Nem mondhatnám, hogy szívrohamot kaptam, amikor megtudtam: következő áldozatom egy Audi A6-os lesz. Ízig-vérig presztízsautó, ami az esetek 95 százalékában egyet jelent a visszafogott vezetési élménnyel. A kettőhatos, hathengeres V-motor azonban minden autókedvelő szívét megdobogtatja.
Amikor először láttunk A6-ost valamikor '95 tájékán, az
összhatás keltette jólét, elegancia és magabiztosság kellemes
illúziójába ringathattuk magunkat néhány röpke másodpercre, mikor
elsuhant mellettünk egy ilyen masina. Nem a forradalmi újítások miatt
szegeztük rá tekintetünket, hiszen a kasztni(c4) az Audi 100-asé.
Mindazonáltal úgy gondolom, ilyen apró változtatásokkal ilyen markáns
eredményt felmutatni már-már a zsenialitással egyenlő. Gyakorlatilag
csak a hűtőmaszkot, a lökhárítókat és az első-hátsó lámpatesteket
módosították egy hangyányit, az A6-ost mégsem lehet összekeverni
elődjével.
Nem tudnék külön egyetlen elemet sem kiemelni. Az Audi megjelenése
kellemes, ugyanakkor hűvös és tartózkodó.
Bárhová nézzek is, ugyanazt a következetességet látom, amitől az
önmagukban unalmas, érdektelen építőkockák, mint a LEGO, látványos
egységgé állnak össze. A hűtőmaszk, valamint az oldalablakok
krómszegéje halkan súgnak fülünkbe, visszafogott eleganciájuknál már
csak a kettős kipufogóvég sportossága visszafogottabb, szinte eltűnik a
hatalmas far alatt.
Odabenn kisebb garzon fogad. Csupa kellemes minőségű anyag vesz
körül: a fotelek és az oldalajtó plüsskárpitja, az itt-ott felbukkanó
bőr, de még a műanyagok is igényességről árulkodnak. A végeredmény:
kényelem és esztétikum, rendkívül szolid formában. Olyan erősen
harmonizál a kívül látottakkal, hogy megborzongok. A német
következetesség és precizitás ilyen magas foka szinte már ijesztően hat
a magamfajtára. Szívesen fülön csípném a tervezőket, de akárhogy
keresgélek, trehányságnak semmi jele.
Mintha nem is ember tervezte volna. Kicsit olyan, mint amikor
találomra megállunk valahol Németországban, hogy vezetéstől kimerült
testünket horizontális pozícióban pihentessük valami motelben.
Tökéletes szolgáltatást kapunk, akár fogadhatunk is, hogy semmi érdekes
nem fog velünk történni. Ugyanez a szituáció Olaszországban már egészen
másképp fog lejátszódni: lehet, hogy a lépcsőházra már ráfér egy
takarítás és nincs a szobánkban wc-papír, viszont összeveszhetünk a
pincérrel vagy flörtölhetünk a bárpultos lánnyal.
Egyelőre azonban térjünk csak vissza Budapestre.
Beindul a V6-os. Ennyi. Nincs hangorkán, brummogás vagy bőgés,
egyszerűen csak jár, még magas fordulatszám-tartományban sem vehemens.
150 lóerőt képes maximálisan teljesíteni, ami nem túl sok a 2598
köbcentihez képest. Ez azért van így, mert ez egy - ma már egyre
kevésbé használatos - egy vezérműtengelyes motor. A szelepek száma így
csak 12, a teljesítmény pedig - bár egyenletesen oszlik el - nem túl
nagy. A nyomaték viszont tekintélyes, 225Nm, köszönhetően a nagy
hengerűrtartalomnak. Erre óriási szükség is van, az autó tömege ugyanis
1520 kg, amit valahogyan újra meg újra ki kell mozdítani
tehetetlenségéből. A kormány fel-le, ki-be állítható, és az ülés is
megannyi lehetőséggel kecsegtet, úgyhogy mindenki biztosan meg fogja
találni a számára kedvező pozíciót. A műszerfal átláthatósága,
funkcionalitása tökéletes, este a pirosas fényben még szép is. Bal
lábam gondolatban csöndben lefűrészelem, becsúsztatom a váltókart D-be,
és kezdődhet a cirkálás.
A négyfokozatú automata váltót egy okos elektronikával tették
barátságosabbá. Az A100-asból ismert "Sport" gomb az A6-osból már
hiányzik, helyette komputer figyeli minden mozdulatunkat, és igyekszik
a váltásokat vezetési stílusunk agresszivitásához hangolni. Nyugodt
körülmények között akár már 2500-as fordulatnál elvált, de ha tövig
nyomjuk a gázt, tiltásig, 6200-as fordulatig forgatja a motort.
Ilyen vezetői hozzáállás következtében a monstrum akár 10.1
másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s sebességet, ami a hatalmas
tömeget és az automata váltót figyelembe véve nem is rossz
eredmény.
207-ig meg sem állunk. A kormányzás kellemes, a futómű precíz,
amúgy nagyautósan feszes, vagyis billeg egy kicsit, de nagyon
kényelmes. Bármilyen utat kisimít, zaj nem jut az utastérbe, viszont
gyors kanyarvételnél alig tolja el az orrát, amitől pedig - figyelembe
véve a hatalmas motor súlyát - tartottam. A fékek remekül fognak, tehát
tulajdonképpen majdnem minden adott egy jó kis száguldozásra, a váltó
azonban újra meg újra kifog rajtam.
Elméletben rájöttem ugyan, hogyan lehetne gyorsan haladni, csak
képtelen voltam megvalósítani. Egy kéziváltós autóban helyzetünk
meglehetősen egyszerű: amikor gázt kell adni, gázt adunk, amikor
fékezni kell, fékezünk, amikor váltani kell, hát elváltunk,
több-kevesebb sikerrel. Az automata - hiába a komputerizált, vezetői
magatartást szemmeltartó készülék (DSP) - egyfolytában gondolkodásra
készteti a gyorsan haladni vágyót. A visszaváltással van a baj. Az
erőteljesség hiányzik a fékezésnél, és az automatika mindig a
kelleténél eggyel magasabb fokozatot kapcsol, aminek következtében a
kigyorsítást meg kell kezdenünk akkor, amikor még megyünk be a
kanyarba, így kis szerencsével - az agresszív gázadás következtében - a
váltó pont addigra pakolja vissza magát a megfelelő sebességi
fokozatba, amikor arra szükség van. Ha akkor adunk gázt, amikor egy
kéziváltósnál kéne, elbuktuk a kigyorsítást, és szinte állva érkezünk
ki a kanyarból. Roppant egyszerűen hangzik, de az évek alatt
beidegződött mozdulatokat bizony nem könnyű átformálni. Fel is adom,
inkább élvezem a kényelmet, a nyugalmat és a tekintélyt. Megpróbálom
inkább rendeltetésszerűen használni a gépkocsit.
Végülis kellemesen telik az idő, a zene meg a digitális klíma
tökéletessé varázsolja a hangulatot. A kereszteződésekben jól
hasznosítható a mord külső, tekintélyünk minden sarkon kamatozik. Ez az
autó ugyanis még ma, lassan tíz év elteltével sem néz ki rosszul.
Már kétmillió Ft körüli áron hozzájuthatunk, ami igencsak
elgondolkodtató, hiszen "prémiumsága" megmaradt, a technika pedig
kifejezetten megbízhatónak bizonyult. Ennyi pénzért vehetünk magunknak
például egy új Fiat Panda 1.1 Active gépkocsit, extrák nélkül.
Parkolni, igaz, egyszerűbb vele, meg jobban is fogyaszt, na de a többi!
Az A6-osban akár öten is kényelmesen elférünk, de négyen biztosan.
Ha nem vesszük a fáradságot, és csak felületes pillantást vetünk a
csomagtartó belvilágára, nem is láthatjuk a végét (520 l).
10 és 18 liter között fogyaszt, ami elsőre kicsit ijesztően
hangozhat, de megnyugtatás végett elárulom, a felső határt igen extrém
körülmények között sikerült kierőszakolni. Az autó inkább megfontolt,
nyugodt vezetésre ösztökél, s ha megfogadjuk tanácsát, 10-12 liter
benzinnel fütyörészve eljárhatunk a városban. Inkább okos választás,
mintsem szívből jövő, de mindenképpen megéri.
További cikkeink
