja, hogy elég, hanem hogy sok.
Ezzel a motorral kielégíthetik a túlzott fizikai behatásokat már
kerülő, de még aktív korosztályok csajozóskabrió-igényét.
Ahogy az egész autó
a látszatra épít, a nem túl sportos motor is természetesen vadul
szól. Mindenképpen pörgetni kell, akkor legalább megindul és
hörögve üvölt. Hatodikban, 190-nél már 5000-nél tart a motor, de a tető
legalább nem szól egy szót se, semmi süvítés, nyiszogás, az
összeszerelés kimondottan jól sikerült, nem szólhat a vászon ellen
semmi.
A 2,2-es Spider pont a
Volvo C70 T5
kifordítva. Sportos külseje lanyha természettel párosul, innen a
kétmillióval drágább, érdektelenül hűvös svéd még túlmotorizáltnak is
tűnik. Az Alfában
mindenki azt kérdezte, mennyit megy (a gyári adat 220 km/h válaszára
többen visszakérdeztek: miért, ott letilt? Hát, mondhatjuk úgy
is...), a Volvóban csak az elegancia volt a téma, pedig az ment
rendesen.
A legnagyobb izgalmat az úthibák okozták. A kötelező Thököly
út-körön egy picit leizzadtam, minden gödröcskét egészen a vállízületig
felsugároz, és kitépi a kormányt a sofőr kezéből. Buszok kitúrta
vályúkban, villamossíneken és egész Magyarországon ajánlott a kétkezes,
lehetőleg görcsös kormányfogás, a kilógatott karral krúzolásért
külföldre kell menni.
További cikkeink
