Nem új autó a szóban forgó példány. Vagyis
újnak új, csak épp modellnek nem új. Megrágtuk már 2003-ban az
újba tevés után,
aztán tavaly is nyalogattunk rajta kicsit - bár az egy
komolyabban felszerelt példány volt -, de viszont akkor már vaskosan a használttesztek
közé került. Most akkor mit kezdjek ezzel? Mit mondhatnék még róla
amellett, hogy szép zöld a színe?
Na megvan: azt hiszem,
arról fogok mesélni, hogy ez dízel, mert a másik kettő benzines
volt. Így a külsőt és a belsőt bemutató mondatokat ki is lehetne
hagyni, de azért foglaljuk össze mégis, hátha valaki most lát ilyet
először.
Szerintem a kerék és az ék feltalálásának horderejéhez hasonlítható
a kocka feltalálásáé is. Főleg a nagy kockáé, mert egy kis kockát ki
venne észre, míg a kis kerék használható valamire. Tehát egyértelmű,
hogy
ha egy autónak vannak kerekei, vagy ék alakúnak, vagy kocka
formájúnak kell lennie. Ék alakúak a sportkocsik, így a Berlingónak
maradt a kocka.
Úgy néz ki menet közben,
mint egy felállított pingpongasztal. Akármelyik oldaláról
nézzük. És ugyanolyanok a menettulajdonságai is. A legkisebb
oldalirányú fuvallatot is megérezni a kormányon, míg a szembeszél a
motor erejét teszi próbára. A mostani 1,6-os HDi elég ahhoz, hogy a
városban hurcibáljuk magunkat meg a haverokat, esetleg csomagokkal
együtt. A sávok között cikázva előzni úgysem fogunk, ahogy a
buszmegállóknál állva sem kacsintunk ki belőle a csajoknak.
Előbbi esetben ugyanis a dülöngéléstől betojnánk, utóbbiban pedig
lerí rólunk, hogy nem unatkozó milliomosok vagyunk, hanem a főnök
utasítására épp szállítunk valamit. Autópályán már nem ennyire jó a
helyzet.
A maximális sebesség simán tartható (még több is), inkább az
előzéseknél van a gond. Ha mi előzünk, nagyon kell figyelni, hogy
legyen elég Kraft, hogy hamar lelépjük, akinél gyorsabbak vagyunk. Itt
sincs gond a motor tartalékával, akár 150 m/h-ról is ugorhatunk vele,
bár nem olyan nagyot.
Ha teherautót vagy kamiont előzünk, az oldalszélre kell nagyon
ügyelni, ami a megelőzés után lép fel.
Pingpongasztalunkat ugyanis simán egy sávval arrébb rakja, akár
van még egy sáv, akár nincs. Ha minket előznek - ez a gyakoribb eset -,
arra kell figyelni, hogy nagyon gyorsan eltakarodjunk a száguldó
útjából, mert a Berlingót nem tisztelik. Mindenki csak a
hasznonjárművet látja benne, eszébe sem jut, hogy egy család utazhat
benne, és simán letolják az útról.
Ezt a tiszteletlenséget tapasztalni városban is, ahogy más
típusoknál is. A
szerkesztőségi Ladával
például egyszer sem kaptam meg a jobb kezet, még egy suzukis is elém
vágott a múltkor, és még ő anyázott... A
Focus ST-vel, a
Prowlerrel, vagy
bármelyik
Audival sosem
tapasztaltam ilyet. Ennek taglalása egy másik cikk témája lesz, már
látom.
De most vissza a Berlingóhoz. Nézzünk körül kicsit belül. Ugyanazt
látni, mint három éve. Sok műanyag, de tényleg rengeteg, porszívó
helyett akár slaggal is lehet takarítani. A két hátsó tolóajtó akkor
jön jól, ha fizetésnap után megyünk bevásárolni. Ilyenkor a
hipermarketek parkolóiban még oldalazva is nehéz közlekedni. Mi viszont
simán beállhatunk a legszűkebb helyre is, nem kell parázni, hogy nem
nyílik az ajtó.
Akár hátra is mászhatunk a vezetőülésből, és mi is kiszállhatunk
a tolóajtók valamelyikén.
CIM
Mindkét első ülésre jutott könyöklő, de bár ne jutott volna.
Először is pont úgy néznek ki, mint Micimackó karjai, így biztosra
veszem, hogy kicsinálták őt. És vajon hány Mackó pusztul még el a
gonosz karfagyártók miatt? Ráadásul tök feleslegesen, mivel ebben a
formában teljesen használhatatlanok. A könyökömnek pont a kettő
között lenne kényelmes, de akkor minduntalan beszorul oda. Ha
ragaszkodom a saját könyöklőmhöz, akkor meg úgy ülök a kocsiban,
mint egy béna lottóárus, és még a váltókart sem érem el. Szerintem
jobb lett volna egyetlen széles, igaz, attól meg nem lehetne
hátrasétálni menet közben. No nem a sofőrre gondolok.
Ha pedig előrebillentjük a három hátsó ülés - 2/3, 1/3 -
valamelyikét, iszonyatosan nagy, sík padlójú rakodóteret...,
mit rakodóteret, igazi platót kapunk. A hatalmas belmagasságot
viszont még itt sem értem. Jó, mondjuk, egy kisebb hűtőt vihetünk
állítva, de ha több kisebb csomagunk van, akkor nem pakolhatjuk egymás
tetejére őket, mert a nyakunkban kötnének ki a felsők. Mindegy, nagy a
légtér, és kész.
Tehát egy ilyen bódéba dobott dízelmotoros, családinak mondott
autónk van. A hat liter körüli átlagfogyasztás, az ajtók és
belső praktikussága feledteti, hogy valójában egy kicsit átszabott
teherautóval utazunk. És az átszabás egyáltalán nem a kényelmi
cuccokban jelentkezik, hanem abban, hogy van még egy üléssor hátul. A
tolóajtókon az ablakok csak kibillenthetők, így a szellőztetés nem
egyszerű, cserébe van légkondi. Az első ablakok elektromosak, de a jobb
oldali nem automata.
Mondjuk, ezt nem is várnám el ebben a kategóriában, de a saját
Picassómban például még azzal is tetézik, hogy a kapcsolóban nincs
lámpa. Még foglalat sincs. Így sötétben csak a vezetőoldali gomb
világít, a másikat nem is látni.
A Berlingóban világit mindkettő. Hát ja, a teherautóban tuti,
hogy utazik rakodó, aki használná, míg egy
Picassóban nem
biztos, hogy ül még valaki elöl.
És ha már előkerült a Picasso mint a márka hasonló funkciójú
modellje, hasonlítsuk hozzá. Szerintem családiasság szempontjából
egyedül az ízlés dönthet. Mivel hasonló a motorkínálat, hasonlóan
használható a belső, és mindkettőhöz jár bevásárlókosár a
csomagtartóba, azt kell megvenni, amelyik jobban tetszik. Nekem a
Picassó tetszett jobban mint személyautó.
Persze ott van még az ár is, ugye. Jelen pillanatban
a 92 lóerős 1.6 HDi Berlingo Multispace három és fél millióba
kerül, a hasonlóan közepes felszereltségű Picassó pont egy
millióval többe. De még a fapados verziók árában is közel egymilliós a
különbség. Akár még ez is dönthet a gömbölyű vagy a szögletes forma
mellett.
A szerző értékelése
eszembe jut a pingpongasztal, és elmegy tőle a kedvem. De aztán ez
elmúlik, és kezdem megint jól érezni magam, de akkor eszembe jut a
pingpongasztal és....
További cikkeink
