A bevásárlóközpontot a Ferdinánd híd felé próbálom elhagyni, nem
megy könnyen. Meggyőződésem, hogy kedvesen, szerényen nézek, de csak
gyűlölködő tekinteteket kapok cserébe, helyet nem. Ó, ha tudnátok...
Aztán nagy sokára jön egy
GS Lexus, ő végre
kienged. Köszi.
Nem egy vérből valók vagyunk, de a Lexus sofőrje nem tudja. Hisz a
látszatnak. Még szerencse.
Lassan gurulok. Alig teszek meg néhány métert, amikor hallom, valami
a hátam mögött rettenetesen üvölt.
Belenézek a tükörbe, és látom, hogy egy hármas Golf jön eszement
tempóban. A kipufogó nyilván nem gyári, sőt lehet, hogy egy kicsit
lukas is valahol. A száguldva ordító fehér csoda gumijai egyszerre
veszettül sivítani kezdenek, a baseballsapkás fiatalember kis híján
összetöri magát a kanyar előtti féktávon. Végül kis szerencsével
valahogy csak begyömöszöli elém az autóját.
Már látom is a cinikus pillantást, ahogy belenézek a
visszapillantójába:
Kevés vagy, köcsög! Nem veszem magamra, és természetesen nem
kezdem el üldözni, amikor csikorgó gumikkal kilő az Izabella utcai
lámpánál. Nyugodtan poroszkálok tovább, versenyzés helyett inkább
átengedek az úton egy kedves, csinos, élénk tekintetű fiatal lányt.
Ahogy összenézünk, arra gondolok, hogy talán pszichológusnak készül,
azért császkál errefelé, amikor egyszerre azt látom, hogy villámokat
szór a szeme: Velem te csak ne jópofizz, te bájgúnár!
Nem telik el fél perc, kellemetlen élményeimet máris feledteti három
tökéletes alakú, miniszoknyás szőke csaj. Fülig ér a szájuk, majd
kiesik a szemük, úgy bámulnak. Egy szavamba kerülne, máris
ott ülne mellettem mind a három. Milyen kár, hogy a Z4
kétüléses. A következő sarkon egy harmincas forma srác integet,
visszaintegetek, hátha ismerős, de nem, még csak nem is meleg. Magasba
emeli a hüvelykujját, és örül. Örül, hogy ilyen szép autót láthat, és
örül, hogy nekem jó. Ilyenek is vannak.
Ahogy a Király utcára kanyarodok, pár éves fekete hetes BMW jön
szembe.
A májerek, akik benne ülnek, próbálnak úgy tenni, ahogy az esetek
többségében, de a fensőbbséges tekintet ezúttal valahogy nem jön
össze. Na, erre már bennem is megmozdul valami. Szóval ettől még nektek
is összemegy!, fut át agyamon a gondolat, ahogy elgurulok mellettük, és
visszaélek a tesztautó révén szerzett hamis hatalommal; megmutatom,
milyen egy igazi fensőséges mosoly. Ilyen : ) !
de alapáron 17-eseket kínál a gyártó
Folytathatnám, de úgy gondolom, már nagyjából el tudja képzelni a
kedves olvasó,
hogyan telik-múlik az idő a Z4-es volánjánál. Igaz, még két
embernek sincs sok hely az utastérben, és a sportos futóművet sem a
rissz-rossz budapesti utakra optimalizálták, de a kaland feltétlenül
megéri.
A Z4 egyszerűen káprázatos. Csodálatos, gyönyörű, elképesztő,
fenomenális, kolosszális, zseniális, meg minden egyéb, ami a fentiek
szinonimája.
Nem egyszerűen szép, hanem irtózatosan. Minden nézőpontból. A
részletei is szépek. A lámpái, az ívei, a felnijei, minden.
Elkezdhetném, hogy a klasszikus roadsterforma, az elnyúló orr-rész, a
hatalmas motorháztető meg a nyúlfarknyi hátsó traktus, de nem teszem.
Inkább nyissa meg a kedves olvasó a galériát, és nézzen meg minden
ívet, minden vonalat! Nézze meg, hogyan törik meg az autó oldalán a
fény, hogyan áll össze ez a rengeteg pazar ötlet tökéletes egésszé,
anélkül, hogy az autó túldíszített, ne adj' isten, giccses lenne.
Míg a Z4 külalakjáról oldalakat lehetne írni,
a belvilágáról csak ennyit: sportos és puritán. A fekete
sportülések nagyon igényesek, az alumíniumborítások mintázata is
telitalálat, de azon túl, hogy precíz, rendes munka, nincs benne semmi
különleges. Sok fekete és némi ezüst. Nem kifejezetten elegáns, sokkal
inkább sportos és célszerű, egy roadsterben milyen is lenne?
A helyszűke természetesen kompromisszumokkal jár, az ablakemelő
gombjait például nem sikerült kifejezetten praktikusan elhelyezni,
kicsit nehézkes a hozzáférés, de kit érdekel. Egy ilyen autónál a
vezetési élmény a legfontosabb, annak pedig nagyon jót tesz, hogy
Z4-ben
gyakorlatilag a földön ülünk. Az üléspozíció fenomenális, az
ülések oldaltartása is jó, és a vaskos bőrkormány is klassz.
Kezdek émelyegni, úgyhogy további ömlengés helyett inkább elmesélem,
mi történt az Euro-Ringen. Kiderült, hogy
egy baja azért a Z4-nek is van. A félautomata váltó fülecskéi
kicsik, és 3, illetve 9 óránál helyezték el őket. Én viszont 2 és
10 óránál fogom a kormányt, és elég kicsi kezem van, egyszerűen nem
tudtam normálisan váltani, mert nem értem el a füleket. A Z4 automata
váltója jó, sport üzemmódban meg még jobb, de igazán erőltetett
menetben úgy az igazi, ha az ember maga váltogat, nekem pedig ez a
mutatvány nem nagyon jött össze.
Mit volt mit tenni, miután jól kikáromkodtam magam, visszaraktam a
váltót automata sport üzemmódba, úgy köröztem néhányat. A Z4 nagyon jól
megy,
az automata váltós modell 6 másodperc alatt van százon - a kézi
váltós 3 tizeddel hamarabb. Soros, hathengeres, 265 lóerős,
háromliteres motorja fenomenális, és a hangja is csodálatos. Igaz,
autópályán jól fel kell hangosítani a hifit, hogy rendesen halljuk, de
versenypályán mindenért kárpótol a harsány üvöltés.
Z4 az Euro-Ringen (13 MB, avi)
A futómű nagyon közvetlen, emiatt
a Z4-et könnyű vezetni. Minden pillanatban pontosan tudjuk, mi
történik majd a következőben, mint ahogy azt is, mi van az autó alatt.
Minden göröngy, apró barázda érezhető a kormányon, ami nagy
biztonságérzetet ad a sofőrnek. A futómű beállítása érdekes.
Hátsókerekes autókkal általában gázon kell kanyarodni, a Z4-ben azonban
egyrészt nincs sperr, másrészt annyira biztonságosra hangolták, hogy
gázadásra nem a fenekét mozdítja meg, hanem letér az ívről, vagyis
eltolja az orrát. Csak akkor riszálja a hátsóját, ha a sofőr nagyon
akarja, vagy ha poros, csúszós az út felülete, de akkor sem nehéz
megfogni.
Ha azonban kanyarban egy pillanatra elvesszük a gázt, a súlypontja
előrebillen, azonnal megindul a fara, és már fordítja is az orrát a
kívánt irányba. Hosszabb kanyarokban ezt a mutatványt többször lehet
ismételni. Mindez azonban mit sem von le az autózás élményéből. A Z4
annyira kellemes perceket szerzett nekem a versenypályán, hogy függő
lettem, de nem 3.0si-, hanem M-függő. Azt ugyan még nem vezettem,
de ha olyan, mint ez, csak versenyautósabb, akkor olyan autót
akarok.
A Z4 3.0si
nem hardcore vadállat, hanem egy nagyon férfias, közvetlen és
mellesleg remek sportkocsi, ami adott esetben a női nemmel is
kompatibilis. Nem ráz annyira, és nem is annyira hangos, hogy
használhatatlan legyen a hétköznapokban, ugyanakkor versenypályán is
remekül teljesít. Embertelen jól néz ki, van egy 285 literes
csomagtartója, és a versenypályás őrjöngéssel együtt is mindössze 13,9
litert fogyasztott átlagban. Mindenkinek kéne egy.
Gondolkodtam sokat, és végül rájöttem, hogy
mi, átlagosan kereső magyar polgárok is vehetünk magunknak Z4-et
12,5 millióért, nem kell hozzá más, csak egy kis önfegyelem. Ha
például valaki minden nap megiszik egy üveg sört 150 forintért, az
évente kidob 54 750 forintot az ablakon. Tehát elég 226 évre és hét
hónapra lemondania az amúgy is káros szenvedélyről, máris összegyűlik a
pénz.
Ha valaki dohányzik, még jobb a helyzete, röpke 68 nikotinmentes év
után már együtt is van a Z4-re való.
Nehezebb a dolguk azoknak, akiknek semmilyen káros szenvedélyük
sincsen. Számukra nincs ötletem. Esetleg szokjanak rá a cigire meg
a sörre, aztán gyorsan szokjanak le, és tegyék félre a pénzt. Van
értelme.
További cikkeink
