DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/audi_r8_s5/.gdata/cikk/audi_r8_s5_32.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 350px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 10px;
margin-left: 10px;
width: 490px;
}
Egyszer már voltam
hasonló rendezvényen a Hungaroringen. Akkor RS4-esek, S6-osok, S8-asok meg
egy csomó új TT várta, hogy naphosszat nyüstöljük.
Az R8-ast akkor még csak szoborként tekinthettük meg
nyálcsurgatva, most azonban végre ki is próbálhattuk. Ja igen, az
új S5-öst is kipróbálhattuk. Szegényke, bármilyen más rivális mellett
izgalmas lett volna.
Audi S5
Az S5-ös a hármas kupé BMW-re rímel. Nagy, elegáns, presztízstől
duzzadó négyszemélyes kupé tele vitalitással.
Nem a Hungaroringen kellett volna kipróbálnunk, és pláne nem az
R8-cal együtt. Amikor az ember olyanokat olvas, hogy 354 lovas
V8-as, meg 5,1 másodperces gyorsulás, gondolatban máris egy
versenypályára képzeli magát, ahogy ül az autó volánjánál, és miközben
a tökfőzelékkel összekeveredik a szájban a kenyér héja meg a
fasírozott, a nyitott újság képei megelevenednek. Milyen remek
játékszer az emberi agy, néhány merengő pillanatra bárki lehet
Schumacher, bárkinek lehet S5-öse.
Aztán jön a ronda, gonosz valóság, bele lehet ülni, ki lehet
próbálni, és rövid úton kiderül, hogy már megint a pesszimistáknak volt
igazuk. Az S5-ös granturizmó, a granturizmóság minden előnyével és
hátrányával. Bődületesen
gyors és erős, remekül irányítható, de nagyautósan viselkedik:
kicsit dülöngél, kicsit nehézkes és rettenetesen halk. Ez persze
nem baj, ahogy az sem baj, hogy a sajtóanyag felejthetetlen vezetési
élményről beszél. Biztos sokaknak felejthetetlen élményt okozna magában
a motorerő, bennem azonban egészen más jellegű gondolatok fogalmazódtak
meg.
Azt gondolom, az S5-ös nagyon jó autó. Gyönyörű szép, kényelmes,
kiegyensúlyozott, borzalmasan erős, mégis csöndes luxuskupé. Bármikor
gondolkodás nélkül vállalnék vele egy Budapest-Hamburg-Budapest
kirándulást, ha nem nekem kell fizetni a benzint.
Biztosan megfelel bármilyen célra, de élményautózni nem. Hiába
gyorsul jól, hiába zseniális a V8-as, hiába a remek futómű meg az
összkerékhajtás, ez akkor is inkább bálna, nem angolna.
Még magas fordulaton is alig halljuk a kipufogót, kanyarban a
sportosított futómű ellenére is érezni, a fejlesztésnél a kényelmi
szempontok fontosabbak voltak az irtózatos kanyarsebességnél. Ez
természetesen egyáltalán nem baj, sőt. Vélhetően a célközönség sem
versenypályán akarja majd tönkretenni, és egészen biztosan a
legmesszebbmenőkig elégedett lesz új autójával, mégis azt gondolom,
a háromliteres, szintén összkerékhajtásos dízel sokkal értelmesebb
választásnak tűnik. Sokkal olcsóbb, mindössze 8 tizedmásodperccel
lassabban ugrik százra, vagyis még mindig 6 másodpercen belül, és kábé
fele annyit fogyaszt. Inkább azt vegyék. Az agyuk úgysem az ötös
Audiban fog leszakadni. Arra ott az R8.
Audi R8
Ez a Walter da' Silva egy vonalfetisiszta. Tudják, ő felel az
aktuális SEAT-család
dájnamik lájnjáért, de az S5-ösért és az R8-asért is, és
feltételezem, ő találta ki, hogy az utóbbin körbefutó motívumot
huroknak nevezzék. Idézem:
"Ilyen például a teljes járművet körbefutó vonal, a 'hurok' (loop):
az első légterelőről indulva lendületesen a vállövig fut, megkerüli a
far világos alakzatokból felépített rajzolatát, majd a túloldalon ismét
visszatér az orrhoz. A négy kerékjárat a quattro összkerékhajtás
egyértelmű megnyilvánulásaként, a 'hurok' mentén különös hangsúlyt
kap."
Az R8-ast megpillantván mindenkinek könny szökött a szemébe. Amikor
először láttam, nekem is nagyon tetszett. Most másodjára már
voltak averzióim, de amikor a célegyenesben három R8-as előzött meg
egyszerre, és oldalról nézhettem a sziluettjüket, miközben a
kipufogóik robaja töltötte meg az autónkat, minden ellenérvem elszállt.
Ilyen egy szupersportkocsi. Elegáns, de kegyetlen bérgyilkos, ki
tudományát olyan szintre fejlesztette, hogy boldogan, csodálva nézzük
végig, ahogy precíz, célratörő mozdulataival elválasztja a lelkünket a
testünktől.
A sok különleges formájú LED-es lámpa, a kétszer két kipufogóvég, és
a 100 km/h-s sebesség felett előbújó hátsó szárny már csak apró
igazítás egy mesterművön, az R8
akkor is vagányabb lenne az autók 99,9 százalékánál, ha ezekre
már nem jut energiája a tervezőknek. Azért a hátsó üvegen kikandikáló
V8-as látványától kár lett volna megfosztani az emberiséget.
A beltér természetesen tökéletes harmóniában van a kint látottakkal,
végtelenül elegáns és sportos. Mindent bőr borít, a műszerfalat is,
teljes egészében. Sem a látványra, sem a minőségre nem lehet panasz,
egy probléma azonban van. Az ülések oldaltartása közepes. Sok
autó van, amiben nem húznám a számat, de egy szupersportkocsiba ennyi
nem elég. Mivel az autó kanyarsebessége rettenetes, sokkal sportosabb
üléseket kellett volna belerakni. Még szerencse, hogy más hibája
nincs.
A csomagtartó méretét sportautóknál gyakran határozzák meg
golftáskákban, az R8-as esetében is így van ez. Aki izgult, hogy csak
egy fér bele, fellélegezhet, aki azonban hármat, ne adj isten négyet
szeretett volna magával vinni, rossz hírem van:
az R8-as csomagtartója kétgolftáskás. De hagyjuk a bohóckodást,
nyilván mindenkit sokkal jobban érdekel holmi golftáskáknál, hogy mit
művelt az R8-as a versenypályán. Elmondom. Rettenetes mennyiségű
adrenalint mozgósított, eufórikus tudatállapotot idézett elő, és olyan
gyors volt, mint talán semmi, amit idáig vezettem.
Ahogy beleültem, beállítottam a kormányt, az ülést, és kényelmesen
elhelyezkedtem, gyorsan megnéztem, mi történik, ha egy kicsit
túráztatom a motort. Nehéz elmondani, mit éreztem, ahogy jobb lábam
enyhe mozdítására felmorajlott a kipufogó.
Szívesen hallgatnék órákig egy cd-t, amire az R8 kipufogójának
robaját vették fel. El sem kellett indulni, hogy tudjam, nem fogok
csalódni.
Már az első métereken minden kiderült.
Közvetlen gázreakció, végtelen motorerő, elképesztően merev kasztni,
stabil futómű, precíz kormány, satöbbi, satöbbi. Vezettem már
Maseratit kétfélét,
meg
Corvette-et,
szintén kettőt. Ezekhez tudnám hasonlítani az R8-at. A Maseratiknál a
futómű, de főleg a fékek nem voltak összhangban a motorerővel, vagyis
inkább szupergranturizmónak nevezném azokat az autókat, nem
szupersportkocsinak. A Corvette-nél egészen más volt a helyzet. Volt
abban az autóban valami durva és félelmetes. Valami nyers, brutális,
állatias, amit nagyon élveztem, de tudtam, bármikor ellenem
fordulhat.
Ez viszont egyrészt minden téren kiegyensúlyozott, minden egysége -
motor, fékek, futómű - pontosan ugyanannyit tud, mint a többi,
másrészt kezes. Az R-Tronic, vagyis a DSG váltó villámgyors,
visszaváltásnál szorgalmasan adja a gázfröccsöket, még erre sem kell
figyelnünk. Az R8 a 420 lóerő, a 430 Nm és a 4,6 másodperces
gyorsulás ellenére olyan jól irányítható, olyan kiszámítható, mintha a
felét sem tudná, mégis pont olyan izgalmas, élménydús és bődületesen,
elképesztően, könnyfakasztóan gyors, amilyennek a számok alapján
gondolnánk. A V8-ast nyolcezer fölé forgathatjuk, de már viszonylag
alacsony fordulaton is csodákra képes. 14,9 másodperc alatt kétszázra
gyorsítja fel az R8-at.
Karottának különösen kéne
Le Mans-ban, az Audi standja előtt láttam először, és
belémfagyott a versenyláz. Ilyen formai tökéletességet
tanulmányautón se nagyon látni, ez meg a saját lábán
közlekedik, és még hogy. Direkt kimentem a bemutatóra Fenyő
fotográfussal, akinek a mennyei fotókat köszönhetjük, hogy
lássam-halljam őket mozogni is.
Vezetni nem tudtam, mert a tesztnap nagyobbik felét a Sláger
rádióban töltöttük Winkler kollégával, hogy pótmajmai legyünk a
Boros-Bochkor duónak, de Gyulavitéznek szentül elhiszem, hogy
csodálatos, tudja mit beszél. Kevés dolgot sajnálok ennyire,
mint az R8-ról lecsúszást.
Ha nem rádióztunk volna (hónapokkal korábban elígérkezve,
lemondhatatlanul), le is forgattuk volna a tévéműsor számára a
tesztet. Így érjék be annyival, hogy a pálya mentén töltött
órácskám alatt, amíg GY.V. lelkiismeretesen begyűjtötte a
vezetési tapasztalatokat, a mobiltelefonommal körbevideóztam és
beindítottam egy használaton kívüli példányt. A kép és a hang
is borzalmas, de ez nem tévé, ez telefon. Egyszerűen nem bírtam
ki, hogy ha már ott vagyok, ne szónokoljak pár boldog percig.
Kéne.
Az R8, ahogy az összes brutális Audi, állandóan hajtja mind a négy
kereket. A kanyarvételt elektronikus differenciálzár (EDS) segíti. A
kovácsolt alumíniumból készített ultrakönnyű futómű elöl-hátul egyaránt
kettős keresztlengőkaros, ilyet utcai autókban a legritkább esetben
alkalmaznak, versenyautókban annál gyakrabban.
A Magnetic ride fantázianévre keresztelt lengéscsillapítók,
melyeket egyre több sportos Audiba építenek bele, a másodperc tört
része alatt keményednek be vagy puhulnak fel attól függően, épp
ötvennel tottyanunk bele egy kátyúba, vagy száznegyvennel kanyarodunk
határon. A gátlók alapkeménységét egy sport feliratú gombbal
változtathatjuk. A fékerő is brutális, összesen 24 dugattyú segíti a
fékezést, az első fékek nyolcdugósak, a többi hátul van.
Nem sok ennyire élvezetes és gyors autót vezettem. Az R8
egyértelműen bejött az első háromba a Corvette Z06 és egy német,
Fiesta ST-ből kialakított kupás versenyautó mellé.
Letaszította a dobogóról szívem csücskét, a százlovas,
ezeréves kupás Opel Astrát, de nem bánom.
Nem is az benne a jó, hogy szép és gyors és precízen
összerakták, hanem hogy mennyire kezes, mennyire könnyen kezelhető,
és közben mégis fenomenális élményt nyújt. Nem félelmetes, lehet vele
önfeledten állatkodni anélkül, hogy folyamatosan halálfélelmünk lenne.
Nem hiányzik belőle semmi. Legfeljebb két versenyülés, aminek
oldaltartása is van.
További cikkeink
