Nem hülyézném le a magyarságot, illetve általában az autóvásárlókat, vagy ha igen, magamat is a hülyék közé számítom. Ugyanazok az autók egyszerűen jobban festenek Chevrolet emblémával. Persze, még mindig röhögünk, hogy ott egy gyönyörű V8-as Chevy Matiz, öregem, micsoda hang!, de valahogy akkor is más. A Daewoo már nem koreai autó, hanem amerikai, amit a Távol-Keleten gyártanak, és kész.

hirdetés

Egyszerűen szívesebben vennék Chevrolet-t, mint Daewoot, sznob
vagyok, sajnálom, de legalább tudok róla. A forma sem rossz -
szerkesztőségünkben volt vita, hogy az ötajtós vagy a kombi néz ki
jobban, de alapvető baj egyikkel sincs. Nekem inkább a kombi tetszik:
nagyon szép a profilja, feldobja az elegáns tetősín, és ahogy -kicsit
alfásan - a hátsó üléssortól lejteni kezd a tető. A használhatósággal
semmi baj, ilyen szempontból a Lacetti tökéletes.

A kesztyűtartóban, ami egyébként hűtött, elfér egy másfél literes
palack, de aszimmetrikusan ketté is osztható, így a kisebb cuccok
kevésbé lötyögnek.
A könyöktámasznál elhelyezett két pohártartó egy nem túl
látványos, de nagyon okos részletmegoldással egészül ki: a
kétoldalra hajtogatható műanyag nélkül beleerőszakolhatjuk a
pilótafülke kettes számú másfél literes pillepalackját. Ha viszont
behajtjuk, akár egy kis benzinkúti kávéspoharat is megtart a rugós
nyelvével. Talán ez a részlet fejezi ki legjobban az autó egészét:
semmi látványosság, de a gondoskodás számtalan apró jele.

Az övek becsatolásáért hasonló idegőrléssel küzd, mint a
PT Cruiser. Ha öv nélkül adjuk rá gyújtást, öt
pittyegéssel kezd, hiába, hogy el se indultunk. Én pedig motorindítás
után szeretek csak csatolni, mert akkor - gondolom én - a gépnek van
egy kis ideje, hogy rendezze a gondolatait, mielőtt útra kelnénk.

A két üléssor között, de a hátsó mögött is van a mennyezetnél egy
térelválasztó elemet felszerelő hely, ami duplán nagyszerű.
Ha gyerek helyett tartunk neveletlen, előre mászásra hajlamos
kutyát, az első támlasornál rekesztünk, ha gyerek-kutya
összeesküvéstől tartunk, a csomagteret szeparálhatjuk. Nagyon átgondolt
kis autó.

A kormány fel-le-ki-be állítható, és papíron az ülésmagasság is.
Valójában sajnos csak az ülőlap eleje és hátulja billegethető egy-egy
tekerővel, de szép kényelmesen el lehet férni. A jó fogású bőrkormány a
Platinum Lacettiben szintén széria, ahogy a kormányról vezérelhető hifi
is. Sajnos tesztautónkban valami vezeték szétcsúszhatott, mert sem ez
nem működött, sem a duda. Egyébként sokkal szívesebben nézegetem egy
kormányon a Chevrolet keresztjét, mint a Daewoo D-betűjét.

Szép a műszerfal, jók az anyagok, a műalu díszcsík sem zavar.
Egész jól szól a zenegép, a látszólag fix, valójában levehető
előlapos Blaupunkt kazettás magnóval és ötlemezes CD-játszóval. A
napellenzőkön mindkét oldalon sminktükör, a világítás hiányáért
kártyatartó próbálja kárpótolni az ápolatlan zsugásokat.

Az elektromos tükörállítás helye ergonómiailag tökéletes, közvetlenül
a tükörrel szemben, az ablak túloldalán, jól elérhető és megtalálható
helyen, meg nyilván vezetékelni is egyszerűbb. Jó lenne, ha tudnám,
kit illet a dicséret, Giugiarót és az ItalDesign-t, a körültekintő
koreai mérnököket, esetleg valakit a General Motors
főhadiszálláson, mert a távoli, de rokon
Saab 9³ tükörállítása ugyanígy megy.

A kormány mögötti két bajuszkapcsoló igen ronda, ha Lacettit vennék,
ráhúznék egy-egy spéci kesztyűsbábot.
A klímavezérlés kicsit zavaros, egy felesleges kijelzővel, és
csak odanézve nyomkodva működtethető MODE gombbal, de a digitális
klímák többnyire ilyenek, ezért szeretem jobban a manuálisakat. A klíma
fűtéskor okos, ameddig nem melegedett fel a víz, nem zúdítja ránk
kétségbeesetten a sarki hideget, hátha attól átmelegszünk, hanem
kivárja, amíg értelme is van a fúvatásnak. Nyáron már kevesebb az esze,
csak egyféle hideget tud, a maximálisat.

<
>

A kárpitok nem különösebben bizalomgerjesztőek. Illetve én
bíznék bennük, szerkesztőségünk viszont inkább arra az álláspontra
helyezkedett, hogy még nézni is óvatosan kell, mert még egy szúrósabb
pillantástól is egyből kibolyhosodik. Hasonló textília volt az előző
Volvo S40 előző generációjában, csak ott halszálkamintás, az nem
bolyhosodott. Szerintem ez se fog - a tesztautóban 3000 km után semmi
kóros elváltozásnak nincs nyoma.

A vezetőoldalon az olcsóbb változatokban is van napszemüvegtartó,
állítható magasságú a biztonsági öv, van szélvédőbe integrált
rádióantenna és
rengeteg nem hivalkodó, nem sokba kerülő, de az együttélést
megkönnyítő figyelmesség. Az első üléstámlák oldalán kis zseb, a
hátukon nagyobb folyóirat-zsák, a kormánytól balra is van egy plüssel
bélelt zárható rekesz, a hátsó középső kartámaszban két pohártartó. Az
első fejtámlák szöge állítható, elég ötletes megoldással.

Kényelmes, tisztességesen néz ki, az ára pedig büntetővámos
gyarmatáru létére is határozottan méltányos. 4.049 M, egy 1.8-as
alsóközép kombiért automata klímával, esőérzékelős ablaktörlővel, jó
hifivel, blokkolás -és kipörgésgátlóval, alufelnivel inkább kevés, mint
sok.

Három gyenge pontja van, ráadásul elég fontos posztokon. Sorrendben:

1: váltó

2: motor

3: futómű.

A váltót egyszerűen el se hiszem, ezt a szintet a Daewoo már az
olcsóbb
Kalos idején
meghaladta. Már a váltószoknya is elég csúf, és meglepően szűk annak
tükrében, mekkora kánkánt kell járnia a karnak. Komolyan, mintha
eveznénk, ráadásul kettesből hármasba úgy megy át, hogy először mintha
egyáltalán nem lenne hajlandó, aztán ahogy picit több erőt vinnénk
bele, megiramodik, és mintha meg se állna az ötösig. Hidegen, fagypont
körül fázósan húzza össze magát, kicsit erőltetni kell, míg fel nem
melegszik, de hidegen ezt vicces lövőcselt se csinálja meg a kis
Ronaldo.
Valaki azt mondta, a csepp Kadettből lehet, de nem hiszem, mert
még a Kadett koreai változata, a Daewoo Racer is sokkal jobb váltót
kapott.

A motor már több matrózlázadást is kiváltott
szerkesztőségünkben. A 122 lóerős 1.8-as az
új Astrában kapta
meg első citromdíját, a másodikat a
Tigra Twin Topban.
Gazdaságos motorokban régóta jó az Opel, de ez nem egy olyan Ecotec,
aminek a hátrányai mellett számos előnyös tulajdonsága is van. Méghogy
DOHC 16V! Boldogult
II-es Golfomban, abban
érezni lehetett a két vezérműtengelyt, meg a 16 szelepet, az az 1.8-as
bármikor megkínált 139 lóerővel. És még csak nem is fogyasztott sokat,
mindezeket 1986-ból, azóta igazán szétszedhettek volna egy ilyen
szerkezetet Rüsselsheimben, hogy rájöjjenek, hogyan kell ilyet
előállítani (azóta persze mintha a VW-nél is elvesztették volna a
tervrajzokat).

Ez az 1.8-as pont olyan, hogy
ha azt mondanák, 1.4-es, nagyon megdicsérnénk, milyen jól húz,
ha 1.6-os, hát igen, egy átlagos 1.6-os, csodák nincsenek, hiába, na de
1.8?! Ha pörgetjük, tulajdonképpen megy, de a
tulajdonképpen menő motorok fontos jellemzője, hogy
tulajdonképpen inkább nem mennek.

A futómű nem olyan látványosan botrányos, inkább álruhás gonosz.
Kombik általban jól fekszik az utat, a Peugeot 206-osé is egész
feljavult a
kombi változatra,
a
Fabiáé is jól
sikerült, a Lacettinél viszont valamit nagyon elnéztek a mérnökök.
Alaphelyzetben, főleg városi tempónál a Lacetti kényelmes, a nagy
gondok akkor jönnek, ha százas tempó táján, vagy ne adj' isten
gyorsabban vagyunk kénytelenek hirtelen elkerülő manővert tenni. A
Lacetti ekkor olyan lesz, mint egy tartálykocsi-kamion, a hátulja
elkezd úszni, fogalmunk sincs, merre tart, csak azt érezni, hogy
elszabadult a rakomány. Borzasztó.

Egy hét alatt mégis megkedveltem.
Magam sem számítottam rá, de kifejezetten kötődni kezdtem hozzá,
sőt, már a harmadik-negyedik napon is észleltem ilyen jeleket, pedig
effajta futóművek, motorok és váltók ritkán váltanak ki belőlem
ragaszkodást. Racionális magyarázatot azóta se találtam, csak
misztikusat: végülis világéletemben szerettem az amerikai autókat.
<
>