Kérem, gyűljenek két csoportba! Balra, akinek tetszik a Seat aktuális formavilága! Jobbra, akinek nem! Köszönöm! Akik balra álltak, jöjjenek velem, a jobb oldali csapat hazamehet, nem kell tovább olvasniuk. Önök semmilyen körülmények között nem fognak Altea XL-t venni.

hirdetés

DIV.kepre2
{
background-image:
url('http://index.hu/cikkepek/totalcar/tesztek/seatalteaxl/.gdata/cikk/seatalteaxl_012.jpg');
background-repeat: no-repeat;
padding: 8px 4px;
color: black;
height: 300px;
}
DIV.kepre2 P
{
margin-top: 200px;
margin-left: 10px;
width: 490px;
}

Félprofilból még nem tűnik fel, milyen hosszú

Ezen az autón mindent a forma határoz meg. Van ugyanis egy
konszerntárs, az
Octavia Combi:
ugyanazokkal a motorokkal, gyakorlatilag ugyanazon az áron, nagyjából
azonos felszereltségi szinteken, jóval nagyobb csomagtérrel:
532 liter helyett 580-at ad. Miért venne hát bárki inkább
Alteát?

Kizárólag a formáért - már ha kedveli az új Seatokat. Arcra most már
mindegyik egyforma, az Altea XL is orsóforma fényszórókkal világít,
megkapta a gömbölyded, pajzsforma hűtőmaszkot, közepén az irdatlan
emblémával. Nagyon látványos, ahogy az A-oszlopok továbbfolynak a
motorháztető domborítása mentén, hogy a rendszám felett találkozzanak
egy lendületes ívben. Jópofa részleteltüntető trükk: az ablaktörlők
szép időben ügyesen elbújnak odvaikba, nehogy eltereljék a figyelmet
erről a formai játékról. És szép a lökhárító alsó része is, a méhsejtes
rácsbetétek, a pályaverseny-autók frontspoilereit idéző fényezett
kerettel.
Szemből nagyon tudatosan, odafigyelve tervezett, pofás autó az
Altea XL.

Teszt: Seat Altea XL 1,9 PDTDI Stylance

És hátulról is, csak egész máshogy. A kocsi farát aprólékosan
kidolgozott, külön-külön hangsúlyos részletek helyett inkább
megpróbálták harmonikusan egybeönteni. A jelzésszerű tetőspoiler, a
kicsit szomorú lámpák, a törésmentes csomagtérfedél egy gömbölyded
formába olvad, csak a lökhárító dudorodik ki valamelyest a képből.
Kicsit hot-rodos az egész, van benne némi
PT Cruiser .

Félprofilból, félhátulról is dögös, viszont teliben oldalról
szemlélve sajnos szétesik a kép.
A Seat valamiért úgy véli, a klasszikus családi autókategóriákat
egészen szokatlanul kell megközelíteni. A
Toledo limuzint
seggráragasztásos technikával, az Altea XL kombit nyújtással
készítették. A sima
Altea arányos
volt, de az XL-t úgy széthúzták, mint egy sztreccslimót. Ahogy a
Toledón, az XL-en is kényelmetlen feszengést vált ki az eredetileg
harmonikus forma durva elbarmolása. Még abban sem vagyok biztos, hogy
jó ötlet volt a tetőkorlátok rásimítása a tetőre: ha lenne alattuk egy
kis rés, esetleg magasabban futnának, talán segítenének kicsit
arányosítani a sziluettet.

Épp ragadozik

Még a fényezésről egy szót, aztán beülhetünk. Érdekes ez a fekete
metál. Messziről szépen csillog, de közelről durván darabos, mert
ritkásan szórták meg, ráadásul nagy fémszemcsékkel. Fura, de
látványos.

Jó itt nekem vajon? (Jó)

Belül hatalmas. Akármelyik ajtót nyitom ki, irdatlan tér tárul
fel. A vezetőülés széles tartományokban állítható fel-le, előre-hátra
egyaránt. Hátul kényelmesen keresztberakom magam mögött a lábam,
másodmagammal könyökösszeakadás nélkül elfogyaszthatunk egy tál knédlit
a kis teleszkópos asztalkákról. Közénk, a széles lehajtható könyöklőre
(pohártartókkal), a desszertet és a sört is fel lehet tálalni az ebéd
mellé.

A csomagtartó az embléma billenésére nyílik, ez az apróság minden
alkalommal felüdíti a lelkem, amikor Seat közelébe kerülök. Az ajtó
alatt kétoldalt van két hálós rekeszke az apróságoknak, köztük pedig
sík padlójú, szürreálisan tágas tér várja a cuccot. Ha
előrelökjük a hátsó ülések támláit, 1,6 köbméter űr tátong felénk. Az
ajtó becsapásánál még egy aprósággal kedveskedik a Seat: a kárpit
belsején egy nagy, széles vájat a behúzófogantyú, mindig és mindenkinek
kézre esik. Triviális megoldás, mégis, alig akad rá gyakorlati példa
ebben a jobbkezes világban (én is jobbkezes vagyok, csak empatikus
is).

Még mindig melengeti a szívem, pedig az Ibiza már vagy hét éve így nyílik

Meglestük, amint dolgát végzi az erdőben

Ha a helykínálatra nem is, a belvilág depresszív hangulatára már
újra van panaszom. Eleve nyomasztó a mai magas övvonalú autók
tankszerűsége, ezt az Altea XL-ben még egy szinte sík szélvédővel is
sikerült fokozni. Tesztautónkban belül övvonaltól lefelé minden
sötétszürke, innen fölfelé viszont világosszürkére vált az oszlopok, a
tető kárpitozása.
Fura, valakinek biztos tetszik, én inkább befordultam tőle. Van
egy kis króm a kilincseken, a kézifék gombján, a szellőzök közepén, egy
kicsi a napszemüvegtartón, de még ez sem bírt felvidítani. Meg a
műszerfal narancsos fényei sem. Az ál-szénszál sem a kemény
műanyagokon. Mintha német dizájner próbált volna latin belsőt alkotni
minél olcsóbb anyagokból. Valószínűleg így is történt.

Depresszív, de érdekes a beltér

A műszerfalat sem értem. Kusza az egész.
A kormány mögött semmi sem az, aminek lennie kéne. Sportos akar
leni, de a fordulatszámmérő a legkisebb. Szimmetrikus akar lenni, de a
bal oldali blokk, a széttagolt álkörműszer tönkreteszi a harmóniát.
Rossz az is, hogy nem középen van a központi információs LCD. Értem én,
hogy nem akartak még egy VW-t, még egy Skodát csinálni, de ez így nem
az igazi, erőltetett és zavaros. Egy dolog azért tetszik: a függő
helyzetből, hat órától induló mutatók bizsergetően izgalmasak.

Ettől Seat az Altea XL:
gombos középkonzolt kapott a Skodák,
VW-k tekerőse helyett

A középkonzol már lényegesen jobban sikerült, ez az egyetlen hely,
ahol
megjelenik valami olyasmi, amire azt mondhatjuk: önálló
Seat-identitás. Kézre is esik, látványos is, az ergonómia sem
rossz. Van, ahol majdnem, de aztán ott sem: a gombok aprók, mégsem
lehet kettőt nyomni egyszerre, mert kis kiálló pöckökkel választották
el őket. Eredeti és szellemes megoldás (korábbi Seat-modellekből
örökölt hagyaték), tetszik, hogy nem a könnyebb ellenállás irányába
ment a tervezőbrigád, és nem importálták ide is a VW-k, Skodák
klímablokkját.

Aztán a középkonzol alá érve a feltérképezésben újra kétségek
kezdtek mardosni. Jó, a vészvillogó elhelyezése ötletes, tetszik, de
van mellette kétoldalt két kapaszkodó, mint az
A3-ban, mint az
EOS-ban.
Egy kapaszkodóval szemben nem lehet túl sok elvárásunk: legyen
erős és jó fogású. Ezek viszont szépek, ám recsegnek, és
tejfölöspohárból készültek. Jó, értem, hogy sohasem kell őket megfogni,
csak a dizájn kedvéért keletkeztek, de akkor is.

És elég kevés a rakodótér is.
Kicsi a kesztyűtartó, kicsi a könyöklő alatti doboz, igazán át
lehetett volna csoportosítani pár litert a puttonyból az alkalmankénti
teherfuvarozás örömének rovására a mindennapi komfortérzetért.

Szemből pofás, vad, mint az összes mai Seat

Mennem kellett az Altea XL-lel, hogy újra megkedveljem. Először is a
kormány: nem tudtam eleget markolászni a jó fogású, vaskos karimát, az
áttételezés is kellemesen direkt.
Jó a váltó is, a gomb is, a szerkezet is. Igaz, hogy csak
ötfokozatú (az új Volkswagenekben hat gang jár ugyanehhez a motorhoz,
kicsinyes megmutatomkiazúr-játék a konszernen belül, mint a csak VW-ben
csillapított kapaszkodó), de nem is kell több.

Propeller ihlette? Netán turmixgéppenge?

Jó a fék is, elöl hűtött, hátul teli tárcsák küzdenek a bő 1,4
tonnával - fél kézzel elbánnak vele.
A felfüggesztés is pont olyan, amilyennek lennie kell: elég
finom, hogy a család ne panaszkodjon, elég feszes, hogy megérje
tempósan nekifutni a kanyaroknak. A motort is sikerült jó hátra
bepasszírozni az első tengely elé, így az Altea XL közel nem olyan
alulkormányzott, mint számos mai kompakt.

A motor éppolyan kellemes kompromisszum, mint a futómű. 105 lóerő
manapság nem a világ, de a jól bevált 1,9 literes pédétédéi
nyomatéka mindig elég. (Kivéve 1800 alatt, ilyenkor az autó teljesen
halott.) Normális közlekedésre, előzgetésre mindenesetre teljesen
alkalmas, igazából csak 140-150 körül kezdi sajnálni az ember, miért
nem a kétliteres, 140 lovas új motor kerreg előtte.

Az unalomig ismert, takarékosan nyomatékos 1,9-es pédétédéi

Menet közben kevésbé érdekelt, hogy néz ki a kocsi belseje, annál
inkább tetszett, ahogy körülölel.
Jó helyen van minden, amit nyomkodni, húzni, billenteni kell. Az
ablakemelők pont kézre esnek, a tükörállítás is kényelmes a kézifékkar
mellől. A kormány gombjai egyértelműek, a klíma huzatmentesen hűt, a
rádió sem túlságosan fahangú, dacára a sok rideg műanyagnak a
hangszórók körül.

A fene tudja.
Én továbbra is az Octaviát venném, ha dízel családi kombit kéne
választanom a VW AG katalógusából, de megértem, aki vesz egy nagy
levegőt, és azt mondja, bizony inkább lógjanak azok a mutatók!

Hideg élelem fél évre