Mostanában egyre több oldalról kavarnak látványos hullámot a
merészebb autógyártók az alsó-középkategóriás autók formatervezési
állóvizén. A biztonságot, a szürkébe olvadást megelégelte a Renault
és a Citroen, elkészítették a
kacsaseggű Mégane-t , a
fix kormányagyas C4-et . Aztán jött a Honda az új
űr-Civic-kel, most
meg itt ez a Dodge, vagy mi.
A Dodge Company
A céget egy A. J. Dodge nevű úr alapította 1893-ban, a
Massachusetts állambéli Bostonban. A vállalat balzsamozószerek
gyártására specializálódott, ugyanis a polgárháború után nagyon jó
piaca volt a halott-tartósításnak Észak-Amerikában.
A. J. járt-kelt az országban és balzsamozó tanfolyamokat
tartott, miközben felesége, Clara vezette a boltot.
1907-ben állandó balzsamozóiskolát alapítottak házuk alsó
szintjén, New-Englandi Anatómiai, Egészségügyi és Balzsamozási
Intézet néven. 1910-ben az oktatást bárki számára ingyenessé
tették.
1920-ban a Dodge Company magazint adott ki temetkezési
vállalkozók számára, Climbing the Ladder (Felmászni a Létrán)
címmel.
A cég 1927-ben állandó kereskedelmi lerakatot létesített Los
Angelesben, később pedig Fort Worthben (Texas) és Chicagóban.
1934-ben megalakult a kanadai leányvállalat, Torontóban. 1957-ben a
Dodge mindmáig tartó hagyományt teremt:
minden évben továbbképző programokat indít a világ temetkezési
vállalkozói részére.
1983-ban a cég a balzsamozószerek előállítása mellett
urnák gyártásába kezd. (A krematóriumi urnák persze nem újak
a palettán: viszonteladóként a Dodge katalógusában 1926 óta kínálja
ezt a tetméket.) 1984-ben megalakul a brit leányvállalat, a Dodge
Company Ltd.
A Dodge jelenleg a világ legnagyobb, legelismertebb balzsamozási
szakértője.
Az amerikai anyacég 117 főnek ad munkát, a Dodge család hat
tagja vesz részt aktívan az üzletben.
Forrás:
The Dodge Company
Azannya! Deállat! Húbazzeg! A külsejéről elsőnek szinte mindenkinek
ez jut eszébe. Az impulzusért javarészt a hatalmas krómfelnik
felelősek, de ha ezeket leképzeljük a Caliberről, akkor is marad
álmélkodnivaló bőven. A Daimler-Chrysler errefelé kevéssé ismert
márkájának tervezői jó munkát végeztek, a kis személy-Dodge
sikeresen idézi fel az európai köztudatba talán inkább belopódzott
RAM pickup agresszív, vaskos formavilágát: a Caliberből süt, hogy
nem európai.
A púpos motorháztető, a vaskos, szándékosan nem színezett vagy
krómozott kilincsek, a
mingyá'bemosokegyet-szelídségű nagy szemek, a keskeny ablakok, a
határozott sárhányó-domborítások az oka. Olyan, mint egy
felszteroidozott, megvadított... valami. Valami Amerika.
hátul is borzalmasan műanyag
Kintről nagynak, nagyon nagynak tűnik, gondolom főként a 18-as, 215 mm
széles (feláras, 180 ezer forint) kerekek miatt - bent viszont csupán
Golfnyi, nem nagyobb, mint a kategóriája. Előre beülve hiába kurblizom
le az ülést, a hajam szinte éri a plafont. Magam mögé beülve ujjnyi
hely marad a térdem előtt. Hátul három felnőttnek a Caliber nem
kényelmetlen: horror. És a csomagtartó is pici, a padló nagyon magasan
húzódik, így csupán 352 liternyi cucc fér bele. Mondjuk ez még mindig
két literrel több, mint amennyi a Golfba vagy a H-Astrába férne, csak
többre számít az ember. A Caliber jóval nagyobbnak mutatja magát, mint
amekkora, mikor küzdöttem a gyereküléssel, a babakocsival, mindig
emlékeztetnem kellett magamat:
nem egy Touran, ez egy Golf!
És a méret még nem minden. A Dodge Caliber belsejét szerintem nem
emberek terveztek.
Gusztustalan, igénytelen anyagok, formák amerre nézünk, ahova
nyúlunk. Összességében jól néz ki, a fotók sem tudják visszaadni a
részleteket, de higgyék el, rémes.
A külső kilinccsel kezdődik: reszelős, érdes plasztik, kellemetlen a
kéznek. Aztán ilyen gusztustalan szellőzőrostélyok nincsenek más
autóban. A klímakonzol szánalmas, egy városi kisautóban elmenne, de egy
ilyen (majd a végén megmondom, milyen) drága autóban szörnyű. Csak a
vezető ablaka automata (ezt büszkén rá is írták a gombra), de az is
csak lefelé. Az ülések bőrkárpitja (bár még ebben sem vagyok biztos,
lehet, hogy mű) csak addig tart, amíg kell. Hátulra műanyaglap, az
ülőlap oldalára már csak textil jutott. A fejtámla műbőrborítású,
felidézte, amit
néhai luxusautóink, az új Wartburg, vagy a Skoda 120 GLS
fejtámláját tapintva éreztem. A váltókar szoknyája borzongató, nyálkás
gumi.
Az ajtókárpitok, a műszerfal, középkonzol, a kesztyűtartó: brrr!
Ekkora teli tábla műanyagok tán még az OBI-ban sincsenek. És a
bajuszkapcsolók. A bal is érdekes, a végét elforgatva kapcsoljuk a
világítást, kihúzzuk: első ködlámpa, még egyet fordítunk: hátsó
ködlámpa. A belső gyűrűt tekergetve először a műszerfal-világítás
fényereje változik, aztán egyszer csak bekapcsol a belső világítás. A
jobb meg aztán... Ha meghúzzuk, spricc és töröl, ez OK, ha fellökjük,
egy törlés, ez ok. Viszont bekapcsolni a törlőt gyűrűvel kell, először
különböző intervallumokban töröl, csak aztán jön a lassú és gyors üzem,
sosem sikerül épp odaállítani, ahová szeretné az ember.
Ha az ember valahogy megszokja ezeket a rémségeket, értékeket is
talál.
Szépek a műszerek, még szebb az esti háttérvilágítás. A bal
oldali körszámlap tetején pedig van egy kis felirat: Fuel Door,
mellette egy nyíl balra. És tankolásnál rájöttem, hogy ez azt mutatja,
merről legyen a kútoszlop. Tegye a szívére a kezét: Ön nem
bizonytalanodott még el soha, hol is van a tanksapka autóján? A
Caliberben nem fog!
Jó a hifi. Boston felirat díszeleg a hangszórófedeleken, ez biztos
mond valamit az értő füleknek, én csak arra figyeltem fel, hogy
szépen, de ha kell, hangosan is szól, nagyon könnyű kezelni,
tekerentyűvel hangolható és hangosítható, azonnal minden funkciót
megtaláltam rajta. Nem ugyanaz tervezte, aki a bajszokat, tuti. De
azért sikerült ebbe is belerondítani: a kormányon lévő kezelőszervek a
kormány hátuljára kerültek. Azaz nem látszanak.
A rádióhoz kapcsolódik a Caliber legizgalmasabb szolgáltatása.
Álljunk meg egy dombon napnyugtakor a tengerparton. Nyissuk ki az
összes ajtót. Rakjunk tábortüzet. Fogyasszunk tudatmódosító szereket,
mértékkel. Legyünk két párban: két fiú, két lány. Na, egy amerikai
horrorfilm, esetleg romantikus diákdráma bevezetőjében vagyunk? Ugye
nem, valami még hiányzik: a zene! Lépjünk a Caliber felnyitott ötödik
ajtójához, emeljük fel a kezünket, tapogassuk végig a kárpitot!
Jé, egy kis kilincs! Húzzuk meg: lenyílik egy kéthangszórós
tucctuccláda, fantasztikus, kóla, puska, sültkrumpli!
(Apró hiba: ha a kulcs a gyújtáskapcsolóban van, az ajtó pedig nyitva,
a kocsi bimbammol. Ha kihúzzuk a kulcsot, elhallgat a rádió, és kulcs
nélkül nem is kapcsol be többé. Nyitott ajtóval zene csak bimbammal.
Áááá!)
Vezetni - érdekes módon - jó. Nem lehet belőle kilátni, egyrészt
mert alig van ablakfelület, másrészt mert olyan magas az orra. Vagy két
méterre előre semmi nem látszik az útból, a gödör se, az ottfelejtett
bicikli se, a macska se. És az A-oszlop is jó vastag. A kormány csak
fel-le állítható. Mégis: magasan ülünk, a pedálok, a váltó jó helyen
van, a Dodge-ot mindenki megnézi, mindenki szereti, mindenki beengedi.
Azt hittem rosszul hallok, amikor feleségem, akinek még eddig szinte
mindennél jobb volt a Twingója, azt mondta: neki kéne ilyen, jó
autó.
Eredetileg a Született rossz címet akartam adni a cikknek, de aztán
rájöttem, a tré belső önmagában kevés ahhoz, hogy elfelejtsem miatta a
nyomatékos motort és a jó futóművet, tehát azt, hogy a Caliber igazából
tényleg nem rossz autó. Másfél tonnás tömege ellenére a 140 lovas,
kétliteres dízellel egész szépen megy, ráadásul nem eszik sokat, hajtós
üzemben elvolt kevesebb, mint 7,2 literből, vegyes használatban.
A motor, hogy-hogy nem, a Volkswagentől származik,
porlasztószivattyús turbódízel, ami Passatokat, Golfokat, Octaviákat,
Leonokat is mozgat.
Jelenések könyve extra
És a Krájzler együtt hál a Csillagos
Leánnyal (az Ötágú Csillag eggyé vál a Hárommal), aztán kormot
okádó gépezetet vásárolnak a Nép Kocsijától. A Fórd bekebelezé azt,
ami Gurul, az Ugró Fenevadat is lenyeli, a Macudából is falatozik,
de az Oroszlánnal és Kettős Kalappal is szövetségre lép! Az
Általános Erő Források pedig a Karikás Villám mellé Ásiából is
veszen nevet magának, Dajvút, majd eldobja azt, és Sevrolénak
mondja az óhazában. A Női Jelkép a Dáccún utódjával ötöl ki
fortélyos terveket. Eljő az idő, mikor mind összefonódnak közös
bujálkodásban, más néven, más formába öntve, de ugyanazt árulják
majd az ámuló népnek. Eljő az idő, mikor már a sokféleség látszat
marad csupán, de valójában csak egy Autó leszen a Földön!
Nostradamus
Kanyarokban jó tempósan lehet haladni, a nagy felületeken van tapadás
bőven, de
a futómű beállításai is jók, se billenés, se tétovaság, viszont a
komfort is elfogadható. Rossz úton, akár sáros földutakon jól jön a
nagy hasmagasság, a Caliberrel simán elindultunk ahhoz a halastóhoz
kirándulni, ahová utoljára egy japán pick-uppal látogattunk el. Bírta,
bár néha jól jött volna a 4x4.
Ha viszont mindent összeszámolok, nem mondhatok mást: akármilyen jó
a motor, akármekkora a kerék,
akármilyen szép a küldizájn, soha nem adnék pénzt ezért a
kocsiért. Főleg nem annyit, amennyibe kerül: 6,3 millió forintot.
Mert nincs semmi értelme. Ja, és ez nem minden: a dízel csak egy
felszereltségben (SXT) létezik, ahogy próbálgattam összeszedni az
extralistából, a tesztautóban volt még vagy másfélmilliónyi ez-az. A
150 lovas, 1,8-as benzines 4,95 millió, az is sok.
A Golf Trendline felszereltségben 6,25 millió forint, a hatalmas
Skoda Octavia Ambiente 6,05 millió, ugyanezzel a váltóval-motorral,
mindkettő automata klímával. A dizájn mellett a Calibernek csak egy
mentsége van: a magas, kátyútűrő építés, de ezt nagyon kevésnek érzem.
Úgy tűnik, a Dodge Caliber egyelőre
nagyon nem az ész, inkább a konzumláz által vezérelt vásárlók
autója. Keveseknek lehet rá
szükségük, de nyilván sokaknak
kell majd.
A szerző értékelése
eltalált futómű keveredik rettenetes ergonómiai hibákkal,
igénytelen beltéri anyagokkal, mindez együtt túl sok pénzért. Három
csillag.
További cikkeink
