A külső úgy tökéletes, ahogy van. Legyenek szívesek, vessenek máglyára a hülyeségért, amit egy korábbi nagyszabású Chrysler-bemutató okán írtam, miszerint nem jók az arányai, mert igenis jók. Hasonlít pár tanulmánykombira. Emlékeztet a klasszikus angol Shooting Breakekre is. Minél tovább nézem, annál szebb.
Az eleje - frontja, sőt homlokzata - zseniális, tényleg Rollsokra, Bentley-kre emlékeztet. A sokoptikás, komoly fényszórókhoz jól passzolnak alul a kis kerek ködlámpák; ritkán érzek késztetést jaszkarizós ködlámpázásra, de a Chryslernek esztétikai okokból különleges engedélyt kéne kapnia a közlekedési hatóságoktól. A hatalmas hűtőrácson tíz személyre grillezhetnénk (bár nyilván műanyagból van). A krómot bőséggel, de még ízléses mennyiségben adagolták. Került két kis villódzó harci csík a szemek alá, a visszapillantók is minden irányból tükröznek, a kilincseket is lekrómozták, hátul meg a lökhárító tetejére fektettek egy vékony lemezt.
Jól sikerült a hátsó traktus üvegeinek besötétítése is, a 18-as, kétszer öt küllős felnik is szolidan szépek. Az autó fara nincs olyan látványos, mint a front, ezt a tervezők is érezhették, ezért raktak ide egy jókora szárnyas-aranyos Chrysler-jelvényt. Az összhatás lenyűgöző, nem is lehet a lámpánál orrot piszkálni, mert úgyis átnéznek, ki ül ebben a szép autóban. A kategóriatársakat már megszokták mifelénk, de a Chryslernek integettek a gyerekek, utána néztek a zebrán álló gyalogosok.
A 300C helykínálata tekintve felső-középkategóriás személyautóként és családi kombiként egyaránt megállja a helyét. Hátul magam mögött tenyérnyi hely maradt a térdem előtt, a fejtér éppen hogy, de elég volt 181 centis termetemnek. A csomagtér sem túl nagy, VDA-szabvány szerint 630 liter; a kombi E Merci 690. Ezt a bő hattized köbmétert azonban számos kis rekeszre, fiókra osztotta a Chrysler, kedvencem a felhajtható kis műanyaglap, apró, függőleges hálókat feszít ki, így kulturáltan, szeparáltan elhelyezhetővé válik akár négy literes zacskós tej!
Sok embertől hallottam már a legkülönbözőbb apropókból, milyen gagyi, műanyag, európaiatlan a Chrysler belseje E Merci-, 5-ös BMW-, A6-os Audi-, Lexus GS-összehasonlításban. Hát, valóban. A C300 belül nem sokkal több egy jól felszerelt Vectránál, sőt. Ha az anyagminőséget nem nézzük, akkor is. Eleve egy csomó divatos, új vagy újra feltalált extra nem is rendelhető hozzá: se kanyarfényszóró, se kulcsmentesség, se követőradar, még a tükröket is csak a szedánban lehet elektromosan behajtani.
Van számos apró, mosolyogtató vagy épp bosszantó hülyeség, figyelmetlenség is. Bezáráskor az ablakokat nem lehet a kulcs gombjának nyomásával felhúzni, a tetőablakot becsukni, pedig ezt a szolgáltatást számos jóval kisebb, olcsóbb autó is tudja. Csúnya, házi kókányra emlékeztet az esőszenzor beépítése, kábelezése a tükör mögött. Rettenetesen gagyi a középkonzol tetején lévő kis gombegyüttes, a tesztautóban ráadásul a hátsó ablaktörlő kapcsolója csak felettébb erős nyomásra volt hajlandó működni. Nekem már fájt, mire bekapcsolt.
Nem tudom, biztosan nagyon biztonságos, de idegesítő, hogy a motoros ülés memóriája csak kikapcsolt övnél, P állásba tolt választókarral hajlandó működni, menet közben nem. A klíma korántsem működik olyan finoman, mint az európai konkurencia modelljeiben, dűti' a hideget. A tankolás is horror, a kulcsos tanksapka nevetséges bő tizenmillióért, ráadásul a kulcsot mindig ellenkező irányba kell forgatni, mint a sapkát, a leszedés-felrakás kétkezes manőver.
Van persze sok jó dolog is az autóban. Például a digitális iránytű: ha elbizonytalanodik az ember Rákosborzasztón, legalább azt kiszámolhatja, merre esik a Duna. Jól használhatók, könnyen megtanulhatók a kormányra vitt rádió- és számítógépgombok. A hathangszórós Boston rádió (feláras) szépen szól még akkor is, mikor már az agyam rezgeti. Nagyon jól kezelhető, a gombok logikáját már a kistesóban, a Dodge Caliberben is megcsodáltam.
A Chrysler megkapta a Mercedes egyetlen bajszát, a tradicionális hatalmas kombinált kormánykapcsolót. Így aztán jobboldalt nincs bajusz, baloldalt viszont három is van, mert a tempomat is karos, valamint a kormány is egy hosszú pöcökkel mozgatható ki-be, fel-le, elektromosan. Összetéveszteni nem lehet őket, a rendszer működik, vicces a másik oldalon a hatalmas, üres tér.
Nagyon jó a porlasztás a szélvédőre, egy nyomás a bajszon, és már tiszta is az üveg. Remekül lehet pakolni a kocsiban, bármit elnyel a hatalmas középső tárolórekesz, a kesztyűtartó, az oldalzseb. Tetszett az automata napfénytető is, kár, hogy a hátsó ablakokon már nem futotta automatikára. Nagyon szép a belső kilincs, igazi fém, jó hideg, miatta sok hibát megbocsátok. És tetszett a mifelénk szokatlan motorosan állítható pedálsor (feláras ez is); jó játék fixen tartani a lábat és a kapcsolóval nyomni a gázt. Elvan a gyerek.
Árverseny
218 lóerős dízel tesztautónk listaára 12,7 millió forint. Ebben van tempomat, tolatóradar, kétzónás automata klíma, memóriás villamosszék, ESP, xenon, meg még egy csomó elvárható és el nem várható extra. Természetesen automata: kézi váltós 300C nincs is. Ez azt jelenti, hogy még a napfénytetős (300E), elektromosan állítható pedálsoros (70E), bőrüléses (440E), jó hifis (110E) tesztautó is alatta marad a legfapadosabb (na persze az is okos klímás, villanytükrös) E320 CDI kombi Merci 14,6 milliójának; abban ugyanez a motor van.
Az Audi A6 180 lovas (piha!) V6-os dízelkombija, az Avant szintén 12,7 milliótól indul, automatával máris 13,4, köszönjük. A BMW 5-ös kombijának gyengébb változata, a 177 lovas 525d 12,5, a 231 lovas 530d már 14 millió, az automata váltó felára 570 ezer. Tehát ez is drágább. Aki nem feltétlenül a német Szentháromságot tekinti konkurenciának, elviheti a dízel, 185 lóerős V70-es Volvót 11 milliótól - kevesebb pénzért kevesebb ló, kevesebb extra és valamivel kevesebb presztízs.
A Mercedes-Benz háromliteres V6-os dízelmotorja nemcsak az E-Klasséhoz, vagy a Jeep Grand Cherokeehoz , hanem a Chrysler épp kéttonnás tömegéhez is elegendő. 218 lóerő, 510 newtonméter, mind a hátsó kerekek kapják. Autópályán gond nélkül tartható a kétszáz is akár (persze csak Németországban), a vég a gyár szerint 227.
Ha nagyon akarja a pilóta, még száraz úton indulásnál is meg-megmoccantja a fenekét az autó, esőben, kanyarban aztán végképp a 300C méretéhez és tekintélyéhez tökéletesen méltatlan önfeledt játszadozással riogathatja közlekedőtársait, akinek van az ilyesmihez affinitása. Érdekes élmény például egy bevásárlóközpont körforgalmában odapattintani a lovaknak: tolják már meg jobban azt a hátsó tengelyt, aztán lesni a hatást a bejáratoknál várakozó autósok arcán. Persze ez veszélyes, elítélendő, helytelen, de a Chrysler mindenesetre megadja a lehetőséget az ilyesfajta szociológiai kísérletre. Annyira, hogy a menetstabilizáló is bármikor kikapcsolható.
Ami viszont visszafogja az ilyesfajta extrém sport űzésének vágyát, az a váltó. Ötsebességes automata, lassúcska, butácska, értetlenke. Nagy ráhagyással kell megnyomni a gázt előzéseknél, mikor országúti tempóban az utolsó szembejövő úgy 50 méterre jár előttünk. Padló; a V6 nekigyürkőzik, erőt gyűjt, aztán mire a másik sáv megürült, HRRRRRR, már meg is indul a 300C. Érdekes, de meg tudnám szokni ezt a lustaságot, a Chrysler nagy tömegéhez illőnek éreztem ezt a megfontolt viselkedést, amiért annak idején például az A4-es Audit meg tudtam volna fojtani. Tán öregszem.
Vagy ott a kézi üzemmód, nélküle manapság már nincs automata. Ha előzés előtt visszapöcögtetjük 4-be, akár 3-ba a váltót, harapósabb lesz a reakció a gázra. Sajátos a Chrysler megoldása, miszerint csak 1-től 4-ig operálhatunk a fokozatokkal, ha felérünk 5-ig, máris újra D-ben vagyunk.
A futóművet is inkább kényelemre, semmint vadulásra tervezték. Európaiatlan gondolkodásra vall, hogy míg már az Astrákban is ott figyel a kis SPORT feliratú gomb, amivel változtatható a lengéscsillapítók karakterisztikája, a nagy, drága Chrysler csak egyféleképp csillapít. Lágyan.
Országúton, 110-120 között autózva, gyakran előzve 8,1 literes fogyasztást realizáltam a Budapest-Debrecen-Budapest távon, a négyesen. Két tonna, 218 lóerő, V6 automatával: ez teljesen rendben van. Sőt.
Szerintem 300 C-t kétféle ember vesz. Az egyiknek még nem volt luxusautója, de megszaladt neki, esetleg kinevezték főfőnöknek, és át kell ülnie egy 10+ milliós autóba a 10-mínuszból. Ha a Chrysler értékesítője ér oda hozzá először, nyert ügye van. A külső magáért beszél, bent meg ott a villamos bőrszék, a remek hangzású hifi, a hatalmas kormány, a biztonságos menetstabilizáló, a légzsákok, mi kellene még?
A másik típust olyannak sejtem, aki épp lecseréli 10+ milliós kocsiját, volt már Mercije, BMW-je, Volvója, Audija, de legalábbis próbálta már őket. És akkor szembejön ez a hűtőmaszk, ezek a fényszórók. ﮎ¥*ǽį, mondja magában akkor, kit érdekel, ha pár dollárnyi spórolás miatt az ülőlap belső oldalára már textil került bőr helyett, a többiben sokkal kifinomultabb a belső világítás, van nagy képernyő menüvezérléssel. Amikor reggel felnyitom a garázskaput, EZT a pofát akarom látni!
Aki szereti a kütyüket, a tökéletes kényelmet, ne vegyen 300C-t. Aki az Autókat szereti, vegyen bátran. Nekem is inkább kéne ez az őszinte tahó redneck, ez a darabos, mafla jószág, mint egy kifinomult, elegáns sznob az óhazából. Több lélek van benne. Meg még olcsóbb is.
A szerző értékelése 
További cikkeink
