- Miért, ez 120?
- Nem, ez 210, és itt 90-nel lehet menni.
- Ó, akkor lassítok. Jó kis futómű.
Ha a halántékomhoz nyomnak egy Berettát, es kapok 2 percet, hogy
mondjak 3 erős érvet az előző S80-as Volvo mellett, 2 másodperccel a
halálom előtt annyit tudnék kinyögni, hogy "Nem német".
Bumm. Loccs. Szomorú és értelmetlen halál, de elkerülhetetlen.
Nem volt semmi nagy baj azzal az autóval, de ezzel össze is foglaltam
minden jót, amit róla tudni érdemes. Van hát honnan javulni.
Peter Horbury, a Volvo vezető formatervezője egy elvtelen zsaroló.
Mással nem magyarazható, hogy miért van a bérlistán, azon kívül, hogy
tudja, ki kivel dug és hogyan. 7 éve megtervezett egy autót, amit aztán
3 másik alkalomal is sikerült eladnia a méretén kivül mindenfajta
változtatás nélkül. Ismer ön bárkit, aki 20 lépésről meg tud
különböztetni egy S40-et egy S60-tól vagy egy S80-tól?
Ne hazudjon, beugratós a kérdés: nincs is különbség.
Horbury azonban nincs már a Volvónál. Vagy legalábbis azt hazudják.
Az új S80 minden oldala megint pont ugyanolyan, mint akármelyik másik
Volvo azonos oldala. Ismét nem rajzolták véresre a kezüket, ezért is
olyan érthetetlen, hogy mitől néz ki ez most annyival jobban. Sokkal
szebb. Szélesebb es magasabb, és ez gatyába rázta az arányait. Maradtak
a volvós vállak es a kockaorr,
maradt minden, csak megérkezett hozzá a harmónia.
Ha a skandináv luxus minden említésekor kaptam volna egy eurocentet a
sajtóút alatt, a saját magánrepülőmmel jöhettem volna haza. Ízlelgessük
ezt a baljós közhelyet: egy olyan népcsoport luxuselveiről van szó,
amelyik szerint pompás dolog gyilkos hőségben, kellemetlenül
verejtékező ismeretlenek közvetlen közelében ülni egy zárt kamrában,
csalánnal korbácsolni magunkat, majd kiszáradva, az eszméletvesztés
határán kitántorogni a hóba, arccal belezuhanni, és fibrilláló szívvel,
sikoltva éltetni a megtisztulást.
Aztán este borzalmasan berúgni. Megint.
Ezért is volt annyira kínos pillanat a beülés,
a kíméletlen szembenézés a valósággal, hogy ez a fertelmes
dizájnközhely most épp mennyire nagyon igaz.
Az S80 belseje tökéletes. Ennél egyszerűben szépet nem lehet
készíteni. Sehol semmi öncélú flanc, a lehető legkevesebb vonal, a
lehető legkevésbé megtörve. Ilyen szeretne lenni a germán minimalizmus,
csak ők megálltak a formai játékok mellőzésénél, és elfelejtették
szeretni az embert. A legszebb nyersfa és szálcsiszolt fémbetétek a
történelemben, szerény, bocsánatkérően lágy vonalak.
A műszerfal felső borításának a lankáitól a szellőzést vezérlő
fémemberkéig
minden a jókedélyű, gondoskodó autó koncepcióját élteti. Szép.
És persze elég tágas is, ahogy az a magas szőkék országában
elvárható.
Az S80 tele van technikai újdonságokkal, ami rendszerint a
frusztrálóan komplikált, átláthatatlan menürendszerek és idegesítő
csipogások halmaza az autóiparban. Mivel azonban a skandináv
emberszeretet nem döfheti a technika ördögének vasvilláját a technofób
felhasználói valagba,
itt értelmes és könnyen használható extrák vannak.
Állítólag.
A navigációs komputer bekapcsológombját pontosan a tesztút utolsó
méterén találtam meg, véletlenül.
A kormány hátulján van. Ismétlem: a hátulján. Ha egyszer megvan,
egész jól használható a rendszer, csak sajnos sose kérhetjük meg az
utastársunkat, hogy állítsa be rajta a Smörgasbord-mauzóleumot, amíg mi
vezetünk, mert három kéz messze sok egy kormányon. Nagy kövér
feketepont.
Aztán itt van a BLIS holttérfigyelő. Ez egy kis piros lámpa az oldalsó
tükrök sarkában,
ami figyelmeztet, ha valaki bekúszik mellénk-mögénk oda, ahol nem
jól látni a tükörben. A kétnapos tesztelés alatt 15 alkalommal
láttuk égni, ebből háromszor valóban volt ott autó. A többi esetben az
oxigénmolekulák vad tánca ejthette pánikba. Felesleges, de nem
túlságosan zavaró.
Ezek a nem túl jó dolgok.
Viszont itt van a követőradaros tempomat, ami remekül működik.
Beállítjuk, hogy legfeljebb 130-cal kívánunk menni, és többet semmi
dolgunk. A Volvo követi az előtte haladó autót, ha kell lassít, ha kell
gyorsít. Egyedül vészfékezni nem tud, azaz tudna, de nem szabad neki.
Ilyenkor közepesen fékez, és közben csipog, hogy csináljunk valamit.
Okos, jól működő rendszer.
Olyan, mint a baleset-jelző. Ez egy nagy halom piros lámpa a
műszerfal tetején, ami villog és csipog olyankor, ha szerinte éppen
neki készülünk menni valaminek. Például épp kibámulunk az ablakon, hogy
Johanssonék kisboltjában akciós az áfonyalekvár, miközben előttünk
valaki hirtelen fékez egy västgötaspets (svéd juhászkutya) miatt.
Ilyenkor az S80 észleli a bajt, figyelmeztet, és előkészíti a fékeket,
hogy mire rátaposunk a pedálra, azonnal meglegyen a maximális
fékerő.
Nagyon ügyes. Egyrészt nem nagyon érti félre a szándékainkat, tehát
szűken követős-tolós agresszív vezetésre nem jelez be, másrészt tényleg
segít megállni. Kipróbáltuk tesztpályán: nagyon szűken követtem az
előttem vonszolt felfújható gumiautót, aztán kinéztem az ablakon,
tényleg borzalmasan elbambultam (álmos is voltam, meg gonosz is), és
csak a riasztásra kezdtem fékezni.
Belecsúsztam, de csak alig-alig, a valóságban megúsztam volna
két repedt lámpával. A rendszer nélkül ez egy masszív, véres karambol
lett volna.
És itt van még az állítható rásegítésű kormány. Lehet könnyű és léha,
vagy nehezebb és sportosabb. Gyakorlati haszna kevés, a sportosabb
állás sem csinál borotvaéles versenyautót a limónkból. Hű, és az okos
slusszkulcs: van rajta egy gomb, amivel a lakásból lekérdezhetjük, hogy
nem felejtettük-e el bezárni. És hogy
jelez-e a szívverés érzékelő (nem vicc), hogy bent felejtettük a
pulyát a gyerekülésben, vagy elbújt a hátsón Alain Delon,
bőrjakóban, napszemüvegben, tele gyilkos indulattal.
Ezek a főbb elektronikai újdonságok.
Ezeknél is lelkesítőbb, hogy az S80-nal sokkal jobb közlekedni, mint
az elődjével. Öt motorral kapható: két öthengeres dízellel 163 és
185 lóerővel, aztán van egy 200 lovas, szintén öthengeres benzines
turbó (2,5l), egy 3,2-es, soros hathengeres sima benzines 238 lóval, és
a csúcs egy 4,4-es V8-as, 315 lóerővel. Különösen érdekes, hogy az
összes motor, a nagy sor6 és V8 is keresztben van, hogy előtte-utána
sok hely legyen biztonsági gyűrődőzónának.
Az erősebbik dízel nem hat nagyon erősnek, de kellemesen megy és 8
litert fogyasztott, pedig nem spóroltunk. Egy BMW 530d vagy 535d messze
dinamikusabb, de józan utazóautónak bőven megfelel a Volvo.
A futómű sokkal-sokkal jobbb, mint volt. Az elődje olyan volt,
mint egy gördeszkás kiscsákó gatyája, egy nagy bő izében kalimpáló
csenevész lábszárakkal. Ez meg elég rendesen csillapít és nem ráz.
Nyugodt üldögélés, kényelem, biztonság, mással törődés, pihenés. Az S80
hagyományosan ezekról szól, nem a vezetés élvezetéről. Ezért is olyan
meglepő a V8.
Már a hangja megdöbbbentő -
ki az ördög hallott már hangos mordulással induló, hörgő Volvót?
Gyorsításkor gyönyörűen szól, egyébként néma. És ez is skandináv, azaz
irtózik a túlzásoktól: nagyon erős, de csak pont a jóízlés határain
belül. Nem sportautót hajt, hanem egy szuperbiztonságos limuzint, a
temérdek ereje arra van, hogy mindig legyen egy kevés még a spájzban,
ha kell.
Még érdekesebb az állítható futómű. Ugyanaz a rendszer, ami az
S60R-ben volt, ami ott Comfort beállításban nem jó, Sportban
érdektelen, Advancedben pedig nem ráz, hanem agyonver. De nem itt. Az
S80 Comfortban kényelmes, Sportban feszesebb,
Advancedben pedig az egyik legmagabiztosabb gyorslimuzin.
Egyszerűen megdöbbentő tempóban lehet vele közlekedni a lágyan
kanyargós utakon és az autópályákon, rendszeresen bő 50 kilométerrel
alulbecsültük a tempónkat.
V8 csak összekrékhajtással van, ami szintén besegít a magabiztosság
érzetébe, bár ez is a Volvónál megszokott Haldex-rendszer, ami csak
elöl hajt, amíg van tapadás, és csak utána küld nyomatékot hátra.
Sportolni ez nem a legjobb megoldás, de az S80 nem a tapadás
elvesztésének öröméről, hanem a tapadás biztonságáról szól. Gyorsan és
szépen vezetni nagyon jó érzés, kínozni és kifacsarni nem. 90
százalékon vezetni fantasztikus, az utolsó 10-et hagyjuk meg biztonsági
tartaléknak, a megerőszakolás nem szex.
Árak:
Benzines:
2.5T (200 Le, 300 Nm):
10,2 millió
3.2 (238 Le, 320 Nm):
12,5 millió
V8 AWD (315 Le, 440 Nm):
16,1 millió
Dízel:
2.4D (163 Le, 340 Nm):
9,8 millió
D5 (185 Le, 400 Nm):
10,6 millió
Az összkerék a többi motorhoz is választható, én ajánlom. Nagy,
erős, biztonságos és drága autók, mifelénk pedig sose lehet tudni, hogy
a tél két vége közé befér-e egy kis nyár. Hóban-jégen pedig nagyon kell
az a két plusz hajtott kerék. A V8 a próbaúton 18 litert fogyasztott,
ezt nyugodtan vehetjük maximumnak. A hivatalos adat 11,9, ezen pedig
nevessünk együtt felszabadultan. 6,5 másodperc alatt van százon, és
nagyon keményen el is rúgja magát álltából, ezt ügyesen csinálja a
Haldex.
A közbülső motorokat nem próbáltuk. Így is látszik a lényeg, hogy
az S80 megszűnt második vonalas alternatívának lenni a nagy németek
után. Kiváló autó lefegyverző belsővel, ami éppen azt tudja, mint a
kategória nagyjai. A dízele nem kiemelkedő, de nem rossz, a V8 igazi
karakter. Már nem pusztán a dacból vásárlóknak ajánlott, vegye bárki,
akinek tetszik.
Sajtógaléria
Aki további részletekre kíváncsi, ne
hagyja ki sajtófotó-galériánkat.
Kattintson ide!
További cikkeink
