Miért ráz ez ennyire? - kérdezte édesanyám a próbaút második percében. Próbáltam gyors választ összehozni a keményebb futóműről, a családi autónknál rövidebb tengelytávról, az élményautózással együtt járó kompromisszumokról, de sokáig tartott volna. Ehelyett 2000-ig pörgettem a motort, kettesbe váltottam, és gázt adtam.
-Ezért - válaszoltam.

hirdetés

Édesanyám rövid szempillarebbentéssel értékelte a turbódízelesen
vehemens gyorsulást, kicsit jobban megragadta az ajtón a
kapaszkodót, és magában tudatosította, hogy az élményautózás
számára valami mást jelent, na meg hogy fiacskája veszélyes munkát
űz.

Amikor Csepelre zarándokoltam a tesztautóért, én sem gondoltam,
hogy ennyire meg tud lepni az általam már többször, több
változatban próbált Toyota Corolla. Mielőtt elindultam a
tesztautóért,
megnéztem a forgalmazó oldalát, mit lehet várni a D4D
dízelmotortól. Hát sok meglepetést:

Egyenletes dízel motor. Ilyenről még nem hallottam.
Szó se róla, a pilótaégés is egészen új technikának tűnik a
motortervezésben. A szöveg további részében kijavítva a helyesírási
hibákat, valamint elhelyezve néhány hiányzó állítmányt, leszűrhetjük,
hogy korszerű, nagynyomású közös nyomócsöves dízelmotorról van szó.

A hátsó láb- és fejtér bőven elég. Az első ülések nagyon
kényelmesek, kellő oldaltartással bírnak egy közepesen vad
szlalomozás közben is. Ami elgondolkoztatott, az a vezetőülés, és
vele együtt a kormány állítási lehetőségeinek szűkössége. Az ülőlap
magassága pumpálós módszerrel állítható, de semmi több. Deréktámasz
nincs. A kormány is csak le-fel mozgatható.

A 186 centimmel pillanatok alatt megtaláltam az
ideális testhelyzetet a vezetéshez, és ekkor a középső tárolódoboz
is remekül funkcionált, mint könyöklő.
Megkértem hát nálam jó húsz centivel alacsonyabbra nőtt
barátomat, próbálna már elhelyezkedni kényelmesen a
vezetőülésben. Legnagyobb meglepetésemre neki sem okozott gondot a
mutatvány.

	Sötét, de finom

A belső tér pont annyira izgalmas, mint négy ásszal a kézben várni
a pókerparti végét. Minden egyszínű és kerekded. Alaposabban
szétnézve észrevehetjük, hogy
a Toyota még mindig igen jól álcázza olcsó műanyagnak az
igényes, puha, és drága műszerfalelemeket. Kicsit félve nyúl az
ember a műszereket árnyékoló domborulathoz és meglepődve
tapasztalja, mennyire kellemes a tapintása. Ezek után már bátran
simítja végig az egész belső teret, és csak két helyen jelez az
ujja: ide valami más kéne.

Nevezetesen
a szellőzés tekerőgombjainak rémesen kiábrándító recés
tekerőgombjai, valamint a kormánykerék. Ez utóbbi remek fogású,
egy kicsit talán a Momo-ra hasonlít a formája és a mutatóujjnak
kitalált rejtett kis domborulata, mégsem zártam maradéktalanul a
szívembe. Mert műanyag. Nem izzaszt, nem csúszik, de egy bőrt
hosszabb távon sokkal kellemesebb markolászni.

A sebességváltó remek. Rövid úton, pontosan kapcsol. A japán
sebességváltó géniusz ezúttal sem mondott csődöt. Nagyon picit a
vezető felé van döntve a kar, amitől még sokkal kézreállóbb a
szerkezet.

A többi kezelőszerv pont ott van, ahol keresnénk, pont annyi
erővel működnek, amennyi kellemes.
Semmi meglepetés, kifinomult japán rutin köszön vissza a
Corollában. A légkondicionáló azért megérdemli a külön elismerést.
Semmi digitális vezérlés, semmi extra, viszont feltűnés nélkül
végzi a dolgát, orkán erejű szél nélkül tudja átszellőztetni a
pesti kánikulában pokolian felforrósodott utasteret, meglepően
rövid idő alatt.

A kormányra szerelt hifi távirányító az egyetlen kezelőszerv, ami
némi tanulmányozásra szorul, de ez is pillanatok alatt megszokható.
A legnagyobb meglepetést azzal okozza, hogy a CD mennyivel jobban
szól, mint a rádióadók. Amúgy egész
tisztességes a hifi rendszer hangja, a kicserélése meg majdnem
lehetetlen, mert a kijelzője és a kezelőszervei közösek a
fedélzeti számítógépével. Sajnos ez az egység nem illeszkedett
tökéletesen a műszerfalba, a jókora illesztési hézagnál kajánul be
tudtam fényképezni. A Toyota összeszerelésének javára legyen
mondva, hogy így sem nyöszörgött, vagy zörgött semmi odabenn, még
kegyetlenül rázós úton sem.

	Illesztési hézag gonoszul fényképezve

A beltér megbízható semmitmondása után a külcsín dicséretet
érdemel. A Corolla mindenkinek tetszett. Talán csak tuningkipufogók
szerelésével foglakozó barátom keseredett el egy kicsit, meglátva a
szép, öblös hátsó lökhárítót. Itt ugyanis nyoma sem volt semmiféle
hátrameredező csőnek. - Hja, dízel - legyintett lemondóan.

Kipufogótuning kizárva

A nagy többséget ez nem zavarta. A nem csak a marketingosztályok,
hanem szinte minden nagykorú férfiember számára rendkívül fontos
csoportot képviselő 25-35 közötti diplomás szinglik közül többen is
kijelentették, hogy
ez bizony csajozós autó (??? - a szerk.). Ebben nagy szerepe
lehetett az ezüst színnek, ami remekül mutatja a Cor formáját, nem
is piszkolódik túl hamar, ám rendkívül érzékeny a bevásárló
központok előtt könnyen előforduló
szatyorral-kosárral-bevásárlókocsival elkövetett apró sérülésekre.
Ennek orvoslására a Toyota kesztyűtartójában az orvosság: apró, a
kocsi színével egyező kis matricadarabok, amik tökéletesen el
tudják fedni az ilyen sérüléseket. Zseniális megoldás.

A motortérbe pillantva megállapíthatjuk, hogy a
Toyota mérnökei
minden létező négyzetcentimétert kihasználtak a kétliteres dízel
beépítésére. Szerencsére odabenn nem fed mindent műanyag, így
egy kis kukucskálással megleshetjük a turbófeltöltőt, na meg jól
szemügyre vehetjük a Bosch gyártmányú befecskendező
egységet.

A motort beindítva az egy pillanatra sem tagadja meg, hogy dízel.
Barátságos kerregéssel indul a jelzésszerűen rövid izzítás után.
Amint eléri az üzemi hőfokot, kellemesen elcsendesedik, és
tónusa egy öblös hangú benzines négyhengeresre kezd
emlékeztetni. A karakterisztikája nem. 2000-es fordulatig pont
annyira erős, hogy a városi araszolásra kényelmesen használhassuk.
E felett megindul. Vehemensen elindulni sok autóval lehet. Ennyire
finoman adagolni ezt a nyomatékot viszont ritkaság. Talán ezt
jelentené az egyenletes dízel motor?

Kifejezetten alantas vezetési stílusra inspirálja a Corolla
sofőrjét. Pofátlan besorolás az utolsó pillanatban, motoros
ledudálása a lassú indulás miatt a piros lámpa után, permanens
gyorshajtás mellett - mindezt elkövettem a Corollával. Szörnyen
élvezetes a könnyed latinos ámokfutás. És szörnyen költségkímélő
is. Városban, a légkondicionáló állandó használata mellett, gyakran
utasokkal az üléseken 6,4 liternél egyszerűen képtelenség volt több
gázolajat elégetni 100 kilométeren. Az egyetlen gond, hogy a
városban, a hírhedetten pocsék budapesti utakon a kemény futóműnek
köszönhetően az autó, nincs rá jobb szó, ráz.

Az esti autópálya a Corollában is unalmas. Ilyenkor csak
annak lehet örülni, hogy a fogyasztás több mint egy literrel
csökken. Az igazi formáját a Toyota Corolla azonban az országutakon
hozza. Az autó ilyenkor selymes lágysággal tapad az aszfaltra. A
rázásnak vége. Az ember alig várja a következő kanyart, hogy
finoman ívre fordíthassa az autót, esetleg egy picit eljátsszon a
gázpedállal is. Ilyenkor tökéletesen egybe lehet forrni a
Corollával. (Ahogy emlékezetembe idéztem ezt az élményt, a Corolla
helyett Celica-t kopogtam be a billentyűzeten. Ez lenne a freudi
elírás?), az előzések nem okoznak gondot, hála a jókora
teljesítménytartaléknak. Este talán még élvezetesebb a kanyargás. A
Toyota lámpái nappali világosságot varázsolnak ilyenkor is. Egy
tájékozatlanabb utasom rá is kérdezett: - Ez már xenon? Nem, nem
xenon, de így is nagyon jó.

Majdnem xenon

Az egész autó
úgy nagyon jó, ahogy van. Elvégre mi más is lehetne egy
vezetési élménnyel bőven megáldott és másodállásban rémesen
gazdaságosan fenntartható családi autó nagyjából ötmillió
forintért? Ráadásul a Corolla is rendelkezik a Toyoták azon remek
tulajdonságával, hogy a rend szigorú, és újabban UV-zöld mellénybe
öltözött őrei nem figyelnek rá különösebben. Az ukrán határ mellé
tett túrám alatt vagy fél tucatnyi helyen igazoltattak, de a
Corollát sehol sem tartották érdemesnek arra, hogy megállítsák.

Értékelés: Nálam józan megfontolások alapján négy és fél csillag, de mivel felidézte kezdeti GTI-s élményeimet, ezért ötöt adok neki.